Somogyi Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

2014-10-08 / 235. szám

3 MEGYEI KÖRKÉP A boldogtalanság S kódolva? ik ötből csak egy ember boldog ► Folytatás az 1. oldalról A legfrissebb Gallup-Health- ways Global Well-Being Index kutatás szerint - ami az egész társadalmat vizsgálta a világ 135 országában - a magyarok közül jó, ha minden ötödik em­ber mondja azt magáról, hogy boldogságban él. Miközben lé­tezik olyan állam is, ahol há­romból ketten boldogok. Leg­alábbis ez derül ki a nemrégi­ben elkészült toplistából, mely a legboldogabb országokat so­rolja föl. Öt kategóriában (a la­kosok pénzügyi helyzete, cél­jai, szociális helyzete, fizikai állapota, illetve a közösség épí­tő hatása) kérdezték meg a vi­lág 135 országának, mintegy 133 ezer lakosát a 444.hu sze­rint, hogy megtudják, hol él­nek a legboldogabb emberek a világon. A Pénzcentrum hoz­ta nyilvánosságra, hogy a vi­lág legboldogabb országában ól százalék érzi jól magát, Ma­gyarország a listán lényegesen lejjebb található a maga 18 szá­zalékos értékével. Hasonló ér­tékekkel lehet találkozni példá­ul Lengyelországban, Szlovéni­ában, Mongóliában, vagy Viet­námban, de a harcoktól sújtott Mauritániában is. A tíz legboldogabb ország (A meg­kérdezettek ennyi százaléka érzi boldognak magát) 1. Panama 61% 2. Costa Rica 44% 3. Dánia 40% 4 Ausztria 39% 5. Brazília 39% 6. Uruguay 37% 7. El Salvador 37% 8. Svédország 36% 9. Guatemala 34% 10. Kanada 34% FORRÁS: PÉNZCENTRUM.HU- Hogy miért van ez így, számomra egyértelmű - vá­laszolta kérdésünkre a húsz éves Viktor. - Én most úgy ér­zem, hogy az afrikai országok­ban a porban a labdát kerge­tő gyerekeknek is jobb bizo­nyos szempontból. Ők ugyanis nem sok mindent látnak azon kívül, ami náluk van. Itt vi­szont azt is látjuk, ami van, s azt is, ami lehetne. Ha minden­ki végezné a dolgát, s azért re­ális bért kapna. S itt most első­sorban az irreálisan magas ki­fizetésekről beszélek. Amelyek persze, hogy frusztrálják az át­lagembert. Az ezekhez fűző­dő központi magyarázatok pe­dig még inkább. Mindezek per­sze determinálják a fiatalság jó részének útját. S ez az, ami engem pillanatnyilag a legin­kább boldogtalanná tesz. Pedig én nem szólhatok semmit, jár­hatok egyetemre, nem nélkülöz a családunk... Csak hát közben végig kell néznem, hogy a köz­vetlen környezetemben csalá­dok szakadnak szét a megélhe­tésért. Ahogy az unokatestvé­rem fogalmazott, amikor haza­jött látogatóba: persze, jó kint, de nem kéne annak úgy lennie, hogy a szüléinktől ezer kilomé­terre találjuk meg a megélheté­sünket! ■ Márkus Kata Képzőművész-büszkeségeink berzsenyi társaság Leporelló a somogyi festőkről, szobrászokról Somogyi képzőművészek és hozzátartozóik is kíváncsiak voltak a Berzsenyi társaság legfrissebb kiadványára ► Folytatás az 1. oldalról- Fontos, hogy Somogybán van­nak olyan emberek, akik a szívü­kön viselik a művészetek sorsát- mondta a Képzőművészek So­mogybán 2. illetve 3. kiadványá­nak keddi bemutatóján a szer­kesztő Géger Melinda művészet- történész. - Egyszerűen kötelező volt folytatni a 2008-ban megje­lent, 15 somogyi képzőművészt felvonultató leporellót, hiszen ab­ból számos rendkívül fontos al­kotó kimaradt. A most megjelent két kiadványról fontos ugyanak­kor tudni, hogy nem tudományos elmélyülés céljával készült, ezek ismeretterjesztő kiadványok. Méghozzá alapművek Jágemé Katona Zsuzsanna, a városháza kulturális referense szerint, aki azt mondta: a leporellók jó szív­vel ajánlhatók időseknek, de a fi­atal, például középiskolás korosz­tály számára is. - Fontosak egy város életében az ehhez hasonló kiadványok, mert erősítik a kö­tődést a szülőföldhöz - mondta.- Megmutatkozik ugyanis ben­nük, kikre lehetünk büszkék. A két leporelló kiadója a Ber­zsenyi társaság. Ügyvezető tit­káruk Egerszegi Edit szerint azért is nagy dolog, hogy sike­rült megjelenniük a hiánypót­ló kiadvánnyal, mert sajnos az idén nem nyertek támogatást sem a Somogy folyóirat kiadá­sához, se a Helikon, se pedig a második féléves programjaik le­bonyolításához. - A Képzőmű­vészek Somogybán 2. és 3. ki­adványt viszont sikerült megje­lentetnünk a Nemzeti Kulturá­lis Alap támogatásával - mond­ta Egerszegi Edit. - 2013-ban 27 beadott pályázatból 15-re nyer­tünk támogatást hatmillió 140 ezer forint értékben, míg az idén 20-ból 15 beadott pályázatunk volt sikeres négymillió 210 ezer forint értékben. Kaposvár város ötmillió 250 ezer forinttal támo­gatja a társaság és a Takáts Gyu­la Emlékház működését. Egerszegi Edit - ahogy Ő fo­galmazott - vesszőparipája a fi­atalítás szükségessége a Berzse­nyi Társaságnál. - Ezt szem előtt tartva rendeztük meg már hato­Tisztújítás novemberben A berzsenyi társaság novem­ber 29-én tartja Kaposváron tisztújító közgyűlését, ahol meg­választják a 12 tagú választ­mányt és a 10 tagú elnökséget. Az elnökség dönt aztán arról, hogy Pomogáts Béla lemondá­sát követően ki lesz a Berzsenyi társaság elnöke, s határoznak a társelnöki posztot, valamint a további funkciókat betöltő sze­mélyekről. dik alkalommal a niklai irodal­mi tábort - mondta -, ahova 90 százalékban olyan fiatalok jöt­tek, akik az előző évben is ott voltak. A Munkácsy gimnázi­umban rendhagyó irodalom­órákat szervezünk, a követke­ző vendége Czigány György lesz október 15-én. A Takáts Gyula Emlékházban Mai szalon cím­mel indítottunk sorozatot, ahol középiskolás, egyetemista fia­talok mutatkozhatnak be. ■ Márkus Kata Egy tócsába fojtotta a szomszédja kutyáját Vidékünk jövője: munkát a fiataloknak az agráriumban! rinyakovácsi Állatkínzás mi­att emelt vádat egy rinyako­vácsi férfi ellen a kaposvá­ri ügyészség. A férfi házá­nak udvarában májusban be­szökött a szomszéd egyik ku­tyája, rátámadt a helyi ebek­re. Utóbbiak gazdája erre be- dühödött, elkapta a hívatlan vendéget, s egy bálazsineget kötött a nyakára. Ennél fog­va kezdte el kihúzni az udvar­ból. Az állat megpróbált ellen­állni, mire a hurok megszo­rult, s a kutya fuldokolni kez­dett. Ekkor azonban még nem pusztult el, ezért a rinyaková­csi férfi az utcán egy tócsába nyomta az orrát, míg az állat nem lélegzett. Az eb tetemét végül egy fü­ves területen ásta el. ■ A. V.- A 2014.-2020. közötti vidékfej­lesztési programban kiemelt fi­gyelmet fordítunk arra, hogy a vidéki fiatalokat megtartsuk la­kóhelyükön, munkahelyeket te­remtsünk, s próbáljuk vonzóvá tenni a vidéki életformát szá­mukra - mondta Viski József, agrár-vidékfejlesztési prog­ramokért felelős helyettes-ál­lamtitkár kedden a Kaposvári Egyetemen, amely a Vidékünk jövője workshopnak adott ott­hont. Közel 1200 milliárd fo­rint érkezik a vidékfejlesztési programon keresztül Magyar- országra 2020-ig. A kerekasztal-beszélgetés egyik fontos témája volt a fia­tal gazdák elhelyzekedési lehe­tőségei a vidéki agrárvilágban. ■ Harsányi M. Biztosított az orvosi rehabilitáció nagyatádi alapkő Uj helyszínen valósul meg a szakmailag korrekt egészségügyi ellátás Javul a dél-somogyi betegellátás színvonala, fejlesztik a rehabili­tációs szolgáltatásokat a nagy­atádi kórházban. Ezzel 110-120 ezer pszichiátriai és pszichiátri­ai rehabilitációs fekvőbeteg ellá­tása lesz korszerűbb. A beruhá­zás alapkövét kedden tették le. A mintegy óló millió forintos pro­jekt előkészítését az önkormány­zat még 2010-ben kezdte. A régió egyik legnagyobb osztályához kötődő fejlesztés két épület átépí­tését és eszközbeszerzést is lehe­tővé tesz.- Magyarországon 160 hely­színen van egészségügyi fejlesz­tés - mondta Zsigó Róbert élel­miszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. - Ebben a nagyatádi az egyik kiemelt helyet foglalja el, így a betegellátás terén a tér­ségben élők biztonságban tud­hatják magukat. Á kórház központi épüle­te mellette álló, egykori nővér­szálló és infúziós labor átépíté­sét még júliusban kezdte el a Zá- év Zrt.- A pszichiátriai betegeknek kialakított modern épületben 1900 négyzetméteren helyezzük el a rehabilitációhoz kapcsoló­dó kiszolgáló egységeket, plusz egy emeletet'építünk fel, és tel­jeskörű lesz az akadálymente­sítés - mondta Peresztegi Imre vezérigazgató. - A fogadóépü­let 400 négyzetméter hasznos alapterületen kap új tetőszerke­Alapkó. A fotón Zsigó Róbert (bal­ról), Peresztegi Imre és Vácity József zetet, homlokzatot és nyílászáró­kat. így 12 nappali és 40 fekvő­beteg ágyon a szakmailag ideá­lis ápolási idő mellett biztosítha­tó a megfelelő betegellátás, orvo­si rehabilitáció. Vácity József főigazgató a kö­zösség összetartó erejét emel­te ki, míg Szászfalvi László or­szággyűlési képviselő kijelentet­te: stabil a finanszírozás, és ez­zel az alapkőletétellel biztos a kórház jövője is. A kivitelezés határideje 2015. május 31. A kórház másik pro­jektjében várhatóan az év végéig megszületik a döntés a kivitele­zőről. Ez újabb 1,1 milliárdos for­rás a somogyi egészségügy szín­vonalának növelésében. ■ J.G. BABOS ATTILA A jovo építése KÉTEZERHÚSZRA AZ Or­bán-kormány nemcsak egy­millió új munkahelyet ígért, hanem egy legalább ily ne­hezen teljesíthető másik célt is: hogy a magyar nemze­ti egyetemek a világ legjobb kétszáza közé kerülnek. ehhez pénz, paripa, fegy­ver kell, s még több pénz, de pont azt vonták ki a felsőok­tatásból, súlyos milliárdo- kat. Ők, a nagy tízéves terv megálmodói. a rögvalóságot és a hata­lom gyakorlóinak magabiz­tosságát mutatja, hogy mi­közben a felsőoktatást meg- rogyasztották, a felsőoktatá­si feladatokra fel nem kent jegybank vezetése úgy dön­tött, 200 milliárdnyi köz­pénzt különít el, hogy annak kamataiból a maga által sze­retett, az uralkodó irányza­toktól eltérő közgazdasági képzést finanszírozzon ala­pítványokon keresztül. szóval bizonyos helyekre ment pénz, ám másutt csak pénzért lehet tanulni, száz­ezrekért, ezért sokan neki sem futnak az egyetemnek, aki pedig teheti, inkább kül­földön fizet sokat, akár a két­százba beférő univerzitáso­kon, amelyek nem szűköl­ködnek anyagiakban. Pedig a cél magasztos: jó lenne, ha az egykor híres (vagy itthon híresnek vélt) magyar okta­tás a világ elitjébe kerülne! Még akkor is, ha e listák vi­tathatóak. EBBEN Ml is érdekeltek va­gyunk, négy nemzeti egye­temből egy a régióban van, a pécsi. Ugyanakkor a friss nemzetközi rangsorban a magyar egyetemek hátrébb estek, az első ötszázötven­ben sincsenek. mondom, ami kell: pénz, pénz, pénz. No meg szakma­iság, és semmi politika, ez látható a határokon túl. A jö­vőbe fektetünk, ezért el kel­lene kezdeni másolni a jót! BÁRMILY MAGABIZTOSAK ÍS vagyunk, s bármily maga­san is ülünk a lovon. Súlyosan megsérült az elgázolt nő baleset Súlyos sérülést szen­vedett egy nő, akit egy sze­mélyautó gázolt el a kaposvá­ri Dombóvári úton kedden dél­után. A baleset áldozata egy gyalogátkelőhelyen ment volna át a négysávos úton a Kenyér­gyár utcához közeli keresztező­désben. Egy kocsi vezetője lát­ta ezt, megállt, hogy átenged­je a zebrán. A másik sávban ér­kező autós azonban nem vet­te észre, és elütötte a gyalo­gost. Úgy tudjuk, az első látás­ra könnyűnek tűnt a sérülés, később súlyosnak minősítet­ték, ezért a nőt kórházba szállí­tották a mentők. A rendőrségi helyszínelés idején nem volt út­lezárás a 610-es úton. ■ K.G. 2014. OKTÓBER 8., SZERDA wTwwjiwmii immiij

Next

/
Oldalképek
Tartalom