Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-20 / 270. szám
2014. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK SPORT mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmfflfflmmmfflmmmmmss&mmm n mmrnmü A Marcali is verte a sereghajtót kézilabda nb i./b, nyugati csoport A nagyatádiak és a csurgóiak is idegenben kaptak ki A csurgói fiatalok (sötét mezben) kitartóan üldözték a riválist Szentendrén, de ezúttal nem sikerült az egyenlítés Csupán a Marcali VSzSE számára végződött sikerrel az NB I.-/B-S bajnoki kézilabda-forduló. A Rinyamenti KC Nagyatád és a Csurgói KK U23-as csapata is kikapott. SH-összeállítás A nagyatádiak részéről már a pontszerzés is nagy bravúrnak számított volna a második helyen álló szekszárdiak otthonában. A 14. percig jól is tartották magukat a somogyiak , amikor Schneider Évát a harmadik (!) kétperces kiállítását követően piros lappal „kivették” a játékból. Az egyik alapember elvesztését követően a második játékrészben fokozatosan felőrölték az atádi- ak ellenállását. KÉZILABDA NB l./B, NYUGATI-CSOPORT, NŐK - 9. FORDULÓ: SZEKSZÁRDI FGKC-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 38-25 (18-13) Szekszárd, Városi Sport és Szabadidő Központ, 250 néző. Vezette: Balogh B., Tóth V. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Pécsi - Bóza 2, Vönöczky-Schmidt 5, Nagy R. 7 (2), Ghetu 8, Schneider, Szabó E. 3. csere: Kovács E. (kapus), Lein, Nyúl 0. vezetőedző: Bőzsöny Erika. A junior mérkőzésen: Szekszárdi FGKC-Rinyamenti KC Nagyatád 36-22 (16-6). A nagyatádiak legjobb dobói: Szabó E. 12(2), Ángyán 4(1). MARCALI VSZSE- PEAC-PTE 33-28 (19-15) Marcali, Városi Sportcsarnok, vezette: Budai-Bock, Varga P. A junior mérkőzésen: Marcali VSZSE-PEAC-PTE 45-31 (21-17) A FELNŐTT BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Budaörs KC (18 pont), 2. Szekszárdi FGKC (18 pont), 3. Haladás VSE (ló pont), 4. Mosonmagyaróvári KC SE II. (12 pont), 5. Kozármisleny SE (11 pont), 6. Győri Audi ETO KC II. (9 pont), 7. Szentendrei NKE (9 pont), 8. Rinyamenti KC Nagyatád (8 pont), 9. FTC Il.-Zugló (7 pont), 10. Mohácsi TE (6 pont), 11. Marcali VSZSE (6 pont), 12. Pénzügyőr SE (4 pont), 13. Pilis- vörösvári TKSK (4 pont), 14. PE- AC-PTE (0 pont). KÉZILABDA NB l./B, NYUGATI-CSOPORT, FÉRFIAK - 9. FORDULÓ: SZENTENDREI KC-CSURGÓI KK U23 30-28(17-13) Szentendre. Vezette: Horváth, Simó. CSURGÓI KK U23: Balogh T., Balogh P. (kapusok), Füstös 1, Hanusz 2, Megyeri 1, Kovacsics 3, Balogh P., Csonka 1, Jerebie 2, Kun 6, Radjenovic 3, Döme 2, Csalló, Tóth 3, Szkokán 3, Győ- ri-Dani 1. vezetőedző: Bencze József. A találkozó elején a hazaiak teljesítettek jobban, akik négy góllal meg ios nyerték az első játékrészt. A folytatásban fokozatosan zárkóztak a somogyia fiatalok, ám hiába nyerték a félidőt, a szentendreiek két gólnyit megőriztek előnyükből és győzelmet arattak. A FELNŐTT BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: I. Váci KSE (18 pont), 2. Szentendrei KC (14 pont), 3. Dabas VSE KC (12 pont), 4. Tatai AC (11 pont), 5. Pécsi VSE (11 pont), 6. Százhalombattai KE (10 pont), 7. Csurgói KK U23 (9 pont), 8. Balatonfüredi KSE (8 pont), 9. MKB MVM Veszprém U23 (8 pont), 10. SZESE Győr (7 pont), 11. Vecsési SE (6 pont), 12. Álba Regia KSE (6 pont), 13. Buda- örs-Tatabánya U23 (4 pont), 14. Várpalotai BSK (2 pont). KÉZILABDA NB 11., DÉL NYUGAT, FÉRFIAK: 8. FORDULÓ: PÉCSI VSE II.- RINYAMENTI KC NAGYATÁD 27-31(15-17) Pécs, Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola Tornaterme, 50 néző. Vezette: Fogl, Tomkovics RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Nagyvizeli - Madarász 2, Kiss J. 8, Csernyik 2, Takács L. 11 (4), Kozics 7, Ántal R. CSERE: Bozsó, Búzás (kapusok), Jancsik B. 1, Bojtor, Kocsis, Talián, Varjas. játékos-edző: Madarász Péter. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: Pécsi VSE II.-Rinyamenti KC Nagyatád 31-22 (17-12) LEGJOBB NAGYATÁDI DOBÓK: Jancsik B. 9, Horváth R. 5, Jancsik Á. 4. Kiütötték a szekszárdaikat a felújított parkettán KOSÁRLABDA NB II., NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK: SIÓFOKI KOSÁRSULI- FKSESZEKSZÁRD 87-23 (26-7,23-6,14-6, 24-4) Siófok, Krúdy középiskola, 40 néző. Vezette: Fekete, Kéri. SKS: Polgár (26/3), Rácz (6), Czucz (6), Szabó B. (12), Magyar Z. (2). CSERE: Lévi (13), Visnyei (13), Nemes (4), Pákoz- di (5). edző: Kertész Tamás. A mérkőzésnél nagyobb izgalmat tartogatott, hogy kell-e halasztania bajnokit a siófokiaknak, ám a KLIK Kaposvár Megyeközponti Tankerületének segítségével szerencsére sikerült a parketta felújítást időben megoldani a Krúdy középiskolában. A balatoniak 14-0-val kezdtek, Kertész edző minden játékosának lehetőséget adott, akik 23 pontot engedélyeztek a sereghajtó szekszárdiaknak, ami utóbbiaktól negatív rekord ebben a szezonban. A Kosársulinak ez egymás után a harmadik sikere volt, amivel már ötödikek a bajnokságban. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. PE- AC (1.00), 2. Casino - Soproni Tigrisek (1.00), 3. Tigris KK (0.88), 4. Treff 07 SE (0.80), 5. Siófoki Kosársuli (0.80), 6. Dombóvári KSE (0.67), 7. Marcali VSzSE (0.50), 8. Kanizsa KK (0.50), 9. FKSE Szekszárd (0.50). ■ Keszthelyi Z, PROMÓCIÓ Premier péntek este a Csikyben. Szophoklész Elektra-történetét Bornemisza Péter nyomán Háy János írta át. A szöveg új, a történet a régi: bosszút bosszú, vért vér követ; az igazságok váltják egymást - és ennek talán soha nincs vége... A pikkelysömör kezelését segíti a fénykabin Pécsett A napokban adták át azt az ösz- szesen tízmillió forintba kerülő fényterápiás kabint a pécsi bőrklinikán, amely elsősorban a pikkelysömörben szenvedők számára jelent majd nagy segítséget, s éves szinten több száz beteg kezelésére ad lehetőséget.- A fényterápia kiváló kezelési mód a pikkelysömör, az ekcéma és más krónikus gyulladásos bőrbetegségek kezelésében - mondja a Bőrklinika igazgatója, Gyulai Rohand sajtótájékoztatóján. - Az országos szinten az egyik legkorszerűbbnek számító berendezés révén a régió lakói számára is elérhető lesz ez a különleges gyógymód. A fénykabin mellett a pik■ A pikkelysömör (pso- riasis) betegségben szenvedők számára sajnos jelenleg még nem létezik végleges gyógyulást elérő szer vagy eljárás, ám a rendelkezésre álló terápiás módszerek sokat javítanak a betegek állapotán. kelysömörrel küzdők egyéb segítséget is kapnak a jövőben: elindul ugyanis az úgynevezett Átváltozás program. Ennek részeként a jövőben a betegek ingyen kapnak szakmai segítséget hozzáértő klinikai munkatársaktól - a bete^ geknek és hozzátartozóiknak megtanítják a terápiák megfelelő alkalmazását, akik ezenfelül hasznos tippeket is kapnak a lelki terhek, a stressz leküzdésére, a helyes táplálkozás és a megfelelő testmozgás kialakítására, mert csak így, a teljes életmód átalakításával lehet ennél a krónikus bőrbetegségnél látványos eredményt elérni. ■ F. Z. HIRDETÉS Viftrfay meséje Víf§i; I ^rjon mesét! A legjobbakat a Somogyi Hírlap szombatonként közli. Szeretnénk, ha megyénkben a kisgyermekeket a szülők, nagyszülők hétvégenként ezzel ; altatnák el. Elsőbbséget élvez, amelynek van somogyi vonatkozása. A terjedelmet nem korlátozzuk, de kérjük, hogy azt a szerzők tartsák ésszerű határok között. Reméljük, hogy gyermekek is jelentkeznek történetükkel. A mesét erre a címre küldjék: anila.czene(£pmediaworks.hu, vagy 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Tárgyként illetve jeligeként kérjük ezt írják: A Somogyi Hírlap meséje. A határidő 2014. november 30. HIRDETÉS ^ fogások minden alkalomra kap- több mint 150 kipróbált recept egészséges és könnyen elkészíthető ételek I Rendelje meg most: 06-40/510-510 ■ Megrendelheti kézbesítőjénél vagy a * J^évi ^ az elofizetes@mediaworks.hu e mail címen is. jjk w CSaknek Somogyi Hírl<m,v Jm&m Nem előfizetőknek Megvásárolható a Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. az ár: 4.990 Ft alatti ügyfélszolgálati irodánkban is!