Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-31 / 255. szám

14 MEGYEI KÖRKÉP 2014. OKTÓBER 31., PÉNTEK Sütőtökös- ma kos: torta is, meg nem is egészséges ételek Megjelent nyolcadik szakácskönyvünk, idén újragondolt finomságokkal Amikor először kézbe vettem az olvasóink legsikeresebb receptjeiből összeállított idei szakácskönyvünket, mi ta­gadás, a bőség zavara ural­kodott el rajtam. Márkus Kata Fogalmam se volt mi alapján válasszak egyet az idei eszten­dőre szánt egészséges ételek kö­zül. Végül egy nagyon egysze­rű szempont alapján döntöttem Varga Ferencné egyik recept­je mellett: alapvetően nem sze­retem a krémes süteményeket, így a tortákat sem. Ám most megjelent szakácskönyvünk­ben Varga Ferencné olyan tor­ta receptje olvasható, ami torta is, meg nem is. Nem igazán kré­mes, viszont valamennyi tölte­léke a kedvencem: mák, túró, s aminek most kezdődik az igazi szezonja, a sütőtök. Tehát irány a piac! Mákot ugyanis csak jól ismert árustól vásárolok például a karácsonyi bejglibe is, mert nincs nagyobb méreg, mint amikor sütés-főzés közben derül ki, keserű, esetleg avas a mák. Vettem még jóféle házi túrót, 25 dekát, s próbálkoz­tam fimon, édes sütőtökkel. Ab­ból két-három szelet elegendő a tortához, ám mivel imádjuk, vá­sároltam egy jó két kilós dara­bot. Reménykedjük, hogy tény­leg finom lesz! Itt jegyzem meg, aki hozzám hasonlóan tökimá­dó, az jó ha tudja, amit még ta­valy egy őstermelő tökárus árult el a standjánál: a sütőtököt hosz- szan, nem túl meleg, 160 fokos sütőben kell elkezdeni sütni, az­tán jó egy óra múltán mérsékel­ni kell a hőfokot, mondjuk, 120 fokra, s úgy kell készre sütni. Irány tehát haza, bár út köz­ben még be kell ugrani a bolt­ba tejfölért, két deci kell belőle a sovány fajtából. El kell mond­jam, a Fino a legfinomabb, s nem csak azért, mert kaposvá­ri, hanem mert tényleg ez a leg- krémesebb valamennyi közül. Liszt, citrom, tojás, cukor, só, zsemlemorzsa van otthon, meg vaj is. Megvallom, annyit vál­toztattam a recepten, hogy mar­garin helyett vajat használtam, merthogy jó pár éve száműztem a konyhánkból a margarint. Szóval, a tésztához a 30 deka lisztet, a húsz deka margarin helyett vajat, a két deci tejfölt, egy kis kanál sót és egy evőka­nál citromlevet hidegen össze­dolgoztam, majd hűtőszekrény­be tettem. Közben a töltelék­hez a három tojást szétválasz­tottam, a sárgájukat összeke­vertem a túróval, négy evőka­nál cukorral, egy csomag vaní­liás cukorral és egy pici sóval. A mákot megdaráltam, a sütő­tököt pici darabokra vágtam. Végül a tojások fehérjét három evőkanál cukorral kemény hab­bá vertem. Ezután a tésztát ki­vettem a hűtőből, s öt részre osztottam úgy, hogy az egyik egy picit nagyobb legyen, mint a többi, mert az lesz a torta alsó lapja, amivel kibélelek egy csa- tos tortaformát, miután kizsí­roztam. Megszórtam pici zsem­lemorzsával az első lapot, majd a túrós massza felét rákentem. Erre jött a második lap, szintén morzsával megintve, amire rá­kentem a felvert tojásfehérje fe­lét, megszórtam darált mákkal és a sütőtök darabok felével. Majd folytattam a rétegezést, tészta, túró, tészta, mák-tök a tojásfehérjére, s végül egy tész­idén már nyolcadik alkalom­mal jelent meg válogatás olva­sóink receptjeiből, az ez évi legjobb ételleírások gyűjtemé­nye az Egészséges ételek a csa­lád asztalára címet kapta. Ami egyáltalán nem véletlen, mert ahogy Tímár János ven­déglős a kötet köszöntőjében fogalmazott: „rohanó vilá­gunkban a