Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-30 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 46. szám
SPORT 2014. NOVEMBER 30., VASÁRNAP December 6-án Pesten is kiderül: a Mikulások szeretnek futni! ÉVRŐL ÉVRE sok-sok minden megismétlődik az életünkben, így van ez a húsvéti sonkától a karácsonyfán keresztül a Mikulásig. Megunni egyiket sem tudjuk. De azért valamit változtatni rajtuk, azt talán lehet. Legalábbis így gondolják a BSI munkatársai, akik egyébként is mindig az újításokon törik a fejüket. Nos, ebben az évben az a remek ötlet pattant ki a fejükből, hogy Mikulás-ruhába öltöztetnek mindenkit, akinek csak kedve szottyan 2,7 km-en át futva viselni a piros sipkát és köntöst, valamint a hozzá járó fehér szakállat is. Itthon most lesz ilyen először! A Mikulás-szerelést a rendező Budapest Sportiroda (BSI) biztosítja minden indulónak. Ilyen még nem volt! Fuss együtt annyi Mikulással, amennyiről még álmodni se mernél! Országos Mikulás-csúcstalálkozó készül a IX. kerületben a Corvinus Egyetem körül (a rajt 15 órakor, s csak egy futam lesz!). A futóverseny miatt azonban ezúttal nem elkerülni ajánlott a Fővám teret és környéket, ellenkezőleg, érdemes lesz oda seregleni, hogy december hatodikén minél többen élhessék át a Rossmann Mikulás futás, a közös futás mámorító örömét.. Hagyományainak megfelelően a BSI jótékonysági gyűjtést is szervez, amiről a futanet.hu oldalon ad tájékoztatást. ■ D. D. így fest majd a Mikulás-mezőny Triscsuk alig hibázott kézilabda Tizennégy gólos győzelem az osztrákok ellen Laura Magelinskas, az osztrákok védője nem kíméli Tömöri Zsuzsannát, a magyar csapat kapitányát A Németh András által irányított magyar női kézilabda-válogatott fölényes győzelmet aratott az osztrákok ellen Győrben, az egy hét múlva kezdődő, magyar-hor- vát közös rendezésű Eb előtti edzőmérkőzésen. VR-összeállítás Megnyugtató sikert ért el a válogatott, noha mindenki tudja, nem szabad egy felkészülési meccsből messzemenő következtetéseket levonni. Mindenesetre jó volt látni az ősszel klubbéli viszálya miatt nehéz napokat (heteket?) megélt Triscsuk Krisztina magabiztosságát, higgadtságát, s nem utolsósorban góllövő formáját. Már-már „görbiczi” precizitással lőtte a hétmétereseket. Az osztrákok elleni találkozó bizonyos szakaszaiban kifejezetten jól játszott a válogatott. Eleinte válfott vezetéssel haladtak előre a csapatok, a védelmek egyik oldalon sem remekeltek, alig akadt elrontott támadás. Aztán ahogy a magyar védekezés feljavult, sikerült négy góllal elhúzni, 10-ó-ra vezettünk. Az osztrákok időt kértek - ezt jól tették, azt nem, hogy időnként vészkapussal játszottak. Legalábbis abban az értelemben, hogy többször is kaptak gólt akkor, amikor a kapus helyett további mezőnyjátékosuk volt a pályán. Ez aztán olyan különlegességet szült, hogy egy alkalommal még Herr Orsolya, a magyar csapat kapusa is a hálóba is talált. Az első húsz percben 16 gólt dobott a magyar válogatott (ez nagyon sok ezen a szinten), s kétszer annyi gólt szerzett, mint ellenfele. Volt olyan bő tízperces perces szakasz, amelyet 10-2-re nyert meg Németh András szövetségi kapitány alakulata. Az első játékrész hajrájára sem változott semmi: majdnem majdnem tízgólosra nőtt az előny, huszonkét szerzet góllal (22-13). Rögtön a második félidő elején 23-13 lett az állás a kétméteres Planéta Szimonetta átlövésével, majd Triscsuk hétméterest rontott. Állandósult a Amorim súlyos sérülése TÉRD5ZALAÖ-SZAKADÁ8T SZENVEDETT Eduarda Amorim, a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának brazil átlövője. A világbajnok játékod péntek este hazája válogatottjának málagai felkészülési mérkőzésén, Tunézia ellen a felugrás után rosszul ért talajt és sírva esett össze. A vizsgálatok után kiderült, különbség, az osztrákok szinte csak abból éltek, hogy a zöld mezes magyarok olykor-olykor már lazítottak a fölényes vezetés tudatában. Amikor 28-16 után sorozatban háromszor volt eredményes az osztrák válogatott, Németh próbálta meg rendezni a sorokat. Ezután ismét komolyabban vették a magyarok a meccset, és 32-21-nél hogy elszakadt a bal térdében a keresztszalag. Fél évig nem játszhat. Az idényben még száz- százalékos ETO számára nehéz lesz a tavasz, hiszen két világsztárja, az irányító Görbicz Anita és a norvég kapus, Katrine Lunde anyai örömök elé néz, Orbán Adrienn Amorimhoz hasonlóan súlyos sérülés miatt hosszú ideig harcképtelen. már a rivális kért időt, de nem tudta megakadályozni a súlyos vereséget. A magyarok csütörtökön, ugyancsak Győrben Francia- ország ellen játszanak még egy felkészülési meccset. Az Eb-n a csoportszakaszban a magyarok az oroszokkal, a lengyelekkel és a spanyolokkal találkoznak az Audi Arénában. A kvartettből az első három helyezett jut a debreceni középdöntőbe, amelyben még a nor- vég-dán-román-ukrán négyes legjobb három csapata szerepel majd. Magyarország-Ausztria 38- 24 (22-13) A magyar góldobók: Triscsuk 9, Bognár-Bódi 5, Planéta 4, Tóth 3, Erdó'si 3, Kovacsics 2, Klivinyi 2, Tömöri 2, Szu- csánszki 2, Bulath 2, Szamo- ránsky 1, Temes 1, Kovacsicz 1, Herr (kapus) 1. Nehéz csoportba került a magyar női válogatott a 2015-ös Eb-n KOSÁRLABDA A címvédő Spanyolországgal, továbbá Szlovákiával, Litvániával és Svédországgal találkoznak a társrendező magyarok a jövő júniusi női kosárlabda Euró- pa-bajnokság csoportkörében. A budapesti sorsolás előtt az ötödik kalapba sorolt magyar válogatott a D csoportban kapott helyet, melynek küzdelmeit Sopronban rendezik. „Két győzelem mindenképp kell a továbbjutáshoz, a 12-ben pedig már bármi előfordulhat. Ne feledjük, hogy egy ötödik helyezéssel már részt vehetnénk a riói olimpiát megelőző kvalifikációs tornán. Bízom a keretben, amely az Eb-ig komoly fiatalításon esik majd át” - mondta Farkas Sándor szövetségi kapitány. Turgay Demirel, az európai szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az Eb-k történetében először lesz két ország a házigazda. A sorsoláson bemutatták a kontinenstorna - egyelőre névtelen - kabalafiguráját, majd a közelmúltbeli hírességek közül Iványi Dalma és Béres Tímea, továbbá a győri csapat tavalyi buszbalesetében egyik lábát elvesztő szerb Natasa Kovacse- vics segítségével kisorsolták a magyar-román közös rendezésű torna csoportjait. A csoportok: A csoport (Temesvár): Franciaország, Csehország, Ukrajna, Montenegró, Románia B csoport (Arad): Törökország, Fehéroroszország, Lengyelország, Olaszország, Görögország C csoport (Szombathely): Szerbia, Horvátország, Lettország, Oroszország, Nagy-Bri- tannia D csoport (Sopron): Spanyol- ország, Szlovákia, Litvánia, Svédország, Magyarország. Elismerés a magyar standnak a katari Dohában A vizes SPORTOKAT összefogó nemzetközi szövetség (FINA) elnöke, Julio C. Maglione a jövő héten kezdődő rövidpályás úszó-vb helyszínén, Dohában meglátogatta a magyar standot, amely a 2021-es budapesti világbajnokságot népszerűsíti. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első hivatalos esemény, a FINA rendkívüli kongresszusa előtt a FINA vezetői a katari elöljárókkal együtt rövid sétát tettek az egyébként csak szombat délután nyíló konvenció helyszínén. Á magyar pavilon - a gigantikus sárga labda, belsejében az öt hajlított óriásmonitorral és e felületre készített speciális imázsfilmmel, illetve a stand előtt álló fehér óriáspulival - teljes pompájában várta a látogatókat. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke szerint az idén negyven nap alatt megszervezett balatonfüredi junior nyíltvízi úszó világbajnokság sikere még ma is téma a FINA vezetői között. HIRDETÉS Három ló egy munkahelyet jelent STRATÉOIAI partneri megállapodást írt alá a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Lovasszövetség képviseletében Nagy István parlamenti államtitkár és Lázár Vilmos elnök. A Papp László Sportarénában zajló Lovas Világkupán tartott sajtótájékoztatón ismertették, hogy a dokumentum többek között rögzíti a rendszeres egyeztetéseket, amely által a megállapodástól hatékonyabb együttműködést várnak a felek. A kettesfogathajtóként kilencszeres világbajnok Lázár Vilmos kiemelte, a lovas ágazat nemcsak sportból áll, így a Földművelésügyi Minisztériumot gyakorlati kérdésekben az ágazatban dolgozók észrevételeivel tudják segíteni majd. A sportvezető elmondta, hogy a ló a munkahelyteremtésben is fontos szerepet játszhat, mert három ló egy munkahelyet jelent. A kétnapos eseményen a szórakoztató műsorok mellett díjugrató és négyesfogathajtó Világkupa-fordulót rendeznek. 10