Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-16 / 242. szám

2014. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP 3 Nagyobb trófeák, kisebb vadkár vadgazdálkodás A csapadékos év és táplálékbőség kedvezett az állatállománynak ► Folytatás az 1. oldalról A csapadékos év és a táplálék­bőség miatt kiemelkedő trófeájú gímbikákat ejtettek el. Bár a hi­degfrontok érkeztével szeptem­ber elején is rengeteg eső hullott, emiatt hullámzóan indult a sze­zon, egyes területeken panasz­kodtak, de mára bebizonyoso­dott: elégedettek lehetnek a va­dászok. A vadászati hatóság tájé­koztatása szerint máig több mint 500 gímbikát bíráltak el Somogy­bán, ezek közül hat 12 kiló feletti trófeasúlyú volt. Két különleges, 13 kiló feletti agancsú példányt is elejtettek: egy 13,40 kilós bikát a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészeté­nek területén, a rekordert pedig, - egy 13,60 kg trófeasúlyú bikát - a Kaszó Zrt. területén. Ez utóbbiak kimondottan kapitális trófeák, és Kemenszky Péter szerint a rá­adásul a szakszerű vadgazdálko­dásnak köszönhetően a papírfor­ma is beigazolódni látszik, mert tavaly is innen, Kaszóból szár­mazott az év bikája, egy 12,70 ki­ló agancsú egyed. A vadkárokat még nem becsülték fel, mert eb­ből a szempontból a megyében a kukorica a meghatározó, jelenleg pedig a csapadékos idő és a nö­vény érési stádiuma miatt még a legtöbb helyen nem aratták le, előfordul, hogy a táblák között még belvíz áll. Az elmúlt évek­ben 500 millió forint körül ala­kult a mezőgazdasági vadkár So­mogybán, tavaly 540 millió. Idén azonban a kukorica vetésterüle­tének nagyságát és a tőzsdei árát figyelembe véve kevesebbre szá­mítanak. ■ K.G. JEGYZET NYEMCSOK LÁSZLÓ Szelfi, poszt MIRE MEGTANULTAM sms-t ír­ni, jött a közösségi oldal. Hal­lom a kulcskifejezést: szél­űt posztoltam. Erre mondaná barátom: addig se loptál. Per­sze, már nem loptál van, ha­nem portál, és ha nem lógsz a neten, lemaradsz. Egy biztos, jobb a neten lógni, mint torna órán a bordásfalon. Vérnyo­máscsökkentőt ugyan szedek, főként szilvából, de a tablet még kimaradt az életemből. Miként az érintőképernyős te­lefon is. Nem fogok egy tele­font simogatni, jobban esik az asszonyt. A technika fejlődé­séről és a mi távolról követé­sünkről barátom sztorija ju­tott eszembe. Állt a sípályán, a lejtő alján videokamerával a kezében, közben csúszott le a felesége és a lánya. KIÁLTOTTÁK NEKI, hogy ZUm- moljon. Mire jókedvűen és né­mi borízzel, dallamosan éne­kelni kezdte: zum-zum-zum, zum-zum-zum. Közben vidá­man lógatta a kamerát a kezé­ben, és büszkén adta át a nejé­nek, hogy vigyázott az eszköz­re, nem is lett semmi baja. A lányom egyébként azt mond­ta, addig jó mindenkinek, amíg én nem csinálok szelfit. Mondtam neki, sebaj, amúgy is kolbászt akarok. PROMÓCIÓ Fogyasszon napi rendszerességgel csicsókát, ha kedves az élete csicsóka A leggazdagabb természetes inulin forrás - BiOázis: egészséget kínálunk mindenkinek! Egészségünk őre a csicsóka - számos szakember szerint gyakran a természet ajándéka­ként emlegetett termék szin­te valamennyi korosztály szá­mára jelentős segítséget nyújt­hat az egészségünk védelme érdekében. A kaposvári BiOá­zis nem tér le a kitaposott ös­vényről: tesztelt, minőségi ter­mékek forgalmazásával értek el kimagasló piaci sikereket. Az új élelmiszer megérkezett a közkedvelt belvárosi üzlet­be, ahol az egészségüket tuda­tosan védő vevők kedvező áron juthatnak hozzá a DiaForte csi­csóka mikro őrleményhez.- A csicsóka készítmények előnyös hatásait célzott, több évtizedes hazai kutatások és követéses klinikai megfigyelé­sek is megerősítették - han­goztatják a szakemberek. Megtudtuk: korábban szak­orvosi javaslat mellett volt forgalomban ilyen jellegű termék. A mai napig orvosi ajánlások fogalmazódnak meg rendszeres fogyasz­tásukkal kapcsolatban. A részletek kapcsán kitér­tek rá: magas kálium, kal­cium, magnézium és fosz­fortartalommal rendelkez­nek, nátriumtartalmuk viszont alacsony, -f" vastartalmúk is jellemző. Nyomelem­tartalmuk kiemelke­dő, jellemző­en magas réz, króm, mangán, cink tartal­muk. S milyen előnyökkel járhat még a fogyasztása? Ha más élel­miszerekkel együtt fogyaszt­va az egyéb hasznos kompo­nensek - egyebek mellett vi­taminok, ásványok, nyomele­mek, színanyagok - felszívódá­sát egyenletessé teszik, „nyúj­tott felszívódást” biztosítanak a vékonybélben. Összetételük ré­vén egyedi, igen előnyös felszí­vódási körülményeket teremte­nek a vékony- és vastagbélben. Lúgosító, bázisképző hatásuk van a szervezet belső rendszeré­re nézve, rendszeres fogyasztás esetén. A prebiotikus és szimbioti­kus hatás, valamint a nyomele­mek és egyéb jellemzők miatt enyhe „anyatej-hatást” lehet fel­tételezni a biocsicsó- ( ,, ka mikro őrle mény esetében (gyermekek és felnőttek szer­vezetében egy­aránt). Segítik a | tartós izom­munkát, fi­zikai aktivi­tást, így fizi- ■ kai munká- ’§ sok és spor- | tolók számá- I ra is haszno- B sak. Alkal- ;• masak bébi- I ételek alap- F anyagául (1 éves kor felett f adhatók) más élel­miszerekkel együtt, erősítik a baba immunitá­sát, egyensúlyban tartják bél­flóráját és vércukorszintjét, „hi- poallergén” jellegűek. Védenek a légzőszervi beteg­ségekkel szemben (pl. asztma), a tüdő hámszövetének immu­nitását erősítik. Vírusos sze­zonban, illetve influzenza ide­jén igen hasznos védő, megelő­ző táplálék. Segítenek megelőz­ni a húgyúti fertőzéseket, cse­csemők, gyermekek és felnőt­tek esetében. Veseműködést elősegítő, húgykő és vesekő oldó, vala­mint kőképződést gátló hatá­suk is ismert. Candidiasisban szenvedő be­tegek számára előnyösek (inu- lindús). Segítik a gyermek és felnőtt­kori allergiák (ekcéma) és into­leranciák megelőzősését. Cukoranyagcsere-szabályo­zók, kiegyensúlyozott szénhid­rát-forgalom megvalósulását se­gítik. Alacsony glikémiás inde- xűek. Kiemelt szerepük van az érrendszer védelmében, védik a szív koszorúsereit és az agyi ereket, csökkentik a szívinfark­tus és az agyvérzés, stroke esé­lyét. Más érvédő anyagokkal együtt (pl. omega-3 zsírsavak, lecitin, stb) igen hatékony vé­delmet nyújtanak (magas vér­nyomás, cukorbetegség, érelme­szesedés, érszűkület stb.) I.típusú cukorbetegség esetén kézben tarthatóvá teszik a vér- cukorszintet, segítik megelőzni a szövődményeket, illetve eny­hítik azokat. Kezdődő, II. típu­sú cukorbetegség visszafordítá­sának eszközei, a kialakult kór­kép szövődményeinek kifejlődé­sét enyhítik. Rosszindulatú daganatok el­len védhetnek. Kiemelten az em­lő-, vastagbél-, végbél-, proszta­ta-, tüdő- és májrák elleni véde­lemben segítenek, de hatással vannak más szervek védelmére is (gyomor, hasnyálmirigy, bőr). Húgysavszint-csökkentő hatása is van, amely a köszvényes és húgysavszinttel összefüggő ízü­leti panaszok csökkentését se­gítik, rendszeres fogyasztásuk esetén. Kiemelten ajánlottak változó kor előtt álló, illetve vál­tozó korban lévő nők számára, a belső anyagcsere- és hormo­nális egyensúly fenntartása ér­dekében, valamint az idegrend­szer megerősítésére, stresszol- dásra. Szerteágazó segítséget adnak HASZNOS TUDNIVALÓ: Erzsé- bet-utalvánnyal és egészségpénzt­ári kártyával egyaránt fizethe­tünk a kaposvári BiOázisban, s a Dávid professzorféle COD teát is megvásárolhatjuk. Több szolgálta­tás várja a betérőket: az írisz diag­nosztikán kívül az ingyenes haj- vizsgálatot is igénybe vehetik. NYITVATARTÁSI H-P 9-18, SZÓ.: 9-13. TEKINTETTEL AZ ÜNNEPEK MIATTI MUNKANAP ÁTHELYEZÉSRE EZEN A HÉTEN SZOMBATON 16 ÓRÁIG TART NYITVA A BIOÁZIS INFOVONAL: 06(82)222-092

Next

/
Oldalképek
Tartalom