Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-27 / 226. szám
14 OLVASÓINK ÍRJÁK 2014. SZEPTEMBER 27., SZOMBAT Többségi tulajdon: rendet tetethetne végre a Rákóczi- pálya körül a város A polgármesterség szakma célok Mindig mindenről van véleményünk, de csendben maradunk Barátságbarackot hozhattam haza a nyári szünet végén Balatonberényból A kaposvári önkormányzat többségi tulajdonossá vált a Rákóczi SC labdarúgó egyesületnél, így már bátran kérhetjük, hogy hasson oda a következők sürgős megoldására. A stadionnál a malommal szembeni partoldal nagyon elhanyagolt - ez nem az egyesülethez tartozik hanem a városé. Kérjük, hogy tisztítsák ki, mivel í sűrű zöld tele van szórva szeméttel. Nem hiszem, hogy sok város lehet, ahol ilyen egy nagymúltú egyesület pályájának környéke. Megemlítem még, hogy a gépkocsival érkező vendégek nem tudják, hogy hol van a parkoló lejárata - nem csoda, hiszen még sohasem volt kihelyezve iránymutató tábla. Ez nem pénzkérdés azt hiszem. K. 0., Kaposvár A halál ellen sajnos még nincs orvosság! „Ki tudja mennyi még?/ Meddig tart életünk?/ Maradjon szívünkben/ Örök szeretetünk./ Legyen sok belőle, Tudjunk adni másoknak. /Sok a rászoruló, kik hiába/várnak..." Családlátogatásra indultam Marcaliba, ott ért a fájdalmas hír. Alig túl az ötvenen egy csodálatos orvos és ember váratlanul az égi mezőkre távozott. Egy kedves kép villant fel róla: 2006-ban fivéremnek 48. házassági évfordulója alkalmából írott soraim idézte, váratlanul megjelenve. Az udvaron sétáltunk, háttal a kapubejárat felé, mikor valaki gyengéden átfogta vállaim és kedves hangján empátiával mondta: „Ha hallod a Másik/ sóhajtó panaszát,/ Ne a szavat halld meg,/ Csak a Kedves Hangját./ Simogató szemek,/ Együttérző jó szó.../ Számára csak ez kell,/S nem valami "bántó"./ Olyan gyógyír ez,/ Mely nem hasonlítható./ Sőt, receptre sem kapható!...” Hiányod pótolhatatlan. Tisztelt Kedves doktor Úr, nyugodj békességben! Sárdi Mária [ Most, hogy közelegnek a polgár- mester választások, nap, mint nap látom a plakátokat, jönnek a szórólapok, elgondolkodom azon, hogy mennyit is beszélünk arról, mi hétköznapi embe- j rek, hogy ki min változtatna, mit j kellene másképp csinálni, hogy | mi az ami nem jó, nem tetszik. Belegondolván úgy érzem magam, mint egy szülői értekezleten az általános iskolában, amikor a várakozó anyukák-apukák a folyósón egymás szavaiba be- | levágva beszélik ki a problémá- ! ikat, véleményüket az iskoláról, a tanáraikról, a tanításról. Mindenki ismeri milyen, jól megy ez, mennyire bátrak tudunk lenni, de bent a tanterembe, mikor J az osztályfőnök elmondta a napi- 1 rendet, a véleményét, az ő javaslatait, olyankor érdekes módon mindenki néma csendben ül. Is- * merős ugye? És amikor az értekezlet végén megkérdezik, hogy van-e bármiféle hozzászólás, vélemény, javaslat vagy van-e bárkinek bármilyen problémája, olyankor mintha egyszerre mindenki elégedett lenne mindennel, mintha senkinek semmi vé- | leménye nem lenne, egységesen | hallgat az egész terem. Talán ez az egyik nagy probléma. Ez így van mindig, mindenhol, nem csak az értekezleten, hanem a mindennapi életünkben, a nyaralásunk alatt, a munkahelyünkön, a hétvégi nagybevásárláson. Hiába a hallgatás, véleménye mindenkinek van. Akár kimondva, akár kimondatlanul, akár komolyan tálalva, akár viccesen, de vélemény az tetszik, nem tetszik, de van. Nézem a választási lapokat, és komolyan elcsodálkozom. Sokan úgy érzik és gondolják, hogy ha ők lennének a saját településük polgármesterének helyében, ők is egyszerűen és könnyedén meg tudnák tenni azokat a dolgokat, amiket ő véghez visz. Sőt még többet is... Pedig akárhogyan is nézzük, valahol a polgármesterség is egy szakma, sőt talán egy kicsivel több, hivatás. És bevallom, bárhogy is próbálom nézni, akár vendégként, átutazóként, diákként, ez a szakma nem lehet könnyű feladat. Ráadásul nem hogy nem könnyű, de sokszor igen hálátlan is. Ahogy az egy hétköznapi civil embernek is, egy szakmunkásnak, de egy orvosnak, pedagógusnak, rendőrnek, vagy akármelyik dolgozó embernek, aki a munkájával a településéért is, annak lakóiért dolgozik. Azért, hogy munkájával szebbé, biztonságosabbá, vagy többé tegye azt a helyet ahol él, egy olyan szakmában ahol szeret dolgozni, és nem önzőségből, hanem másokért, a társadalomért. Egy olyan szakmában ahol a fizetése mellé megbecsülés is jár, járna. De sajnos az utóbbit, nem sokszor és nem mindegyikük érzi. Ezt most nem csak az aktív dolgozókra értem, hanem azokra az emberekre is, akik saját környezetükben, mindennap tisztességgel dolgoznak, vagy dolgoztak azért, hogy a holnap egy picit jobb legyen. Gondolok itt azokra a nyugdíjasokra is, akik tisztességben ledolgoztak ezért a célért egy életet. És igen, itt lép be a település polgármesterének hálátlannak tűnő szerepe, munkájának egy része, hiszen ő nem tudja megköszönni, egyenként a településén minden egyes embernek a tetteket. Nem rázhat kezet minden egyes nap végén a településének összes lakójával. De biztos vagyok benne, hogy megtenné, ahogy meg is teszi, amikor és ahol lehetősége van rá. Nem olyan egyszerű szakma ez, mint ahogyan sokan elkép- j zelik. Sok munkával járó és komoly bizalmi feladat ez. Hasonlóan akár egy ügyvédé. Bizonyára sokaknak volt már szüksége ügyvédre, annak segítségére, tanácsára. Nekem is. Számomra itt is első a bizalom, ahogy minden választásban. Általában ha ügyvédhez fordulunk, idegesen, félve tárjuk fel előtte problémáinkat, és valljuk be őszintén, tartunk tőle, jnert tőle függünk. Amikor az ügyvéd felvázolja az ő tervét a problémánk megoldására, már egy kicsit szinte meg is nyugszunk, attól, ahogy hallgatjuk, mert bízunk benne. Pedig tudjuk, hogy mennyibe és mibe kerülhet. Vele szemben mégsem lázadozunk, nem morgunk, sőt ha kell, feladjuk saját elveinket, mert tudjuk, hogy a cél bármennyit és bármit megér. De ahogy egy ügyvéd, egy orvos, egy rendőr, így egy polgár- mester sem Isten, csodát tenni sajnos ő sem tud, ahogy egyikünk sem, de ő is mindennap megpróbálja munkájával kihozni a legtöbbet az embereiért, a településéért, a települése polgáraiért, mert tisztában van vele, hogy felelősséggel tartozik értük, és sokszor ez a felelősség nagyobb terhet ró rá, mint számunkra egy kilátástalannak tűnő akadály. — Ezért harcol ő is mindennap, ezért vannak a pályázatok, ezért újul meg a környezetünk, ezért van minden tettje, hogy valóban miénk legyen az a település, hogy otthon legyünk benne. Hiszen ezért mindegyikünk tehet valamit, az is, aki ha munkájával nem is tud hozzájárulni a városának életéhez, de ő is elmondhatja a véleményét és tehet a településéért, ha már benne él, alkot, vigye jó hírét településének, bárhová is menjen. Er- nest Hemingway-t idézve: „Senki sem külön álló sziget: Minden ember a kontinens egy darabja: Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb.”.... Németh Nikolett, Tab Tündérház! így neveztem évekkel ezelőtt kedvesem balatoni házikóját. Mintha mesébe léptem volna a sok különböző fával körülvett területen. Ez évben más arcát mutatta az udvar: megnőttek a fenyők, a felesleges ágakat levágattuk, nehogy kárt tegyen a tetőben. A motorfűrész zúgását sok kíváncsi szempár figyelte. A gyerekek mosolygósán bemutatkoztak: mi vagyunk az új szomszédok! S jött sorban három fiú, egy kislány s még három rokon gyerek. Sárgabarack fa áll a kerítés sarkában. A seregnyi csemete épp hogy megkóstolhatta, kevés gyümölcs termett. S mégis, a legidősebb fiú az ő 12 éves bölcsességével tenyerét nyújtotta, benne két szem barack. Mivel látta tétovázásomat így szólt: Kérem legyen szíves.... ez egy köszöntés, üdvözlés: BARÁTSÁG BARACK. Elfogadtam. Heteket töltöttünk együtt. Nappal bográcsoztunk, finom illatok szálltak. Esténként tábortűz, szalonna, virsli sütés mellett szerepjátékokat játszottunk. Messzire hallatszott a vidám énekszó, kacagás. A városlakó Dómján gyerekek sok élménynyel gazdagodtak, töltődtek az iskolakezdésre. Nem volt szállodai lakosztály, elegáns étterem, tengerpart, helyette pancsolás, úszkálás a Balatonban, focizás az udvaron és biciklitúra. Esős napokon sem keseregtek: kirándultak, társas játékoztak és rengeteget olvastak! Uzsonnára saját termésű paradicsomot ettek a zsíros kenyérhez. A fürdés során összegyűjtött sok apró kagylókra lyukat ütöttek. Lánytestvérük és az anyuka karkötőt, nyak- és bokaláncot készített, ezt kapták balatoni emlékként rokonok, barátok. Nem butikban vásárolt ajándékok, mégis értékesebbek. A napokban kezembe került az EMLÉKEK DOBOZA, amibe évek óta gyűjtögettem: fenyőtoboz, színes madártoll, a szivarfa termése, koncertbelépő, reklámanyag, gyertyacsonk. Most odatettem a BARÁTSÁG BARACKMAGOT örök emlékül 2014 nya- I ráról. Székelyné Fehér Éva Illyés Gyula: „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban” felelősség A választójog nem Isten adománya, hanem a hatalomgyakorlókkal szembeszálló elődök küzdelmének eredménye Gondolatok választásokról, felelősségről. A címadó verssort nemrégiben a köz Tv-ben hallottam. A zseniálisan mély, örökérvényű mondat azóta sem hagy nyugodni, kényszerít gondolataim megosztására. Választójoguk rabszolgáknak, jobbágyoknak nem volt. Még a nők is csak a XX. század elejétől - országonként eltérő időpontban - érték el, hogy teljes értékű emberként vegyék őket számba. Míg Finnországban 1906-ban, Svájcban csak 1971-ben kaptak teljes körű jogokat. A választójog és a választhatóság nem Isten adománya, hanem a hatalomgyakorlókkal szembeszálló igazságszerető elődök önfeláldozó küzdelmének eredménye. Történelmi ismeretek és politikai kultúra hiányáról árulkodik, hogy ma nincs érdeme szerint becsülve! 1990 óta folyamatosan csökken a választásokon résztvevők száma. Jelek szerint a magyar emberek túlnyomó többsége önként azonosítja magát rabszolgákkal, jogfosztottakkal, mikor nem mutat hajlandóságot a korántsem mefgától értetődő jogot gyakorolni, („bilincseit a szolga maga így gyártja, s hordja”) Állampolgárrá és választó- polgárrá többféleképp válhat az ember, ez utóbbinak azonban van egy alapvető követelménye: el kell érni a felnőtt kort. Sajnálatos, hogy a korhatár betöltése nem feltétlenül jár együtt a felelős viselkedéssel. A választásra jogosult és a ténylegesen választó más minőség. Az előbbi, aki lemond választójogáról tág kaput nyit az önkényuralomnak, a másik tudja, erkölcsi kötelessége, hogy a maga egy láncszemével állást foglaljon. Van, aki tájékozatlanságára hivatkozva hárít (nem érdekel a politika), holott nem igényel túlzott szellemi erőfeszítést annak megítélése: jobban vagy rosszabbul érezzük magunkat az adott társadalmi közegben, (nem kizárólag az anyagiakra gondolok), maradjon-e az eddigi irány vagy változásra van szükség. Hatalom, hatalom, hatalom. Megszerzés, birtoklás, megtartás: erről szól ma minden, és nem a többségi társadalom szolgálatáról. Még a gondolata is taszító a hatalomban tartásnak, megélni szörnyűség. És itt jön a képbe a választójog, ami - ha okosan használják - lehetőség rosszul szolgálók, csalódást okozottak, hatalmi mámortól elvakultak lecserélésére. Vannak a népképviseletet szűkítő intézkedések. Ilyen volt a parlamenti képviselők számának csökkentése, amelyhez sebtében kidobálták a székeket is, mintegy utalva a visszafordíthatatlanságra. Bár életünk minden területébe belenyúltak, - még az általuk kívánatosnak tartott vallási hovatartozást is alkotmányba foglalták - „elfeledkeztek” megteremteni az időközben alkalmatlannak, tisztességtelennek bizonyuló tisztségviselők időközi visz- szahívhatóságának, leváltható- ságának jogi feltételét, sőt a hivatali időt 4 évről 5-re emelték. Kerestek rá hivatkozási alapot. A klasszikus demokráciában az Agorán (piactér, ahol az ókori politikai események zajlottak) még a koldusnak is volt szavazati joga. Van parlamenti párt amely iskolai végzettséghez kötné, holott iskolázatlan is képes megítélni helyzetét, értelmes döntést hozni. Nem jogfosztásra hanem megfelelő színvonalú oktatásra van szükség! Sokan félelemből, családjukra hivatkozva vagy politikától megcsömörlötten szoktak le az állásfoglalásról, holott senkivel sem szükséges konfrontálódni ahhoz, hogy a szavazófülke biztosította magányban a leginkább elfogadhatónak gondolthoz behúzzanak egy x-et. Kevésbé sikeres döntés még mindig jobb, mint a döntésképtelenség. A távol- maradás valóságos ajándék nagyobb létszámú pártszövetségnek, mert pusztán pártkatonái mozgósításával alacsony választási részvétel esetén is győztesként hirdetheti ki magát. így történhet meg, hogy kisebbség uralkodik a többség felett. Az önkormányzati választás elvileg nem pártválasztás, mint a parlamenti, mégis leképezi a hatalmi viszonyokat. Fontos, hogy ezúttal minél teljesebb létszámban jelenjenek meg a választásra jogosultak, mert ideje lenne végre reális képet kapni a pártok támogatottságának mértékéről. Reménykedjünk, legalább önkormányzati szinten nem kompromisszumképtelenek gyülekezete, kiskirályok határozzák meg településeinken a közérzetet. Ehhez kívánatos a széleskörű, tudatos, józan választói magatartás. Azoknak, akik úgy vélik, az ő egy szavazatuk nem oszt, nem szoroz megismétlem, hogy könnyebb legyen megjegyezni: „hol zsarnokság van, MINDENKI SZEM A LÁNCBAN”. J. (Név és cím a szerkesztőségben) < i i
