Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 33. szám

2014. AUGUSZTUS 31., VASÁRNAP 8 INTERJÚ bartsch kata Bár repülni annyira nem szeret, a Fapad című repülős sorozatban örömmel vállalt szerepet. A filmezést közel érzi magához, annyira, hogy már a casting director munkáját is tanulja. „MÉG MINDIG TANULOM MAGAM” Kerekes székes karaktert játszik az Ml új sorozatában Bartsch Kata. Mivel imádja a filmezést és a sorozatokat is, igazán testhezálló volt számára ez a munka. Most egy évre Londonba készül, ahol egyszer már dolgozott biciklis futárként, és amikor hazajött, rögtön díjat is nyert. Fábos Erika- Októberben indul a közszol­gálati televízióban, az Ml mű­során a Fapad című vadonatúj televíziós sorozat. Hogyan került a szereplők közé?- Behívtak egy castingra. Mondták, hogy egy kerekes székes asszisztens figurájára gondoltak. Én meg gondoltam, hogy milyen érdekes, ez már a sokadik olyan karakter, amikor sérült embert alakítok. Amikor megismertem a szerepet, na­gyon szimpatikus lett és örül­tem, amikor kiderült, hogy si­került megkapnom.- A forgatás milyen volt?- Forgatni mindig csodás. Mindegy miben, mindegy mennyit, de nagyon jó. Ez egy ízig-vérig magyar sitcom, ami egy Air Horse nevű fapados légitársaság megalakulását és első szárnypróbálgatásait „do­kumentálja”. Litkai Gergely és Vinnai András írták, tehát a jelenetek szerintem zseniá­lisak. Már a forgatókönyvön rengeteget nevettem. A légi- társaság igazgatója Anger Zsolt, akinek kaposvári évei óta nagy rajongója vagyok. A csapat remek, többek kö­zött olyan színészek alkotják, mint Gosztonyi Csaba, Mészá­ros Piroska, Dobó Kata, Rezes Judit, Vida Péter, Pindroch Csaba, Haumann Máté. An­nak is nagyon örültem, hogy Zomborácz Virág rendezővel dolgozhatok. Jó barátságot kötöttünk egy Szarajevóban rendezett filmes kurzuson és azóta várom, hogy összesodor bennünket valami munkára is a sorsunk.- Ha már légitársaságról szól a film, adódik a kérdés, hogy volt igazán emlékezetes repülőút az életében?- Több is. Az egyik, amikor a főiskolai osztályommal Milá­nóból tartottunk haza és Géczy Zoltán csoporttársunk nem fért fel a gépre. Én eleve elég nyű­gös vagyok a repüléstől, így hát azonnal vizionálni kezdtem, hogy velünk valami történni fog és egyedül Zoli lesz a túl­élő. Olyan jól sikerült az elme­bajomat átsugározni az egész osztályra, hogy amire felszáll­tunk, „vigyázzülésben”, maga elé meredve ült gyakorlatilag az egész csapat, majd pedig al­koholba fojtották a feszültségü­ket. Mondanom se kell, valóban őrült viharba keveredtünk, szó­val azt sosem felejtem el. A má­sik emlékezetes utam pedig az volt, amikor egész másfajta félelmekkel szálltam fel a repü­lőre: tíz évvel ezelőtt kimentem Londonba egy évre.- Akkor miért indult útnak?- Besokalltam. Aztán per­sze kint rájöttem, hogy inkább csak egy kis távolságra volt szükségem, hogy jobban rálát­hassak az életemre és a helyére tegyek benne dolgokat. Nagyon kemény volt az az időszak, de megérte.- Mit tanult meg ott?- Megtanultam például érté­kelni ezt a szakmát. Addig va­lahogy olyan kézenfekvő volt számomra minden. Nagy lel­kesedéssel mentem a színmű­vészeti után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz és ott még­sem alakultak úgy a dolgok, ahogy elképzeltem. Ez bántott, de nem tudtam az érzéssel mit kezdeni és nem találtam ma­gam abban a helyzetben. Elbi­zonytalanodtam, úgy éreztem, rendet kéne tenni a lelkemben, de a megszokott közegben és le­hetőségek között nem ment.- Londonban mi segített?- Legtöbbet talán az, hogy mi­vel csak magamra számíthat­tam, felnőttem. Egyke vagyok és a szüleim nagyon sokat se­gítettek nekem mindenben. Ott ez a biztonság semmivé lett, de közben kiderült, mire vagyok képes egyedül, a saját erőm­ből. Flelytálltam, pedig biciklis futárként igen kemény fizikai munkát végeztem. London, az egy szabályos mentális méreg­telenítés volt a számomra, ami olyan jól sikerült, hogy újból hinni kezdtem önmagámban.- Pedig azt gondoltam, hogy az adta vissza a hitét, hogy rögtön azután, hogy hazajött, elnyerte a POSZT-on a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat.- Ha nem megyek el, talán sosem lett volna önbizalmam, hogy elinduljak Székelyudvar­helyre a Nézőpont Színházba egy szerepért. Kaposváron az volt a kilátás, hogy ott majd el­játszom az évi négy-öt bemu­tatót, felküzdöm magam egy fővárosi színházba és ezzel elé­gedett is lehetek. Tudtam, hogy nem ezt szeretném, és akkor, az az elismerés egy tökéletes iga­zolása volt számomra annak, hogy igenis merjem bátran sza­bálytalanul tervezni a pályá­mat. Hogy hallgassak az ösztö­neimre és ne azon aggodalmas­kodjak, miről fogok lemaradni, hanem örüljek a feladataim­nak. Nagyon örültem annak a díjnak, úgy jött, mint egy üze­net, hogy halló, vedd már észre, mennyire szerencsés vagy!- Nehéz ezt ma észrevenni egy színésznőnek?- A mi osztályunk már azok közé tartozott, akiknek a lege­lejétől nagyon nehéz volt tal­pon maradni, de mi még vala­hogy meg tudtuk oldani. Akik most kezdik a pályát, bizony pultoznak és pincérkednek azért, hogy megéljenek, alig van kivétel. Aki meg sikeres színésznő, játszik havonta 20- 30 este, szinkronizál, nyáron meg forgat.- Nyáron forgatott?- Igen.- És szinkronizál is.- Igen, én most egy sikeres színésznőnek számítok, ha ide akarunk kilyukadni, de sok­szor gondolom, hogy hiába imádom, nemcsak a színpadon szeretném mások életét élni, hanem a sajátomat is. Gyakran érzem úgy, hogy nem tudom, mert nincs időm rá. Folyton dolgozom, az életemről meg le­maradok.- A színésznőket különben talán úgy is képzeli az átlag­ember, hogy a színházban élik az életüket és éppen ettől boldogok.- Attól boldog is vagyok, de szeretnék tapasztalni. Színhá­zat és filmet nézni. Jógaórára menni. Elutazni. Beszélgetni csak úgy egy vacsora mellett a barátaimmal, vagy a sze­relmemmel. Igen, lehet, hogy velem van a baj és én nem va­gyok kellőképpen megszállott. Mondjuk, kezdetektől úgy ér­zem, hogy inkább a filmezés az igazi utam.- Mi benne a jó?- Minden. Először is min­dig egy nagy meglepetés, egy ajándék. Azzal nem számol az ember, egyszer csak jön. Aztán ott nincs több hónapos próba- folyamat és nem megy hónapo­kig ugyanaz, hanem az nagyon koncentrált munka. Sokkal ér­zékenyebb műfaj, minden hiba rögtön nyilvánvaló. Filmen nem lehet hazudni, ott vagy odateszi az ember magát, vagy ha nem, az azonnal kiderül. Szóval én drukkolok a filmnek. Ha sok jó magyar film készül, talán el­jutunk odáig, hogy nemcsak a vígjátékoknak lesz közönsége a magyar mozikban. Ahogy Dá­niában. Imádom a dán filmeket és azért tudnak ennyire jók len­ni, mert a dánok nézik a saját filmjeiket, hatalmas tömegek­ben járnak moziba.- Milyen magyar filmekért ra­jong?- A Te rongyos élet az örök kedvenc, az újabbak közül a legnagyobb élmény a Bibliot- heque Pascal volt, de imádtam a Nyomozót, az I lőve Buda­pestet, a Kontrollt és most na­gyon várom Zomborácz Virág filmjét, az Utóéletet. Különben szinte minden magyar filmet megnézek.- Amikor a főiskolán tervezget­te a pályáját, hogy képzelte el?- Már akkor is arról ábrán­doztam, hogy sokat fogok for­gatni és Európában fogok fil­mezni. Most beérem azzal is, hogy a Magyarországon forgó külföldi produkciókban dolgoz­hatok. Ha pici szerepem van, akkor pici, de úgy is jó és egyre komolyabban gondolok rá, hogy egyszer casting directorként is dolgozhatok. Most Baranyi Ka­talin mellett tanoncként tanu­lom, és nagyon élvezem. Büsz­ke vagyok rá, hogy Reisz Gábor Karlovy Varyban versenyző filmjébe Kovács Zsoltot és Ta­kács Katit én találtam meg.- Mit csinál egy casting director?- Egy-egy szerepre vagy akár egy egész produkcióra keres színészeket. Attól függ, a ren­dezőnek mi az elvárása. Ez il­lik hozzám, van benne film, és mindig is nyüzsgő alkat voltam, szerettem intézkedni. Minden közel áll hozzám ebben. Még az is, hogy az érzékenyebb szí­nésznőknek a hisztijét, rossz napját és csalódottságát meg­értsem és ügyesen kommuni­káljam. Stresszes, de imádom.