Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-23 / 248. szám

2014. OKTÓBER 22., SZERDA A motorok bőgtek a Mecsekben rali Hideg Krisztián volt a legeredményesebb kaposvári a hagyományos viadalon A Maricsek Miklós, Kovács Szabolcs által alkotott duó a hármas kategória ötödik helyén zárta a versenyt Hazai pályának számító szakaszokon bizonyíthattak a somogyi ralisok. Pécsett és környékén rendezték a 48. Mecsek Rallye-t, ahol az Országos Rallye Bajnokság első és másodosztálya mellett a Historic Eb nemzetközi és hazai mezőnye is rajthoz állt. Horváth Judit A próbázóknak 6 illetve 9 gyor­sasági szakaszt kellett teljesíte­niük a legendás mecseki pályá­kon. Nyolc somogyi páros is le­adta nevezését a futamra, ám közülük csak öten értek célba. A legeredményesebb kaposvá­ri versenyző Hideg Krisztián volt. A pilóta régen ült verseny­autóban, de így is feladta a lec­két ellenfeleinek. Kerék István­nal az oldalán, Hideg az abszo­lút 7., valamint a P216 kategó­ria 1. helyére kormányozta be a Mitsubishi Lancer Evő VlI-est. Őket Szíjj Zsolt és siófoki segítő­je, Kocsis György követte a ka­tegória rangsorában, Egy Evő Sokáig úgy tűnt, hogy Mari­csek Miklós és Kovács Szabolcs nem tud rajthoz állni a pécsi fu­tamon - habár leadták nevezé­süket. Végül egy Pethő Tyutyu- féle Evő IX-essel álltak rajthoz, s a 3-as kategória 5. pozíciójá­ban végeztek. A siófoki Gyar­mati Ariéi először próbált sze­rencsét az ORB mezőnyében, de tehetségét most is bizonyítot­ta. A BMW E36 pilótája és na­vigátora, Németh Gergely a P3- 19 kategória 3. helyéért járó ser­leget vehette át. A san marinoi Rally Legend után nem sok ide­je maradt Merencsics Árpád­nak, hogy felkészítse a Histo­ric Bajnokság soron következő futamára a Suzuki Swift GTi- t. A nagyatádi rallys mégis a szezon legjobb formáját hozta a Mecsekben: R csoportban és Rt kategóriában is győzelmet aratott. Kulcsár Dániellel alko­tott párosa az abszolút 6. he­lyet is megszerezte az Eb-mező- nyében. Kecskeméti Balázsék a 6. gyorson kidöntöttek egy kő­korlátot, s Renaultjuk annyi­ra megsérült, hogy nem tud­nak elindulni a svájci EB futa­mon. Stepán Árpádék illetve a Kovács Antallstovics Gergő duó pedig műszaki hiba miatt kény­szerült a futam feladására. Szöllősi készülhet a csurgóiak közül a selejtezőre kézilabda, férfiak A sérült Nagy László kimaradt az Európa-bajnoki kvalifikációra hangoló válogatottból A várakozásoknak megfelelően Nagy László lovaglóizom-szaka- dása után még nincs bevethető állapotban, így kimaradt Talant Dujshebaev, a válogatott szövet­ségi kapitányának 18 fősre szű­kített keretéből, amely a portu­gálok és az ukránok eíleni Euró­pa-bajnoki selejtezőkre készül. A szövetség keddi közleménye szerint az együttes vasárnap ta­lálkozik, majd másnap kezdi meg a közös munkát Miskolcon. A portugálokkal október 29-én Miskolcon, az ukránokkal pedig november 2-án Kijevben találko­zik a válogatott. Áz első találko­zón debütál a magyar kispadon a spanyol-orosz Talant Dujsheba­ev, akinek egyik feladata, hogy kivezesse a csapatot a 201ó-os lengyelországi Eb-re, mert így maradna esély a riói olimpiai szereplés kiharcolására. A 18 FŐS MAGYAR VÁLOGATOTT keret, kapusok: Mikler Ro- land (Veszprém), Székely Már­ton (Balatonfüred). Jobbszélsők: Gulyás Péter (Veszprém), Harsá- nyi Gergely (Tatabánya), Jobbát­lövők: Balogh Zsolt (Szeged), Am­csin Gábor (Szeged). Irányítók: Császár Gábor (PSG, francia), Szöllősi Balázs (Balatonfüred). Beállók: Zubai Szabolcs (Sze­ged), Schuch Timuzsin (Veszp­rém), Bánhidi Bence (Balatonfü­red), Szöllősi Szabolcs (Csurgó). Balátlövők: Ilyés Ferenc (Sze­ged), Zdolik Bence (Balatonfü­red), Bodó Richárd (Tatabánya), Nagy Kornél (Dunkerque, fran­cia), balszélsők: Iváncsik Gergő (Veszprém), Varsandán Milán (Gyöngyös). ■ Küzdöttek, de vesztettek a nők kézilabda-nb i/b A Nagyatád és a Marcali csapata is kikapott Szombathelyen szenvedett vereséget a Rinyamenti KC Nagyatád együttese a máso­dosztályú női kézilabda pont- vadászat ötödik fordulójában. Amint arról a klub hivatalos oldala beszámolt az elmúlt szezonban bronzérmes - ko­moly terveket szövögető - Haladás VSE otthonában ven­dégszerepeitek a somogyiak, ahol szinte végig pariban vol­tak a házigazdákkal, ám nem sikerült ponttal távozni a va­si megyeszékhelyről. NB l./B NYUGATI CSOPORT, NŐK - 5. FORDULÓ: HALADÁS VSE-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 33-27 (15-13) Szombathely, Haladás VSE Munkacsarnok, 250 néző. Ve­zette: Csányi T., Zörgő R. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Pé­csi - Nagy R. 11 (2), Ghetu 7, Scheffer, Schneider 6, Balaskó A., Darabos 1. csere: Göncz (kapus), Antal A. 1, Lein 1, Bó- za, Horn, Szabó E. EDZŐ: Bő- zsöny Erika. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: HALADÁS VSE-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 41-29 (16-13) Szombathely, Haladás VSE Munkacsarnok, 150 néző. LEGJOBB NAGYATÁDI DOBÓK: Bóza 10 (3), Antal A. 6, Balas­kó A. 6, Horn 4. Becsülettel helytállt a Mar­cali VSzSE együttese a jóval erősebb Mosonmagyaróvári KC SE II. otthonában. A fiatal marcali kézilabdá­zókat felvonultató együttes a junior meccset megnyerte, majd a felnőttek összecsapá­sán kiváló első félidőt produ­kált, ám végül a rutinosabb já­tékosokat felvonultató hazaiak megnyerték az összecsapást. MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE II.- MARCALI VSZSE 35-27 (17-14) Mosonszolnok, vezette: Ha­raszti, Nachtmann. JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: MOSONMAGYARÓVÁRI KC SE II.- MARCALI VSZSE 24-26 (16-15) A FELNŐTT NŐI KÉZILABDA NB l./B NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA: I. Haladás VSE (12 pont), 2. Budaörs KC (10 pont), 3. Szek­szárdi FGKC (10 pont), 4. Győ­ri Audi ETO KC II. (6 pont), 5. Rinyamenti KC Nagyatád (6 pont), 6. FTC Il.-Zugló (6 pont), 7. Szentendrei NKE (6 pont), 8. Kozármisleny SE (4 pont), 9. Mosonmagyaróvári KC SE II. (4 pont), 10. Pénzügyőr SE (2 pont), 11. Mohácsi TE (2 pont), 12. Pilisvörösvári TKSK (2 pont), 13. Marcali VSZSE (2 pont), 14. PEAC-PTE (0 pont). NB l./B NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK: CSURGÓI KKU23- TATAI AC 28-26 (15-11) Csurgó, Eötvös József Általá­nos Iskola. V.: Felhő, Öcsi. csurgói KK: Balogh T., Ba­logh Á. (kapusok), Füstös 3, Kun 2, Cavor 7, Balogh P. 1, Jerebie 1, Csalló, Radjenovics 5, Döme 2, Csonka 1, Tóth 2, Szkokán, Győri-Dani 2, Megy­eri 1, Kovacsics 1. VEZETŐEDZŐ: Bencze József. A FELNŐTT FÉRFIKÉZILABDA NB l./B NYUGATI CSOPORT ÁL­LÁSA: 1. Váci KSE (12 pont), 2. Szentendrei KC (8 pont), 3. Százhalombattai KE (8 pont), 4. Dabas VSE KC (8 pont), 5. Csurgói KK U23 (8 pont), 6. Pécsi VSE (7 pont), 7. Tatai AC (6 pont), 8. Balatonfüredi KSE U23 (6 pont), 9. MKB MVM Veszprém U23 (6 pont), 10. SZESE Győr (5 pont), 11. Vecsé- si SE (4 pont), 12. Álba Regia KSE (4 pont), 13. Budaörs-Tata- bánya U23 (2 pont), 14. Várpa­lotai BSK (0 pont). ■ Kun Z. HÍRSÁV Már nem Artner Tamás a Haladás vezetőedzője labdarúgás Felmentették a munkavégzés alól Artner Ta­mást, a Szombathelyi Hala­dás labdarúgócsapatának ve­zetőedzőjét. A nyugat.hu úgy tudja, hogy Szentes Lázár és Egervári Sándor a lehetsé­ges utódjelölt. Artner Tamás 2011 decembere óta irányítot­ta az együttest, amely az OTP Bank Liga mostani idényében 11 forduló után nyolc ponttal az utolsó előtti helyen áll. ■ Osztrák, orosz és dán ellenfelek a kupában kézilabda A Balatonfüred az osztrák Alpla HC Hard, a Ta­tabánya az orosz Szentpéter- | vár, az Orosháza pedig a dán Skjern Handbold csapatával találkozik a férfi kézilabda EHF Kupa 3. körében, amely­nek tétje a 16-os középdöntő­be jutás. A bécsi sorsoláson kiderült, hogy a Balatonfüred 1 és az Orosháza idegenben, a : Tatabánya otthon kezd. ■ Lucescu lesz Piturca utóda a kispadon labdarúgás A Gazeta Spor- turilor sportláp értesülé­se szerint Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck vezetőedzője váltja a román labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitányi posztjáról múlt csütörtökön távozott Victor Piturcát. ■ Somogyi diadalok születtek Tolnában ASZTALITENISZ A Tolna me­gyei Iregszemcsén rendezték a VI. Sere’s kupa rapid sakk­versenyt, melynek mindhá­rom csoportjában somogyi si­ker született. Az A csoport­ban a felnőtteknél a balaton- szemesi Bíró Tamás nyert, míg Birkás György siófoki sakkozó bronzérmet szerzett. A verseny érdekessége, hogy a jobb (nagyobb Élő-számmal rendelkező) sakkozóknak ke­vesebb idő állt rendelkezésre, így kiegyenlítettebbek voltak az esélyek. A B csoportban a 12 éven aluli sakkozóknál - a 9 fordulóban 8,5 pontot gyűjt­ve - Vajda András nyert. A C-ben, a 10 éven aluliaknál a 7 éves Varga Márton győzött Bagi Benedek előtt, mind­hárman siófokiak. ■ K. Z. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.00 LÉGY JÓ MINDHALÁLIG G-bérlet www.csiky.hu HIRDETÉS___________________________ Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGram r* .. jo nemntközi péutronszfrr I U U ■ I L— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 304,50 309,50 USD 236,50 242,50 CHF 251,50 257,50 ÉRVÉNYBEN: október 21. Közülieteket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom