Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-26 / 198. szám
2014. AUGUSZTUS 26., KEDD SPORT 11 Az eleje a Győröké, a vége a Iádé volt megyei ii. osztály/észak Előbb kettőt kaptak, utána viszont ötöt rúgtak a házigazdák Reszli Gábor négyszer villant Kaposmérőben a Babócsa ellen Az első játékrész első felében még a Szőlősgyörök ment 2-0-ra Jádon, a vége azonban 5-2 lett - és nem a vendégek javára... Fenyő Gábor- Ilyet sem éltem még meg: négy játékost is igazoltunk a nyáron Nagyberkiből, mégis alig vagyunk - állapítja meg a házigazda Szabadidő SE Somogyjád elnöke, Ress Antal, amikor körbenéz a kispadjukon, ahol csupán három hadra fogható csere- játékos foglal helyet. Tény, hogy alaposan belehúzott a nyáron a megye egytől elbúcsúzott Somogyjád. Egyedül csak Szabó Rajmund köszönt el tőlük, aki Hetesen folytatja a pályafutását, míg a Pető Tamás, Varga Dávid, Földi Zoltán, Ivu- sza Gábor alkotta kontingens Nagyberkiből érkezett. Utóbbi kettő azonban sérült, ezért nincs itt, s félórányi játék után Pető is cserét kér. Hogy teljes legyen a kép, Niezelberger Balázs, Szegi Ádám, Orosz Roland és Tavaszi Zsolt is kihagyja a Szőlősgyörök elleni hazai premiert munkahelyi elfoglaltság, illetve szabadság miatt. Nem sokat kell várni az első gólra: a kilencedik percben a szőlősgyöröki együttes gólfelelőse, Takács György megszerzi csapatának a vezetést (0-1). Küzd az egyenlítésért a jádi egylet, így aztán a folytatásban inkább a vendégek hálóőrének akad dolga. Érthető hát, ha a vendégek mestere a vezetés ellenére is tűkön ül.- Próbáljunk már kicsit lenyugodni! járassuk végre azt a labdát! - hallatszik Silimon Péter hangja. A 23. percben aztán tovább nő a vendégelőny: a jádiak jutnak szöglethez, a gólt azonban a Győrök jegyzi. Nincs rá jobb kifejezés: a hazaiak elszarakod- ják a szögletet, s már indul is a vendégroham. A házigazdák játékosedzőjéhez, Varga Tamáshoz kerül a labda, aki a saját szögletzászlójánál térül-fordul- gyanítom, ő maga sem tudja, hogy valójában mit is akar csinálni -, elveszik tőle a játékÖröm a köbön. Rosszul indult, ám annál jobban folytatódott a házigazdák számára a Szőlősgyörök elleni derbi így folytatják - a hétvégi harmadik forduló párosítása (kezdés 17 órakor) MEGYEI I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG. szombat: Balatonlelle-Csurgó, Balatoni Vasas-Kiskorpád. vasárnap: Balatonboglár-Ber- zence, Marcali-Nagyberki, Ka- rád-Tab, Babócsa-Fonyód, Se- gesd-Balatonkeresztúr, Nagyba- jom-Kaposmérő. MEGYEI II. OSZTÁLY/ÉSZAK. szombat Balatonszárszó-Bala- tonfoldvár (13 órakor); Balaton- szabadi-Somogyjád, Balatonsze- mes-Zamárdi. vasárnap: Somogyvár- Öreglak, Szőlősgyörök-Lengyeltóti, Bu- zsák-Kéthely, Balatonberény-Ba- latonszentgyörgy. MEGYEI II. OSZTÁLY/DÉL. vasárnap: Mezőcsokonya-Zá- kány, Toponár-Somogysárd, Ju- ta-Magyaregres, Somogyszob- Gyékényes, Patalom-Barcs, He- tes-Lábod, Kadarkút-Böhönye. MEGYEI III. OSZTÁLY/ÉSZAK. szombat:Ádánd-Somodor, So- mogybabod-Kaposfüred. vasárnap: Somogyszil-Kisbár- apáti, Andocs-Törökkoppány, Bodrog-Bálványos. MEGYEI III. OSZTÁLY/DÉL. szombat Potony-Somogyudvar- hely. vasárnap: Háromfa-Meszteg- nyő, Tarany-Kaposszerdahely, Csokonyavisonta-Homokszent- györgy, Kutas-Kaposfő. MEGYEI IV. OSZTÁLY/ÉSZAK. vasárnap: Nagyberény-Memye, Balatonendréd-Szentgáloskér, Kazsok-Kapoly, Gamás-So- mogygeszti, Látrány-Orci, Zi- mány-Kötcse, Balatonújlak- Igal. Az Alsóbogát csapata szabadnapos lesz. MEGYEI IV. OSZTÁLY/DÉL. vasárnap: Lábod Il.