Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-06 / 208. szám

VEGYE ESZRE! Vegye észre, hogy közelít az ősz. Az alighanem könnyebb vállalkozás vol­na, hogy felsoroljam, ki miért nem örül ennek. Én mégsem ezt teszem. Pedig nem biztos, hogy túl sok okot tudnék felsorolni, amiért öröm tölthe­ti el így szeptember elején az embert. Hogy ennek ellenére vállalkozom az ősz örömteliségének rövid felvillantá­sára, annak a minapi hazatérésem az oka. Történt velem ugyanis haza­felé menet, hogy olyat láttam, ami­nek tiszta szívből örültem. Fecskék sorakoztak a villanydróton, látható­an készülődve a nagy útra. Méghoz­zá rengetegen, annyian, ahány kis­madarat valamikor gyerekkoromban láttam utoljára a vezetékeken. Ki tudja, talán még nincs minden vesz­ve?! mk Miénk a város, a kaposvári fiatalok váratlan produkciója a három napos rendezvény egyik szép pillanata volt ► 5. OLDAL Begyújtottak a meszkemencet cukorgyári kampány Száz nap alatt több mint 100 ezer tonna cukrot gyártanak Ünnepélyes mészkemen- ce-begyújtás Kaposváron: a Magyar Cukor Zrt. üzemében pénteken délután megkezdő­dött a 121. kampány. Szak­emberek a csapadékos időjá­rásnak köszönhetően az átla­gosnál jobb cukorrépatermés­re számítanak, tervek szerint karácsony előtt zárul az idény, s várhatóan több mint 100 ezer tonna cukrot állítanak elő a megyeszékhelyen. Beje­lentették: ötmilliárd forintból csomagolóüzemet építenek.- A kaposvári cukorgyár­ban előreláthatóan száz na­pig tart az idény, ennek során naponta átlagosan közel 7000 tonna cukorrépát dolgoznak fel - közölte Kovács Gergely, a Magyar Cukor Zrt. kereske­delmi és marketing igazgató­ja. - A legutóbbi adatok sze­Igazgató a kemence mellett rint hektáronként több mint 65 tonna lehet az átlaghozam, s előreláthatóan 715 ezer ton­na cukorrépát dolgoznak fel a gyárban. A 217 dolgozót alkalma­zó kaposvári vállalat a kö­vetkező hetekben csaknem 100 idénymunkást is felvesz. A szakember rámutatott: ah­hoz, hogy most együtt ünne­pelhessenek, tavasztól együtt sokat dolgoztak. Közös mun­kával érték el, hogy sikere­sen elkezdődhessen a szezon. Megtudtuk: a tervekhez, s az elmúlt évekhez képest kisebb területen, 10 830 hektárnyi területre kötöttek szerződést a termelőkkel. A cukorpiacon az elmúlt időszakban komoly változás­nak lehettek tanúi az ágazat szereplői. ► 2. oldal Pluszpénz csak vészhelyzetben a településeknek TÖNKSZÉLEKldén eddig 464 te­lepülés kért évközi támogatást működőképessége megőrzésé­hez csaknem 16 milliárd forint értékben. Somogyból 23 önkor­mányzat 352 millió forintra pá­lyázott, tájékoztatta lapunkat a Belügyminisztérium. A kiírás­nak megfelelően a döntések is szigorúak voltak: kizárólag a működőképességet veszélyezte­tő állapot nyitotta meg az állam­kasszát. így a kért összegeknek olykor csak a töredékét utalja a kincstár. Ahol önként vállalt fel­adatokra, civil szervezetek tá­mogatására vártak forrásokat, csalódniuk kellett, de a hivatali feladatokra hivatkozás sem je­lentett garanciát. ► 3. OLDAL Siófok: rabló-pandúr összefonódás? alvilági kapcsolatok A gyanú szerint adatokat szivárogtatott két rendőr Az alvilággal működtek együtt a siófoki rendőrök - ad­ja hírül a Balatoni Polgár idő­szaki kiadvány internetes ol­dala. A rendőrség lógójával il­lusztrált közlemény szerint „a közelmúltban fontos bűn­ügyi beosztásban lévő szemé­lyek ellen indult eljárás az al­világgal történt együttműkö­dés miatt.” „A Központi Nyomozó Fő­ügyészség Kaposvári Regio­nális Osztálya nyomozást foly­tat a Siófoki Rendőrkapitány­ság állományába tartozó két rendőr ellen, akik a megalapo­zott gyanú szerint illetéktelen személy részére adatokat szol­gáltattak ki a rendőrségi nyil­Siófok, „a leginkább fertőzött nagyváros” siófok A bűnözéssel leginkább fertőzött magyar nagyváros - írta az index.hu a napokban az Otthontérkép adatai alapján, mely a 2013 márciusa és 2014 februárja közötti egy év egy ál­landó lakosra jutó bűnesetei alapján állított fel listát. Mr csak a közölt összes siófoki bű­nesetszáma (1900) sem stim­mel, hiszen a siófoki kapitány legutóbbi beszámolójában 3984 bűncselekményt említ 2013-ra. Az Otthontérkép 44 vidéki város adatait vizsgálta nem tudni milyen számok sze­rint, de ha korábban a hasonló rendőrségi statisztikára is azt írtuk, hogy torz (mert csak az állandó lakosok számát veszi figyelembe), akkor maradjunk annyiban: ez is. Jobb hír, hogy tizenöten kaptak elismerést a siófoki városházán, akiknek oroszlánrészük volt az augusz­tusi rablógyilkosság elkövetői­nek gyors elfogásában. 4. oldal ■ Vari, hogy az alvilág össze­játszik a rendőrséggel? Szavazzon hírportálunkon v • — ma 16 óráig: SONLINE.hu J/ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. vántartásból - közölte lapunk érdeklődésére Nagy Andrea főügyészségi ügyész, szóvi­vő. - A két személyt (egy fő­törzszászlóst és egy őrnagyot) hivatali visszaélés bűntetté­nek megalapozott gyanúja mi­att gyanúsítottként hallgat­ta ki a Központi Nyomozó Fő­ügyészség Kaposvári Regioná­lis Osztálya. A két gyanúsított a gyanúsítással szemben pa­naszt jelentett be. A két rend­őr szolgálati viszonyát az állo­mányilletékes parancsnok fel­függesztette. Az ügyek egyéb részleteiről - a folyamatban lévő nyomozások érdekeire fi­gyelemmel - jelenleg nem ad­ható tájékoztatás.” ► 4. OLDAL HIRDETÉS : IDŐJÁRÁS Extra magas Gyakran lesz erő- betétkamatok : sen felhős az eg, : és elszórtan fór- Nagy a nyomás dúlhat csak elő az akár 3 százalé­: eső. Nyárias me- kos betétkamatot : legre van kilátás is kíná]ó lakásta_ : 25 fok körüli ma- , , ... karekokon, a piaci ximumokkal. , ’ f ► 12 oldal hozamok ez alatt vannak> 7. oldal Megállapodtak ügyeleTBII a tűzszünetről olvasószolgálat • Kijev és az orosz- ------* 20/9689-444 •' barát szakadárok terjesztés : Minszkben a har- ---------« «o/su>-8io : cok szünetelteté- hirdetés • séről szóló jegy---------*82/528-113 j zőkönyvet írtak e-mail: I alá. ► 8. OLDAL »onllne®tonllno.hu ■ Ön adott már le valamit zálogházban? !■*"* : Sajnos már kellett hozzájuk fordulnom | • £ i ■ mm : Igen, sajnos bent is maradt egy-két családi ékszer... : Szerencsére soha nem jártam még zaciban \9 770865 912060 14208

Next

/
Oldalképek
Tartalom