Somogyi Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-08 / 285. szám

KÖZÉLET Bálint Benczédi Ferencet választotta újabb hat évre püspökévé a Magyar Unitárius Egyház a törvényhozó főhatóság hétvégi ülésén Székelyudvarhelyen. A két püspökjelölt, a 2008 óta főpász tori tisztségben lévő Bálint Benczédi Ferenc és a homoródszentpáli Tódor Csaba a Bethlen-lakóte- lepi templomban összegyűltekkel ismertette elképzeléseit az egyházkormányzásról. Hoppon marad ezerkétszáz település költségvetés Nincs keret jövőre az adósságkonszolidációból kimaradt önkormányzatok kompenzálására Négy évre 50 milliárd fo­rintot ígértek korábban az adósságátvállalásból ki­maradt településeknek, de ennek nincs nyoma a jövő évi büdzsé tervezetében. A kormányzat szerint jövőre is prioritást kap az ügyük. Éber Sándor „Nem elfogadható, hogy az adós­ságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányza­tok fejlesztési támogatásának előirányzata, 12,5 milliárd fo­rint kikerült a költségvetésből, mondván, hogy a megjelölt cé­lok az uniós forrásokból finan­szírozhatóak lesznek” - áll a Települési Önkormányzatok Or­szágos Szövetségének (TÖOSZ) állásfoglalásában. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy az adósság- rendezés teljes kérdéskörének lezárásához garantálni kell a nem érintett önkormányzati kör megfelelő kompenzálását. Az állam több lépcsőben végül több mint 1300 milliárd forint értékben vállalta át a megyei és főképpen a települési önkor­mányzatok adósságállományát. A mintegy 3200 településből 1176 (1,1 millió lakossal) nem részesült az adósságok átválla­lásában. Többségük méretéből fakadóan nem tudott hitelt fel­venni, de előfordulhat olyanok is, amelyek felelősen gazdálkod­tak, akár elbocsátások, vagy fej­lesztések elmaradása révén nem halmoztak fel veszteséget. Ezek a települések azt az ígé­retet kapták korábban, hogy az uniós támogatásoknál az önrész kifizetésével támogatja majd őket a kormányzat, hogy fejlesz­teni tudjanak. Ezekre az idénre hoztak létre egy 12,5 milliárdos keretet. így a becslések mintegy 60-80 milliárd forint értékben végezhettek el fejlesztéseket. A rendelet szerinti támogatás mértéke település kategórián­ként 1,5 és 200 millió forint kö­zött oszlott meg. Az önkormányzatok például a település belterületén út, híd vagy járda építésére, felújításá­ra, karbantartására, vízrende­zési és csapadékelvezetési rend­szer kiépítésére, felújítására, településrendezési terv készíté­sére kaphattak támogatást. For­rást kérhettek önkormányzati Hídfelújítás. Az idén még 12,5 milliárdos kompenzációt kaptak az adósságátvállalásból kimaradt települések tulajdonban lévő épületek fej­lesztésére, amelyek igazgatási tevékenységet, óvodai nevelést, kulturális tevékenységet, vagy szociális vagy egészségügyi el­látást szolgálnak. A Belügyminisztérium la­punknak elküldött adatai sze­Az önkormányzatok adósságkonszolidációja (milliárd forint) I. ütem: Megyei önkormányzatok (2012,1.) ______________________________197,6 II. ütem: 5000 fő alatti települések (2012. XII.)___________________________74 III. ütem: 5000 fő feletti települések (2013. VI.)__________________________610,3 IV . ütem 5000 fó feletti települések maradék adóssága (2014. II.)__________420 Ös szesen________________________________________________________1301,9 FORRÁS : BELÜGYMINISZTÉRIUM, MEDIAWORKS-GYÚJTÉS rint 2014-ben a támogatásban részesült önkormányzatok szá­ma 1055 volt, melyből 1017 ön- kormányzat 2000 fő lakosság­szám alatti, 38 önkormányzat pedig 2000 fő feletti lakosság­számmal rendelkezik. A kom­penzációt első körben a 2000 la­kosúnál kisebb települések kap­ták meg, ami 1018 önkormány­zattal mintegy 600 ezer embert érintett. Az ígéret szerint több éven keresztül lett volna egy ilyen kompenzációs keret, négy évre mintegy 50 milliárd forint, de a jövő évi büdzsé terveztében ennek nincs nyoma. „Az adósságkonszolidációban nem részesült településekkel kapcsolatos megkezdett intéz­kedéssorozat folytatása tovább­ra is prioritás” - közölte lapunk­kal a Belügyminisztérium. A tárca szerint, mivel a 2015. évi költségvetést még nem fogadta el az Országgyűlés, vizsgálat tárgyát képezi, és az ezzel kap­csolatos egyeztetések is folya­matban vannak, hogy az adós­ságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányzatok milyen forrásokból juthatnak hozzá kiemelt fejlesztési forrá­saikhoz. HÍRSÁV Vacsora Vilmossal és Katalinnal jó drágán ÖTVENEZER DOLLÁRÉRT (12 millió forintért) vacsorázhat tizenöt meghívott házaspár Vilmos herceggel, a brit trón várományosával és hitvesé­vel, Katalin hercegnővel New Yorkban. Vilmost hétfőn a Fehér Házban fogadja Barack Obama amerikai elnök, ám még ez előtt, New Yorkban a herceg és várandós neje zártkörű vacsorát ad módos vállalkozóknak és befektetési alapok igazgatóinak. bMTI A bevándorlók otthon is németül csevegjenek? A bajor konzervatív CSU sze­rint tenni kell azért, hogy a bevándorlók családi körben is németül beszéljenek. A javas­latot a német politika számos szereplője bírálta. A CDU főtitkára szerint a politiká­nak semmi köze ahhoz, hogy latinul, a klingonok nyelvén vagy hesseni tájszólásban be­szélek-e otthon”. bMTI Hiába kérték az ukrán légtér lezárását vasárnapi BRIT sajtóértesülés szerint az európai légiforgal­mi irányítást összehangoló szervezet, a Eurocontrol na­pokkal a maláj utasszállító lelövése előtt kérte az ukrán hatóságokat a kelet-ukrajnai légtér lezárására, de Ukrajna erre nem volt hajlandó. Az MH17-es járat katasztrófájá­ban 298-an vesztették életü­ket. bMTI HIRDETÉS MEGÚJUL A FORINT Évi kötelező drogtesztet javasol Kocsis Máté A fidesz-frakció hétfői ülé­sén foglalkozik Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester azon javaslatával, amely a 12-18 év közöttieknek, a választott politikusoknak és az újságíróknak évenként kötele­ző drogtesztet írna elő - közölte Tuzson Bence, a kormánypárti képviselőcsoport szóvivője. Ko­csis a Facebookon azt írta, hogy a drog életveszélyes, „féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is”. A Fidesz kommunikációs igaz­gatója szerint érdemes lenne be­vezetni a rendszeres drogkont- rollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára. A PM-es Szabó Tímea sze­rint abból a pénzből, amennyi­be a drogteszt kerülne, minden éhező magyar gyermek közét­keztetését meg lehetne oldani a téli szünet idejére. Számítások szerint csak a középiskolások ellenőrzése évi 4,2 milliárdba kerülne, míg a kormány drog­prevencióra kevesebb 100 mil­liót költ. Az Együtt azt kéri a Fidesz-frakciótól, hogy ne tár­gyalják a „felháborító és valóság­tól elrugaszkodott” javaslatot. A kormánypártnak szerintük nem az újságírók és a politikusok ma­gánéletével kellene foglalkoz­nia, hanem például politikusai vagyonosodásával. ■ MW Merkel szerint nem lesz baltikumi háború Oroszország nemcsak Ukraj­nának, hanem az EU-val társulá­si szerződésre lépett valamennyi államnak nehézségeket okoz, a Balkánon pedig gazdasági és po­litikai függőségbe akar vonni or­szágokat - hangoztatta a német kancellár a Welt am Sonntagnak. Angéla Merkel kiemelte: Mol- dova, Grúzia és Ukrajna „saját szuverén döntése” alapján társu­lási szerződést kötött az EU-val, Oroszország éppen ezeknek az országoknak okoz nehézsége­ket”. Moldova „évek óta szenved” a Dnyeszter melléki konfliktus , Grúzia a Dél-Oszétia és Abhá- zia körüli „befagyott konfliktus” miatt. Ukrajnát a Krím elcsatolá- sa és az ország keleti részén dúló harcok sújtják, a Nyugat-Balká­non Moszkva „politikai és gaz­dasági függőségek kialakításra törekszik egyes országokban”. Merkel szerint a baltikumi hábo­rú kérdése nem merül fel. Az utóbbi napokban jelentő­sen felerősödtek az oroszbarát szakadárok támadásai Kelet-Uk- rajnában, az elmúlt egy nap alatt 87-szer lőtték tüzérségi fegyve­rekkel a szeparatisták az ukrán katonák állásait. Kijev szerint civil áldozatai is vannak a sza­kadárok „kaotikus lövöldözésé­nek”. ■ MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom