Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-05 / 155. szám

2014. JÚLIUS 5„ SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Megtréfáft történelem, megállított idő jó népesség Az egykori falurombolók nem gondolták, hogy Libickozma valaha útfelújításra vágyik majd Libickozmának papíron évti­zedeken belül ki kellene hal­nia. Legalábbis a KSH sze­rint. De a megye legkisebb zsákfalujában egyre-másra házat vásárlókat nem értesí­tette a kihalásveszélyről sen­ki. Se 9 legidősebbet, Irénke nénit, se a legkisebbet. A kéthónapos Koppánynak is bízvást lesz egy-két szava az elnéptelenedés ellen. Balassa Tamás Vannak az országban olyan te­lepülések, nem is kevesen, me­lyek 2001 és 2011, a legutóbbi két népszámlás között a lakos­ságuknak több mint 30 száza­lékát elvesztették, és kétszá­zan sem lakják őket. Ilyen jel­lemzőkkel a Központi Statiszti­kai Hivatal szerint nehéz hosz- szú távra tervezni. Hatvan fa­luról, közte hét somogyiról van szó. Libickozma már első rá­nézésre rácáfol a jövendölésre: szépen nyírt gyep szegélyezi az egyetlen utcát. Ahol dolgos ke­zek vannak, ott van tenni aka­rás is, és persze némi pénz a fűkaszába valóra. Végig halad­va az utcán látunk ugyan el­adó házakat, és félig összedől­tét is, de meghatározóbb a gon­dozott porták összképe. Itt sen­ki sem olvas KSH-jelentést. A statisztikusokat nem bántjuk persze, fontos szakma az övék, és bizony most sem megalapo­zatlanul tették közzé májusban a hatvan magyar település el­néptelenedéséről szóló tanul­mányt. Az említett falvakat nem a balszerencse néptelenítette el, és az emberek ezekben sem­mivel sem voltak kevésbé ra­gaszkodók sem a szülőföldjük­höz, mint bármely más telepü­lés lakói. Az állampárti dikta­túra azonban sokkal szíveseb­ben fényképezkedett a sztálin- városi öntödékben, mint a ma­gyar falun. És volt hozzá esz­közük, hogy a változásokat vil­lámgyorsan állítsák elő. Akkor városiasításnak hívták, ma in­kább tűnik falurombolásnak. Az erőltetett iparosítás jegyé­ben egy 1971-es kormányhatá­rozat mérte a legnagyobb csa­pást a falvakra: Libickozma 1970 és 1980 között a lakos­ságának több mint kétharma­dát veszítette el: 483-ről 135- re zsugorodott a népessége, amely csaknem száz éve ezer fölött is járt. Libickozma lakosságszáma hivatalosan 31, gyakorlatilag alig több mint húsz. De sok­kal többen választották ideig­lenes otthonuknak. A főváros­ból, de külföldről is számosán költöztek már ide. A kihalásra ítélt zsákfaluból fejlődő üdülő­falu lett. Ahol a madár se jár. És ez az egyik vonzereje. Emil Gauweiler huszon­két éve libickozmai. A német nyugdíjas egy magyar vadász barátja meghívására látogatott a faluba, és azonnal beleszere­tett az idilli csendjébe. Szerin­te a vadakat hagyni kell sza­ladgálni, ő a horgászatra eskü­szik. A 66 esztendős, picit ma­gyarul is beszélő férfi ma egye­dül él, felesége nyolc éve hunyt el. Otthon maradt családja lá­togatja időnként. Amikor ott jártunk, egy falubelijének se­gített, a terepjárójával éppen a tejet indultak leadni Pusztako­vácsiba. Szántóné Máté Veronika négy tehenet tart, sokáig a fér­jével együtt látták el a jószá­gokat. Az asszony márciusban özvegyült meg, így rá maradt a munka. Veronika a Nyírség­ből származik, a szerelem hoz­ta Somogyba. A családja is itt él a szomszédban, két unokája van, ők éppen nagymamájuk szülőföldjére utaztak a két hó­napos Koppánnyal, a legkisebb libicivel, és a három éves Atti­lával. Van egy harmadik gyer­mek is a faluban, a polgármes­ter lánya, tudjuk meg. Veroni­ka veje kőműves, és azon ke­vés mester közé tartozik, aki egy ilyen kis településen is kap munkát. Sok a házfelújí­tás, még építkezés is akad. Néhány