Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-21 / 271. szám

10 PANORAMA - TV-MUSOR 2014. NOVEMBER 21., PENTEK HÍRSÁV A világ legdrágább bevásárlóutcája A NEW YORK I FIFTH Avenue felső szakasza a világ legdrá­gább bevásárlóutcája, ahol az üzletek éves bérleti díja 29,82 ezer euró. A második helyezett Causeway Bay öve­zetben 23,3, a harmadik he­lyen álló párizsi Champs-Ély- sées-n pedig 13,23 ezer eurós a négyzetméterenkénti bérleti díj. A Cushman & Wakefield tanulmánya 65 ország 330 legdrágább kiske­reskedelmi helyszínét állítja rangsorba. ■ A U2 utcaművészekkel készítteti klipjeit ismét újít a U2, ezúttal utca­művészekkel filmesíti meg a nemrég megjelent Songs Of Innocence albumának dalait. A zenekar szerint all szám­hoz tartozó videót a világ 11 legjobb utcaművésze alkotta meg. Az albummal ellentét­ben a film nem lesz ingye­nes, a sima változat 6,99 font­ba (2600 forint) kerül. ■ Bono és a U2 újít Hollywood erős asszonyai (2.) top 20 Ők a legszebbek, a legsikeresebbek és a legbefolyásosabbak Az amerikai US magazin összeállította a legbefolyáso­sabb hollywoodi nők listáját. Tegnap a lista első tíz helye­zettjét vettük górcső alá, ma kiderül, hogy Madonna mi­ért csúszott a lista második felébe. Árvay N. Tivadar A TOP20 második felének ve­zetője Gisele Bundchen, aki nemrég a Chanel No.5 arca lett. Ő legjobban fizetett szupermo­dell, ráadásul a Forbes 2014- es listája szerint is a világ 100 legbefolyásosabb asszonyainak egyike. Nemcsak szép, hanem gazdag is, a becslések szerint 42 millió dolláros (10 milliárd forint) vagyona. Gwyneth Paltrow, nem csak színészként, hanem a Goop. com életmód oldal alapítójaként is hírnévre tett szert. Az Os- car-díjas színésznő két gyerkőc mamája, és háziasszonyként sem utolsó, neve máris két sza­kácskönyv fémjelez. Saját be­vallása szerint a sikerének titka az, hogy egyszerűen lepereg­nek róla a kritikák. „Leráztam a régi páráimat, megtanultam, hogy egyáltalán ne vegyem ma­gamra azt, amit vadidegenek gondolnak rólam” - mondta a Harpers Bazaamak. És íme, itt a listavezető An- gelina Jolié „áldozata”, Jennifer Kerry Washington, Madonna és Kim Kardashian. A magánéletükben is önfejű karakterek Aniston, aki a filmes elisme­réseken túl az USA egyik leg­nagyobb kozmetikai márkája, az Aveeno arca lett, amelyért a New York Post szerint 8-szám- jegyű összeg ütötte a markát. Korábban dolgozott a L’Oreal- lal, és képviselte a SmartWa- ter-t, sőt 2012-ben társtulajdo­nosa lett a Living Proof hajápo­lóknak. Kerry Washington a kevés afroamerikai nő egyike, aki a listára került. A 37 éves szí­nésznő a Botrány című sorozat főszereplője elárulta, hogy a visszajelzések hatására vált azzá az önfejű karakterré, akit a sorozatban alakít. „Számos fehér nő jön oda hozzám és mondja azt, hogy Olivia Popé akar lenni. Úgy tekintenek er­re a színesbőrű nőre, mint egy feltörekvő karakterre, mégis azt gondolom, hogy ez igazán forradalmi dolog a televízió­zásban.” Az örmény származású Kim Kardashian - aki egy szexvi­deó körül kirobbant botrány miatt vált ismertté -, ma a te­levíziózásból, a közösségi médi­ákból és a DASH butikláncból él. Csaknem 26 millió követője van a Twitteren, ennek ellené­re még keresi a helyét a világ­ban, noha erre fura módsze­rei vannak. „Félévente leülök a mamámmal és terveket szö­vögetünk. Aztán leírunk vala­mi igazán bizarr célt, ami egy­általán nem illik a képbe...” A Madonnát követő Ri- hanna állítólag sosem akart híres lenni. „Csak azt akar­tam, hogy a zenémet a világ minden táján hallgassák. Az­tán minden csak megtörtént és jött a hírnév. Régebben elképzelni sem tudtam vol­na ezt az érzést” - mondta Az utálatos spiné madonna hiába áll a Forbes 100-as celeblistáján az 5. he­lyen, itt csak a 16. lett. Talán mert gazdagságát és sikerét a marcona személyiségének kö­szönheti, ami sokaknak nem szimpatikus. De ezzel az 56 éves énekesnő is tisztában van. „Kemény vagyok, ambiciózus, pontosan tudom, hogy mit aka­rok. Ha ez utálatos spinévé tesz, az is rendben van" - nyilatkozta az anyagiasságáról híres sztár, aki 2012-ben az MDNA világ­turnéjával 305 millió dollárt (74,3 milliárd forint) keresett. a Vouge-nak a Grammy-díjas énekes. Az utolsó hármasba Sofia Vergara színésznő mellett Ta- ylor Swift zenész és Tina Fey komika került. Vergara a Mo­dern család sorozat sztárja, aki ma az egyik legjobban fi­zetett televíziós színész. Swift gyerekora óta zenél, és mert szülei arra.tanították, ne vár­ja, hogy a sültgalamb a szájá­ba repüljön, mindig keményen dolgozott a sikerért. A többszö­rös Golden Globe és Emmy-dí- jas Tina Fey zárja az US ma­gazin listáját. Fey - aki görög, német és skót gyökerekkel bír - világéletében a komédiák hí­ve volt, legnagyobb sikereit is ennek a műfajnak köszönheti. il:: mÍTVHHH9HH I viasats lIKWttffi óvna tv * i * * * S * 7WBHH I spektrürPÍIIÍMé film iUBiSMl I 5.30 Top Shop 4.35 Aktív© 9.50 Sophie szerint a 15.30 Tudáscseppek © 5.45 TVShop 8.30 Híradó 11.35 A jég fogságában © 5.10 Műsorszünet 6.00 Jó reggelt, skacok! 5.00 Csapdába csalva © világ© 15.35 ABarkács 6.15 Gyilkos sorok © 8.35 Térkép 12.05 Hugh skandináv 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 RTL Klub Híradó 5.25 Magánnyomozók® 10.25 Család-barát Kölyökklub 7.05 Monk-FIúgos 9.05 100 kép a XX. kalandjai® 9.00 Agatha Christie: 8.08 Minden reggel© 6.25 Tények Reggel 12.00 Déli harangszó 15.50 Peppa malac nyomozó® századból© 13.05 Anthony Bourdain - Gloriett a hullának © 9.10 ízes élet - Mautner 6.55 Mokka© 12.01 Híradó délben 16.00 Manó Benő és 7.55 Kettős ügynök © 9.20 Emily® Nem séfnek való 11.00 Csodacsuka® Zsófival 9.30 Stahl konyhája © 12.30 P’amende Lili hercegnő apró 8.50 Szívek szállodája© 10.10 Don Matteo® vidék® 12.50 Az ördög jobb és bal 9.40 Reflektor© 9.35 Babapercek® 13.00 Esély királysága 9.45 Sütimester 11.10 Rózsák harca© 14.00 Amikor a Föld keze 2.® I 10.05 Top Shop 9.40 TeleShop 13.25 A világörökség 16.15 Állatkert a 11.00 Kettős ügynök© 12.00 Déli harangszó diktál® 15.05 Rés a pajzson © 11.45 AsztroShow 10.45 Astro-Világ kincsei hátizsákban . 11.55 Monk-FIúgos 12.02 Híradó 15.00 Állati rekordok IV. © 17.10 Az idegen 2. - Sötét 12.45 Kalandor 12.00 Tények Délután 13.45 A muskétások© 16.40 Lolka és Bolka nyomozó® 12.25 Kívánságkosár 16.00 Fald fel Amerikát!- hajnal© 13.15 ízes élet - Mautner 12.25 Aktív© 14.45 Zorro© vakációja 12.55 Gyilkos számok © 14.25 A templomos ínyenceknek® Sz.: Steven Seagal, Tamara Zsófival® 13.00 Walker, aTexas-i 15.30 Charly, majom a 16.55 Csűrcsavarosdi 13.55 CSI: lovagok kincse © 16.30 Fald fel Amerikát! - Davies Ph I 13.35 Reflektor© kopó© családban© 17,20 LótiésFuti A helyszínelők © 14.55 Elő örökség j ínyenceknek© 19.00 Élet vagy halál © © 13.55 Fókusz© 14.00 Walker, aTexas-i 16.20 Jövő-időben 17.30 Maja, a méhecske [ 14.55 CSI: 15.25 A zenén túl ( 17.00 Fald fel Amerikát!- Sz.: Búd Spencer, James GO 14.20 Éjjel-nappal kopó© 16.30 Híradó+ 17.40 Patrick, a postás A helyszínelők © j 16.30 Térkép ínyenceknek® Coburn, Telly Savalas !p 1 Budapest® 15.00 A gonosz álarca © 16.45 Lola® 18.00 A kockásfülű nyúl ! 15.50 Castle© 17.05 Emily© j 17.30 Fald fel Amerikát! - 21.20 Végső állomás 2. © S 15.45 Segítség, bajban 16.00 Magánnyomozók© 17.25 Híradó 18.10 OzieBoo!-Mentsük 16.50 Castle© 18.00 Híradó 1 ínyenceknek® Sz.:A.J.Cook,AliLarter, vagyok!® 17.00 A Macska© 17.40 Ridikül© meg a Földet! 1 17.50 Sütimester 18.25 Dunasport 18.00 Bunkerépítők© Michael Landes, Terrence 16.50 Dr. Tóth® 18.00 Tények 18.30 Maradj talpon! © 18.20 Mesélj nekem! 19.00 Jim szerint a világ © 18.30 Időjárás-jelentés 19.00 Budapest Carson, Jonathan Cherry 18.00 RTL Klub Híradó 19.20 Jóban Rosszban© 19.30 Híradó este 18.30 STOP! Közlekedj 19.35 Jim szerint a világ® 18.35 Közbeszéd Underground© 23.05 Ördögűzés Emily 18.55 Fókusz® 20.10 Bumm!© 20.05 Sporthírek okosan! 20.05 Két pasi - meg egy 19.05 Rocca 19.30 A jég fogságában© Rose üdvéért© 19.25 Éjjel-nappal 20.50 Családi Titkok© 20.15 Időjárás-jelentés 18.33 Vízipók csodapók kicsi® parancsnok© 20.00 Amikor a Föld diktál Sz.: Jennifer Carpenter, Tóm Budapest © 22.00 Beverly Hills-i 20.20 Virtuózok 18.40 Nyuszi Péter ! 20.35 Két pasi - meg egy j 20.00 Don Matteo © 1 © Wilkinson, Laura Linney, 20.50 Barátok közt© zsaru© 22.00 Az Este 18.55 Alex a dzsungelben kicsi© j 21.00 Hírek 21.00 Brutális kémia Campbell Scott, Colm Feore j 21.25 CSI: Miami 0.05 Tények Este 22.35 Híradó 19.00 Traktor Tóm 21.00 ABourne- í 21.05 Dunasport 22.00 A Kwai folyó 1.25 Végső állomás 2. © helyszínelők® 0.50 Aktív© 22.45 Sporthírek 19.15 Raju, a riksa ultimátum© 21.15 Columbo: hadifoglyai® Sz.: A.J. Cook, Ali Larter, 22.20 RTL Klub Híradó 1.10 Sportos 22.50 Egyperces 19.25 Noddy kalandjai 23.20 Feketelista® Diplomáciai 23.00 Az életmentő® Michael Landes, Terrence 22.50 CSI: 1.20 Áldott jó nyomozó© 22.55 A sas© Játékvárosban II. i 0.15 A horoszkóp mentesség© 0.00 10 dolog, amit nem Carson, Jonathan Cherry A helyszínelők © 2.15 A Macska© 0.50 Lola© 19.40 Rupert maci gyilkosságok© 22.30 Kultikon® tudtál© 3.10 Élet vagy halál© 23.55 Reflektor© 3.00 A gonosz álarca® 1.30 Család-barát kalandjai 2.10 Gyilkos sorok® 22.50 A tűz háborúja® 0.25 10 dolog, amit nem Sz.: Búd Spencer, James 0.15 Kemény 3.45 Családi Titkok® 3.05 Sophie szerint a 20.10 Híradó este 3.00 Gyilkos számok® 0.25 Vers tudtál© Coburn, Telly Savalas, Jósé motorosok© világ© 20.45 Sporthírek 0.30 Himnusz 0.55 Börtönélet® Suárez,ReinhardKolldehoff ......j......................................................................................................................................................................................[..................................J......................................................................... V* 6 50 Dr iűtt^ 2200 Etaflerly HiLi zsaru 20.20^^x520(1 8.15 Csűrcsavarosdi 21.00 A Bourne-iiitimatum d15 0<:4uriOo^Oi(Mmácb^_ 22.00 A kwai folyó hadifoglyai 1900 Élet vag^tolál | SUPERFILM MAnÍÍHBMÍ SPO^^ | DISCOVERY^VHi TV PAPB 11.55 ValóVilág 7 ® 12.50 Bű- 10.15 Veled is megtörténhet! ® 11.05 BBC Click 11.30 BBC Hard 10.45 Privát rocktörténet plusz 5.00 Cselgáncs 7.00 Fieszta 12.50 Televíziós vásárlási mü- 15.00 Elveszve - eladva! 15.30 El- 17.00 Retten nyakkendőben ® j nős szerelem ® 13.45 Szere- 11.20 Családi Titkok ® 12.25 Talk 12.00 Déli híradó 12.45 Te- © 11.50 Privát rocktörténet 8.00 13. menet 9.30 Zuhany- sorablak 14.10 Start+ 14.25 Te- veszve - eladva! 16.00 Elveszve - 17.30 Peter Kuruvita - Trópusi Ö : lem zálogba ® 14.40 Karibi Rabok és szeretők © 13.25 Jó- levíziós vásárlás 13.05 Lapzárta plusz ® 13.00 Crusoe ® 13.50 híradó 11.00 Televíziós vásár- levíziós vásárlási műsorablak eladva! 16.30 Elveszve - eladva! kalandok ® 18.00 Világbajnok O : szerelem © 15.35 Barátok közt bán Rosszban © 14.05 Kuzey 13.30 Paletta 14.05 Zöld övezet Crusoe © 14.40 Az üzenet © lás 12.00 Trash Talk 13.35 Ló- 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as 17.00 Elveszve-eladva! 17.30 El- ízek ® 18.30 Terítéken: Görögor­(0 I © 16.05 ValóVilág 7 ® 17.05 Güney - Tűz és víz® 15.05 Édes 14.30 Ingatlanpiac 15.00 Híradó 17.5510.5 Apokalipszis® 19.25 verseny 14.15 Jégkorong 14.30 klub © 16.25 Együtt a biztonsá- veszve - eladva! 18.00 Elveszve - szág © 19.00 Jó szakács, rossz ÍÖ I Tóm és Jerry 18.05 Agymenők élet® 16.20 Aktív® 16.50 Té- 15.30 Felfedező 16.05 Csörte Jackie Chan és a Kung-fu kölyök NBA 15.00 Kosárlabda 17.00 gért © 16.55 Világhíradó 17.05 eladva! 18.30 Elveszve - eladva! szakács ® 19.30 Wang wokja M © 18.30 Agymenők © 19.00 A nyék 17.15 Hal a tortán © 18.15 17.00 Híradó 17.30 Európai hír- ©21.00 Az új világ ©22.00 Évii Autósport 17.30 Heti helyzet Fórum 17.45 ATV Híradó 18.05 19.00 Attraktor 19.30 Mi történt © 19.45 Sweet boy © 20.00 S nagy svindli © 20.00 Alcatraz ® Édes élet © 19.30 Családi Tit- adó 18.00 Híradó 19.00 Híradó Dead - Gonosz halott ® 23.35 18.30 Labdarúgás 21.15 Me- Sportpercek 18.15 Fórum 18.45 ezután? 20.00 Raktárvadászok Jacques Pepin - Jót, de gyorsan! 21.00 RTL II Híradó 21.30 Az élet kok © 20.35 Hal a tortán © 19.30 Magyarország élőben Évii Dead - Gonosz halott 2. ® zeket fel! 22.15 Sportgazdaság ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelen- 20.30 Csomagcsaták 21.00 Au- © 20.30 Tóm Kerridge - Kocs­csajos oldala © 22.00 ValóVilág 21.35 Anakonda 2.: A véres or- 21.00 Híradó 21 21.30 Célpont 1.10 Bombaklón - Az újabb pite i 23.15 Ökölvívás 0.15 Erős embe- tés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 tókereskedők - cserebere a világ makaják © 21.00 Jamie 15 per­7 © 23.00 BeleValóVilág 7 ® chidea © 23.30 Jóban Rossz- 22.00 Híradó 22.30 Riasztás © ® 2.55 Film Mánia Stars® 3.05 rek 0.45 Légbölkapott 1.00 Jég- Tetthely © 21.10 Külvilág 21.35 körül 22.00 Amcsi benzinfalók ces kajái © 21.30 Görögország I 23.30 Barátok közt ® bán © 0.10 Tiltott szerelem © 23.05 Magyarország élőben Őslények kalandorai ® i korong Titkos dosszié 22.25 ATV Híradó I 23.00 Ausztrál kamionosok ezer íze© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom