Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-19 / 269. szám
BARÁTSÁGOS mérkőzésen Oroszország válogatottja ellen szerepelt a magyar labdarúgó válogatott kedden este lapzártánk után Budapesten. Dárdai Pál szövetségi kapitány több felállási variációt is tervezett a találkozóra, mert szeretett volna a keret valamennyi tagjának játéklehetőséget biztosítani. Arról még nem döntött, hogy a három Európa-bajnoki selejtezőt, valamint az oroszok elleni találkozót követően ma- rad-e a magyar válogatott élén, vagy a korábban vállalt időszakot követően távozik-e a nemzeti együttes mellől. ■ HIRDETÉS Súlyos autóbalesetet szen- | vedett a volt válogatott kézi- | labdázó Mocsai Tamás. A volt válogatott kézilab- I dázó, akit októberben a so- | mogyi Felsőmocsolád polgármesterénekválasztottak szombaton a 67-es út gyors- forgalmi szakaszán haladt autójával, amikor egy tehénnel ütközött Rádpusztá- nál. Megkerestük édesapját, Mocsai Lajost, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatóját, aki szerint fia szerencsére mára már túl van az életveszélyen.- CT és egyéb vizsgálatok várnak még rá a következő 72 órában, de már jobban van - mondta Mocsai Lajos. - Nem szeretném nyilvánosságra hozni, hogy melyik kórházban ápolják, mert nem lenne jó, ha sokan keresnék, ugyanis agyrázkódása miatt jelenleg nem tud kommunikálni, sem felkelni. A baleset körülményeit nem szeretném kommentálni, ugyanis a rendőrség nyomoz, mert tudomásom szerint az elmúlt napokban nem az első ilyen eset történt azon az útszakaszon. Egy Siófokról érkező mentő ugyanitt egy másik szabadon kóborló tehénnel karambolozott. ■ Kovács Gábor HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram. -in nemetkinipéntrmuzfer I U. I L- • Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 304,00 309,00 USD 242,50 248,50 CHF 252,00 258,00 ÉRVÉNYBEN: november 1 8. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS A KAPOSVÁRI SPORTKÖZPONT és Sportiskola fiatal judósai négy éremmel tértek haza a Baján rendezett Serdülő Országos Bajnokságról. Böröcz Zsolt vezetőedző elmondta: tanítványok közül Németh Krisztina életében először állhatott országos bajnoki dobogón. Jó teljesítménnyel - három ippon-győzelemmel DZSŰDÓ- jutott be a +63 kg-osoknál a döntőbe. Bár ott is helytállt esélyesebb miskolci ellenfelével szemben, végül a második helyen zárt. A Kasi-Nagyatádi JC kettős igazolású fiú nehézsúlyú ju- dósa Tóth Tibor a +81 kg-osok közt simán menetelt a fináléig, de a hajrára nagyon elfáradt. Másodpercekkel a meccs vége előtt alulmaradt ellenfelével szemben és szintén ezüstérmet nyert. A 48 kg-os Kiss Krisztina és az 57 kg-os Argay Angéla egyaránt kiegyensúlyozottan teljesítve lett kategóriájában bronzérmes. További értékes pontszerző helyezések: 81 kg: ...5. Gőgös Márk. 52 kg: ...7. Nádasdi Lili. ■ Kun Z. LABDARÚGÁS HIRDETÉS ■Homoktövisltea Rherde Mester [kapszula alzsam Hkkr\ri\I'atiku\ HOMOKTÖVIS PFíRDí KAPSEI Lenmagolaj kapszuja' Jó Kör. í>Vft Yilmnin* “Hű*,,* *HK! 1* f! * AKCIÓS ár 20x 490 Ft AKCIÓS ár AKCIÓS ár\ 48x \ 680 Ft ' AKCIÓS ár \ 10Ox 1290 Ft Nyitva: H-P. 9. HIRDETÉS Gyors gyógyír a fájdalomra bioázis A gyógyulás lehetősége tűszúrás nélkül Névnap, születésnap, ünnepek: az év vége előtt minden héten számos termékre kedvezményt biztosítanak Kaposváron, a Petőfi tér 1-3. szám alatt található BiOázis Gyógynövény Szaküzletben. Az ízületi porckopás (artró- zis) világszerte a leggyakoribb ízületi betegség, az ízületi fájdalmak és rokkantság leggyakoribb