Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-24 / 223. szám
2014. SZEPTEMBER 24., SZERDA 11 DÉL-DUNÁNTÚL - HIRDETÉS Beethoven IX. szimfóniája és politikai utózöngéi Ha összegeznék a zenebarátok toplistáit, Beethoven IX. szimfóniája bizonyosan dobogós lenne. Nem véletlen, hogy a darab megszületését követően több neves zeneszerző is kijelentette, nincs már értelme szimfóniát írni, mert ezt úgy sem lehet túlszárnyalni. A keletkezése óta eltelt majd' kétszáz évben olyan zeneszerzők számára is meghatározóan fontosak voltak Beethoven szimfóniái, mint Wagner, Brahms, Schönberg és Sosztakovics. A gondolati sokszínűségére jellemző, hogy egymástól olyan távol álló politikai rendszerek, mint a Harmadik Birodalom, vagy az Európai Unió is a zenei jelképének tartotta. ■ AIX. szimfónia az első példa arra, hogy egy nagy zeneszerző szimfóniában énekhangot a hangszerekkel azonos szinten hagynál A Bizalom Magán Pszichoterápiás Központ Kulturális Szalonja (Pécs, Ferencesek utcája 8.) most őszi szezonkezdésként csütörtökön 19 órakor Mácsai János zenetörténészt hívta meg, aki AIX. és a politika (Kihívta-e Beethoven a kilencedik szimfóniával a sorsot maga ellen?) címmel tart előadást. A program után közös beszélgetés lesz, „bátyus- buli” jelleggel. ■ M. B. E. Tillai Aurél és Szauer Dezső legendás páros a Pécsi Kamarakórus élén. A karmester még 84 évesen is aktív, Szauer Dezső már kicsit visszalépett, „csak” elnök, a titkári teendőket továbbadta. Utóda, dr. Szvitacsné Marton Katalin, aki bár vegyészmérnök, három és fél évtizede énekel Tillai- kórusokban. Mészáros B. Endre- Hogy lett kórustag?- A nagyapám kántor volt, én kislány korom óta énekelek, játszottam hegedűn és zongorán is, de nem éreztem kellő tehetséget a zenei pályához, így megmaradt a hobbimnak. Hetente öt órát énekelek, plusz a fellépések, az utazások.- Hányszor járt velük külföldön?- Legalább huszonötször. Hol a szakmám, hol az anyaszerep nem engedett el, de azért ez így is emlékezetes teljesítmény. Nemrégiben jöttünk haza például Franciaországból, a testvérváros Aix-en-Provence-ból.- A Vasarely-házban énekeltek?- Pontosan. A kint élő magyarok voltak a meghívottak, de felléptünk a város gótikus katedrá- lisában és a szomszédos Simia- ne templomában is. Felejthetete- len élmény volt, mindenütt állva tapsoltak. De az igazi csoda a grandiózus Vasarely-kompozíci- ók közt ért bennünket, mert döbbenetes hangulata volt a magyar A kamarakórus az aix-en-provence-l Vasarely Múzeumban. Szvitacsné Marton Katalin a kép jobb szélén, elöl áll daloknak a provence-i múzeum Vasarely-alkotásai között. A templomi koncertek különlegességét pedig az adta, hogy Chan- tal de Zeeuw kísért bennünket orgonán, ő már fellépett velünk a pécsi bazilikában is.- Mi marad meg egy ilyen útból?- A váratlan dolgok. Mi ugyanis éneklünk mindenütt, ahol csak lehet. A túra során daloltunk a marseille-i, a monacói katedrálisban is, kis műsort rögtönöztünk az avignoni palotában, valamint a római kori hídon. Csak nézegettük a turistalátványosságokat', aztán hirtelen összeállt a kórus. A tömeg meg áhítattal hallgatta, s lelkesen megtapsolta az önkéntes programjainkat. És ezek a spontán pillanatok örökre megmaradnak a szívünk mélyén.- Mire készül most a Pécsi Kamarakórus?- A hétvégén, szombat délután belvárosi múzeumi sétákon fogunk énekelni, október 9-én fellépünk egy Pécsett jubiláló rangos szlovén kórussal, decemberben pedig a hagyományos Kodály-estünk lesz.- Láttam már a teniszpályán is.- Gyerekkorom óta játszom, s családi körben szervezzük a meccseket, édesanyám például 89 évesen hagyta abba. Van emellett még egy hobbim, a férjemmel tagjai vagyunk egy tár- sastánckömek is. Muzikális vegyész DR. SZVITACSNÉ MARTON KATALIN 1953-ban született Pécsett. Zenei általánosba járt, a Leőwey Gimnáziumban érettségizett, Veszprémben lett vegyészmérnök, a BME-n környezetvédelmi szakon diplomázott. A Pannon Volánnál dolgozott húsz évig, majd a környezetvédelmi hatósághoz került 1989-ben, hulladékgazdálkodással foglalkozott két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig. Férje dr. Szvitacs István, a Pollack Műszaki Kar tanszékvezetőjeként lett nyugdíjas. Fiuk, Miklós (34) közgazdász-informatikus, lányuk, Katalin (30) a villánykövesdi Hotel Cabemet vezetője.-----------------------------------------3SS---------Da lra fakadtak az avignoni palotában KóRusuTKÁR Szvitacsné Marton Katalin kitűnő táncos és aktív teniszező is Pénztáravatóval és premierrel indul az évad Szeretem a Pécsi Nemzeti Színházban, ha a klasszikusokat kis mai töltettel turbózzák fel. Szeretem, hogy a múlt század sikereit olyan háttérrel aktualizálják, amitől új színt kapnak a karakterek. Kedvelem azt is, hogy fiatal művészeik dalolnak, táncolnak, miközben a prózai jelenetekben is fergetegesek. Hát most megint ilyesféle dolgokra kell készülni, az Én és a kisöcsém szeptember 26-i bemutatóján. ■ Eisemann Mihály és Szilágyi László „vidám társasutazása” a zenés műfaj egyik legkedvesebb és legszellemesebb klasszikus darabja lett A nyári szabadtéri színpadról vonul be a darab a kőszínházba, hogy az egykor fantasztikus slágerek - Jaj, de jó a habos sütemény, János, legyen fenn a Já- nos-hegyen, Én és a kisöcsém - felcsendüljenek. Az évad első premierjének további különlegessége, hogy ekkor adják át 18.30 órakor az újjáépített jegyirodát. A zenés játék, az Én és a kisöcsém egyébként igazi közönségsikernek ígérkezik, mert Darabont Mikold és Mikola Gergő nagyot játszik benne, a rendezés nincs eltúlozva, a díszlet, a jelmezek látványosak. Habkönnyű a darab, de ez az édes íz sokáig ott marad a gondolatainkban. ■ M. B. E. HIRDETÉS terményfelvAsárlás ÉS SZÁRÍTÁS A CARGILL BARCSI ÉS NAGYATÁDI TELEPHELYÉN Folyamatos terményátvétel piaci, naponta frissülő arakon a Cargíll barcsi és nagyatádi telepein 7570 Barcs, Drávapart 2. +36-70/ 430-6213 +36-82/565-403 7300 Nagyatád, Taranyi út. +36-70/430-6212 +36-82/553-402 — Cargill ffcj MECSEK L2J TAKARÉK Betét akció! Lakossági és vállalati ügyfelek részére 90, vagy 180 napos egyszeri lekötött forint számlabetét esetén új betétre lakosság részére továbbá takarékszelvényben elhelyezett új betétre > Akamatösszeghatárátólfüggetlen! > Abetétkötésheznem kell egyéb szolgáltatást igénybe vennie! > Nem kell a bankbetét mellé más befektetést eszközölnie! Az akciós betét további feltételeiről érdeklődjön Somogy megyei fiókja: Kaposvár, József Attila utca 19. Tel: 06-82/411-220 Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. Aszerződésekrészletes leírását az üzletés termékszabályzatok tartalmazzák! * Betét akció szeptember 22-től visszavonásig érvényes. AECtfeTO? Understanding and educating of ECOTOUfílSM throughcross-bordercooperation(ECOTOP), HUHR/1101/2.2.7/00/0 k A r O S \ A R I l (. Y I 1 » \1 Magyarország Horvátország ÍPA Határőrt Átnyúló rgyutiműfeódóti Program A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló EC0T0P projekt a közös régiók ökoturisztikai gyakorlatát és fejlesztési lehetőségeit tárta fel. A projekt zárórendezvényén (2014. szeptember 19.) összefoglalásra kerültek a megvalósult tematikus műhelymunkák és a tanulmányutak tapasztalatai, valamint a régiókban ökoturizmussal foglalkozó vállalkozások jellemzőit feltáró tanulmányainak eredményei, amelyek alapján, Horvátországban és Magyarországon közös képzés valósult meg. A projekt partnerei a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Vezető Kedvezményezett), a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Kaposvári Egyetem, a Krizevci Mezőgazdasági Főiskola (Krizsevác) és a Horvát Élelmiszer Ügynökség (Eszék). A projekt tevékenységeivel egy több szereplős platformot hívott életre az ökoturizmus területén érdekelt szereplőknek. Műhelymunkák keretében lehetőséget biztosított a közös és határon átnyúló pontok feltárására, a fejlesztési és innovációs jó gyakorlatok megismerésére annak érdekében, hogy a saját és az együttműködési kapacitások kihasználtsága erősödjön. A projekt során a Kaposvári Egyetem a felelőse volt a képzések távoktatási rendszerének kialakításáért, a weboldal elkészítéséért, valamint a Somogy megyében ökoturizmussal foglalkozó gazdaságok elemzéséért, amelyet egy tanulmányban foglalt össze. A projekteredményekről a http://ecotop.ke.hu honlapon, illetve a projekt a Program u Európa unió szakmai megvalósítóinál ( http://ecotop.ke.hu/kapcsolat ) tájékozódhat. [QQ társfmamzírorisívai valósul meg i^i# T 2014.10.304g, vagy a készletekig, Díjtalan szállítás és letárolás! nTj) Mimen ami mO I , 1 1 T»j-: 1 M : \ H I ^ I i T ul I [Ti 11 | Ma ünnepli születésnapját _ , Kazsokban t? jff Q7 [In TAKÁCS JÁNOSNÉ hirdetésének köszöntik őt: Q hnllf Q I leánya, fia, ű IIGlyC! és dédunokája Info: 82/528-113 terményfelvAsárlás A CARGILL KISKORPÁDI ÉS KAPOSVÁRI TELEPÉN Wm 7524 Kiskorpád, Vörösmarty út +36-70/331-8996 +36-82/557-078 7400 Kaposvár, Malom út.10 +36-70/428-9030 +36-82/528-782 Cáíyilf Ünnepeljünk együtt! Élete nagy pillanatainak eseményeit névnap, születésnap, gyermekszületés, házasságkötés, házassági évforduló, baráti összejövetelek, osztálytalálkozó tudassa szeretteivel, barátaival, ismerőseivel a Somogyi Hírlapban! Jókívánságait most jelképes összegért adhatja fel! Nem kell mást tennie, csak felkeresni kaposvári ügyfélszolgálati irodánkat vagy az önhöz legközelebbi hirdetésfelvételi helyet. Üzenetét fotóval, vidám grafikával elkészítjük és már 3810 Ft-os ártól megjelentetjük. Üzenetét feladhatja az ttgyf éiszolgélati irodánkban: • Kaposvár, Kontrássy u. 2/a MédiaPONT • További információért hívja a 82/528-113-as telefonszámot .