Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-18 / 192. szám
2014. AUGUSZTUS 18., HÉTFŐ SZOLGALTATAS 11 MA NAPKELTE 5.42 - NYUGTA 19.52 HOLDKELTE - - NYUGTA 14.44 ILONA napja ilona. A Heléna régi magyar alakváltozata a görög Helénából származik. Eredeti jelentése: vagy a Nap, vagy a Hold szó származéka, mindezzel arra a szépségre utalva, amelyet az égitestek megszemélyesítenek. Védőszentje: Szent Ilona császárnő, Nagy Konstantin császár édesanyja. Virága: az erdei ciklámen. TÜNDÉR Ilona a magyar mese- és mondavilág jótevő, szépséges asszonya, a szerelmesek pártfogója. Vörösmarty Mihály írt elbeszélő költeményt Szép Ilonka címmel és tette a romantikus történet révén vonzóvá ezt a keresztnevet. A vers ihlette Stróbl Alajos szobrászművésznek a budai várban látható alkotását, a Mátyás-kutat. Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményében Kukorica Jancsi szerelme Iluska, akiből halálával Tündér Ilona lesz. Ilka a név önállósult rövidülése. Gedő Ilka festőművész a múlt században alkotta különleges formavi- lágú képeit. Az 1990-es esztendőkben az Ilona már ritka név, az Ila, Illa, Ilonka és Ilus szórványos nevek voltak, a 2000-es években nem szerepelnek a száz leggyakoribb női név között. EGYÉB NÉVNAPOK: Agenor, Flóra, Flóris, Ilma, Lenke, Rajnáid. Egyházi ünnepek a katolikus naptárban Eu- des Szent János emléknapja, • Ilona és Rajnáid névnapja. A református és az evangélikus naptárban Ilona, Ilka napja. A zsidó naptárban Áv hónap 22. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Ez 24.15- 24; MTörv 32,18-21; Mt 19.16- 22. Református: Zsid 3,1-6. 4Móz 31. Evangélikus: lKir 3,16-28. IKrón 10,1-14. LOTTÓ - 33. HÉT fü 6,52,57,68,86 15,17,18,31,41,45 JOKERSZÁM:369627 OOOOO OOOOOO nem volt nem volt OOOO OxOOOO 2 332 290 forint 384 775 forint OOO OOOO 22 520 forint 7 010 forint OO OOO 1495 forint 1395 forint Következő hétre Következő hétre átvitt: átvitt: 190 millió forint 360 millió forint Joker: nem volt Következő hétre átvitt: 60 millió forint A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 3 41612i8I7 I 511 TIT 2 9 1 4 8 6 3 8 1 6 7 3 5 9 4 2 7 4 8 3 5 9 2 1 6 ±Á_5_2__8_Z 4|3^ 2 9 3 1 4 6 5 8 ff TI" 1_TlTjLXJiS ±^JLIJLÍ AJLJL 6 8 | 9 I 5 I 7 11 3 | 2T4~ Autózás: mi lenne ha... defenzív technika Járjunk mindig egy lépéssel előrébb! ' segitunk(a axelspringer.hu 06-80/922-016 V Hétfő-péntek: y \10-14 óráié/ Tolatásnál is érdemes minden eshetőségre felkészülni, hiszen ilyenkor is pillanatok alatt nagyon könnyen kialakulhat egy baleseti helyzet. Sokat hallottam a defenzív autóvezetési technikáról, de pontosan nem tudom, mit jelent. A folyamatos figyelmen felül tovább növelhetjük biztonságunkat és csökkenthetjük a balesetek kockázatát az úgynevezett defenzív vezetési taktika alkalmazásával. Elnevezése már sejteti a módszer lényegét, mely valóban a megelőzésen alapszik. A szabályok tiszteletén túl körültekintő, elővigyázatos, mi több, gyanakvó hozzáállással kell a volán mögött tevékenykednünk. Ez az elővigyázatosság, gyanakvás szintén elejét veheti egy-egy kényes helyzetnek. Vezetés közben nem kell mást tennünk, mint gondolatban mindig egy lépéssel saját járművünk előtt járni, és észrevenni azokat a helyzeteket, amelyek veszélyt hordozhatnak magukban. Ezeket a szituációkat dyno- men helyzeteknek nevezzük, amelyek önmagukban még nem veszélyesek, de könnyedén azzá válhatnak. Úgy is tekinthetünk rájuk, mint a vészhelyzetek előszobája. Ezek a dynomenek lehetnek alkalmak (például előzés, út szélén játszó gyerekek), helyek (például beláthatatlan útkereszteződés, országút, mely egy erdősávba vezet bennünket) és partnerek (például furcsán cikázó kerékpáros, erőszakosan tolakodó autóstárs, a forgalomhoz mérten lassabban közlekedő jármű). Ilyen helyzeteket észlelve eljátszhatunk a „mi lenne, ha...” gondolattal, elgondolkodhatunk azon, milyen szikrát rejt magában egyik-másik szituáció és hogyan előzhetnénk meg a bajt. Az agresszívan tolakodó autóst elengedhetjük és lemaradhatunk róla, a lassan haladó, bizonytalan vezetővel toleránsak lehetünk, és készüljünk arra, hogy a bizonytalanság veszélyeket szülhet, az út szélén játszó gyerekek pedig figyelmetlenek a játék hevében, hát nekünk kell felelősen viselkedünk és lassítanunk melléjük érve. Fontos tehát, hogy az autózás során ne csak a közvetlenül az autó előtt lévő útszakaszra szegezzük a tekintetünket, hanem messzebbre, előrébb irányítsuk azt. Ezzel észrevehetőnk viselkedésmintákat is, melyekből következtethetünk a közlekedőpartnerek következő lépéseire is. ■ Nemzeti Közlekedési Hatóság, Autós fifikák kiadvány A megszakítás, a naptármódszer nem biztonságos A barátnőmmel fiatalnak érezzük magunkat ahhoz, hogy gyereket vállaljunk. Mivel a szülei nem tudják, hogy már nem szűz, nem mer fogamzás- gátlót szedni, az óvszerrel pedig nem boldogulunk. A meg- szakításos módszer mennyire biztonságos? A mai világban sokszor kémek tanácsot anyák a 15,16 éves lányukat kísérve. Szerintem a szüleik is örülnének, ha tudnák, mi a helyzet a partnerkapcsolatukkal. Az óvszer használata szerintem egy nőnek viszonylag egyszerű, meg kell kérni a fiút, hogy mindkettejük érdekében vegye fel. A megszakított együttlét sajnos nem túlságosam biztonságos, csak mintegy 80 százalékos, ami a tabletták 99,5 százalékához képest nagyon rossz arány. Beszéljenek a szülőkkel, és keressenek fel egy nőgyógyászt! ■ Dr. Rucz Árpád, szülész-nőgyógyász főorvos Szociális étkeztetés rászorulók részére Mennyi a szociális étkeztetés térítési díja? Azok a szociálisan rászorult személyek jogosultak étkeztetésre, akik koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt saját maguk, illetve maguk és ellátottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel a legalább napi egyszeri meleg étkezést nem tudják biztosítani. A szociális étkeztetés térítésmentesen, azaz ingyenesen vehető igénybe akkor, ha a jogosult jövedelemmel nem rendelkezik. Ezenkívül a népkonyhán történő étkeztetés minden esetben ingyenes. Egyéb esetekben a szociális étkeztetésért is térítési díjat kell fizetni, annak összege nem haladhatja meg az ellátást igénybe vevő személy rendszeres havi jövedelmének harminc százalékát. ■ magyarorszag.hu SKANDINÁV REJTVÉNY HOROSZKÓP OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 22.). Négy bolygó is a jegyében jár ma: tárgyalások, ügyintézés, álláskeresés, szerződéskötés szempontjából kedvező napja lehet, csak nehezére eshet, hogy egyszerre csak egy dologra koncentráljon. Kicsit mérsékelje kávéfogyasztását! szűz (Vili. 23-ix. 22.). Sok kiadása lehet, de vannak dolgok, amin nem érdemes spórolnia. Ha az otthonáról van szó, semmi sem lehet drága. így is előfordulhat, hogy nem tudja minden vágyát beteljesíteni. mérleg (ix. 23-x. 22.). Ha társával túl sokat kell hadakoznia, akkor talán most van itt az ideje a kimozdulásnak: utazzon el valahova jó messzire, már egyetlen távol töltött nap is egészen más megvilágításba hozhatja dolgait. skorpió (X. 23—xi. 2i.). A jegyén áthaladó Mars miatt most képtelen az alakoskodásra, de sokszor még az elvárható udvariasságra is. Ilyen helyzetben legjobb, ha egyedül tevékenykedik, mert társai csak bosszantják, akadályozzák. nyilas (XI. 22-xii. 21.). Bármenynyire szeretné is, nem képes egyedül megállni a lábán. A társaság sokszor idegesíti, de a hiány fájó. Ön az ég felé húz, mégis folyton letörik szárny- tollait. Ne féljen, kinőnek. BAK (XII. 22-1.19.). A jegyén áthaladó Plútó miatt képtelen tárgyilagosan szemlélni a dolgokat: de baráti, szerelmi légyottra kitűnő ez a csillagzat. A barátság, önmegvalósítás fontos az életében, valamilyen hobbira is rátalálhat. vízöntő (i. 20-ii. 18.). Sorsa most igazán élettel telik: te- vős-vevős korszakát éli, elborítja a munka, de végre sikerül a társasági életben is a középpontba kerülnie. Sok babért learathat, sok kapcsolatot építhet. Sütkérezzen a sikerben! halak (ii. 19-ni. 20.). Uralkodó bolygója, a Mars a Jupiterrel áll szemben: a túl nagy akarás most tévutakra viheti. Egy utazás most több bajt zúdíthat nyakába, mint örömet. De ha a szerelem vagy az üzleti érdek megkívánja, mégsem maradhat otthon. kos (in. 21-ív. 20.). Megláthatná a lehetőséget is minden veszteségben. Ha még mindig gyötrik múltbeli sérelmek, akkor ideje végre kibeszélni egy öreg, bölcs barátnőnek, ami fáj. Otthonában pedig szabaduljon meg mindentől, ami bántó emléket hordozhat. bika (ív. 2i-v. 20.). Pénzügyi kérdések hozzák döntéskényszerbe: legyen okos, és egy kicsit megalkuvó. Nagy reményei is beteljesülnek hamarosan, de ahhoz előbb meg kell tanulnia a lemondást. Vigyázzon az egészségére! ikrek (V. 21-vi. 21.). Nagy elkötelezettséget vállalt, de ezt ön nem bánja. Társa ellenkezése azonban felemészti erőit. A meggyőzés eszköze lehet, ha őt is bevonja valamilyen formában. Ön uralkodó típus, és szeret adakozni, de kapnia is kell valamilyen formában. rák (Vi. 22—vii. 22.). Anyagiak terén nem lehet oka panaszra, most mégis úgy érzi, csupa veszteség az élete. Igaz, sok a kiadása, de ha a szamárlétrán sikerül egy kicsit feljebb kapaszkodnia, akkor a továbbiakban sem apadnak el forrásai.