Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 32. szám
2014. AUGUSZTUS 24., VASÁRNAP PANORAMA 3 HÍRSÁV Ismét exportálják a fukusimai rizst az első, jelképes, mindössze 300 kilogrammos rizsszállítmány elindult Fukusimá- ból Hongkongba. A 2011-es atomerőmű-baleset óta a körzetből nem lehetett agrártermékeket és élelmiszert szállítani se külföldre, se Japán más vidékeire. Most azonban mindent rendben találtak, és feloldották az exportstopot. Korábban Fuku- simából évi 100 tonna rizst szállítottak külföldre, főleg Hongkongba és Tajvanra. ■ Balszerencsés szaúdi diplomaták EGY HÓNAPON belül kétszer is kirabolták Párizsban Sza- úd-Arábia külképviseletének egy-egy diplomatáját. Még július elején 200 ezer eurót és a gépkocsit vitték el a tettesek, az autót később megtalálták, benne a pénz nagy részével, 162 ezer euróval. Néhány napja a francia főváros egyik sztrádabevezetőjénél állítottak meg egy másik diplomatakocsit, amelyben 250 ezer eurót szállítottak. A pénznek és az elkövetőknek nyoma veszett. ■ Csökkent a dúsgazdag orosz nő vagyona egy Év alatt 100 millió dollárral csökkent ugyan a vagyona a leggazdagabb orosz nőnek, de még így is egymilliárdot tudhat magáénak Jelena Ba- turina - tette közzé a Forbes Woman magazin. Az üzlet- asszony a volt moszkvai főpolgármester, Jurij Luzskov felesége korábban az Inteco vállalat tulajdonosa volt, ma „csupán” az elnöke. ■ Jelena Baturina A milliárdos fehér cica márka Hello Kitty 40 éves szünnapját Los Angelesben is ünnepük Lady Gaga is a nagy rajongók közé tartozik, bár egyesek szerint szokás szerint mások népszerűségében akar lubickolni az énekesnő Negyven év alatt olyan márka lett a japán golyófejű macskából, hogy vígan versenyezhet a világ legismertebb figuráival. Hello Kitty méltó versenytársa Miki egérnek vagy éppen a Rózsaszín párducnak. VR-összeállítás A világ végérvényesen két táborra szakadt! Azokra, akik soha nem hallottak Hello Kittyről és azokra, akik nem is fognak? Nem! A második táborban a világ szinte valamennyi országában a több tíz millió rajongóra, aki a vállalkozás kasszáját gyarapítja. Azon keveseknek, akik eddig nem hallottak Hello Kittyről, ide írom: a japán, száj néküli fehér cica 1974-ben kezdte pályafutását (ellenségei gyorsan elnevezték a cuki falatot golyó fejű macskának), amikor az akkor még javarészt gumiszandálokat gyártó Sanrio vállalatnál az új termék mellé kitaláltak egy rajzfigurát. Egy nagyobb tétel lábbeli az óvodásoknak készült, ám a papucsokra viszonylag körülményes lett volna macskát rajzolni, ezért kis erszénykén kezdte meg a pályafutását. Igaz, az elmúlt negyven évben szinte minden terméken felbukkant a jellegzetes rajz, leggyakrabban pólókon és egyéb cuki ruhadarabokon. Először száz százalékban a legfiatalabb korosztályt célozták meg, felbukkanása után néhány évvel már tévésorozatban is főszerepet adtak neki. Az eredeti ötlet kiagyalóinak legnagyobb meglepetésére Hello Kittyt elkezdték imádni a nagyobb lánytestvérek, sőt, az anyukák is. Japánban a nyolcvanas évek közepén olyan kultusza lett a huszas, harmincas években járó hölgyek között, ami Európában szinte elképzelhetetlen volt. Az Egyesült Államokban viszont nem volt az. Igaz, Hello Kitty már húszéves is elmúlt, amikor szintén megmagyarázhatatlan