Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)
2014-10-01 / 229. szám
4 MEGYEI KORKÉP 2014. OKTÓBER 1., SZERDA Kimondták, hogy a király meztelen, „kiherélik" az adósmentést? Esély az otthontalan családoknak reintegráció Sokévi vándorlás után önálló otthonba költözhettek, saját háztáji gazdasággal ► Folytatás az 1. oldalról „Sérül itt minden: uniós irányelv, törvény, alkotmány” - már a megszavazása után ezt mondta Léhmann György az adósmentő törvényről, melynek kapcsán azt hallhattuk a politikusoktól: 25- 30 százalékkal is csökkenhetnek a devizaadósok terhei. A Fővárosi ítélőtábla most az egyik bank fellebbezését megtárgyalva pontról pontra végigmegy a friss jogszabályon, majd azt kéri az Alkotmánybíróságtól: számos cikkely alaptörvény-ellenességét állapítsa meg, és azokat semmisítse meg, mert az Alaptörvénybe ütköznek. A másodfokú bíróság egyidejűleg a per tárgyalását az Alkotmánybíróság eljárásának befejezéséig felfüggeszti. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye. - Ezek után a többi, fellebbezés nyomán másodfokra kerülő perben sem igen születhet más ítélet, alighanem a végső döntésekkel meg kell várni az | Alkotmánybíróság állásfoglalását - véli a siófoki ügyvéd. - És lehet a taláros testület politikailag akármilyen összetételű, kizártnak tartom, hogy alkotmányosnak találja a teljesen nyilvánvalóan alaptörvény-ellenes passzusokat. De még ha így is történne, az Európai Bíróság egészen bizonyosan visszadobná a magyar devizaadós-mentő jog- . szabályt, ez okozna igazán súlyos károkat, hiszen esetleg évek múlva kellene majd az államnak visszafizetni százmilliárdokat a bankoknak. Ha az Alkotmánybíróság „ki-' heréli” az adósmentést, oda jutunk, ahonnan elindultunk? Nincs más jogász, aki ezt előre látta? Kérdéseinkre Léhmann György azt felelte: - Oda jutunk, de pont ez volt a cél. Aligha csak én láttam a durva alkotmánysértő pontokat, de a „tűzközelben” nyilván abban bíztak: miközben a kormányfőtől kezdve mindenki azt harsogja, hogy megmentettük az adósokat, nem lesz olyan bíró, aki a lelkiismerete és a törvény szerint mer dönteni, nem lesz, aki ki meri mondani, hogy „a király meztelen”. A törvénnyel az időt is sikerült húzni, kecsegtetni az adósokat, de valójában csak a szenvedéseiket meghosszabbítani. No meg sikerült megint lejáratni hazánkat ország-világ előtt... ■ F. I. Siófoki virágok: Magyarországot képviselhetik vesreny Siófok képviselheti Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében, a városok kategóriájában - kapta az értesítést az önkormányzat a Magyar Turizmus Zrt.-től. Bár a hivatalos díjátadás csak később lesz, a győztesnek a kihirdetés előtt nyilatkozni kell, hogy vállalja-e a nemzetközi megmérettetést. Siófok vállalja - adta hírül kedden a siofoki-hirek.hu. Siófok az elmúlt két évtizedben folyamatosan résztvevője volt a vi- rágosítási mozgalomnak; 1996- ban választották a legvirágosabb városnak, 1997-ben pedig | az európai döntőben arany mi- | nősítést érdemelt ki. ■ F. I. Nagycsaládok jutottak saját lakáshoz Kastélyosdombón. Ehhez az Ökumenikus Segélyszervezet reintegráci- ós programja segítette hozzá őket. Jeki Gabriella Új esélyt kaptak az élettől a családok Kastélyosdombón. Sok évnyi küszködés, átmeneti otthonról átmeneti otthonra vándorlás után most vége saját otthonukba költözhettek, tiszta lappal indulva. Az országban egyedülálló program újabb mérföldköve, hogy kedden egy öt és egy nyolc gyermekes család új otthonba költözve, a háztáji gazdaság beindításához szükséges állat-, és növényállománnyal alapozhatja meg önálló életét. A házakat az Ökumenikus Segélyszervezet vásárolta és újíttatta fel, részben már a családokkal közösen.- A programban résztvevő családokat igyekszünk hozzásegíteni, hogy kitörjenek egy rossz körforgásból - mondta Lehel László elnök-igazgató. - A most kiköltöző családok helyére hamarosan újak költözhetnek a kastélyosdombói átmeneti otthonunkba. A házakat az Ökumenikus Segélyszervezet vásárolta és újíttatta fel, részben már a családokkal közösen Az Ökumenikus Segélyszervezet mintaprogramja még 2012-ben, az egykori Erdődy-va- dászkastély, a hozzátartozó fölterületek és melléképületek megvásárlásával kezdődött. Az épület körüli földeken mintagazdaságot hoztak létre, ahol a nyúltenyésztéstől kezdve a kecskegondozáson át a fóliás növénytermesztésig számos szegmenset felkaroltak. A szervezet régóta dédelgetett álma valósult meg azzal, hogy ezek a családok teljesítették a program elején rögzített kötelezettségeiket.- Az ország különböző pontjairól az intézménybe költöző családok alapos elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt, elsajátítva a növénytermesztéshez és az állattenyésztéshez szükséges ismereteket - ismertette Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató. - Az intézményben töltött másfél év alatt többek között életvezetési tanácsokat, jogi- és szociális segítséget, valamint munkaerőpiaci képzést is kapnak, annak érdekében, hogy önellátási képességük erősödjön. A segélyszervezet biztosított szinte mindent, ami a költözéshez szükségesnek bizonyult. Ebben adománygyűjtések, számos vállalati támogató volt a segítségükre. Vallják, a program üzenete jó, mert a támogatók biztosak lehetnek abban, hogy pénzük jó helyre kerül. Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete egy csemegekosárral köszöntötte a beköltöző családot és jó munkát kívánt nekik a saját kert műveléséhez. Eljött Dombóra Jens-Jor- gen Pedersen, a programot támogató VELUX Alapítványok programvezetője is. - Európában újra egy paradigmaváltásnak vagyunk szemtanúi, ahol a szociális munkában a jogok mellett egyre fontosabbá válnak a támogatott felé támasztott elvárások és kötelezettségek is - mondta. Dombón a kemény munka a beköltözés után is folytatódik, hiszen a résztvevő családok eldöntötték, hogy új életet kezdenek. Tizenöt év fegyház a csecsemőgyilkos apának kegyetlenség Agyonverte öt hónapos lányát, mert a sírásától nem tudott aludni ► Folytatás az 1. oldalról- Eszembe nem jutott, hogy ezt elkövessem a saját véremmel! Inkább felakasztottam volna magam - állította a bírónak nagy átéléssel a kölyökképű, cingár, alacsony, lepkesúlyú fickó, akiről első blikkre azt hitte volna az ember, hogy háromig sem tud számolni. Lehet, hogy így van - a kisegítő nyolc általánosát kijárt férfi két gyermek apjának vallotta magát, majd közölte: ja, már csak egy... -, viszont a vád szerint öt hónapos csecsemőt gyilkolt... A Kaposvári Törvényszék tárgyalójában helyet foglaló legszűkebb rokonság - a némileg tá- gabb, úgy negyven fős vérszerinti kör az épület előtt gyülekezett, s várta a híreket - nagyokat bólintott a 23 éves kaposvári férfi szavai hallatán, s látszólag nem zavarta őket, hogy a vád alapján fiúk, testvérük, unokatestvérük unokát, unokahúgot, unokatesót ölt. Merthogy a kicsi sírása miatt nem tudott aludni... A kislány második gyerekként érkezett a Nap utcai családba tavaly júniusban, ám születése után egyből nevelőszülőkhöz került, ugyanis a gyámhatóság alkalmatlannak tartotta szüleit és életkörülményeiket az újabb baba nevelésére. Négy hónap múlva aztán mégis hazaengedték, újabb másfél múltán pedig meghalt a kicsi. November 27-én este ugyanis apja aludni akart, Bella viszont sír- dogált, mire a férfi a nyakánál fogva kiemelte a kiságyból, egy percig rázta, majd belevágta az ágyba, s még néhányat a fejére ütött, aztán visszafeküdt aludni. Húsz centire tőle a gyerek belehalt koponya- és agysérüléseibe, valamint a fellépő légzési elégtelenségbe. Anyja vette észre, hogy nem lélegzik, előbb felébresztette az apát, majd hívták a mentőket, de ők sem tudtak segíteni rajta.- Látszott, hogy nem akkor halt meg, amikor nekünk telefonáltak - mondta a mentős, aki hozzátette, rengeteg külsérelmi nyomot találtak a babán. Akinek apja másnap mindent bevallott a rendőrségen - „elborult az agyam, mert sírt”, állította -, a törvényszéken viszont visszavonta vallomását, melyet szerinte kikényszerítettek belőle a rendőrök.- Azért vallottam így, mert féltem, hogy agyonvernek - mondta, s hozzátette, mindenki fenyegette és ütötte, aki részt vett a kihallgatásán.- Némiképp tamáskodom - jegyezte meg erre a bíró -, hogy két rendőr, az ügyész és az ügyvéd verték egyszerre... Ezek után az apa feleségét próbálta meg gyanúba keverni, szerinte míg aludt, az asszony bent járt a szobában, s akkor történhetett valami a gyerekkel, merthogy ő egy újjal sem nyúlt hozzá, soha „sem sallert, sem tockost nem adtam Bellának”... Élete párja és annak rokonsága ennek ellenére nem vallott rá, éltek mentességükkel, így érdemben csak a szakértők tudtak hozzászólni a perhez. Jelentésükből kiderült, a babát úgy bántalmazhatták, ahogyan apja beismerő vallomásából kiderült, s egyértelmű jelei voltak, hogy két-három nappal korábban is megverték a kicsit. Akin a fojto- gatás nyomai mellett tíz másik sérülést is találtak a szakemberek, melyekből arra lehetett következtetni, vagy az ágy szélébe verték a kislány fejét, vagy ököllel ütötték. Ennek megfelelően a bíróság bűnösnek találta a csecsemőgyilkost, s tizenöt évre fegyház- ba küldte - legkorábban tíz esztendő múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. A verdiktet az ügyész tudomásul vette, a védő és védence felmentésért fellebbezett, így az ügy a Pécsi ítélőtáblán folytatódik. ■ Vas András az utolsó szó jogán elmondan- dókra felkészülési időt kért és kapott Kovács József, így bár a védő- és a vádbeszéd is elhangzott a hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt első fokon két és fél év börtönre, három év vezetéstől eltiltásra ítélt egykori kereszténydemokrata ön- kormányzati képviselő ügyében, ítélet végül nem született a keddi másodfokú tárgyaláson. melyre a korábbi kaposvári városatya - aki a vád szerint 2012 márciusában egy közúti ellenőrzés során nekihajtott a vele szemben intézkedő rendőrnek, s a garázsajtóhoz szorította - és védője két újabb műszaki szakértői véleményt is be akart csatolni, ám a bíróság ezt elutasította. Mintahogyan a vádlott azon kérését is, hogy foglalják le az esetről telefonos felvételt készítő rendőrnő mobilját is - magánkészülék lévén a bíróság erről nem rendelkezhetett meghallgatták viszont újra az igazságügyi orvosszakértőt, aki fenntartotta korábbi véleményét az ügyvéd már a védőbeszéd elején elmondta, nem ért egyet az elsőfokú verdikttel, ugyanis szerinte felderítetlen maradta tényállás, melyből a bíró téves következtetéseket vont le. Elismerte ugyanakkor, hogy a vádlott „túlmozgásos, mondhatni akadékoskodó” volt az ügy során, de úgy vélte, ennek a fokozott sajtónyilvánosság volt az oka. A védő vitatta az esetről készült videó fontosságát és megbízhatóságát, ahogyan a sérülésről keletkezett fotókét is, úgy vélte, mindkettőt ki kell zárni a bizonyítékok közül. Vitatta, hogy az exképviselő kocsija tényleg hozzáért a rendőrhöz, a hivatalos személy elleni erőszakot viszontelismerte, igaz, csak minimális megvalósulásban, és úgy vélte, bár védence valóban az ittas vezetés miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el a terhére róttakat, ám az eljárást később megszüntették, így ez sem értékelhető súlyosbító körülményként, noha az elsőfokú bíróság így tett. Enyhítő körülménynek vélte ugyanakkora hatalmas sajtónyilvánosságot, mely miatt hátrányosan változott meg ügyfele élete, s a védő sértetti közrehatást is látott az esetnél, ugyanis szerinte a rendőr az igazoltatás számos szabályát megszegte. Éppen ezért szabadságvesztéssel nem járó büntetést és előzetes mentesítést kért a majdani ítéletben. Az ügyész viszont megalapozottnak tartotta az elsőfokú verdiktet, felhívta a figyelmet, hogy a vádlott a teljes tagadástól jutottéi a részbeni beismerésig, s hogy minden szakértő a sértett rendőr állításait támasztotta alá, ezért a járási bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Kovács József az utolsó szó jogán ismét arra kérte a bíróságot, adják mega lehetőséget számára, hogy bemutassa a valóságot - Ez nem közvélemény-kutatás, ez a bíróság -jelentette ki a tanácsvezető, amikor újabb és újabb tanúk meghallgatását kérte, majd többször rendreutasította az exképviselőt, aki megkérdőjelezte az ügyészség és a bíróság elfogulatlanságát Az ítélethozókról például feltételezte, hogy az esetről a sajtóban napvilágot látott írások befolyásolják döntésüket - Megbűnhődtem a tettemért - mondta végül, majd, bár védője ellenezte, időikért, hogy felkészülhessen az utolsó szó jogán elmondandóira. A bíróság megadta neki a lehetőséget, két héttel elnapolva a tárgyalást. m A. V. Ez nem közvélemény-kutatás, ez a bíróság!