Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-18 / 294. szám
8 2014. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA - TV-MŰSOR HÍRSÁV Létay-Józsa házaspár: vége a kapcsolatnak? SOKAN KÉTELKEDTEK a titokban megkötött házasságuk sikerében, és úgy tűnik, igazuk lett: Létay Dóra a hírek szerint elválna a nála 16 évvel idősebb lózsa Imrétől. A színészpár négy éve ismerkedett össze, amikor egy darabban együtt játszottak, s 2012-ben gyermekük is született. Lapinformációk szerint azonban a házasságuk zátonyra futott, lózsa elköltözött, és a színésznő egy ideje már egyedül neveli kislányukat. ■ Vallás helyett a tévét választotta oprah winfrey, a világszerte közismert amerikai tévés és médiavállalkozó nem mindig vágyott erre a karrierre. Egy interjúban elárulta, hogy fiatalon Martin Luther King példáját követve egyházi vezetőnek készült, saját gyülekezetei akart szervezni. „A sors másképp hozta, de a televíziózás azért lehetőséget adott rá, hogy hasonlót csináljak” - mondta Winfrey. ■ Oprah Winfrey mást tervezett Könnyhullató sztárok a színpadon érzelmek Öröm és bánat is kijut a hírességeknek - Hiába védik a magánéletüket Timberlake pityergett TÖBB EZER EMBER ELŐTT érzéke- nyült el néhány napja Justin Timberlake 20/20 Exprience turnéján. Az ’N Sync szólókarrierbe kezdett énekese egy kisfiútól kapottajándékot, majd néhány szót is váltott vele. Kiderült, hogy a kissrác csupán 10 éves, de már kétévesen is Justint hallgatta. Az énekes - aki a napokban elismerte, hogy első gyermeküket várják feleségével, Jessica Biel színésznővel -, nagyon meghatódott, aztán kibontotta a dobozkát is, amelyben egy csokomyakken- dőt talált. „Ez a legklasszabb ajándék, amit valaha kaptam! Egy úriembernek soha nem lehet elég nyakkendője, szeretlek, öcsi! - mondta a könnyeivel küszködő sztár, majd a közönségnek hátat fordítva hozzátette: - Hát, most tökre kész vagyok...” nem okozott csalódást az énekesnő, akit a koncert előtt és után is lelkes rajongók százai ünnepeltek a színház bejáratánál. Carey pedig azt mondta az este után, hogy végre „megérintette” az ünnep hangulata, s „ez még csak a kezdet” - utalva arra, hogy még öt hasonló fellépése lesz a napokban. Carey tehát bízik a jövőben, de azt azért nem tudja palástolni, hogy a magánéleti problémái megviselik. Nem elég, hogy sírva fakadt, még a cipőjét is elhagyta egy hétfői fellépésén Mariah Carey. Az énekesnőnek van oka a szomorúságra, hiszen néhány napja jelentették be hivatalosan is, hogy elvált férjétől, Nick Cannontól. De az érzelmek az ünnepekhez közeledve másokat is elöntenek. Mariah Carey az érzelmeivel is megbirkózott a fellépés során, a hangja így is elcsuklott éneklés közben Elcsuklott a hangja a már-már védjegyének számító „Hero” című balladája éneklése közben egy hétfői fellépésén Mariah Carey-nek. Az énekesnő a New York-i Beacon Theatre színpadán állt közönség elé egy karácsonyi műsorban, amelyben egyebek mellett olyan dalok is felcsen- dűltek, mint az „All I Want fór J Christmas” és a „Here Comes s Santa Claus”. A show azonban nem sikerült tökéletesre, legalábbis a rossznyelvek szerint Carey egyáltalán nem volt jó formában. Sokan már azon fennakadtak, hogy az este folyamán többször átöltöző énekes egyik vörösen csillogó f ruhakölteménye legalább egy számmal kisebb volt, mint amibe kényelmesen „belefért” volna a dúskeblű sztár. Ezen persze könnyedén túltették magukat, főleg a férfi rajongók, akik azon sem akadtak fel túlságosan, hogy Carey az egyik szám közben elhagyta a fél pár cipőjét. A helyzetet az énekesnő is ügyesen kezelte: a dalt sem hagyta abba, csupán egy táncmozdulat közben az asszisztense elé tartotta a lábát, aki szépen visszacsempészte a topánkáját. Azt azonban már néhányan szóvá tették, hogy az egyébként védjegyének számító magas hangokkal többször is meggyűlt a baja Carey-nek. Persze valószínűleg nincs baj az énekesnő hangjával, csupán az elmúlt hetek történései viselhették meg. Néhány napja kiderült, hogy hivatalosan is elvált férjétől, Nick Cannontól. Az amerikai rapper és humorista maga jelentette be a hírt, s bár azt állította, hogy a szakítás békés volt, több forrás is arról számolt be, hogy Carey keményen összecsapott volt férjével az anyagiak miatt. Nemrég például azért várakoztatta fél óráig a közönségét egy koncertjén, mert a kezdés előtt leült az ügyvédeivel tárgyalni. Érthető tehát, hogy az ikreit ezután egyedül nevelő Carey a hétfői koncerten a „Hero” éneklése közben egyszer csak könnyekben tört ki. A hangja elcsuklott, ráadásul a mikrofonjával is probléma volt, ezért az énekesnő abbahagyta a dalt, majd mintha álomból ébredne, összeszedte magát. A közönségnek csak ennyit mondott: „Elnézést... Vágás!” - majd ott folytatta, ahol abbahagyta. Összességében azért Árvay Tivadar ...” - ■ ,, , 4.00 Reflektor© 4.30 Aktív© i 9.00 A szenvedélyek 15.20 Tatonka történetei © 5.50 TVShop 8.00 Hazajáró 6.00 Kellene kiskert, 4.51 Műsorszünet 4.10 Barátok közt © 5.00 Csapdába csalva © ! lángjai © 15.40 A Barkács Kölyökklub 6.20 Gyilkos sorok © 8.30 Híradó bőtermő! © 6.00 Televíziós vásárlás 4.40 Segítség, 5.25 Magánnyomozók© | 9.50 Sophie szerint 15.55 Peppa malac 7.10 Monk 8.35 Térkép 6.15 A hangyák 9.00 Cápa csali© bajban vagyok! ® '6.20 HUNGARIKUMOK a világ© 16.05 Manó Benő és Lili her- - Flúgos nyomozó © 9.05 100 kép mindent tudnak© amerikai-dél-koreai 5.30 Top Shop 6.25 Tények Reggel 10.20 Család-barát cegnő apró királysága 7.55 Kettős ügynök® a XX. századból © 6.30 A természetvédelem animációs film, 2006 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.55 Mokka© 12.00 Déli harangszó 16.15 Állatkert 8.50 Szívek szállodája© 9.20 Család frontvonalán® 10.25 A magas szőke férfi 7.35 RTL Klub Híradó 9.30 Stahl konyhája © 12.01 Híradó délben7 a hátizsákban 9.45 Sütimester csak egy van© 7.00 Privát rocktörténet © visszatér® 8.08 Minden reggel® 9.35 Babapercek © 12.30 Slovenski Utrinki 16.50 Lolka és Bolka 11.00 Az utolsó zsaru © 10.05 Don Matteo© 8.05 Gyűjtögetők II. ® francia vígjáték, 1974 9.10 ízes élet 9.40 TeleShop 13.00 Alpok-Duna-Adria 17.00 Csűrcsavarosdi 11.55 Monk 11.05 Párizsi 9.00 Beépített főnök © 12.00 Pokoli mélység © 9.40 Reflektor® 10.45 Astro-Világ 13.25 Az élő örökség © 17.25 Lóti és Fűti - Flúgos nyomozó © helyszínelők© 9.55 Szuperrendszerek© amerikai sci-fi, 2013 10.05 Top Shop 11.55 HUNGARIKUMOK 13.45 Gasztroangyal © 17.30 Maja, a méhecske 12.55 Gyilkos számok© 12.00 Déli harangszó 10.50 Jimmy 13.40 A csendőr 11.45 AsztroShow 12.00 Tények Délután 14.40 Zorro® 17.45 Patrick, a postás 13.55 CSI: 12.02 Híradó és a nagy verseny © és a földönkívüliek © pj 12.45 EgészségKalauz © 12.25 Aktív© 15.30 Charly© 18.00 Tinti kalandjai A helyszínelők © 12.25 Kívánságkosár 12.00 Élet az amisokkal © francia vígjáték, 1979 O 13.15 ízes élet© 12.55 Walker, 16.20 Híradó+ 18.10 Akisvakond 14.55 CSI: 14.25 Vers 13.00 Anthony Bourdain © 15.20 A Szfinx bosszúja© cn 13.35 Reflektor© a Texas-i kopó © | 16.35 Lola© 18.15 Mesélj nekem! A helyszínelők © 14.30 Európa 14.00 Kozmikus angol-kanadai kalandfilm 13.55 Fókusz© 13.55 Walker, 17.15 Szerencse Híradó © 18.30 Pityke őrmester 15.50 Castle© messze van© kilátások® 17.15 A tengerészig 14.20 Éjjel-nappal a Texas-i kopó © 17.25 Híradó 18.35 Vízipók csodapók 16.50 Castle® 15.00 Lendületben 15.00 Elhagyott városok© gyalogos 2.® ” Budapest 14.50 A gonosz álarca© 17.40 Ridikül © 18.45 A város hősei 17.50 Sütimester 15.30 Magyar szentek 16.00 Katonai amerikai akciófilm, 2009 15.45 Segítség, 15.50 Magánnyomozók© i 18.30 Maradj talpon! © 19.00 Alex és a hangszerek 19.00 Jim szerint a világ © és boldogok kincsvadászok 19.00 Marslakó bajban vagyok! © 17.00 A Macska © 19.30 Híradó este 19.05 Traktor Tóm 19.35 Jim szerint a világ© 16.10 Térkép 18.00 Hogy készül?® a mostohám© 16.50 Dr. Tóth® 18.00 Tények 120.05 Sporthírek 19.20 Pimpa 20.05 Két pasi 16.40 Család 18.10 Géptemetők® amerikai vígjáték, 1988 18.00 RTL Klub Híradó 19.25 Jóban Rosszban® 20.15 Időjárás-jelentés 19.30 Noddy kalandjai - meg egy kicsi © csak egy van© 19.05 Fényűzés 21.10 A testőr® 18.55 Fókusz© 20.15 Hal a tortán© 20.25 Szálka® 19.40 Gondos Bocsok 20.35 Két pasi 17.30 Közbeszéd felsőfokon© amerikai akciófilm, 2009 19.25 Éjjel-nappal 21.30 Családi Titkok © 21.20 Munkaügyek© 20.10 Híradó este - meg egy kicsi © 18.00 Híradó 20.00 Kozmikus 23.00 Véres igazság © Budapest© 22.45 NCIS© 21.55 Az Este 20.45 Sporthírek 21.00 Emberi tényező © 18.25 Dunasport kilátások© amerikai akciófilm, 2014 20.50 Barátok közt© 23.45 Életfogytig zsaru © 22.30 Híradó 20.50 Időjárás-jelentés 22.00 Emberi tényező © 18.30 Sportcsillagok 20.25 Tengeri 0.55 Országúti 21.25 A szállító 3. © 0.45 Tények Este 22.40 Sporthírek 20.52 Hójelentés 22.55 Feketelista® Gálaestje 2014 összörnyek© ámokfutó© 23.25 RTL Klub Híradó 1.30 Aktív® 22.50 A rejtélyes 20.55 Boston Legal© 23.55 CSI: New York-i 20.40 Don Matteo© 21.10 Sivatagok tengerei® amerikai akcióthriller, 2007 23.55 Brandmánia© 1.50 Sportos XX. század© 21.40 Bosszú® helyszínelők® 21.45 Hírek 22.00 Krisztus előtti 2.30 Tökéletes katona: 0.35 Reflektor© 2.00 Grimm© 23.20 Történetek 22.25 Maradj talpon!® 0.50 Gyilkos sorok© 21.50 Dunasport csaták® A leszámolás napja ® 0.50 Odaát © 2.50 Hawaii Five-0 © a nagyvilágból © 23.20 Ridikül © 1.50 Gyilkos számok © 22.00 Miss Arizona © 22.55 Szuperrendszerek ® amerikai sci-fi akciófilm, 1.45 a’laCAR© 3.40 A Macska® 23.50 Lola© 2.50 Acu hercegnő 2.50 Műsorszünet 23.50 Kultikon© 23.50 A világegyetem V. © 2012 21.2b A szállító 3. ^ 23.45 Életfogytig zsaru 21.20 Munkaügyei^ ^ ZbüAcu hercegn^ 21.00 Emberi tényező 20.40 Don Matteo ' ^ 21.10 Sivatagok tengere:' iW A í' "v/Lvios 2 'otlÍTIKSIÍIIII SOTERTro'teSBB j F1T..M MAMISPOmT'VHBMI | j DISCO¥ERy",HBHÍ TVfapkikTW 10.30 A gyanú árnyékában © 11.20 Családi Titkok ® 12.25 11.05 Befutó szabad stílus 11.30 7.20 Privátfilmek újratöltve © 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 13. 14.10 Start* 14.25 Televíziós vá- 13.30 Mi történt ezután? 14.00 16.00 Jamie tökéletes karácso, 11.25 ValóVilág 7 © 12.50 Bű- Rabok és szeretők © 13.25 Jó- Garázs 12.00 Déli híradó 12.45 7.40 Privátfilmek újratöltve © menet 10.30 Televíziós vásárlás sárlási műsorablak 15.45 ATV Bear Grylls: extrém túlélövideók nya © 17.00 Az én SpanyolorK nős szerelem © 13.45 Szerelem bán Rosszban © 14.05 Kuzey ! Televíziós vásárlás 13.05 Lap- 8.00 Privátfilmek újratöltve © 11.30 Rali 12.30 Kézilabda 14.30 Híradó 15.50 700-as klub © 14.30 Élet-halál döntések 15.00 szágom © 18.00 Mindenki keO zálogba © 14.40 Karibi szerelem Guney - Tűz és víz © 15.05 zárta 13.30 Paletta 14.05 BBC 8.20 Privátfilmek újratöltve © Cselgáncs 15.00 Cselgáncs 16.25 Fő az egészség 16.55 Vi- Amcsi benzinfalók 16.00 Autó- nyere © 19.00 Street Food © Ö3 ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Édes élet © 16.20 Aktív © Reporters 14.30 Páholy 15.00 8.40 Privátfilmek újratöltve © 15.30 Cselgáncs 16.00 Fieszta+ lághiradó 17.05 Fórum 17.45 kereskedők 17.00 Az önkéntes 19.30 Két tűz között © 19.45 to ValóVilág 7 © 17.35 Tóm és Jerry 16.45 HUNGARIKUMOK-made Híradó 15.30 GyógyHír © 16.05 9.00 Teleshop 11.00 Földtenger 16.15 Kosárlabda 16.45 Póker ATV Híradó 18.05 Sportpercek számkivetett 18.00 Csupasz túl- Adjuk meg a módját! © 20.00 C 18.05 Agymenők © 18.30 Agy- in Hungary 16.50 Tények 17.15 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 kalandorai © 12.40 Földtenger 17.45 Póker 18.45 Labdarúgás 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó élők 19.00 Kanadai raktárárve- Jacques Pepin © 20.30 Jacques S menők ©19.00 Ámyékfeleség © Doktor House © 18.15 Édes Híradó 17.30 Soroló 18.00 Hír- kalandorai ©14.15 A vadon sza- 19.15 Mai helyzet 19.30 Labda- 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 rések 19.30 Az alkukirály 20.00 Pepin ©21.00 Jamie belevág© 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet élet ® 19.30 Családi Titkok © adó 19.00 Híradó 19.30 Ma- va © 16.15 Rejtelmes sziget ® rúgás 20.00 Zuhanyhíradó 21.00 Egyenes beszéd 20.35 A helyzet Raktárvadászok 20.30 Kincsek a 22.00 A boldogság receptjei © csajos oldala © 22.00 ValóVilág 20.35 Doktor House © 21.35 gyarország élőben 21.00 Híradó 17.50 Rejtelmes sziget © 19.30 Arany pillanatok 21.15 Trash Talk 21.30 Friderikusz 22.25 ATV Hír- garázsból 21.00 Aranyláz Alasz- 22.30 A boldogság receptjei 7 ® 23.00 BeleValóVilág 7 © Deep Impact © 23.55 Jóban 21 21.30 Csörte 22.30 Globál Magányos lovas balladája © 22.45 NBA 23.15 Jégkorong adó 22.50 Világhíradó 23.05 Ha- kában 22.00 Szibériai csapás © 23.00 Varázsolj Mexikót! © 23.30 Barátok közt ® Rosszban® 23.05 Magyarország élőben 21.00 Zulu® 23.40 Django© 1.15 Ökölvívás zahúzó 23.55 ATV Híradó 23.00 Alaszka, a legvégső határ 23.30 Csokiba mártva © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!