Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-30 / 202. szám

4 2014. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Egy holland-magyar a magyar földeken harm kalfsbeek Összefogásra buzdítja a hazai gazdákat „a holland”, aki távol maradna a földpolitikától Szinte fogalommá vált Siófokon és környékén a gaz­dálkodók, a mezőgazdaságra figyelők körében az elmúlt bő egy évtized során: a hol­land. Harm Kalfsbeek gépei szántanak, vetnek, aratnak egyre nagyobb területeken a határban. Fónai Imre- Legutóbb a bábonymegye­ri gazdák találták meg, amikor azt kifogásolták: egyes földbér- letpályázat-nyertesek önnel, „a hollanddal" munkáltatják a föld­jeiket...- Nem örültem neki, mert szeretnék távol maradni a föld­politikától - felelte Harm Kalfs­beek. - Véleményem nekem is van, biztos én is mérges volnék, ha a házamhoz közeli állami földet nem bérelhetném, azt ké­ne néznem, hogy más munkál­ja meg, de a mi cégünk kizáró­lag bérmunkát végez. Nem pá­lyázik állami földekre, így te­hát nem is bérlő, aki felkeres és megbíz bennünket, annak el­végezzük a kívánt földmunkát, mert mi rendelkezünk hozzá eszközökkel, szakértelemmel.- Míg egyes pályázatnyertese­ket a jelek szerint felkészületle­nül ért, hogy „hirtelen a nyakukba szakadt" néhány tíz hektár föld...- Ilyen is akad, az utóbbi idő­ben emiatt is nőtt a cégünket megkeresők száma.- Bántja, hogy amikor úgy hasz­nálják azt a kifejezést önre, hogy „a holland”, akkor azt értik alatta: nem magyar?- Igen, kicsit bánt, azért is, mert magyarországi székhelyű cégem van, itt lakom, a Siófok­hoz tartozó hajdani papkutai téeszmajor egy részét újítottuk fel, az lett az otthonunk Anná­val, a feleségemmel, aki szin­tén magyar. És persze magya­rok az alkalmazottaim (igyek­szem nem a minimálbért fizet­ni nekik) és ide adózom. De ott a nagyatádi belga gazdálkodó is, aki komoly fejlesztéseket hajtott végre, jelentős állattenyésztést folytat, ő is megkapja, hogy „a belga”, pedig annyi csak a „bű­ne”, hogy Belgiumban született, mint ahogyan én Hollandiában. Harm Kalfsbeek az otthonuk előtt, a hajdani papkutai téeszmajorban. Igyekeznek rendbe tenni a területet, hiszen másutt szépítik a környezetet- Nagyon jól beszél magyarul...- Nem mostanában, 1999- ben kerültem Magyarországra, beleszerettem ebbe az országba a lapos, szeles Hollandia után. Odahaza iskola után bedobtam a táskát a sarokba és elmentem egy helyi gazdálkodónak segí­teni. Tizenkilenc éves korom­ban, az iskola elvégzése után vettem egy traktort és belevág­tam a burgonyatermesztésbe. Hollandiában azonban annak, aki nem örökölt földet, szinte reménytelen a helyzete a ma­gas földárak miatt, úgy döntöt­tem tehát, hogy Magyarország­ra települök. Ádándon krump­liimporttal kezdtem, egyetlen targoncával; megvoltak a hol­landiai kapcsolataim, ezért vághattam bele bátran. Ezt kö­vetően vásároltam egy olyan kft.-t, amelyiknek volt 280 hek­tár földje, majd a korábbi sió- fok-kiliü téesz jogutódjában vettem üzletrészt. Úgy kezd­tük el művelni a földeket, hogy bejött Magyarországra egy vi­lágszínvonalú német traktor, amit úgy tudtam megszerez­ni, hogy fél évig nem kellett ki­fizetni; akkoriban ilyen is léte­zett... Elkezdtük a bérmunkát, amiből meg tudtuk aztán ven­ni a második traktort is. Kis lé­pésekkel így haladtunk előre, ezek a traktorok csak üzem­anyag-megtakarításban óriási előrelépést jelentettek.- Ahogy aztán bővült a géparze­nál, nyilván egyre több irigye lett...- Nem ez a jellemző, a bér­munkának egyébként is ez a lényege: nekünk vannak olyan speciális gépeink, amiket a né­hány hektárnyi földdel rendel­kező gazdák nemcsak hogy nem tudnak megvásárolni, de szükségtelen is ilyen kis gaz­daságokhoz. Százötven-két­száz ügyfelünk van ma, nekik dolgozunk, tehát nemcsak Bá- bonymegyer környékén, hanem Dombóvártól Fonyódig. Most például a permetezés szezon­ja van, a miénkkel együtt ta­lán két gép van Somogybán a legkorszerűbből. Mi is halljuk vissza, hogy könnyű nekünk, ezekkel a drága gépekkel, de például mindössze egyszer vet­tünk igénybe eszközbeszerzés­hez pályázati támogatást. Sok gazda Magyarországon sokat dolgozik, de sehogy se tud ver­senyképes lenni. Ehhez szerin­tem hozzátartozik, hogy belás­sák: összefogás nélkül nem fog menni. Kombájn se kell min­den öt hektárra, össze kell fog­ni, s az eszközöket is úgy kéne megvenniük, hogy egyik vető­gépet vesz, a másik ekét, és ösz- szedolgoznak. Persze, ehhez ab­ban is egyeztetniük kéne, hogy mit, mikor, hová vetnek.- És hogyan látja, működik ez az összedolgozás a magyar gaz­dák körében?- Van, ahol igen, másutt na­gyon nehezen megy. Előfor­dult egy száraz nyári napon, amikor egy kis gazdálkodó búzáját a mi gépünk egy óra alatt le tudja aratni, azon ké­pesek voltak összeveszni a gazdák, hogy melyikhez me­gyünk 11 és melyikhez 14 órakor... Na persze, ez nem magyar sajátosság, Hollandi­ában sem megy könnyen, ott is akad két gazdaságonként egy krumpliszedő gép, pe­dig így egyáltalán nem haté­kony. Szülőhazámban azon­ban minden faluban van egy hozzánk hasonló bérmunka­cég, komoly hálózat alakult ki, ott azért a nagy többség tisztá­ban van vele, milyen fontos a modern eszköz, a szakmai tu­dás, a tapasztalat. Magyaror­szágon jó, ha 10-12 hozzánk hasonló társaság működik. De majd változik itt is a szem­lélet, látni már kedvező jele­ket, egyre többen bízzák pél­dául ránk a teljes gazdálko­dást a vetéstől a műtrágyázá­son át az aratásig, vagy éppen egyre többen jönnek rá, meny­nyire fontos: beszéljük meg, te mit vetsz, mivel műveled meg, fogjunk össze. Jellemző egyéb­ként, hogy amikor üzletrészt szereztünk a hajdani kiüti té­esz jogutód-káeftéjében, az egykori tagok mind kivitték a földjeiket, aztán szépen las­san visszajöttek, amikor lát­ták, mit és hogyan csinálunk. Papkutát is igyekszünk a ko­rábbi rom állapotából ameny- nyire csak lehet, helyrehozni, ezt is bárki láthatja. Valamit még megjegyeznék: nekünk is többemberes feladatot ad a bürokrácia, a bonyolult jog­szabálytenger, nem is értjük, egy kistermelő hogyan tud megbirkózni vele...- Hírt adott róla a sajtó is, hogy a tavaly március 15-környéki nagy hófúvásban az ön gépei szabadították ki a ságvár-ádán- di utat, meg a hóban rekedt jár­műveket...- Egy traktorral mentünk egy hóban rekedt tűzoltóau­tóért, ami egy személykocsit akart kihúzni az árokból, de ez a konvoj is megrekedt. A fe­leségem volt a helyszínen, én az egyik siófoki pizzéria köze­léből rátelefonáltam, hogy vi- gyek-e pizzát, mire azt mond­ta, az jó lesz, mert feltehetően reggelig maradnak... Újabb gé­pet kellett küldeni és a tűzol­tóautó valóban csak reggelre tudott kiszabadulni a hó fog­ságából. Aztán átmentünk a somi emelkedőre, Ádán­don egy idős nénihez nem tu­dott kimenni az orvos, mi „ás­tuk elő” a hó alól, akár csak a pulykatelepet. Ha van hoz­zá eszközünk, miért ne segíte­nénk? Tagja vagyok a Kilitiért Egyesültnek is, részt veszek a környezetszépítő akciókban, de például a megye hármas ádándi focicsapatot is támoga­tom, hogy tudjanak labdát, há­lót venni. Talán így könnyebb megértetni, elfogadtatni: Hol­landiából származom ugyan, de magyarrá is lettem. VAS ANDRÁS TÁRCÁJA Árpád Amerikában bazalt neje az oka mindennek! A stéget ugyanis már a húsza­dika előtti hétvégén fel akartuk hozni az öbölből, s a társaság en­nek megfelelően kora délutántól a törzsközönség által csak Lera- katként emlegetett máriafürdői kerthelységben gyűjtötte az erőt, a munka végül augusztus őszi­es napjaira maradt, a bemelegí­tés ugyanis túl jól sikerült. Hogy Fülöpke - Endre, a fenyves-al­sói hajdani megyebajnoki ötödik lepkesúlyú birkózó vitorlasze­rű hallószerveinek köszönhette (nem tette...) becenevét - András mama szüvájával gyúrt, még be­lefért, ugyanis rá amúgy is csak verbális résztvevőként számítot­tunk, ám úgy három óra tájt meg­érkezett Bazalt, s a sírköves a kis­teherautója platójáról két félkész­re vésett kődarab mellől leemelt egy kerti grillsütőt. Hamarost ki­derült, asszonya közelgő szüle­tésnapja okán eredendően akci­ós napozóágyért ugrott be Keszt­helyre, ám nem jutott el a strand­cikkekig, ugyanis belebotlott a kerek, s nem utolsósorban fed­hető sütőalkalmatosságba, mely­hez aztán olajat és faszenet is ke­resett, s végül valahol Balatonbe- rénynél jutott eszébe legközelebb az eredeti útiok... kipróbáljuk - jelentette ki el­lentmondást nem tűrő hangon, s bár tettem egy félszeg kísérletet, hogy emlékeztessem a kompáni­át az öbölben immáron egyedül árválkodó stégre, valamint az időjósok előrejelzéseire, Fülöpke mellett Csimbi, Jenő bá, Jancsi, Berci és Lajos is a grillre voksolt a két vastárgy közül. Pechemre Je­nő bának, a marcali kőművesnek akadt valamennyi sütnivalója is, Jancsi, a kevés beszédű meszteg­nyői vállalkozó pedig szó nélkül elindult, hogy kiegészítse a kész­letet, Lajos pedig csettintett And­rás mamának, aki azonmód hoz­ta a filozofikus hajlamú infor­matikus emberiségformáló ta­lálmányát, a stendhali kört - vö­rös fröccs és fekete feles -, még­hozzá kéttálcányi mennyiség­ben. melyet aztán további vörös és fe­keték követtek, így, mire Tomi­ka, a nyugalmazott rendőr fő­törzs Tuja - Sanyika egy jól si­került névnapon egyszer vagy fél órát füttyögött a terasz egy sötétebb zugában dézsában álló díszfenyőnek, melyet Belzebúb- nak, András mama koromfekete korcsának vélt... -, asszisztálá- sával leszedte az első adag stea- ket, már nemhogy egy stéget, de egy papír tejesdobozt sem szíve­sen bíztam volna a társaságra. NA, MINDENKINEK jó étvágyat! - hazudta Bazalt, ugyanis az el­ső öt, nagyjából úgy harminc dekás pecsenyét maga falta be, s bár friss kenyér, paprika és paradicsom is került valahon- nét, csirkemellet eszegetett hoz­zá köretként. Utóbbit azonban száraznak találta, így cirka tíz­dekánként legurított egy korsó sört is, úgy négy dél-afrikai gyé­mántbányász heti kalóriaadagját magához véve három fertályóra alatt... LAJOS eközben Fülöpkével kevere­dett történelmi-ideológiai vitába a hússütés kapcsán, az elmúlt év­ben a Bajnai-Gyurcsány-Mester- házy Bermuda-háromszögben té­tován bolyongó Tomika bánatára még mindig Jobbik-hívő zsugorí­tott díjbirkózó ugyanis váltig állí­totta, hogy a grillezés ősi magyar hagyomány, akárcsak a bográ­csozás. Álláspontjának megerősí­tésére a Gasztroangyalt hozta fel, a műsorában ugyanis a honfog­laláskori ételek között egy lecsós sültet is bemutatott, s Lajos meg­jegyzését, mely szerint a paprika és a paradicsom nem tartozott Ár­pád és a vezérek alapélelmiszerei közé, lévén ritkán jártak Ameri­kában, szimpla nemzetgyalázás- nak minősítette. ez pont olyan, mint a finnugor ro­konság! Áz egészet az osztrákok találták ki, hogy ledegradáljanak minket valamiféle halevő maj­moknak - üvöltötte, majd duzzog­va félrevonult, s Lajosnak csak egy extra stendhali körrel sikerült kiengesztelni. Ahogy amúgy ezt mindenki előre pontosan tudta... A forgatókönyv ettől kezdve nagyjából a mindenkori nyárbú­csúztató estéket idézte, melyeket rendre Lajos kerékpáros artis­tamutatványa zárta le: amikor a drótszamárhoz lépett, mindenki gyorsan megtette a tétjeit, hánya­dik kocsibejárónál borul az árok­ba. A profik tudták, öt stendhali kör a választóvíz, afelett már a há­rom kishídnyi táv is komoly ered­mény, így a többség az első és má­sodik bejáró közé saccolt. Lajos azonban - talán a steak ellensú­lyozó hatása miatt - hat egység­nyit haladt, vagyis borult a papír­forma. aztán persze ő is... í i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom