Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-07 / 234. szám
2014. OKTÓBER 7., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Leküzdhető akadály a sötétség érzékenyítő nap A gondolkodást kell átértékelni: a tolerancia nem kerül pénzbe ► Folytatás az 1. oldalról A vakok és gyengénlátók számára a mindennapi élet nehézségei mellett a legnagyobb kihívást a munkavállalás jelenti. Egy vidéki kistelepülésen szinte esély nincs az elhelyezkedésükre, egy nagyobb város, mint például a somogyi megyeszékhely már több lehetőséggel bír, teljes életet azonban jelenleg Budapesten tudnak élni.- Nem véletlen, hogy az agilis fiatalok mind a fővárosba költöznek - mondta Dányádiné Molnár Cecília. - Főként, hogy a megváltozott munkaképességűek bértámogatásával új lehetőségek nyíltak a munkaerőpiacon, s így az elmúlt két évben sokan találtak munkát. Ennek ellenére a nagyjából 1300-1500 somogyi vak és gyengénlátó nagyobb része egyáltalán, vagy csak nem megfelelően tud elhelyezkedni, pedig a munkába állás alapvetően megváltoztatja a mentális állapotot, az önértékelést, sok esetben társra lelnek, családot alapítanak.- Jellemzőbb a vak-vak kapcsolat, mint a vak és ép közötti - ismerte el az egyesület elnöke -, pedig utóbbi előnyösebb. Csak éppen az ép társadalom nagy része inkább elkerüli a felelősséget, ami egy látássérülttel együttéléssel jár, Kézzel kellene .látni" BENCE NÉHÁNY fokkal botorkált a társa előtt, fehér botjukkal bizonytalanul próbálták kitapogatni, merre is járhatnak, s bizony igencsak elkélt a valódi látássérültek segítsége - ez is bizonyította, akadnak életszituációk, amikor a papíron kiszolgáltatottra lesz ráutalva az ember... az iskolások nemcsak a fehér bottal közlekedést próbálhatták ki, a vakterem korom sötétjében Kihívás a lépcsőzés hamar rádöbbenhettek: ami számukra természetes, hiszen minden érzékszervük tökéletesen működik, mennyire megnehezítheti a hétköznapokat is, ha például nem látják, mi történik körülöttük. nagyon nehéz volt végig menni a termen, ráadásul különféle feladatokat kaptunk, tárgyakat kellett tapintással felismernünk, vagy éppen az illatuk alapján - mondta Németh Tamás, aki Máté Biankával együtt lépett ki a Dányádiné Molnár Cecília helyiségből. Nem voltak köny- nyebb helyzetben osztálytársaik sem, akik különféle figurákat próbáltak egy kirakóstáblába illeszteni bekötött szemmel, s a gyurmázáskor sem az elképzelt formák születtek, és a csörgőlabda hangjára is sokszor rossz irányba vetődött a próbálkozó. nem véletlenül írta egyik gyerek búcsúzáskor a vendégkönyvbe: „Mostantól nagyon fogom tisztelni a látássérülteket, s a többi fogyatékkal élőt is”... nagy, áthidalhatatlan akadálynak érzik. Egy magasan kvalifikált sorstársunk például feladott egy hirdetést az egyik társkereső oldalon, elsőre 52-en jelentkeztek rá, ám amikor leírta, hogy fehér bottal jár, csak ketten maradtak vele kapcsolatban... Pedig az sem mindegy, milyen fokú a látásvesztés: a gyengénlátók valamilyen segédeszközzel látnak, a fehér vakoknál akad valamiféle látásmaradvány, a fekete vakoknál viszont semmi. Utóbbiak úgy 150-200-an lehetnek a megyében, ahol a látásukat vésztők jelentős része a fehér vakok közé tartozik. Számukra a digitális technika, a beszélő segédeszközök, felolvasóprogramok komoly segítséget jelentenek a mind teljesebb élethez.- Csak éppen ezek a dolgok sok tíz- vagy százezer forintba kerülnek - jegyezte meg Dányádiné Molnár Cecília -, viszont a látássérültekre jellemző, hogy az átlagosnál rosz- szabb az anyagi helyzetük, hiszen sokuknak nincs munkája, adott esetben aluliskolázottak. Az életminőség-változáshoz tehát egyfelől mind több munkahelyre lenne szükség, másrészt pedig az ép emberek fejében a változás. Utóbbi ráadásul egy fillérbe sem kerül... ■ Vas Andrást „Mostantól nagyon tisztelem a látássérülteket, s a többi fogyatékkal élőt” ► Folytatás az 1. oldalról HIRDETÉS Kérni, csak szépen ideje másképpen gondolkodunk a koldulásról. Valljunk be, időnként viszolygunk tőle, néha zaklatásnak vesz- szük, különösen, ha úgy érezzük, erőszakos módon akarnak megszabadítani bennünket a forintjainktól, miközben magunk is filléres gondokkal küszködünk. Hó elején megszaporodnak a nagyáruházak parkolóiban a hajléktalanok és a gyerekkel sétáló anyukák, hogy megszólítsák a cek- kereket pakolókat. A napokban egy jól öltözött fiatal nő tette ezt, mondta a szokásos szöveget, amire persze ráncolódik a nehéz szatyrokat emelgető homloka. De(!) hozzátette, ennivalót is szívesen elfogadnak. A szatyor tetején lévő zacskót kaptam ki, azt adtam a kisgyereknek. Az anyukája rászólt, neki is adjon belőle egy kicsit. Megvárták, amíg mindent elpakolok, és a kisfiú a helyére tolta a bevásárlókocsit, miközben jó hangosan megköszönte a falatokat. ILYEN EGYSZERŰEN igazolódnak számunkra a statisztikák. Európában a szegénység mérésében csak három ország kullog mögöttünk. GÁLDONYI MAGDOLNA