- Színésznőknél ez olyan ter­mészetesen hangzik. Önnel könnyű?- Szerintem nem vagyok nehéz ügy, de azért ebben sok munkám van és még mindig tanulom magam. Nem hiszti- zek, de legalábbis nagyon so­káig tűrök, mielőtt robbanok. A hangulatom sem hektikus és megbízható vagyok.- Azt el tudja képzelni, hogy egyszer majd már nem lesz színház, hanem csak filmek kö­rüli feladatok és mondjuk cas­ting directorként fog dolgozni?- Azt nem, csak azt, hogy ezt is csináljam mellette.- 2008 óta szabadúszó. Nem hiányzik egy társulat?- A főiskola és Kaposvár után arra jöttem rá, hogy nekem az olyan mesterséges közösségek, mint egy társulat,vagy egy osz­tály, nem mennek jól. Nehezen találom meg benne a helyem. Ebben is szabálytalan vagyok, vagy ki tudja. Én szeretem, ha kevesebb a kötöttség körülöt­tem és nagyobb szabadsággal dönthetek és mozoghatok az életemben. Ha az ember egy társulat tagja, sokkal könnyeb­ben beskatulyázzák, én pedig nagyon örülök, hogy ennyi mindenfélét csinálhattam.- Nincs is olyan színház, amire azonnal igent mondana?- Hát dehogynem. A Pintér Béla Társulat. Számomra az a totális színház. Amióta először láttam őket - és az összes da­rabjukat megnéztem - azt ér­zem, hogy minden tökéletes. Ha valahova vágyom, közé­jük nagyon. Névjegy: 1979. november 22-én született Marcaliban. 2004-BAN szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egye­temen. 2004-től a kaposvári Csiky Ger­gely Színház színésze. 2008-tól szabadúszó. filmjei: Átok, Poligamy Barbá­rok /Hajónapló/, Valami Ameri­ka 2., Kaméleon, Presszó, Lóra, Mansfeld, De kik azok a Lum- nitzer nővérek? 2005 káosz, Fe­kete kefe, Mohácsi vész, Kelj fel, komám, ne aludjál! DÍJAK: POSZT 2008: Legjobb 30 év alatti színésznő (Dennis Kelly: Lőve & Money, Nézőpont Szín­ház, Székelyudvarhely)- Milyen szakmai vágyai van­nak még?- Sorozatfüggő vagyok, úgy­hogy valami minőségi sorozat­ban szívesen játszanék. Nem a most futó napi sorozatokra gondolok, hanem azokra a külföldi nagymenőkre, amik­ben a főszereplők éppen akko­ra sztárok, mint a legnagyobb filmszínészek. Mondjuk az itt­honiak közül olyanokra, mint a Társasjáték vagy a Terápia. Utóbbiba majdnem be is ke­rültem, de végül azt mondták, hogy túl fiatal vagyok a karak­terhez. Sajnáltam.- Színházi munkák?- Az idei évadot kihagyom. A Trafóban és a Spinozában megtartottam a szerepeimet, mert ott tömbösítve vannak az előadások, tehát tervezhető, a többi munkámat átadtam. Október végén elmegyünk a párommal egy évre Londonba dolgozni.- Megint? Most miért?- Úgy érzem, hogy szüksé­gem lenne valami közös ka­landra a párommal. Mozdulni. Rögtönözni. Tanulni. Együtt lenni. Meg legalább csiszolok a nyelvtudásomon is. Azért ha csatingra hívnak, jövök, de most inspirálódni szeretnék kicsit, szükségét érzem.- Köze van ennek ahhoz, hogy ennyire megosztott a színházi és filmesszakma manapság?- Nagyon is elképzelhető. Más és más okból, de ez ha­talmas idegfeszültséget okoz szinte mindenütt és ez az egész közérzetemre kihat. Unom már, taszít és felhábo­rít, hogy minden mondatnak nagyobb súlya van, mint amit jelent. Hogy mindent félre le­het érteni. Hogy szerepek és lehetőségek alapján találgat­ják mindenkiről, hova sza­vazott. Ez szerintem nagyon szomorú. De az, hogy London­ba megyünk, mégsem valami sértett elvonulás. Ez rólunk szól, és szerencsésnek érzem magam, hogy az én generáci­óm megteheti: ha töltődésre vagy változásra van szüksé­ge, akkor egy-két országgal kicsit odébb megy és úgy jön vissza, hogy már nagyon hi­ányzik neki a Balaton meg a mákos guba. „ Szerencsésnek érzem magam, hogy az én generációm megteheti: ha töltődésre, vagy változásra van szüksége, akkor egy-két országgal kicsit odébb megy és úgy jön vissza, hogy már nagyon hiányzik neki a Balaton meg a mákos guba.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom