Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 42. szám

10 SPORT 2014. NOVEMBER 2., VASARNAP Hat klubnál a trénerben talaltak bűnbakot magyar futball Ebben az évtizedben még nem volt ilyen sok edzőváltás október végéig, mint most Már hét edzőváltáson túl van az OTP Bank Liga mezőnye, ez több, mint amennyit az el­múlt években megszoktunk. S akad még egy új tendencia: az elküldött edzők közül ketten is nagyon gyorsan „el­keltek” Dénes Tamás A sor ősszel Mátyus János­sal kezdődött, aki kiváló ha­zai szerepléssel rajtolva maga döntött a lemondás mellett. Edzői karrierje első élvonalbe­li csapatától a feltételek elégte­lensége miatt távozott. Az okot így fogalmazta meg a csakfoci. hu portálnak adott interjújá­ban: „Amikor nyáron a Lom- bardhoz kerültem, azzal szem­besültem, hogy nincs csapat, ez annyira nem is volt meg­lepő, találkoztam már hason­lóval. Több játékost szerettem volna igazolni, olyanokat, akik hozzám hasonlóan 1000 fokon égnek, akik át tudják venni az én mentalitásomat, ezek közül sajnos csak Csilus Tamást tud­tuk megszerezni... Engem nem érdekelt az sem, hogy mennyit keresek, 10 ezret vagy 10 mil­liót, ahhoz viszont ragaszkod­tam, hogy a játékosok mindig ki legyenek fizetve.” Bíró Péter tulajdonos a hosszú ideje már az egyesületnél dolgozó koráb­bi válogatott kapust, Kovács Lászlót bízta meg ideiglenesen a csapat vezetésével. Azóta el­telt két hónap, de még mindig Kovács az edző, noha ez nincs igazán ínyére. Nincs is meg a megfelelő szakmai képesítése, ráadásul az MLSZ szabályai szerint legfeljebb hatvan na­pig irányíthat egy élvonalbeli klubot pro-licence hiányában egy edző. A Pápának azonban nincs oka egyelőre sietni, mint az kiderült a papa-ma.hu hon­lap információjából, Szemán György klubigazgató szavai­ból: „Előbb-utóbb mindenkép­pen meg kell találnunk a csa­pat élére az új trénert, ugyanis Kovács Lászlónak nincsenek vezetőedzői ámbíciói és pro-li- cence-szel sem rendelkezik. A szabályok szerint hatvan napunk van új edzőt találni, és mivel Mátyus Jánossal csak múlt héten bontottunk szerző­dést - szeptemberben annyi történt, hogy bejelentette le­mondását - az idő nem sürget bennünket, még jó pár hetünk van megtalálni a csapat veze­tőjét." Mátyus egyébként azóta már állásban van, a nyíregy­háziak őt szerződtették a hul­lámvölgybe került újonchoz, Csábi József helyére. (Vajon mikor bontott volna a Pápa és Mátyus szerződést, ha az edző nem helyezkedik el újra a na­pokban?) A Honvéd egykori válogatott védője, aki a szabol­csi munkavállalás előtt Szol­nokon dolgozott, azt megelő­zően pedig egy mérkőzésen, Egervári Sándor lemondása után a válogatottat is irányí­totta, immár ugyancsak újra állásba került. Visszatért élete klubjához, abba a stadionba, amelyben eddigi élvonalbeli edzői pályafutása legnagyobb sikerét aratta a piros-feketék idegenbeli legyőzésével a mos­tani idény elején. Csábi József Mátyus János első sikerét aratta a Nyíregyháza élén OTP bank liga Győzelmével el­mozdult az utolsó helyről az utolsó Dunaújváros-PASE. Az októberben új klubhoz ke­rült edzők közül csak a nyírsé­giek trénere győzött szomba­ton. DUNAÚJVÁROS-PASE-PMFC-MA- TIAS 3-2 (O-l) Dunaújváros, 1200 néző. Jv.: Solymosi DPASE: Nagy G. - Villám, Sár­közi, Farkas V., Csehi - Nikhá- zi, Lázár Zs., Böőr (Muscat, 87), Petneházi (Godslove, 75.)