Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-09 / 286. szám

2 2014. DECEMBER 9., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Új rekord KILOMÉTERENKÉNT 4,4 milli­árd forintból épül az M4-es sztráda (métere 4,4 millió), írja a Népszabadság. „szomorúak" vagyunk, nem a miénk lesz immár a re­kord, a Zamárdi-Szárszó szakasz kilométerenkénti 2,8 milliárdja, a kőröshegyi völgyhíddal, (fi) HÍRSÁV A türelemről az advent második vasárnapján ifi Géza nyugalmazott plébá­nos a türelemről beszélt a ba- latonberényi betlehemnél, ahol meggyújtották a máso­dik adventi gyertyát is vasár­nap. Az iskola kórusának mű­sora után a művelődési ház­ban tea, forralt bor és zsíros kenyér mellett beszélgettek az egybegyűltek. ■ A. V. Karácsonyi dekorációk Balatonszemesről karácsonyig minden hétvé­gére szerveznek programot a balatonszemesi művelődési házban. Legutóbb karácsonyi dekorációkat készíthjettek az érdeklődők am kézműves-fog­lalkozás keretében. ■ A. V. Végzettséget szereznek a közmunkások tanulnak a kaposfői közmun­kások: tizen kertművelő-, míg tizenöten erdőgazdálkodó képzésre járnak. Az oktatás márciusig tart. ■ H. M. Ácsi, Szárszón is járt a Mikulás bácsi A MESEKOCSI SZÍNHÁZ Ácsi, itt a Mikulás bácsi! című elő­adásán szórakozhattak a ba- latonszárszói gyerekek. A helyi művelődési házban a kicsik télapócsomagokat is kaptak. ■ A. V. Zöldhulladék-szállítás: Leltén az idén utoljára az idén utoljára szerdán szál­líttatja el a zöldhulladékot a balatonlellei önkormányzat. A helyiek a szokásos módon te­hetik ki huladékjukat. ■ A. V. Papucsban indult el a beteg szállítás Pizsamában kelt útra, mert nem kapott mentőautót Nincs megoldva a betegszál­lítás rendje országosan sem, panaszolja egy nagyatádi rok­kantnyugdíjas. A férfi a helyi kórházból pizsamában indult haza, mert nem volt men­tő, ami elvigye a vizsgálata után. A kórház megpróbált mindent megtenni az érdeké­ben, mert végül szívességből hazavitte egy máshová induló mentőkocsi, s azt is felaján­lották neki, hogy feküdjön be egy kórterembe. Kovács Gábor- Súlyos mozgáskorlátozott, cu­korbeteg vagyok, és Hepatitis C betegségem van, amire egy új, amerikai gyógyszert szedek - mondta Seres István. - Szom­baton délelőtt 10 óra körül eles­tem, kettőslátásom lett. 16 órá­ig várakoznom kellett a kórház­ban, aztán betoltak egy CT-be. Végül 19 órakor jött egy orvos, aki közölte velem, hogy nincs nagy bajom, bár a nyakam be­vertem. Kiderült, hogy csak hét­főn tudnak hazavinni, ehelyett elszállásolni tudnának. Erről szól ugyanis a szerződésük a betegszállítókkal, hiába kértem mentőt a hazaútra az ügyeletes­től. Ha a sürgősségire hozzák az embert, nem a legfontosabb szempontja, hogy ügyeljen a ru­háira. Én sem voltam felöltöz­Az egészségügy jó ideje gyógyításra vár, az ott dolgozók erőn felül teljesítenek ve, ezért zokniban, papucsban, pizsamában vágtam neki a de­cemberi éjszakának. Az ügye­letesnek előtte azt mondtam, hogy paraúszóként bejártam Európát, két kézzel átúsztam egy tengeröblöt, majd csak ha­zajutok valahogy a két kezem­mel, ha már a lábam 12 centi­méterrel rövidebb. Már elhagy­tam a kórházat, a kapunk kívül jártam, amikor utánam szalad­tak, és végül felvett egy mentő­autó, ami egy másik címre tar­tott. így értem haza egy órán be­lül. Sajnos a kettőslátásom nem múlt el, azóta is szédülök. Az sem fér a fejembe, ha valaki egy életen át fizeti a tb-t, miért érzi úgy magát, mintha kidobnák a kórházból? A nagyatádi kórház szerint maximálisan megtettek min­dent a betegért, amit a törvény adta lehetőségek biztosítottak nekik, sőt emberiességből azon túl is eljártak. A betegszállí­tást szabályozó törvény ugyan­is meghatározza, hogy a sürgős­ségi esetekhez az Országos Men­tőszolgálat vonul, a páciensek szállítását viszont a betegszállí­tó cégek végzik, de csak munka­napokon. A hatályos jogszabá­lyok szerint jártak el, amikor a következő munkanapi szállítás mellett az elszállásolást is fel­ajánlották neki. Végül szívessé­gi alapon vitték el a mozgáskor­látozott férfit a három kilométer­re fekvő otthonába. Kerékpársáv, zöld szigetek a belvárosban felújítások Kaposvári útprogram: jövőre az üzemek környéke kerül sorra Elkészült a Németh István fa­sor felújításának első üteme, s a napokban a Laktanya utca is új aszfaltburkolatot kap, ezzel pedig lezárul Kaposvár törté­netének legnagyobb út- és jár­dafelújítási programja. A Be- reczk Sándor program jövőre a sok embernek munkát adó üze­mek megközelíthetőségének ja­vításával folytatódik - mondta Szita Károly hétfői sajtótájékoz­tatóján. - 270 méternyi új járda, kijelölt biciklisáv és 57 parkoló épült meg rengeteg zöld sziget­tel díszítve a Németh István fa­sor felújításának első ütemében. Kevesebb ugyan a parkolóhely, viszont lényegesen szebb lett az utca Jövőre pedig a 2. és a 3. ütem is hasonló módon elkészül, egé­szen a Virág utcáig, összehan­golva a kórházépítéssel - mond­ta L. Balogh Krisztina főépítész. A 70-es években kivágták a fa­sor egyik felét a kórházépítkezés miatt. Most viszont ismét dupla fasort alakítottak ki. lövőre elké­szül a Virág utcáig a teljes sza­kasza, s akkor új aszfaltréteget is kap a fasor. A teljes beruházás így összesen csaknem 450 mil­lió forintba kerül. Jövőre a Vi­deotonnál kamionparkoló épül, a Luckympexnél is felújítják az utat és járdát is építenek. ■ A szombat a péntek; a hétvégi munkához igazították hozzá a menetrendet változás A Máv-Start Zrt. fel­hívta az utasok figyelmét, hogy a hétvégi munkanap át­helyezéshez igazodik a vona­tok közlekedési rendje. De­cember 12-én, pénteken mun­kanapi, december 13-án, szombaton pénteki menetrend alapján közlekednek a vona­tok. Vasárnap a vasárnapi me­netrend lesz érvényben. A me­netrendi napok változására a december 24-i munkanap de­cember 13-ára áthelyezése mi­att van szükség. A módosított közlekedési rendről a társaság honlapján található menetren­di keresőben is lehet tájéko­zódni. ■ H. M. Három somogyi - kitüntetett a Vállalkozók napján MŰVÉSZETEK palotája Tizen­hatodik alkalommal rendez­te meg a vállalkozók év vé­gi ünnepségét, a Vállalkozók napját a Vállalkozók és Mun­káltatók Országos Szövetsé­ge (VOSZ). A Budapesten, a Művészetek Palotájában több mint félezer vendég előtt Var- j ga Mihály nemzetgazdasá­gi miniszter és Demján Sán­dor, a VOSZ elnöke adta át az ilyenkor szokásos kitün­tetéseket: a Magyar Érdem­■ Somogyból hárman ve­hettek át kitüntetést a vál­lalkozók év végi ünnep­ségén rend Lovagkeresztet, illetve j Magyar Arany Érdemkeresz- | tét ketten-ketten vehettek át, a nemzetgazdasági minisz­ter által adományozott Ma­gyar Gazdaságért Díjat tucat­nyian érdemelték ki, míg 77- en Év vállalkozója elismerés­ben részesültek. Somogyból hárman vehettek át kitünte- | tést: Vida Péter, a Meló-Diák | Dél Iskolaszövetkezet elnöke | Magyar Gazdaságért Díjban i részesült, míg Győrffy Lajos, a DMGO Kft. ügyvezető igaz­gatója, illetve Lovász Márta kaposvári divattervező az Év vállalkozója elismerést érde­melte ki. ■ A. V. JOGSEGÉLY II észrevettük OLVASÓINK ÍRJÁK Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen nyújtanak segítsé­get jogi ügyekben: SOMOGY MEGYEI KORMÁNYHIVA­TAL IGAZSÁGÜGYI HIVATAL, JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT: 82/527-760, 82/527-570 ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTT­JOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMEN­TÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 20/4899-633 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 Játék a parkban. A hétvégére már havat ígérnek a meteorológusok. A fiatalok kihasználják az utolsó „mele­gebb” napokat, amíg lehet, a szabadban, friss levegőn töltik idejüket. Fotónk az egyik kaposvári parkban készült, a sakkparti végeredményét ugyan nem ismerjük, de ottjártunkkor a hölgy állt fehérrel picit jobban Orbán Viktor és társai elvették a vagyonúnkat! önöktől kérdezem, hogy mi­lyen ország az, ahol lopják és szórják az adófizető emberek keservesen megfizetett pénzét? orbán Viktor elvette a magán- nyugdíj pénztár 3000 milliárd forintos vagyonát és most a maradék 200 milliárdra is fáj a foga. Sokszoros milliomoso­kat csinált a közeli barátaiból, a stadionok építéséről már nem beszélve, holott a szegény­séget kellene felszámolni és az éhezést! MATOLCSY MILLIÁRDOKAT SZÓrt ki az ablakon, milliókat kas­télyra, luxusházra, hát ennyire gazdag Magyarország? Lázár luxus útja 2 millió forintba ke­rült, az újságírót állítólag kirú- gatta, mert megmerte írni, hogy hol járt és kivel! Ez még nem volt elég, a tetejébe fácá­nokat vett milliókért, hogy tud­jon lövöldözni! Kosa úr, Rogán úr, Szíjjártó sok milliós házáig letagadva, papíron nem létez­nek! Ezek a vezérek az utolsó szeget is kiszedik az emberek házaiból és marad a romhal­maz. És jön még fekete leves, több adó lesz, pedig egyáltzalán nem ezt ígérte a Fidesz! Mit gondol­nak a döntéshozók, a hatalma­sok, miért ment sok fiatal kül­földre dolgozni? Elmenekültek a nyomor elől, hogy ne haljanak éhen! MARADOK HÚ OLVASÓJUK. Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! 1 ( l

Next

/
Oldalképek
Tartalom