okozója. Szakemberek szerint az artrózis a porcszövet elsődleges pusztulása, melyhez következményes csontelváltozások társulnak: a porc alatti csont megvastagodása, az ízületek mellett csőrszerű kinövések (oszteofiták) és csontciszták. Az artrózis leggyakrabban a kéz kisízületeit és tehertartó nagyízületeit (csípőízület, térdízület, gerincoszlop) sújtja. A fájdalom okozta mozgásszegénység izomsorvadáshoz, az ízületi tok és szalagok gyengüléséhez, ezáltal az ízületek instabilitásához vezet. Az artrózis előfordulása Magyarországon pontos adatok nem állnak rendelkezésre. Becslések szerint mintegy 1-1,5 millió ember szenved az artrózis valamelyik formájában. Jellemzően az idősebb kor betegsége. A családorvosok praxisában minden negyedik látogatás oka az artrózis.- Hatvan év felett az emberek 80 százalékánál lehet kimutatni artrózisra utaló jeleket röntgenfelvételen, és 60 százalékuknál enyhébb-súlyosabb tünetek is mutatkoznak - közölték. - A társadalom öregedésével az artrózis népegészségügyi jelentőségének további növekedésére számíthatunk. Akár egy izom begyulladás- ról, akár egy fájdalmas reumáról beszélünk, a legrosszabb mindegyikben ugyanaz: a korlátozottság, a szükségtelen fájdalmak, és kellemetlen érzések. A gyógynövények többsége hatásos eredményeket produkál a gyulladások és fájdalmak kezelésében. A Mesterbalzsam speciálisan erre a célra válogatott 21 minősített összetevőkből készült. Áttörés a reumás, ízületi fájdalmak, gyulladások kezelésében! Szakemberek azt mondják: orvosi kutatások tömkelegé támasztja alá, hogy a gyógynövényeknek klinikailag bizonyított egészségjobbító hatása van.- Noha egy-egy ilyen betegség sok esetben belgyógyászati, mozgásszervi betegség, de immár orvosi tény, hogy a gyógynövények kiemelkedő eredményeket hoznak a célzott terápiák esetében - tudtuk meg. - Számos szakirodalom alátámasztja, hogy a különböző hatóanyagok bőrre történő feljuttatása meglehetősen terápiás értékű, ugyanis a külső hámréteg egyedi tulajdonsága, hogy nagymértékben folyadék-, és légáteresztő. Ezt kihasználva a bőrre kent hatóanyagok azonnal a véráramba kerülnek, illetve helyszíni alkalmazása esetén azonnal, a probléma forrásánál fejti ki a hatását. Egy vizsgálat szerint a D-vita- minhiány fokozza a rák és egyes autoimmun betegségek, mint a reumás artritisz, a SM és a lu- pus kockázatát. Genetikai vizsgálatokkal kimutatták, hogy a D-vitaminhiány ezeknél a betegségeknél a legfőbb környezeti kockázat. Lényeges tisztában lenni azzal: egyes gyógyszerek gátolják a D-vitamin felszívódását. Ilyenek többek közt a reumás artritisz ellen szedett hyd- roxychloroquin, valamint a kor- tikoszteroidok. Aki ezeket szedi, gondoskodjék vitaminpótlásról. Ha termékeink, akcióink Önt is érdeklik, látogasson el a BiOá- zisba, ahol kedvezményesen bevásárolhat az ünnepekre. 19 12 2014. NOVEMBER 19., SZERDA ........................... BP* ' Sta ntOfl történelmi SZetZOtlese. Összegét tekintve történelmi szerződést kötött az eszak-amerikai \ ^B ^B ^^^B ^B ^ profi basebalt-liga (MLB) legjobb ütőjátékosával, Giancarlo Stantonnal (képünkön) a Miami Marlins. A 25 wr® ^P / V ^P éves sztár 13 évre 325 millió dollárt (80 milliárd forint) kap majd, és csak beleegyezésével cserélhető el. •*. WEM 0% THM 0% KAMAT HKBI 0% KEZELÉSI KÖLTSÉG Eg22K23 0% SAJÁT ERŐ 10 HÓNAP FUTAMIDŐ HITELÖSSZEG: 30 000 - 360 000 FT KÖZÖTT!' WÉiÉÉÉMÉmmlmmm vwk'*.' <' m HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 19.00 MAGYAR ELEKTRA Főpróba bérlet *311041* www.csiky.hu