kelleténél kevésbé vigyázunk magunkra. Nem mindegy tehát az sem, mit vi­szünk be a szervezetünkbe, mennyire figyelünk oda, hogy minél több ártalmas anyagot, adalékot, ízfokozót, kemikáli­át kiszűrjünk az étkezésünk­ből.” varga károly többszörös olim­piai aranyérmes és világbajnok mesterszakács az olvasók gon­dosan összeállított receptjeire maga is készített variációkat legfrissebb szakácskönyvünk­ben, s úgy fogalmazott: „Most az egészséges táplálkozást /lé­talap. A tetejét megszurkáltam, előmelegített sütőbe toltam és szép pirosra sütöttem. Ezután jön a talán legizgalma­sabb rész: megvárni, amíg meg­hűl, hogy szépen szeletelhető le­gyen. S mivel az előkóstoló min­dig én vagyok a családban, most sem történt ez másként. Háziasz- szony társaimnak egy jó tanács: azért is hasznos lehet az elő- kóstolás, mert aki már jól isme­ri párja, gyerekei ízlését, ezen a ponton még javíthat elkészült művén. Ahogy tettem ezt eb­ben az esetben is, s nem azért, mintha nem sikerült volna ki­lyeztük előtérbe, de ez nem til­tásokat, hanem apró finomítá­sokat jelent.” új kötetünkben kedvükre vá­logathatnak többek között zöldségekből, gyümölcsökből, továbbá hal- és vadételekből, különleges süteményekből, szárnyasból, gabonafélékből készült, valamint ünnepi és újragondolt ételekből. Szerin­tünk biztosan talál mindenki kedvére valót! az úgynevezett újragondolt ételek azért is nagyon érde­kesek, mert kiderül, hogy mi­ként mozgatják meg ugyan­azon alapanyagok olvasóink, illetve a sztárszakácsok fan­táziáját. Köztük például ott­honi és éttermi megoldásként és elkészült a spenótos-mán- goldos lepény, a tarhonyasa­láta grillezett zöldségekkel vagy a tökmagolajban pácolt, filézett sült jércemell. Próbál­ják ki Önök is! válóan. Az én szám íze szerint ugyanis kifejezetten finom lett, még az egyetlen gyenge lánc­szem, a sütőtök is jó választás­nak bizonyult; kellemesen édes és nem túl tocsogós volt. Mivel én nem szeretem a túl édes étele­ket, s nekem ízlett, tudtam, hogy a család többi tagjának nem lesz elég édes a torta. így hát némi porcukorral meghintve tálal­tam. Legközelebb pedig, amikor elkészítem - merthogy lesz leg­közelebb -, egy kis mézet fogok a tökre csurgatni, s úgy teszem Varga Ferencné mákos-sütőtö­kös tortájába. Jó étvágyat! Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda konzorciuma TÁMOP-3.4.2.A/11 -2-2012-0032 „ÉRINTŐ” - Sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatalok integrációs programja óvodától a munkába állásig A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda konzorciuma a projekt megvalósítására elnyert 29 541 811 Ft támogatással továbbfejlesztette a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésének, oktatásának befogadó intézményi gyakorlatát a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagintézményében, a Kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában és Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvodában. A2012. október 1. - 2014. október 31. között megvalósított projekt speciális eszközök beszerzésével, pedagógusok felkészítésével, intézmények közötti együttműködési formák és innovációk kidolgozásával, jó gyakorlatok adaptációjával, egyéni átvezetési programokkal, elfogadó társadalmi és munkaerő-piaci környezet kialakításával hozzájárult a sajátos nevelési igényű tanulók esélyegyenlőségének biztosításához. A megvalósítás helyszíne: Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagintézmény Kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kaposvári Festetics Karolina Központi Óvoda HIRDETÉS f ................................