módon kitört az őrület, amely azóta is tart. Oly annyira, hogy október végén Japán után Los Angelesben tartják a világon a legnagyobb Hello Kitty-születésnapi bulit, amelyre a hírek szerint a celebek seregét Lady Gaga vezeti majd, s a koncerten más sztárok is fellépnek. A cicát Juko Simizu álmodta papírra, 1976-ban már védett márkaként futott, majd 1978- ban átvette az „anyai” szerepet Juko Jamagucsi, aki az utóbbi 36 évben szinte teljesen azonosult a hősével. Saját maga mondta, nem is tudja, hogy ki kicsoda, belőle van-e több Hello Kittyben, esetleg Hello Kitty nem más, mint a rajzolója. A jelenség megfejtésére a napokban vállalkozott a BBC-nek nyilatkozó Kazuo Tomatcu, a Sanrio PR-menedzsere. Szerinte már a harmadik nemzedék imádja a cicát, a családok barátjává vált, az évről évre felbukkanó konkurenciát (Brown és Cony vagy Line) nemcsak túléli, hanem mindig képes megújulni. Emellett a régi nagyok mellett (Miki egér, Hófehérke, Rózsaszín párduc) simán megkapaszkodott, sőt, Ázsiában mindenkit lehagyott, piacvezető. Japán mellett a macska legfontosabb vadászterülete Szingapúr és Hongkong, ahol az egyik bevásárlóközpont előtt 5 tonnás 8 méter magas alakja csalogatja az érdeklődőket. Hello Kitty az interneten is hódít, a Google 43 millió 300 ezer találatot dob ki egy pillanat alatt, míg Mickey Mouse (Miki egér) 23 millió 200 ezer találatnál, Pink Panther (Rózsaszín párduc) szerény 7 millió 860 ezer találatnál megállt. Az amerikai és európai sikert azzal magyarázzák, hogy az ottani kultúrákban sokszor dominált az erőszak megjelenítése. Ezzel szemben Hello Kittynél nincsebb csendesebb, szerethetőbb alak. Az emberek durvaság helyett jóra vágynak. Hetven országban ötvenezer termék a sanrio évi 5 milliárd dolláros forgalmából csak a Hello Kitty-termékek értékesítéséből tavaly 759 millió dollár folyt be. Hello Kitty-s mindenféléket a világ hetven országában lehet vásárolni, így Magyarországon is, ma már több mint 50 ezer (!) különböző terméket kínálnak. A Hello Kitty márka értékét egy éve még 7 milliárd dollárra becsülték, ám idén közel 500 milliót esett, mert a cég bejelentette, hogy a jövőben a franchise értékesítés rovására egyre több saját árucikket akar piacra dobni. A Sanrio a tőzsdén is megérezte a bejelentés hatását, részvényeinek árfolyama néhány nap alatt majdnem 20 százalékkal esett, de a piac azóta megbarátkozott a döntéssel. Kampányban TEGNAPTÓL HIVATALOSAN ÍS kampány van, úgyhogy most már nagyon oda kell figyelni, nem hibázhatok. Pedig nem is indulnék igazából, csak hát a Gizuék felkerestek küldöttségileg, hogy egy ciklust még vállaljak be, meg egyébként is, vége lesz itt mindennek, ha a trafikos Tibit választják meg októberben. MINDENKI TUDJA, hogy látástól mikulásig az itt élőkért dolgozom, a nap huszonnyolc órájában elérhető vagyok, a rosszakaróim mégis azt terjesztik, hogy megállt az idő minálunk, nem változik semmi. Hát már hogyne változna! Csak sajnos bizonyos fokig rossz irányba, mert ugye se pénz, se posztó. így meg tehetek én róla, hogy megszűnt a posta, az iskola, és már a hivatalban is csak néhányan vagyunk? viszont van új ravatalozónk, az se magától nőtt ki a földből a temető szélibe. Aztán újra lendületbe jött a tavaszi választások után már-már megszűnni látszó közmunkaprogram is, úgyhogy virágba borul a település a szüreti bálra, bárki meglássa. Olyan falunapot szervezek idén, hogy még a kormánymegbízott is az asztalon táncol a megyei elnökkel együtt, azt garantálom. jövő héten aztán valamelyik erre tévedő államtitkárral felavatjuk az új játszóteret, átadom a sportpálya frissen festett öltözőjét, meg a Kossuth utcai járda is éppen szeptember elejére készül el, úgyhogy lesz itt pezsgés. lehet, hogy kéne még egy jó kis rezsifórum is a művház- ba, a múltkorinak is olyan nagy sikere volt. Arról nem is beszélve, hogy ebben az évben még október közepe előtt kivitetem a portákra a téli tüzelőnekvalót, nehogy elhibázzák majd az iksze- lést az öregek. ha meg ezek után se választanak meg, akkor meg sem érdemelnek. Lehet, hogy Ferenc pápa is visszavonul látogatás A katolikus egyházfő gyakran találkozik az elődjével Titanic: nem számoltak a túl sok jégheggyel Ferenc pápa alig fejezte be dél-koreai látogatását, máris az esetleges visszavonulásától hangos a sajtó. Pedig az ázsiai országban tett utazás különös fontosságú volt. Katolikus egyházfő ebben az évezredben most járt először Ázsiában. Ferenc pápa szimbolikus helyszínen, Hemi várában találkozott 22 ázsiai ország hetven püspökével - ebben a várban kínoztak halálra a 19. században koreai katolikusokat. A Szentszéknek nincs diplomáciai kapcsolata többek között Kínával, Észak-Koreával, Afganisztánnal és Vietnammal, ezért a pápa különösen fontosnak nevezte, hogy az egyház fokozottan toleráns legyen, a püspökök folytassanak párbeszédet. Á pápa meglehetősen fáradtnak tűnt, amikor hazatért Rómába a hosszú útról. A repülőgépen újságírókkal beszélgetett, akiknek elmondta, ha egészségi állapota nem engedné meg a további szolgálatot, akkor akárcsak elődje, XVI. Benedek, visszavonulna. Néhány héttel ezelőtt már le kellett mondania egy programját, mert megbetegedett. Ferenc pápa úgy fogalmazott: bár tovább élünk, időskorban mégsem tudunk olyan jól kormányozni. Ferenc pápa egyébként már többször találkozott lemondott elődjével. ■ Ferenc pápa a valamikori szexrabszolgáknak Is lelki segélyt nyújtott a titanic óceánjáró tragédiájáért nemcsak a hajó kapitánya volt a felelős, amiért rosszul manőverezett és az optimálisnál sokkal gyorsabban ment, hanem a szélsőséges időjárás is. Legalábbis erre a következtetésre jutottak többévnyi kutatómunka után amerikai és kanadai geofizikusok. A Titanic 1912-ben bekövetkezett elsüllyedésekor a térségében különösen sok és kiszámíthatatlan mozgású jéghegy tűnt fel. Egy veszélyességi mutató alapján az 1900-as évek első évtizedeiben április-május között átlagosan 140-150 nagyméretű jéghegyet figyeltek meg a hajózási útvonalon. 1912 áprilisában azonban 1038 jéghegy akadályozta a hajók haladását, vagyis majdnem tízszer több a megszokottnál. Húsz év alatt egyébként csak kétszer figyeltek meg ezernél több jéghegyet. A Titanic drámája, hogy az egyik éppen arra az időre esett, amikor arra haladt. Ráadásul 1912 áprilisában eleve egy hónappal korábban úsztak dél felé a gigantikus tömbök, s ezzel az útvonal tervezésekor nem számolhattak. Ráadásul a katasztrófa idején, április 14-15-én különösen viharos szél söpört végig, amely nehezítette a mentést. A Titanic elsüllyedésekor 1504-en haltak meg. ■ t k Í