Somogyi Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám

2014. NOVEMBER 16., VASÁRNAP SPORT - HIRDETÉS 11 A szomszédos Ausztriában zárták a szezont a magyar ralisok Az utolsó negyed döntött e.on. vízilabda ob i. Szécsi Zoltán ismét lehúzta a rolót a kapuban Az első két felvonásban túlóráznia kellett a Gödöllőnek autósport Ausztriában zá­rult az országos ralibajnokság. A Waldviertel Rallyera 123 pá­ros, köztük 56 magyar egység nevezett. A sáros, pálya alapo­san megnehezítették a verseny­zők dolgát; az első napon a bal­esetek miatt a hét gyorsaságiból hármat etappá nyilvánítottak. A legeredményesebb somogyi páros Kovács Antal és Istovics Gergő volt. A Mitsubishi Lan- cer Evő IX.essel az abszolút ér­tékelésben a hetedikek lettek, s megnyerték a P216 kategóriát.- Derékba törtünk egy vil­lanyoszlopot, de meg sem áll­tunk. Maradt elég lendületünk ahhoz, hogy továbbmenjünk - mondta Istovics Gergő. A Maricsek Miklós, Magyar Gábor duó ugyanebben a kate­góriában - és ugyanilyen ver­senyautóval - a második, abszo­lútban pedig a 12. lett. Bár a Historic Bajnokság ke­retein belül állt rajthoz idén Ste- pán Árpád, a Waldviertel Raly- lyet mégsem hagy(hat)ta ki. A Lada 2101esét a BMWk közé a P317 kategóriába sorolták, de így is könnyedén szerezték meg a győzelmet és az abszolút 13. helyet. Klausz Kristóf és somogyi na­vigátora, Kecskeméti Balázs az osztrák bajnoki küzdelmekben voltak érdekeltek, ám nem volt szerencséjük; előbb betonárok­ba mentek, majd másnap egy fának ütköztek a Renault Clio R3mal. ■ Horváth ludit Az eleje ugyan a vendég fő­városi vasutasoké, a vége viszont - s ez a lényeg - a házigazda kaposváriaké volt, akik így újabb roppant ér­tékes három bajnoki pontot könyvelhettek el. Fenyő Gábor Kihagyott kaposvári helyzetek­kel indult a találkozó, a túlolda­lon viszont egy lövés utat talált a kapuba, így a vendég fővárosi­ak zárták minimális, egy gólos előnnyel az első nyolc perces eta- pot. A folytatásban aztán előbb a kanadai Olivér Vikalo szemfü­les, majd Kovács Olivér hálószag­gató gólja (újra) az egyenlítést je­lentette, a szerb légiós Mihailo Parezanovics lökete után pedig már a házigazdák vezettek. A háromszoros ötkarikás aranyér­mes Szécsi Zoltán jó szokásához híven ismét parádézott a kapu­ban, így a nagy múltú BVSC ere­jéből ebben a felvonásban is csu­pán egyetlen gólra futotta.- Úszóverseny van, nem vízi­labda... - jegyezte meg a szünet­ben a látványos sprinteket (na meg a vérszegény góltermést) konstatálva a Kaposvári VK el­nökségének illusztris tagja, Kis- honti Attila. A harmadik szakaszban is gyakran vendégeskedett a BVSC-Zugló kapujánál a kapos­vári társulat, csak éppen a lövés­Vizes csatajelenet. A kaposvári ifjabb Berta József zúdítja kapura a labdát re nem maradt idő vagy energia. Azért Kovács Olivér és Ágner Zol­tán szerencsére betalált, miköz­ben a vendég fővárosiak rekla­máló mesterét, az egykori olim­piai bajnok Marcz Tamást sárga lappal jutalmazta Németh And­rás sípmester. A negyedik, utolsó negyed egyértelműen a Kaposvári VK alakulatáé volt. Előbb a kana­dai-magyar kettős állampolgár­ságú Ronen Gros, majd az ugyan­csak csereként érkezett Surányi László köszönt be az amúgy jól védő Györke Zsoltnak, s miután válasz nem érkezett, így a végé­re is megmaradt a két gólos kü­lönbség. Az idén még négy bajnoki fel­lépés vára Kaposvári VK társula­tára. A jövő hétvégén, szombaton a Fradi, rá három napra pedig az egész sor egykori kaposvári pó­lóst felvonultató Debreceni VSE vendégei lesznek, majd decem­ber 13-án az újonc UVSE Hun- guest-Hotels csapatához utaznak a fővárosba. A zárszó december 20-án lesz, amikor is a dobogóra pályázó, a nyáron igencsak meg­erősödött Bp. A-Híd OSC-Újbuda alakulata lép majd fel a somogyi megyeszékhelyen. KAPOSVÁRI VK-BP. BVSC-ZUGLÓ WÁBERER-HUNGÁRIA 7-5 (0-1,3-1,2-3,2-0) Kaposvár, 250 néző. V.: Né­meth A., Székely B. KAPOSVÁRI VK: Szécsi - Kovács 0. (2), Ágner (1), Vikalo (1), Pa­rezanovics (1), ifjabb Berta, Vin- disch. CSERE: Gros (1), Surányi (1), Sántavy, Prikidánovics, Da- vie. vezetőedző: Fekete Szil­veszter. EDZŐ: idősebb Berta Jó­zsef. BP. BVSC-ZUGLÓ WÁBE­RER-HUNGÁRIA: Györke - Létay (2/1), Pásztor M. (1), Kovács P., Török B., Tatár R., Borsós. CSE­RE: Kotsidis (1), Szabó Bendegúz (1), Szabó Bence, Nagy S., Mé­száros Cs., Ambrus F. vezető­edző: Marcz Tamás. EDZŐ: Szűcs Levente. EMBERELŐNYÖS HELYZETBŐL SZÜLETETT GÓLOK: 8/2, illetve 6//0. AKCIÓGÓLOK: 5, illetve 4. ÖTMÉTERESEK: -, illetve 1/1. FEKETE SZILVESZTER: - Hozzá kell edződni, hogy az idei bajno­ki szezon zömmel az egy-két gó­los meccsekről szól. Ez is ilyen volt, amelyből mi jöttünk ki job­ban. MARCZ TAMÁS: - Két hasonló játékerőt képviselő csapat csa­pott össze Kaposváron. Az utol­só, negyedik negyedben 5-5-ös állásnál kihagytuk a helyzetün­ket, a leforduló kaposváriak vi­szont góllal büntettek, ami dön­tőnek bizonyult. RÖPLABDA NBI. - NŐK: TEVA-GÖDÖLLŐI RC­1. MCMDIAMANT KAPOSVÁRI EGYETEM 3-0 (24,28,18) Gödöllő, 150 néző. V.: Horváth M., Éri. teva-gödöllői RC: Lutter, Szé­les, Fritz, Szakmári, Takács, Csengeri. csere: Bánlaki (libe­ró), Radomszki, Nagy. vezető­edző: Horváth András. 1. MCM-DIAMANT KAPOSVÁ­RI EGYETEM: Jenei A., Rák, Har- math, Szombathelyi K., Hor­váth A., Szívós I. CSERE: Csitári V. (liberó), vezetőedző: Mészá­ros Péter. Bár végül a szettnyerés nem jött össze, az első és a második játékrészben túlórára kénysze­rítette a továbbra is veretlenül menetelő, listavezető házigazda TEVA-Gödöllői RC csapatát a ka­posvári együtes. A nyitójátszmában a váloga­tottakkal felálló házigazdák a végén 24-20-ra vezettek, a ven­dégek azonban egyenlíteni tud­tak, ám a vége a hazaiaké volt. A folytatás is izgalmasan ala­kult. Szombathelyi Kitti szett­labdához juttatta a kaposvári társulatot, majd a házigazdák következtek, akik végül az ötö­dik játszmalabdájukat értékesí­tették. A harmadik, utolsó fel­vonásban is végig nagy csatá­ra kényszerítette ellenfelét az el­szántan küzdő kaposvári egylet. Folytatás vasárnap ló órakor hazai pályán a Bp. Testnevelési Egyetem SE ellen. ■ Fenyő G. SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN BALATON-PARTI eladó ingatlanokat keresek. Wand-ox e.c. 06-30/2167-439------------------------------------------------------------------- *312460* ERDŐT, fasort, lábon álló éger-nyár-fűzfát vásá­rolok. 70/775-2764 •------*--------------------------------------------------------------*304622* TE LJESEN felszerelt húsbolt kiadó vagy eladó. 30/969-2657-----------------------------------------------------------------------*312547* ÁLLÁST KÍNÁL GYAKORLATTAL rendelkező péket keresünk azonnali kezdési lehetőséggel, Kaposvárra ál­landó éjszakai műszakra. Jelentkezni: 20/991- 4601.------------------------------------------------------:----------------*312419* KA POSVÁR környéki baromfiüzem telepvezetőt keres. Előny a felsőfokú végzettség, szakmai gyakorlat. Önéletrajzot az agrokarat@freemail. hu címre kérjük.-----------------------------------------------------------------------*312504* KAPOSVÁR környéki cég keres mezőgazdaság­ban jártas könyvelőt 2015. januári kezdéssel. Jelentkezés 2014.11.20-ig. Fényképes önélet­rajzokat a kiadóba a 363515 jeligére kérjük.-----------------------------------------------------------------------*312611* A Wolf System Kft. \. műszaki előkészítő \ munkakör betöltésére új kollégát keres. Feladatok: ■ építőipari árajánlatok készítése,- anyagrendelések és kivitelezési projektek vezetése. Elvárások: ■ költségvetés készítésben, árazásban, beszerzésben tapasztalat I ítőipari műszaki végzettség Skészítői / építésvezetői gyakorlat • „B"-$ jogosítvány • MS Word, Office felhasználói szintű ismerete Előny lehet: ■ Autocad esetleg Archicad szoftverekkel engedélyes és kiviteli tervek önálló elkészítésében gyakorlat Jelentkezni lehet az info@wolfsystem.hu címen. KAPOSVÁRI dialízisközpont ápolót felvesz. (Min. ált. ápoló+érettségi+felnőttszakápoló, ill. OKJ-s ápoló v. diplomás ápolót.) Önéletrajzot a gyongyi.csonka@bbraun.com-ra.----------------------------------------------------------------------*312678* KA POSVÁRI használt mobiltelefonos üzlet mun: katársat keres eladói munkakörbe. Elvárás: szá­mítástechnikai alapismeretek. Előny: telefonok ismerete, eladói tapasztalat. Érdeklődni: Ravasz Tibor, 20/345-4011 •31235E Acms manufacturing Kft. (8640 Fonyód, Harmatos u. 56.) munkatársakat keres 2 műszakos munkarendbe az alábbi munkakörökbe:-villamosmérnök és raktárvezető német nyelvtudással, továbbá-betanított szerelő, -elektroműszerész. Jelentkezni lehet: 85/561-914, 561-934, office@cms-electronics.com MEGVÁLTOZOTT munkaképességű álláskere­sők jelentkezését várja az Alternatíva Egyesület 4M irodája Kaposvár környékéről takarítói és eladói részmunkaidős munkákra. Érdeklődni munkanapokon 9-14 óra között az alábbi tele­fonszámon: 06-31/319-7930. Alternatíva Egye­sület - Kaposvár, Fő u. 45.3. emelet.----------------------------------------------------------------------*312644* NY ÍLÁSZÁRÓ-SZAKÜZLET irodai értékesítői munkakörbe alkalmazottat keres. Önéletrajzo­kat az info@ankerajto.hu címre. 30/421-1101-----------------------------------------------------------------------*312542* OKTATÁS A Citrom Autósiskola november 24-én esti, de­cember 12-én hétvégi tanfolyamot indít B, AM, Al, A2, A kategóriákból, www.citromsuli.hu , 82/511-000----------------------------------------------------------------------*312689* A M eiszterics Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T, M, A, B, B+E, C, C+E, D GKI gépkezelői, és ta­xi gk.-vállalkozói kategóriákban november 19-én 17.00-kor. Jelentkezni: Marcali, Petőfi u. 17. Tel.: 85/410-647, 30/947-2666. Nytsz.: 03-0003- 04 AL-0308.-----------------------------------------------------------------------*303941* ARANYKALÁSZOS gazda, eladó, boltvezető, pincér, szakács, benzinkutas képzések Kapos­váron. Ny.: 005832012. Tel.: 30/691-9785.-----------------------------------------------------------------------*312607* SZOLGÁLTATÁS EGYEDI konyhabútorok, beépített szekrények közvetlen a gyártótól. 30/359-0448-----------------------------------------------------------------------*312532* FESTÉS, burkolás, kőművesmunkák, víz-, vil­lanyszerelés. 20/418-0876-----------------------------------------------------------------------*312618* KÖNYVELÉS: egyéni vállalkozó, bt., kft., ala­pítványok, egyesületek részére. Tel.: 20/250- 7545,20/351-9207.-----------------------------------------------------------------------*312603* REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere. 30/283-3537-----------------------------------------------------------------------*305421* ' SZŐNYEGTISZTÍTÁS 690 Ft/m2-től, szállítás lehet, 20/470- 0840, Kaposvár, Mező u. 31.------------------------------------------------------------------- *303920* VEGYES APRÍTOTT hasított tűzifa kis tételben, házhoz szállítással. 20/437-8064-----------------------------------------------------------------------*312465* BURGONYA 79 FT Káposzta, alma, hagyma 99 Ft/kg. Kvár, Obi-parkoló, házhoz szállítás. 70/617-2638------------------------------------------------------------------- *311201* KAZÁNOK 98000 FT-TÓL nagy tűztérrel. Lapradiátorok bomba áron! 10 év garanciával. 06-20/947-5970, www.kazandepo.hu------------------------------------------------------------------- *311414* LÁNCFŰRÉSZ vezetőlemez, lánc, csillagkerék, Sihl, Hus- quarna, kínai, fűrészek alkatrészei és ja­vítása. Kaposvár, Vásártér 2„ Nagyatád, Mártírok u. 19.------------------------------------------------------------------- *312679* SZÁMÍTÓGÉP-, laptopeladás, -javítás, szerviz. Használt 2 magos számítógép: 29900 Ft-tól. Patron, tonertöltés. Class-Elektronik. Kaposvár, Honvéd u 18. Tel.: 511-870----------------------------------------------------------------------*312545* VÁ SÁROLOK hagyatékot, disznóbontó asztalt, fateknőt, dunyhát. Értesítésre házhoz megyek. Ramosné, 74/465-699,30/979-8398----------------------------------------------------------------------*312042* ÁL LAT AKCIÓ: kukoricán nevelt élő vörös kakasok 560 Ft/kg, vágottan 880 Ft/kg áron kaphatók. Ingyen házhoz szállítva. Tel.: 20/320-0175, 84/372-728.----------------------------------------------------------------------*312724* VÖ RÖS háztáji szabadtartású tyúkok és jércék kaphatók, 800-1200 Ft/db. 30/568-3695----------------------------------------------------------------------*312640* VAS ÁRNAPI . , . Somogyi Hírlap A Mediaworks Regionális Kiadó Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@mediaworks.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: 5600 Békéscsaba. PF 111. Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 720 Ft, negyed évre 2160 Ft, fél évre 4320 Ft, egy évre 8640 Ft Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató. Készült a Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.-nél. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató. __________ Megrendelés száma: 454 700. Nyomtatás időpontja: 2014/46. hét______________ La punkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHIR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza Az újság PANDA szerkesztő­ségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását, is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt„ Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcso­latos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. rflpH jrM/Ofk ISSN-szám: 0865-9125 ««■* HIRDETÉS az alábbi munkakörökre keres pályázat útján munkatársakat 1 ffő termelésvezető helyettes Szakmai elvárások: • 10 év fémmegmunkálásban acélszerkezet gyártásban szerzett szakmai tapasztalat. • Német vagy angol nyelvtudás • Jó szervező készség • Termelési rendszerekben szerzett tapasztalat • Műszaki főiskola (fémiparral kapcsolatos) végzettség. Amit ajánlunk: • Fizetés megegyezés szerint • Lakhatási hozzájárulás • Munkához kapcsolódó gépkocsi használat, telefon <■. > c~ « I * l Szakmai elvárás: • 5-10 év vezetői gyakorlat • Minimum gépész vagy vegyi gépész technikusi végzettség • Számítógépes ismeretek • Jó szervező képesség. Amit ajánlunk: • Fizetés megegyezés szerint • Munkába járás költségtérítése Szakmai elvárás: • Minimum gépész technikusi végzettség • Előny német vagy angol nyelvtudás • Számítógépes ismeretek • Jó szervező képesség. Amit ajánlunk: • Fizetés megegyezés szerint • Munkába járás költségtérítése Amit ajánlunk: • Fizetés megegyezés szerint • Munkába járás költségtérítése A fényképes szakmai önéletrajzot, motiváció levél és az esetleges szak­mai ajánlásait a titkársá g@ferrokov.hu vagy a 7562 Segesd, Pf.: 8. cím­re várjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom