Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-26 / 225. szám
2014. SZEPTEMBER 26., PÉNTEK SPORT 15 A szuperminik kértek főszerepet a nagyhajóim emlektomán Laklia aratott a Jász-kupán ritmikus gimnasztika Mindhárom versenyszámában győzelmet aratott röplabda Immár 13. alkalommal rendezték meg Nagybajomban az egykori iskolaigazgató és a Nagybajomi DRC első elnöke, Tibol László emléke előtt adózva a szupermini (2004 után születettek) leány röplabdatornát. All csapat - Szombathelyről, Pankaszról és Bony- hádról is érkeztek együttesek - két csoportba sorolva mérkőzött egymással. Az „A” csoportban (öt csapat) a házigazda Zimmerei Schö- ner Nagybajomi DRC társulatának a harmadik, a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely egyletének pedig az ötödik hely jutott. A „B” csoportban (hat együttest) a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC szerezte meg az első helyet a Kaposvári Röplabda-akadémia Utánpótlás Műhely előtt. A házigazda bajomiak második egylete az ötödik, míg a hetesiek a hatodik helyen zártak. ■ Fenyő Gábor Kiválóan teljesítettek a Lovasakadémia SC Nagyatád ritmikus gimnasztikázói a Jászberényben rendezett IV. Jász-kupa elnevezésű meghívásos felkészülési versenyen. Kun Zoltán Az ország minden tájáról tizenhárom egyesület több száz versenyzője vett részt a megmérettetésen, köztük a Lovasakadémia SC fiatal tehetségei is. A somogyi lányoknak jól sikerült a szezon első versenye, hiszen négy arany., kettő ezüst-, valamint három bronzéremmel tértek haza.- Az egyesület sportolói közül Borbély Kata a 2006-osok között egyéni összetettben és karikával ezüstérmet nyert,- szabad gyakorlata a legjobbnak bizonyult - számolt be a történtekről lapunknak Balogh Orsolya, a Lovasakadémia Laklia Lúcia valamennyi versenyszámát megnyerte a Jász-kupán SC Nagyatád vezetőedzője. - A 2005-ben született versenyzők között Laklia Lúcia mindent megnyert. Az egyéni összetett verseny mellett szabaddal és karikával is messze a legmagasabb pontszámot kapta, így három arannyal gazdagította éremgyűjteményét. Ugyanitt Szombathelyi Zsófia az ösz- szetett és a karika kategória bronzérmének örülhetett. Vajda Lara Zoé összetettben a negyedik helyen zárt, szabaddal pedig felállhatott a dobogóra. Makkos Virág a hatodik helyen fejezte be a versenyt. Ez a teljesítmény ebben a mezőnyben kifejezetten jó eredménynek számít. A 2004-esek versenyében Kulcsár Adrienn első, Gyenesei Fanni a második helyen zárt. A klub sportolóit Balogh Orsolya, Oláh Dóra, Szolnoki Nikolett, Boros Ninetta, valamint Kiss Pálma készítette fel a versenyre. Szekszárdon gyűjtögették az ertekes ranglistapontokat asztalitenisz A Kaposvári AC három versenyzője is szerencsét próbált a Szekszárdon rendezett ranglistaversenyen. A felnőttek mezőnyében Fekete Zsuzsanna a csoportjából két győzelemmel és egy vereséggel a főtáblára jutott, amiért 48 ranglistapont járt. Ma- gyarcsik Laura és Tollas Vivien mind egyéniben, mind pedig párosban - Magyarcsik Feketével alkotott egy párt, míg Tollas párja Castillo-Hoós Carina Inéz (Bp. Postás SE) volt - sajnos győzelem nélkül maradt. Az ifjúságiaknál Magyarcsik Laura csoportelsőként, vagyis három győzelemmel lett főtáblás, ami 48 pontot ért. Párosban a hévízi Szalai Annával egy meccset nyert, s ezért 24 pontot kapott. Tollas Vivien is egy nyert találkozóval a főtáblára verekedte magát (48 pont), párosban viszont -a szigetszent- miklósi Pató Anna volt a társa - nem termett babér. ■ Fenyő G. ^ ^ ^ ^ hirdetés Gyógyulásom története... „Egy év tortúra után döntöttem úgy, hogy változtatok...” SZABÓNÉ VILLÁNYI MARIANNA vagyok, szeretném megosztani gyógyulásom történetét, ezzel biztatva mindenkit, aki betegséggel, egészségi problémákkal küzd, hogy ne adja fel, ne törődjön bele. Higgyék el, van remény a gyógyulásra, felépülésre, csak meg kell találni a megfelelő terápiát, ami szervezetüknek a legjobbat tudja nyújtani. Én megtaláltam. problémám tavaly májusban kezdődött, néhány kiütés jelentkezett reggelente a combjaimon, amit először csípésnek véltem. Egy hónap múlva felerősödtek a tünetek, egyre több kiütésem lett, és nagyon viszkettek. Orvostól orvosig jártam (bőrgyógyászat, Bőrklinika, belgyógyászat, Immunológia), a sokféle vizsgálattal (vérvételek, torokleoltás, nulldiéta, allergia- tesztek, székletminta, H. pylo- ri-teszt, gyomortükrözés, RTG, UH, góckutatások) sok mindent kizártak, de a kiütések okát sajnos nem találták meg. Annyi derült ki csupán, hogy a gyomrom csúnyán begyulladt, és kimutatták benne a H. pylori nevű baktériumot. Azt mondták, ezt ki kell irtani a szervezetemből, ami nagyon erős antibiotikumkúrával sikerülhet. Nálam sajnos háromszori nekifutásból sem sikerült, viszont a sok gyógyszer teljesen legyengítette az immunrendszeremet, kikészült a gyomrom. Nagyon szenvedtem, a reggeli kiütések olyan erővel jöttek, hogy egy óra múlva véraláfutásos lett a helyük, és már az egész testemet beborították. Időnként reggelre bedagadt a szám vagy a szemem, illetve estére a bokáim. Mindent betartottam amit az orvosaim javasoltak, az állapotom sajnos nem javult, már napi 4 szem csalánkiütés elleni tablettánál tartottam, de semmit nem használt. Majdnem egy év tortúra után április közepén, teljes elkeseredettségemben fordultam a Vargha Gyógymódhoz segítségért. Az állapotfelmérésen kiderült, hogy elég súlyos anyagcsere-problémám van, és a nyirokrendszerem sem működik megfelelően. Még aznap elkezdődött a terápia. Elküldték allergiavizsgálatra is, ahol kimutatták, hogy érzékeny vagyok a búzára és a tejre, tehát ezeket 2-3 hónapra teljesen ki kell zárnom a táplálkozásból. Életmódbeli és étkezési tanácsokat is kaptam a kezelések közben. Alig néhány alkalom után az eredmény szemmel látható volt, nagyon örültem. Egyre jobban éreztem magam,a kezelések hatására 2,5 hónap után elmondhatom, hogy végre teljesen rendbe jöttem, fogytam 8 kg-ot, nem szedek gyógyszert, és ami a legfontosabb nincsenek kiütéseim!!! Sajnálom, hogy nem egyből a Vargha Gyógymódot kerestem meg, hiszen nekem ők már 20 éve ezelőtt is bizonyítottak. A lányom csecsemőmirigyét a budapesti intézetben hozták rendbe, mivel akkor sajnos a pécsi rendelő még nem működött. Köszönöm a pécsi Intézet dolgozóinak, akik testileg-lelkileg egyaránt segítették a gyógyulásom. Egy kiváló csapat dolgozik együtt, ahol a szakértelem, a türelem, a kedvesség tényleg megtalálható. Itt nem Szabóné, hanem Marianna vagyok, akitől minden alkalommal megkérdezték, hogy érzem magam, és biztattak, hogy rendbe fogok jönni. Csak ajánlani tudom őket mindenkinek! További sikeres gyógyító munkát, jó erőt és egészséget kívánok nekik tiszta szívemből! Lánycsók, 2014. július A Vargha Gyógymód évtizedek óta, aktívan jelen van a Magyarországon elérhető alternatív terápiák palettáján. mottónk: „Elkötelezetten, erős hittel és szakértelemmel tesszük a dolgunkat. A hozzánk forduló emberek életének egészségesebbé, teljesebbé tétele számunkra nem munka, hanem életfeladat!” Vargha Gyógymód Intézet 7624 Pécs, Tavasz u. 27. Tel.: 06-30/359-9598, 0 6-72/211-359 www.varghagyogymod.hu SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA NB I., férfiak: PLER-Budapest-Csurgói KK. Budapest, 18 óra. NB I./B Nyugati csoport, férfiak: MKB MVM Veszprém U23-Csurgói KK U23. Veszprém, 17.15 óra. NB II. Dél-nyugati csoport, férfiak: Szigetvári KSE-Rinyamenti KC Nagyatád. Szigetvár, 18 óra. labdarúgás Merkantil Bank NB II.: FGSZ Siófok-ZTE FC. Siófok, Városi Stadion, 15.30 óra. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS 2014. évi Somogy Megyei Középtávú Egyéni Bajnokság. Kaposvár, Gombási parkerdő. Nevezés: 15.30-16 óráig a helyszínen. Rajt: 16 óra. SZOMBAT amerikai foci West Bowl II. forduló. Kaposvár, Arany úti sportcentrum, 13 óra. asztalitenisz NB I., Nyugati csoport, nők. Kaposvári AC- Komló Sport kft. Kaposvár, Asztalitenisz csarnok, 11 óra. NB III. Dél-dunántúli csoport, férfiak: Lengyeltóti VSE-Yorgos SE. Lengyeltóti, 11 óra. Bajai TSE- Kaposvári AC. Baja, 11 óra. KÉZILABDA NB I./B Nyugati csoport, nők: Rinyamenti KC Nagyatád-FTC II. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 16 óra. NB II., Dél-nyugati csoport, nők: Bácsbokodi SE-Balatonboglári SC. Bácsbokod, 17 óra. kosárlabda Krasznai Kupa, előkészületi férfikosárlabda torna: Egis Körmend-Kaposvári KK. Sopron, MKB Aréna, 17 óra. labdarúgás Merkantil Bank NB II.: Kaposvári Rákóczi FC- FC Ajak. Kaposvár, Rákóczi Stadion, 18 óra. NB III., Nyugati csoport: Nagyatádi FC-BKV Előre FC. Nagyatád, 16 óra. RÖPLABDA NB I., nők: MTK Bu- dapest-1. MCM Diamant-Kapos- vári Egyetem. Budapest, 17 óra. szabadidősport Katica Tanya Zselici Kerékpártúra a 2014. évi Zöldtusa Versenysorozat ötödik kihívása. Kaposvár, Gárdonyi tagiskola. Nevezés 9-9.50-ig a helyszínen. Rajtok: 10 órától. Távok: 20 km, 40 km, 72 km). teke Szuper Liga, nők: Szentesi TE-Balatoni Vasas SE. Szolnok 14 óra. Szuper Liga, férfiak: Közutasok-1. MCM Kaposvári TK-Szegedi TE. Kaposvár, Közutasok tekecsarnok, 13 óra. vasárnap kézilabda NB I., nők: MTK Budapest-Siófok KC-Galérius Fürdő. Budapest, 18 óra. NB I./B Nyugati csoport, nők: Szekszárdi FGKC-Marcali VSzSE. Szek- szárd, 16 óra. NB II., Dél-nyugati csoport, nők: Csurgói NKC- MK Pelikán Siklós. Csurgó, Só- tonyi László Sportcsarnok, 14 óra. Balatonszemes KSE-NE- KA. Öreglak, 15 óra. kosárlabda Krasznai Kupa, előkészületi férfikosárlabda torna: Kaposvári KK-Soproni Sördögök. Sopron, MKB Aréna, 19 óra. RITMIKUS GIMNASZTIKA V. Őszi Kupa Ritmikus Gimnasztika verseny. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 10 órától. röplabda NB I., férfiak: Fino Kaposvár-Győr. Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 17 óra. ■ K. Z. XVII. MLSZ-KAPÓS KUPA labdarúgás Immár 17. alkalommal rendezik meg a somogyi megyeszékhelyen a Bene Ferenc Labdarúgó-akadémián az MLSZ-Kapos Kupa középiskolás labdarúgótornát. A nyolc csapat két csoportba osztva kezdi meg a küzdelmeket, s nem szerepelhetnek olyan játékosok, akik a Be- j ne Ferenc Akadémia igazolt labdarúgói. A sorozat szeptember 26-án, pénteken 8.30 órakor rajtol négy találkozóval. Rá egy hétre újra pályára szólítják a kaposvári középiskolák alakulatait, újabb egy hét elteltével pedig befejeződnek a csoportmérkőzések. A döntőt és a helyosztókat október 26-án, csütörtökön rendezik majd. A derék sípmestereket a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága biztosítja, a fővédnöki tisztet pedig Kéki Zoltán, Kaposvár főjegyzője vállalta el. ■ Fenyő Gábor