- Orosz, Zsótér (Thiago, 65.) PMFC: Polekszics - Nagy i., Ba­logh B., Romic, Mohi - Kővári (Pölöskey, 72.), Horváth A., Márkvárt, Causic (Manjrekar, 74.), Wittrédi (Fröhlich, 56.) - Szatmári Gólok: 0-1 Balogh B. (29.), 1-1 Petneházi (55.), 1-2 Márkvárt (64.), 2-2 Böőr (79.), 3-2 Godslo­ve (82.) NYÍREGYHÁZA-HALADÁS PC 2-0 (0-0) Nyíregyháza, 1561 néző. Jv.: Né­meth NYÍREGYHÁZA: Balogh - Nagy, Szokol, Jánvári, Törtei - Fodor, Abdouraman (Huszák, 70.), Roller (Molnár 83.), Kostic (Zi- vanovic, 91.)-Pékár, Pákolicz HALADÁS: Rózsa - Fehér, Sza- kály, Dvorschák, Schimmer, Ga- ál (Gyurján, 56.) - Kopunek, Halmosi (Városi, 80.), Katona - Radó, Rocchi (Zamostny, 66.) Gólok: 1-0 Roller (64.), 2-0 Tör­tei (76.) GYŐRI ETO-DIÓSGYŐRIVTK1-1 (0-0) Győr) 2500 néző. Jv: Erdős GYŐR: Kocics - Wolfe, Lipták, Láng, Dinjar - Pátkai, Kam- ber, Strestík (Andric, 27, Traj- kovic, 80.), Koltai (Priskin, 56.) - Martínez, Rudolf DVTK: Antal - Eperjesi, Szalai V., Kádár, Husic - Gosztonyi, Bori (Takács I, 56., Marjano- vic, 72.), Elek, Jenner (Barczi, 32.) - Bacsa, Griffiths Gólok: Priskin (71.), illetve Mar- janovic (76.) LOMBARD PÁPA-DEBRECENI VSCTEVA (Lapzárta után ért véget.) FERENCVÁROS-MVM PAKS (Lapzárta után ért véget.) MTK-ÚIPEST (Vasárnap, 16.30) VIDEOTON FC-BUDAPEST HONVÉD (Vasárnap, 18.30) a harmadik edző, aki a 2014- 2015-ös idényben a gyengén szereplő Honvédőt irányítja. A játékosként világraszóló si­kereket elért olasz Pietro Vier- chowod kezdte a sort, az elkül­dése után a Magyar Futball Akadémia alkalmazásában lé­vő, holland Jesper de Muijnck lépett elő (segítője Simon Mik­lós volt, aki tavasszal beugrott Marco Rossi távozása után), de vele sem javultak az ered­mények. Talán majd Csábival. Szombathelyen Artner Ta­mást menesztették, miután kiesőhelyen szerénykedik a csapat. Nem lenne meglepő, ha ő is hamarosan állásajánla­tot kapna, aligha lett rosszabb edző, mint az elmúlt években volt. Artner, aki 2011. decem­ber 19-én Aczél Zoltán emlé­kezetes ügyének kirobbanása után vette át a Haladást, az OTP Bank Liga második leg­hosszabb ideje folyamatosan az élvonalban dolgozó edzője volt Kondás Elemér mögött. (Garami József még régebben vette át az MTK-t, de a kék-fe­hérekkel közben egy idényt a második vonalban kénysze­ez a munka. Azért kerestem meg idősebb Dárdai Pált, mert biztos vagyok benne, hogy szaktudásával sokat tud segí­teni a csapatnak.” A legutóbbi edzőváltás a győri. Horváth Ferenc már egy hónapja, a Puskás Akadé­mia elleni idegenbeli vereség után felajánlotta a lemondá­sát. A tulajdonos akkor még ezt nem fogadta el. Szerdán az ETO Magyar Kupa-mér­kőzésen kikapott és kiesett a „szomszédvár” Gyirmóttal szemben - pénteken pedig Tarsoly Csaba tulajdonos már rábólintott a változásra, az edző és stábja, illetve a klub közös megegyezéssel szer­ződést bontott. A Győri ETO csapatát Szasa Sztevanovics klubigazgató közlése szerint öttagú stáb (Fórián Zsolt, To- kody Tibor, Igor Nicsenko, Jor- da Illa és a kapusedző Tőkés László) irányítja majd, a Diós­győr elleni találkozón a tech­nikai vezető Tokody Tibor volt az első az egyenlők között, ő meccseit. rült tölteni.) Érdekes, hogy az edzőt, akinek kerete nagyon jelentősen meggyengült a nyá­ron, a klub honlapján olvasha­tó szavazás tanúsága szerint a szurkolók többsége szívesen posztján tartotta volna. Új edző dolgozik Pécsen, Kulcsár Árpád váltotta a ha­zai pályán bajnokit csapatával nyerni nem tudó Véber Györ­gyöt. A már említett hatvan­napos szabályt figyelembe véve a hátralévő négy forduló­ban irányíthatja a PMFC-t, de utána a klubnak .váltani kell, miután Kulcsárnak, aki ed­dig Véber segítője volt, nincs pro-licence. Az egyesület hon­lapja a napokban beszámolt arról, hogy Kulcsár (nyilván a tulajdonosokkal és az ügyve­zetővel egyeztetve) egy igazi helyi legendát, idősebb Dár­dai Pált is meghívta a stábba. A pmfc.hu szerint Kulcsár így nyilatkozott: „Nem pályaedző­nek kértem fel legjobb cimbo­rám édesapját. A bójákat én is ki tudom tenni és a bemelegí­tést is le tudom vezényelni, ez­zel nincs semmi problémám, ezután sem lesz büdös nekem Az elmúlt évek edzőváltásai számokban 2010-2011: 4 8 7 2011-2012: 5 13 10 2012-2013: 4 11 9 2013-2014: 1 9 8 2014-2015: 7 ? ? (A táblázatban az évszám után az első oszlop az adott idényben október 31-ig lezaj­lott edzőváltások száma. A második a szezon edzővál­tásának száma. A harmadik azt mutatja, hány csapat nem az „induló” edzővel fe­jezte a bajnoki évet.) A bajnokság állása 1. Videoton 12 11­1 30-5 33 2. MTK 12 10­2 18-10 30 3. Diósgyőr 13 6 5 2 21-16 23 4. Paks 12 6 4 2 20-10 22 5. Újpest 12 5 6 1 12-7 21 6. FTC 12 6 2 4 18-12 20 7.KTE 13 5 3 5 14-15 18 8. DVSC 12 4 4 4 14-11 16 9. Győri ETO 13 4 4 5 18-18 16 10.Puskás 13 4 2 7 15-19 14 11.Pápa 12 3 4 5 7-16 13 12.Honvéd 12 3 2 7 9-15 11 13. Nyíregyh. 13 3 2 8 12-19 11 14. PMFC 13 2 4 7 14-23 10 15. Dunaújv. 13 2 4 7 13-26 9 16. Haladás 13 2 2 9 5-18 8 A 2014-es ősz eddigi edzőváltásai az OTP Bank Ligában \ IDŐPONT Szeptember 4. KLUB Lombard Pápa RÉGI EDZŐ Mátyus János ' ÚJ EDZŐ Kovács László Október 6. Bp. Honvéd Pietro Vierchowod Jasper A. de Muijnck Október 20. Nyíregyháza Csábi József Mátyus János Október 21. Haladás Artner Tamás Szentes Lázár Október 26. Bp. Honvéd J. A. de Muijnck Csábi József Október 27. Pécsi MFC Véber György Kulcsár Árpád Október 31. Győri ETO Horváth Ferenc edzői stáb t i HIRDETÉS » Részletes eredmények és tabellák ÍH5H9® »Interjúk, fotók, érdekességek fMiUw/( Hetilap ■ seIQfj

Next

/
Oldalképek
Tartalom