Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-12 / 213. szám
2014. SZEPTEMBER 12., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP 5 Harmincméteres hálóval buktak le az orvhalászok Balatonszárszón Diákélmény a múzeumban Kaposvár Ingyen látogathatják a szerencsés osztályok az intézményt Utánpótlás: generációváltás zajlik a hazai agráriumban Két férfit értek tetten, amint egy harminc méter hosszú hálót helyeztek ki a Balatonszárszó előtti vízterületre. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétsége miatt indított eljárást a helybeli lakosok ellen. Szombat este a parttól 50 méterre rakták ki az eresztőhálót, a rendőrök észrevették és kiemelték, de az elkövetők már nem voltak a közeluea A nyomozók látókörébe került egy 62 éves és egy 63 éves férfi, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak voltak. A balatonfóldvári vízirendőrök vasárnap délben ismét ellenőrizték a helyszínt, amikor feltűnt az egyik férfi a parton, a másik éppen a vízben gyalogolt mellig érő csizmában a háló. Elfogták az orvhalászokat, majd előállították a földvári rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, de nem vették őrizetbe. Az egyik férfinél tartott házkutatáson három 50 méteres eresztőhálót, és 20 küó fagyasztott halat is találtak. Aznap Balatonkeresztúron, a Nyugati Övcsatornánál megloptak egy horgászt elemelték a bottartó zsákját a horgászfelszereléssel, pénztárcával, személyi iratokkal és horgászjeggyel együtt. A rendőrök nem sokkal később Balaton- újlakon ellenőrizték egy autó vezetőjét. A kocsiból előkerült az ellopott zsák teljes tartalmával együtt. A 37 éves férfit a marcali kapitányságon hallgatták ki, büntetőeljárást indítottak ellene a lopás miatt. ■ K. G. „Juttasd a sulidat a Múzeumba” jelszóval hirdetett versenyt a somogyi általános és középiskoláknak a Rippl-Rónai megyei múzeum. Harsányi Miklós Augusztusig tartott a verseny. A látogatók a Rippl-Rónai múzeumban, a szentjakabi bencés apátságnál, és a Rippl-Rónai Emlékháznál tett csoportos vagy egyéni látogatáson kapott belépőjegyre írhatták fel az általuk képviselt iskola nevét, és csütörtökön húzták ki a nyerő szelvényeket. Elsőként a marcali Hét- színvirág iskola hangzott el: ebben a tanévben valamennyi osztály ingyen látogathatja a múzeumot. A második helyezett a kaposvári Toldi lakótelepi iskola öt- , míg a katolikus iskola három osztálya kap díjmentes belépőt. Stickel Péter, a kaposvári tankerület igazgatója azt mondta: a látogatók hiteles körülmények között ismerhetik meg Somogy természeti kincseit, történetét a létesítményben.- Folytatni szeretnénk a programot, hogy minél több fiatal keresse fel az intézményeinket - mondta Ábrahám Levente megyei múzeumigazgató. - Igyekszünk minél több foglalkozást tartani, azt akarjuk, hogy a gyerekek élményszerűen ismerjék meg a múzeumot. Szerencsés diákok. Stickel Péter húzta ki a szerencsés iskolák nevét Ábrahám Levente társaságában Elmélkedés Kíváncsiság Lovagiasság ► Folytatás az 1. oldalról A '91-es évek elején a gazdasági-társadalmi változások miatt a földterületek nagy része magántulajdonba került. Az ekkor középkorú gazdálkodók egyéni, vagy társas formában kezdtek gazdálkodni. Pár éven belül közöttük, és az őket követő generáció tagjai között jelentős számban regisztráltak pályaelhagyókat, akik más gazdasági területeken találták meg a számításukat, így tulajdonképpen kimaradt egy generáció, amelynek ma már döntéshozói szerepet kellene betöltenie az agráriumban. A 2013-ban végrehajtott gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint 8,4 ezer gazdasági szervezet és 485 ezer egyéni gazdaság végzett mezőgazdasági tevékenységet. A KSH adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, átlagéletkoruk 56 év. Tavaly csaknem 62 ezer fiatal gazdát mindössze a gazdák 12,8 százalékát tartottak nyilván. A fiatalok átlagélet- kora 34 év. Az új generáció nincs könnyű helyzetben. Egy gazdálkodónak 2014-ben nem pusztán mezőgazdasági feladatokat kell ellátni, hanem olyan komplex vállalat- irányítási, pénzügyi folyamatokat is menedzselni, amelyek 20- 30 évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak. A fiatalok viszont nyitottak az újdonságok és a tudás iránt. ■ PROMÓCIÓ Gyerekbumm: lassan újra telt ház lesz a falu óvodájában kőröshegy Megújult a faluház, és mellette piacot alakítottak ki a őstermelők és a helyi lakosok legnagyobb örömére Megint lesz iskola Kőröshegyen? A helyi szakemberek legalábbis már elkezdték az igényfelmérést az óvodás korú gyermekek szüleinek a körében, hogy mit szólnának egy alsótagozatos iskolához. A település 2009-ben zárta be iskoláját, mert a fenntartását nem tudta tovább finanszírozni. Az év végére eléri az óvodai gyermeklétszám a hatvanat - tudtuk meg -, és erre utoljára a kilencvenes években volt példa. Ráadásul a demográfiai felmérések alapján a kőröshegyi „gyerekbumm” tartós lesz, hosz- szú távon lehet tehát magas létszámmal számolni. Nemcsak a faluból, hanem más településekről is járnak kicsik a kőröshegyi oviba, Balatonőszödről, Balatonszemesről és Balaton- földvárról is. Azzal is számolnak: a szomszédos kistelepüléseken egy kivétellel már mindenütt megszűnt az óvoda, az utolsó még működőnek a bezárása is napirendre került, ezáltal is gyarapodhat a gyermeklétszám. - Kellemes a gond: lassan ki kell tenni az óvodára, hogy „telt ház”, de készek a terveink a bővítésre - mondta Marczali Tamás kőröshegyi polgármester. - Huszonnégymillió forintot költöttünk a külső felújításra, a felújítás folytatásával járhat együtt a bővítés, ami új munkahelyeket is teremthet. Az önkormányzat egyébként visszavette a kistérségtől az óvoda fenntartását; az állami finanszírozáshoz ma már csak minimális összeget kell hozzátenni, ugyanez a helyzet az iskolával is, ezért is kacérkodunk az alsó tagozatos iskola gondolatával. Észak-Somogy két legősibb települése talált egymásra, amikor Kőröshegy és Balatonendréd közös önkormányzati hivatalt alakított - Marczali Tamás ezzel arra is utalt, hogy a következő, immár ötéves önkormányzati ciklust is közösen képzelik el. - Endréd és Kőröshegy is megőrizte ennek révén az önállóságát, s a közös hivatalt minimális saját erő hozzáadásával lehet működtetni - értékelt a polgár- mester. - Kőröshegy'egyébként nem kevés adósságot küzdött le az elmúlt években, mostanra elmondhatjuk, hogy se működési hiány, se adósság. A nyugodt építkezés éveit hagytuk magunk mögött, s eközben kiderült az is: semmiféle jogszerűtlenség nem történt a gazdálkodás során. A névtelen büntető- feljelentések nyomán elrendelt ügyészségi, rendőrségi, számvevőszéki, pénzügyőrségi vizsgálatok ugyanis ha másra nem, arra jók voltak, hogy papírunk is legyen erről. Ennyit a rágalmakról. Közben persze mi azért dolgoztunk, amellett, hogy újra bevezettük a születési és a beiskolázási támogatást, a helyi adókon felül 250 millió forintnyi fejlesztési pénzt költhettünk a község megújítására. Nemrég készült el a faluház felújítása helyi alapítvány beruházásában, ott még az energetikai korszerűsítés van hátra a kazáncserétől a napelemesíté- sig, hogy az üzemeltetése is olcsóbb legyen (ugyanebből a célból három másik középületükre is napkollektorokat szerelnek, ha pályázatuk eredményes lesz). A helyi tévé stúdióján kívül a ci- vüek is helyet kaptak, ifjúsági klubot is kialakítottak benne, és - tudtuk meg a település vezetőjétől - szerencsére igény is van rá, hiszen a helyieken kívül más települések civiljei is használják kulturális és sportcélokra. A két települést ellátó polgárőr-egyesület kibővített irodát kaphat a tévé költözésével együtt a községházán. A két egykori iskola- épület felújítása a végéhez közeledik, január 31-e a befejezési határidő. Ez utóbbi is alapítványi pályázat eredménye, ahogyan Marczali Tamás mondta, az önkormányzatnak erre nem futotta volna az anyagi lehetőségeiből. Gyakorlatilag elkészült a termelői piac a faluház mellett, ezzel a helyi őstermelők segítésén túl az is a cél, hogy bevásárláskor sok mindent helyben is megtaláljanak a falubeliek. Az utakra támogatás híján önerőből költöttek az elmúlt években, mégpedig tizenhárommilliót, s amint azt Marczali Tamás megjegyezte: az út- és járdaépítés bekerült a megyei fejlesztési tervbe is az orvosi rendelő felújításával együtt. - Észak-somogyi kerékpáros- és lovasturisztikai beruházás keretében szolgáltatói pont létesül Kőröshegyen (beálló, pihenő, karbantartó állomás) Igái, Somogytúr és Törökkoppány önkormányzatával közös pályázat révén, újra bevezetjük januártól a mezőőri szolgálatot, hiszen lakott külterületeink is vannak. S falugondnok is szolgálatba áll, ezeket is állami finanszírozás teszi lehetővé. ■ F. I. Összeállításunk Kőröshegy Község Önkormányzatának támogatásával készült.