-Szulok, Osztopán-Inke, Baté-Sántos, Mi- ke-Kaposújlak, Szabás-Mező- csokonya II., Bárdudvamok-Csö- köly, Görgeteg-Tapsony. A Taszár szabadnapos lesz. Fenyő G. szert, a beívelés után pedig csupán annyi dolga marad a csereként érkezett Polgárdi Norbert- nek (aki előtte 10 perccel a sérüléssel bajlódó Rosta Istvánt váltotta), hogy bevegye az üres kaput (0-2).- Be kellene állnod! - mondja az egyik rendező Schell Zsolt partjelzőnek, aki három éve még itt játszott Somogyjádon, majd amikor visszavonult, úgy döntött, hogy átáll a másik táborba, a sípmesterek közé. Emberünk (természetesen) nem áll be, marad a partvonal mellett, mégis éledeznek a hazai remények: a 26. percben ugyanis Pető Tamás lövése a hálóban pihen meg (2-1). Egy perc (sem) lehet vissza az első félidőből, amikor Kolosi Ferenc Dénes egalizál (2-2). Ahogy zárult az első játékrész, úgy folytatódik a második felvonás; a szünetet követően alig pár percnyi játék után Varga Tamás lő irgalmatlan nagy bombagólt szabadrúgásból, jóvá téve így a bűnét. Nyújtózkodik ugyan Rózsa Roland, ám a vendégek hálóőrének esélye sincs (3-2). Újabb négy perc elteltével aztán az amúgy hátvédként ténykedő Niklai Ádám villan (4-2), végleg eldöntve a mérkőzés sorsát. Úgy tűnik ekkor, hogy a felek ezzel le is tudják a meccset. A hazaiak már nem erőltetik a góllövést, a vendégek pedig mintha beletörődnének a sorsukba. Az is igaz viszont, hogy a szőlősgyöröki együttes portása, Rózsa Roland mintha ekkor találna magára, s a másik oldalon Galabár Bálinthoz is úgy tapad a labda, mintha csak mágnes vonzaná.- Könyörgöm, pörögjünk már fel egy kicsit! - emeli fel (sokad- szorra) a hangját Silimon Péter. Közben egy vendégbedobásnál az egyik somogyjádi szurkoló kerül összetűzésbe a szőlősgyöröki egylet egyik játékosával, rendesen megy az adok-ka- pok - szerencsére csak verbális formában.- Na, ezért imádom a megyei bajnokságot - mondom Schell Zsoltnak.- Én is... - bólint rá. Már a ráadásban járunk (Go- lubics Zoltán szájában a síp), amikor Niklai Ádámhoz kerül a labda a jádi 16-os környékén, aki hatalmas vágta után - sem szerelni, sem pedig felrúgni nem tudják, olyan szélvészgyors - beállítja a végeredményt (5-2).- Null-kettő után nem igazán számítottam erre - mondja a lefújás után a hazaiak boldogságban úszó technikai vezetője, Bir- kás Béla.- Ez nem a mi napunk volt - állapítja meg önkritikusan Silimon Péter, majd hozzáteszi: - A folytatás viszont már kicsit más lesz, lévén most egy hónapig csak otthon játszunk. SOMOGYJÁD-SZŐLŐSGYÖRÖK 5-2 (2-2) Somogyjád, 80 néző. V.: Golu- bics (Schell, Navratil). somogyjád: Galabár - Nagy K., Androkity, Varga T., Niklai- Matucza, Nagy V. - Kolosi (Dé- kány A. a 75. percben), Sándor G. (Tóth E. a 90. percben), Pető (Varga D. a 30. percben) - Körösi G. játékosedző: Varga Tamás. szőlősgyörök: Rózsa - Dra- veczki (Zakariás a 73. percben), Muszti, Csonka Cs., Kelemen G.- Horváth G., István J. (Hegyi a 69. percben), István P., Rosta (Polgárdi a 13. percben), Harai - Takács Gy. edző: Silimon Péter. gólszerzők: Niklai 2 (az 53. és a 92. percben), Pető (a 26. percben), Kolosi (a 44. percben), Varga T. (a 49. percben), illetve Takács Gy. (a 9. percben), Polgárdi (a 23. percben). AZ IFIMÉRKŐZÉSEN: Somogy- jád-Szőlősgyörök 7-0 (5-0). MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG: KAPOSMÉRŐ-BABÓCSA 5-2 (4-1) Kaposmérő. V.: Bana. Gólszerzők: Reszli 4, Kult, illetve Gergulás, Szalai Sz. Az ifjúsági mérkőzésen: Ka- posmérő-Babócsa 8-1. CSURGÓ-BALATONBOGLÁR 2-0 (1-0) Csurgó, 100 néző. V.: Kiss Sz. Gólszerzők: Györgyfalvi, Lő- rincz B. Az ifjúsági mérkőzésen: Csurgó-Balatonboglár 2-1. ■ Kiss Béla NAGYBAJOM-KISKORPÁD 2-1 (0-0) Nagybajom. V.: Szántó. Gólszerzők: Babai, Varga T. (öngól), illetve Kovács G. Az ifjúsági mérkőzésen: Nagybajom-Kiskorpád 3-4. BERZENCE-MARCALI 2-2 (2-1) Berzence. V.: Böröczi. Gólszerzők: Pandúr 2, illetve Zsiga Sz., Németh A. Kiállítva: Breják (Berzence - kapus) az 55. percben, Horváth E. (Mar- j cali) a 90. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: Ber- [ zence-Marcali 0-4. FONYÓD-SEGESD 1-1 (1-0) Fonyód. V.: Babos. Gólszerzők: Molnár Á., illetve László B. Az ifjúsági mérkőzésen: Fo- nyód-Segesd 9-2. BALATONKERESZTÚR- BALATONLELLE 0-1 (0-0) Balatonkeresztúr. V.: Mód. Gólszerző: Takács A. Az ifjúsági mérkőzésen: Ba- latonkeresztúr-Balatonlel- le 4-0. NAGYBERKI-KARÁD 1-2 (1-2) Nagyberki. V.: Mónus. Gólszerzők: Farkas T., illetve Strángli, Szukován. Az ifjúsági mérkőzésen: Nagyberki-Karád 6-2. TAB-BALATONI VASAS ■ 0-5 (0-1) Tab, 180 néző. V.: Cservölgyi | Sz. Gólszerzők: Késmárki 3, ; Kovács N., Körösi P. Kiállítva: Petz (Tab) a 86. percben a második sárga lap után. Az ifjúsági mérkőzésen: Tab-Balatoni Vasas 4-3. ■ Gombér György Hétig jutott a szentgyörgyi Páli Norbert megyei ii. osztály Északon majd félszáz, míg Délen negyvenkét gólt láttak a nézők Sokszor köszöntek be a derék hálóőröknek ÉSZAKI CSOPORT: BALATONSZABADI- BALATONFÖLDVÁR 10-0 (3-0) Balatonszabadi. V.: Kristóf Gy. Gólszerzők: Molnár F. 3, Jónás P. 3, Fenyvesi T. 2, Kiss Á., Virth. Kiállítva: Szőnyi (Balatonföld- vár) 47. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: 10-1. ZAMÁRDI-SOMOGYVÁR 2-4 (1-2) Zamárdi, 30 néző. V.: Pankász. Gólszerzők: Papp R., Halász T., illetve Virágh K. 4. Az ifimérkőzésen: 7-1. ■ Idősebb Joó Gábor KÉTHELY-BALATONBERÉNY 1-4 (0-1) Kéthely, 120 néző. V.: Nagy A. Gólszerzők: Bódis M. (11-esből), illetve Sifter 2, Vörös B., Gazda. Az ifjúsági mérkőzésen: 6-1. ■ idősebb Nikula András BALATONSZENTGYÖRGY- BALATONSZEMES 13-0 (7-0) Balatonszentgyörgy. V.: Kné- zics. Gólszerzők: Páli N. 7, Komo- róczi 4, Nyári,. Propszt. Kiállítva: Lőrincz J. (Balatonszemes) az 58. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: 1-0. BUZSÁK-LENGYELTÓTI3-2 (2-1) Buzsák, 180 néző. V.: Nagy J. Gólszerzők: Pántics 2, Kecskés, illetve Kalocsa, Marci R. Kiállítva: Bogdán F. (Lengyeltóti) a 12. percben utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért. Az ifimeccsen: 1-11. ■ Herbel László ÖREGLAK-BALATONSZÁRSZÓ 1-1 (0-1) Öreglak, 100 néző. V.: Lengyel Z. Gólszerzők: Márton L., illetve Somogyi G. Kiállítva: Rafael D. (Balatonszárszó) az 55. percben gólhelyzetben kiugró játékos elől kézzel elütötte a labdát. Az ifimeccsen: 0-3. ■ Kovács Károly DÉLI CSOPORT: LÁBOD-MEZŐCSOKONYA 1-3 (0-3) Lábod. V.: Tóth G. Gólszerzők: Brezovszky, illetve Lóki P. 2, Rof- rics R. Kiállítva: Hermann K. (Mezőcsokonya) a 75. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: Lábod- Mezőcsokonya 0-2. BARCS-HETES 0-3 (0-2) Barcs. V.: Deák T. Gólszerzők: Balogh R. 2, Szabó A. Az ifjúsági mérkőzésen: Barcs-Hetes 4-3. ZÁKÁNY-TOPONÁR 8-1 (1-0) Zákány. V.: Deák T. Gólszerzők: Kuti R. 4, Kuti K. 3, Csonka T., illetve Szikszai. Kiállítva: Szikszai (Toponár) a 66. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: Zá- kány-Toponár 1-4. MAGYAREGRES-SOMOGYSZOB 6-0 (4-0) Magyaregres. V.: Benke. Gólszerzők: Németh J. 3, Páger, Sulcz, Pallósi. Kiállítva: Pallósi (Magyaregres) a 89. percben. Az ifjúsági mérkőzésen: Magyareg- res-Somogyszob 0-3. BÖHÖNYE-PATALOM 5-1 (3-0) Böhönye, 80 néző. V.: Mayer F. Gólszerzők: Csizmadia 2, Szalai Zs., Tóth T., Farkas G., illetve Egerszegi. Az ifjúsági mérkőzésen: Böhönye-Patalom 4-0. ■ Bíró Attila KADARKÚT-GYÉKÉNYES 5-1 (3-0) Kadarkút. V.: Szakács. Gólszerzők: Balogh Cs. 2, Horváth K. 2, Vodicska, illetve Gergelics. Az ifjúsági mérkőzésen: Kadar- kút-Gyékényes 28-0. SOMOGYSÁRD-JUTA 0-8 (0-2) Somogysárd. V.: Ballér. Gólszerzők: Mátés 4, Tóth M., Hor- nung A., Szerelem A., Kaponya. MEGYEI III. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG északi csoport Ádánd-Ka- posfüred 1-0 (az ifjúsági mérkőzésen: 0-6); Bálványos-Somogy- babod 7-1 (az ifjúsági mérkőzésen: 5-2); Törökkoppány-Bod- rog 4-1 (az ifjúsági mérkőzésen: 15-1); Kisbárapáti-Andocs 3-5 (az ifjúsági mérkőzésen: 2-2); Somodor-Somogyszil 1-6 (az ifjúsági mérkőzésen: 1-0). déli csoport Mesztegnyő- Tarany 5-4 (az ifjúsági mérkőzésen: 3-9); Homokszentgyörgy- Kutas 4-3 (az ifjúsági mérkőzésen: 4-6); Somogyudvarhely- Háromfa 3-3 (az ifjúsági mérkőzésen: 9-0); Kaposszerdahely- Csokonyavisonta 1-6 (az ifjúsági mérkőzésen: 4-0). A Potony-Kaposfő mérkőzést november 15-ére halasztották. MEGYEI IV. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG északi csoport Mernye-Ba- latonendréd 3-1; Kapoly-Gamás 4-3; Kötcse-Balatonújlak 2-2; Orci-Zimány 1-2; Alsóbogát- Nagyberény 3-4; Somogygesz- ti-Látrány 1-3; Szentgáloskér- Kazsok 1-4. Az Igái csapata szabadnapos volt. déli csoport Taszár-Lábod II. 4-1; Mézócsókóriyá II-Bár-' dudvamok 0-0; Kaposújlak- Szabás 1-5; Sántos-Mike 5-3; Csököly-Görgeteg 2-0; Szulok- Osztopán 1-7. Az Inke-Baté mérkőzés a 28. percben tragikus haláleset miatt félbeszakadt. A vendégek játékosa, Bodor Jenő összeseit a pályán, s nem tudták újjáéleszteni. A Tapsony csapata szabadnapos volt. ■ Fenyő G.