•'"*...-......-.....—...... Drága ki sunokánk MÓRÓ BENEDEK 3- születésnapodon sok szeretettel köszöntünk! Imádunk és szeretünk, Te vagy a mindenünk. Boldog Születésnapot Kívánunk: Edit Mama, Karcsi Papa és a bátyók: Norbert, Ádám. A MakroSiker nyerte a megyei döntőt pénzsztár Neves szakemberek előtt versenyeztek a somogyi csapatok PROMÓCIÓ A Somogy Takarékszövetkezet volt a házigazda Hatalmas sikert aratott a ta­valy első alkalommal meghirde­tett országos középiskolás pénz­ügyi-gazdasági verseny. A ma­gyar középiskolák majd egy- harmadából, egészen pontosan 325 intézményből - amelyhez két zentai és egy székelyudvar­helyi középiskola is csatlakozott -1120 (négy fős) csapat regiszt­rált. A nagy sorozatot megelőző online-próbajátékon 950 együt­tes vett részt, s közülük 895 va­lójában meg is mérettetett. Az idén 209 középiskola 712 csapata nevezett, s 648 kezdte meg a küzdelmet. Október 9-én volt az online előselejtező - ezt 7-én, illetve 8-án egy 80 perces próbajáték előzte meg -, 16-án pedig a szintén online forduló. A két tesztverseny összesített ered­ménye alapján folytathatta a leg­jobb 100 csapat: a fővárosban és a 19 megyeszékhelyen egyidő­ben - csütörtökön 14 és 17 óra között - öt-öt egylet küzdött az országos döntőbe jutásért. A somogyi döntőt a Kaposvári Egyetemen rendezték, s két-két kaposvári és marcali, valamint egy nagyatádi együttes alkotta a finálé mezőnyét. A végeredmény: 1. MakroSi­ker (Marcali, Berzsenyi Dániel Gimnázium), 2. Rakott Krump­li (Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola), 3. Tökétlenek (Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Nagyatá­di Tagintézménye), 4. PaViJuZsa (Marcali, Berzsenyi Dániel Gim­názium), 5. Sunshine Girls (Ka­posvár, Noszlopy Gáspár Közgaz­dasági Szakközépiskola). A november 13-án rendezen­dő pécsi regionális döntőben a MakroSiker csapata képvisel­het)! majd a somogyi színeket. ■ Fenyő Gábor a kaposvári egyetem új kollégi­umában rendezték a középisko­lások számára meghirdetett or­szágos pénzügyi-gazdasági ver­seny megyei döntőjét, amelynek a Somogy Takarék volt a házi­gazdája, a NAV Somogy Megyei Adóigazgatóság pedig a társszer­vezője. Az idén második alka­lommal meghirdetett, felmenő rendszerű verseny célja, hogy az ország középiskolásai lemérhes­sék, mit tudnak a pénzügyekről, a gazdaságról. a megyei fináléban a Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegye­tem Közgazdasági Karának egye­temei tanára, dr. Túri Dénes, a Somogy Takarékszövetkezet Igaz­gatóságának elnöke, valamint Koltainé Magyar Zsuzsanna, a NAV Somogy Megyei Adóigazga­tóság igazgatója alkotta szakmai zsűri előtt versengtek a lelkes csapatok. a pénzsztár támogatói: Taka­rékbank (gyémánt fokozat); Pro- vident, MET (arany fokozat); Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Ma­gyar Államkincstár, Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szerve­zete (SZHISZ), PwC Magyaror­szág, Budapesti Értéktőzsde, KE- LER (ezüst fokozat); Posta Bizto­sító, Diákhitel, Gazdasági Ver­senyhivatal, Concorde, MKT (bronz fokozat); Vodafone, Alli- anz (szponzorok). A versennyel kapcsolatos in­formációk folyamatosan nyo­mon követhetők a www.pénzsz- tar.hu honlapon. Somogy akarék ATAKA KPONT HALÓZA17A&/A Ismét olvasóink receptjeiből válogattunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom