Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-02 / 280. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2014. DECEMBER 2., KEDD Két Balaton-parti szálláshely került a népszerűek közé a friss felmérésben rangsor Egy háromcsillagos siófoki szálloda és egy bala- tonmáriafürdői panzió került be a Balaton-partról a hazai legjobbak közé a szallas.hu internetes szálláskereső portál szavazása alapján. Közel kétszázötven-ezer vendégértékelés és negyvenezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján alakultak ki a rangsorok a különféle kategóriákban. Nemrég a hazai wellness szállodák tízes toplistájáról írtunk, mely a neves Gault&- Millau anonim ítészeinek véleménye alapján állt össze; erre a Balaton partjáról csak a siófoki Hotel Residence tudott felkerülni. A szallas.hu-n szobát foglaló vendégek voksa alapján az egy-háromcsillagos szállodák népszerűségi listáján a siófoki Hotel Lidó végzett a harmadik helyen, míg a panziók között a balatonmáriafürdői Pel- so Panzió a második legnépszerűbb lett. ■ Ma már a szálláskeresők többsége elsősorban az interneten tájékozódik Az Év Szállása címet egyébként idén a felsőtárkányi Bambara Hotel érdemelte ki. A szallas.hu összesítése szerint ahogyan nő a családi utazások száma, úgy nő az apartmanok keresettsége. S egyre több kistelepülés büszkélkedhet kiemelkedő színvonalú vagy népszerűségű szálláshellyel. Ma már ugyanis a szállásfoglalók túlnyomó többsége interneten tájékozódik, a komolyabb portálokon térképes kereső is rendelkezésre áll, így az árak mellett a környékbeli látványosságok és programlehetőségek is egyszerűen áttekinthetők. ■ Fónai I. Nem mindegy, hogy mit esznek a menzán a gyermekeink. A közétkeztetésben ugyanakkor kis pénzből kell az elvárt minőségnek megfelelni Balatonvilágosi étlap: remélik, hogy januártól meg tudnak majd felelni az új elvárásoknak is ► Folytatás az 1. oldalról „A gyermek közétkeztetésből származó ételek (ebéd) érzékszervi vizsgálata" címszó alatt találhatók az eredmények a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól honlapján. Tizenhét somogyi menzán főztek az adott napon „átlagos” ebédet, öt esetben átlag alatti minősítést kapott a gyerekek számára feltálalt étek. A siófoki Vak Bottyán és Beszédes általános iskolában is ugyanazon a napon jártak a tesztelők és így az S-Food Kft. központi konyháján készült alföldi gulyásleves-da- rás metélt párosítást kóstolhatták meg mindkét helyütt és természetesen egyaránt „átlag alatti” titulust érdemelt ki. „Pirospaprikától színezett barnás-narancsos lé”, írják az alföldi gulyásról, „a galuska kissé túlfőtt, a hús kellően átfőtt, de néhány darab mócsin- gos”. A grízes tészta esetében „a dara nem eléggé pirított, sótlan, aromaszegény”. Átlag alatti minősítést kapott a kaposvári Kodály iskola Rákóczi tagiskolájának menzáján a Pensio Kft. által készített, már idézett zöldborsóleves, lecsós sertésraguval, tarhonyával. Idéztük már a szintén e szerény titulusra érdemes nagyberki paprikás krumplit (a Gasztronómia Bt. főzőkonyhájának étkét), ötödikként pedig a böhönyei óvodai főzőkonyha produkált átlag alattit a paradicsomos húsos káposzta-pogácsa párosításával. Átlag feletti minősítésre a balatonvilágosi, a mesz- tegnyői és a tabi főzőkonyha ebédje találtatott érdemesnek, valamint azé a kaposvári Pensio Kft.-é a Rét utcai óvodában, mely a Kodály- kipróbált, régi, lelkiismeretes gárda - Fekete Barnabás balatonvilágosi polgármester szerint ez a titka annak, hogy önkormányzati konyhájuk jól teljesített. - Soha nem volt gond az étek minőségével, igyekeztek mindig ízletesen főzni az iskolásoknak, óvodásoknak, valamint a falubeli rászorulóknak és az előfizetéses étkezőknek. Csak remélni tudjuk, hogy januártól is sikerül tartani a nívót, amikortól ugye iskola esetében átlag alattit produkált. További érdekesség, hogy a siófoki közétkezegy sor új előírást kell betartani a főzés során. balatonvilágoson egyébként a húsleves, főtt hús spenóttal, főtt burgonyával menü „vitte a prímet”, Tabon (az 12Ö0 adagos Gamesz-konyhán főznek a gyerekekre az óvodásoktól a középiskolásokig) a paradicsommártás húsgombóccal, s ennyi menüsor ismeretében leszűrhető: közkedveltek a gyermekétkeztetésben a mártások, a paradicsom például minden tető S-Food Kft. ebédjét a Beszédes iskolában hónapokkal később újra megkóstolták a formában. Ezek nyilván januártól is étlapon maradhatnak, lekerül azonban onnan a hírek szerint a grízes tészta lekvárral, és a „sótlan” minősítés onnantól alighanem a dicséret kategóriába tartozik, az eddigiekkel ellentétben. A nagy menzareform során ugyanis egyebek között minden főétkezéskor állati eredetű fehérjeforrást (szárnyasokat, hatat, tojást, tejet, sajtot vagy joghurtot) is biztosítani kell. A diáhivatali ízvadászok és akkor már az átlag alattit követően sikerült legalább az átlagos kok desszertként csak olyan édességet kaphatnak, amely legalább egyharmad részben gyümölcsöt vagy tejterméket tartalmaz. A készételeket nem lehet majd utólag cukrozni, és tilos lesz a sótartalmú ételízesítők használata - az asztalokon sem lesz só- és cukortartó. Tejfölt és tejszínt kizárólag ételkészítéshez lehet felhasználni, nem adhatnak bő zsiradékban sült ételt, illetve zsíros húsokat. minősítést hozni a gombalevessel és a csikóstokánnyal. ■ Fónai Imre Búcsú a sótól és a grízes tésztától menzateszt Csípős kolbász Nagyberkiben, mintaspenót Balatonvilágoson Hálaadás: templomuk huszadik évfordulójára emlékeztek a barcsiak Tortára licitáltak a jótékony kaposvári cégek: alapítványokat segítenek Adventi jótékonyság. A cégvezetők örömmel licitáltak, mert jó helyre kerül az adományuk A Slendy Pékség második tortaárverésén 825 ezer forint gyűlt össze hétfőn. Jótékonyságra bírták a legnagyobb somogyi cégek vezetőit, hogy jelképes, 50, 80 és 100 szeletes tortákra licitáljanak. A kezdeményezéssel helyi alapítványokat segítenek. Tavaly 800 ezer forint gyűlt ösz- sze, melyet a Borostyánvirág és a Napsugár Alapítvány kapott. Most a gyermekek képességfejlesztésével és tanuláskönnyítésével foglalkozó Vadvirág, és a Lárifári Alapítvány a kedvezményezett. A Vadvirágnál egy hétvégére örökbe lehet fogadni sérült gyermekeket, vagy lakásfelújítást is végeznek szintén sérült gyerekeknél. A Lárifári nehéz sorsú, köztük mozgáskorlátozott, beteg vagy árva gyerekeknek élményterápiás programokat szervez. Á nyertes cégek adományaik fejében később kapják meg a tortákat, sokan ezt az évzáró vállalati bulikra időzítik. A kívánságaik szerények, gyakran egyszerűbb, például csokoládés vagy joghurtos tortákat kérnek, mondta Ojtó Szabolcs szervező. A három 50 szeletes tortát a Videoton Elektro-PLAST Kft, a Rotary Club és a Kapos-Terne- ro Kft. vette meg, a 80 szeleteseket a Fino-Food Kft, az MCM Kft, és a Kométa 99 Zrt., míg a 100 szeletes a Balatincz-Illés Kft. birtokába jutott. Az Obert Kft. 50 ezer forintot adományozott a Liget Idősek Otthonának, a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. és a Lakics Gépgyártó Kft. 100-100 ezer forinttal, a Jetwing Hungary Kft 50 ezer forinttal támogatta a rendezvényt. ■ K. G. Életünk alapja, értelme és sza- badítója Jézus Krisztus. El ne felejtsük, emlékeztessünk erre másokat, ez a küldetésünk - az evangéliumot Steinbach József püspök hirdette a 20 éves barcsi reformántus templomban tartott ünnepi istentiszteleten. Pethes Róbert, korábbi presbiter visszatekintésében az is elhangzott, hogy már 1939-ben foglalkoztak az itteniek a templomépítés gondolatával, de a világháború meghiúsította. 1989- ben a nagybajomi hajlék szentelésén újra felerősödött ez a vágy; a következő évben Barcs város vezetése telket ajándékozott a reformátusoknak, melyen 1991 őszén megindultak a munkálatok. Az evangélikusok-katoli- kusok is segítettek pénzzel, de voltak akik munkával is. Anyagi támogatást kaptak a környék gyülekezeteitől, s külföldről is. Megható pillanat volt, amikor a 20 évvel ezelőtti épület- szentelési ünnepségen megkeresztelt Árvái Ákos immár orvostanhallgatóként mondta el Bódás János: Lehetetlen című költeményét. A megjelent lelkészek áldást kívántak a közösségre, köztük volt az építkezés megkezdésekor itt szolgált Császár Bíró Zoltán és neje, valamint a munkát továbbfolytató Oláh Lajos és Oláh Ilona. Nagy Csaba esperes kiemelte, hogy a szolgák, a hívek cserélődnek, de Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz. A város nevében Karvalics Ottó polgármester szólt.- Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged - így köszöntötte az ünneplő, emlékező, hálát adó gyülekezetei Szászfalvi László, országgyűlési képviselő.- Hálával köszönjük meg mindazoknak a testvéreknek a hűséges szolgálatát, akik az elmúlt húsz év során hozzájárultak gyülekezetünk építéséhez - mondta Béres-Fodor Judit helyi lelkész. Akik már nem érhették meg e szép alkalmat, azoknál a családtagok vehették át az emléklapot. Az ünnepen az énekkar mellett óvodás, kisiskolás, konfirmált ifjú és felnőtt is szolgált verssel, illetve zeneszám- mal. ■ Gamos A.