házzal arrébb ismét német tulajdonú porta áll. An- gie-Schyle-Schaar azt meséli, nyaralás közben, éjszaka ve­tette őket a sors egy lakókocsi­val a zsáktelepülésre. Ott alud­tak, és reggel' megtetszett ne­kik a hely. Házat vettek, itt ra­gadtak, mondja, igyekezve el­nyomni Mona és Teddy, és a két kis öleb házőrző ösztöné­nek hangárját. Van egy ba­rátnője is, meséli, aki néhány házzal odébb éppen házfelújí­tásban van. Holland és belga lakója is van Libickozmának, tudom meg, őslakost alig ta­lálni. A 63 éves Csöndör Tibor több mint húsz éve a közeli Szőkepusztáról költözött ide. Ahogy mondja, ott már csak egyetlen ház maradt. Az ima- ház. Az idős, beteg ember té- esznyugdíjas, orvoshoz So- mogyfajszra, szakrendelésre a marcali kórházba jár. A pol­gármester felesége is segít ne­ki időnként. A ház körüli mun­kákkal a betegsége miatt nem bír el. Mint mondja, a legidő­sebb falubeli Rigó Rudolfné, Irénke néni 78 esztendős. A budapestiek egymást hoz­zák Libickozmára, és sokan nem is tudnak szabadulni tő­le. Alvégi Gábor 1983-ban járt itt először egy ismerőse révén. Miután építészmérnök, a falu szélén álló vízimalom látványa azonnal megragadta. Szerette volna megmenteni az enyészet­től, megvásárolni valahogy. Fel­újítható állapotban volt ugyan­is. De mire a terve réve ért vol­na, a somogyi ipartörténeti rit­kaságot elbontották. Elbontot­ták a tégláért. Ismerőse azzal hívta legközelebb, van eladó ház a faluban, és ő megvette.- Úgy gondoltam akkor, itt fo-. gom élni a nyugdíjas éveimet, és ezt mára sikerült megvalósí­tanom - meséli Gábor, akinek szakmai tudását és ízlését igé­nyesen helyreállított lakóház dicséri. Szerinte Libickozma a kis zsákfalvak túlélésének ta­lán egyetlen útját járja azzal, hogy a természeti környezete és jó lakóközössége révén ki­alakították az üdülőfalu jelle­gét. Amikor először járt itt, még mintegy hatvanan lakták a fa­lut, de a régiek közül kevesen élnek már, a fiatalokat elvitte a munkalehetőség hiánya.- Ma egy nagy problémánk van, amit önerőből biztosan nem tud mondani a falu, és ez a bevezető út rossz állapota - mondja az építészmérnök. ­Emil Gauweiler több mint húsz éve Németországból érkezett, Szántóné Máté Veronika a Nyírségből költözött ide A felújított kápolna toronyórája naponta csak kétszer mutat pontos időt Horváth Gábor polgármester: a közmunkát Is ki kell érdemelni! Keszthelyiék Budapesten élnek Angié Schyle-Schaar Csöndör Tibor 63 éves téesznyugdíjas a közeli Szőkepusztán élt, de ott már csak egy ház maradt: az imaház Egyre több a kátyú, és a felújí­tásra érdemes volna addig köl­teni, amíg az aszfalt teljesen járhatatlan nem lesz. Keszthelyi Gáborné nagy­mamaként láthatóan vakáció­zó gyermekekre vigyáz. A lá­nyok árnyas fák alatt játsza­nak. Fia vásárolta több mint tíz éve a libickozmai hétvégi lakot, és nem bánta meg. Szeret vezet­ni, a távolság nem akadály, a pi­henés pedig mindenért kárpó­tolja - meséli az asszony, akit a kis szőlő zöldmunkája közben akasztottunk meg éppen: met­szőolló és levelek a kezében.- A fiamnak nem annyira sa­játja a kertészkedés, én viszont imádom - meséli a - mint meg­tudjuk - szekszárdi születé­sű, és így a szőlészkedéshez ta­lán természetes módon hozzá­értő Keszthelyiné. Az asszony a közeli horgásztavakat ajánl­ja megtekintésre, a somogyfaj- szi Kovács Richárd éppen on­nan érkezik, hátán merítőszák. A kerékpáros fiatalember kis nyári munkát végzett a vizen. Marcaliban tanult gépi forgá­csoló szakmát, szeptembertől CNC-esztergályos ráképzés kö­vetkezik. Keresett szakmáját, mint mondja, nem viszi kül­földre, ha végez, Győr térségé­nek autóiparában szeretne el­helyezkedni. Keszthelyiékkel szemközt áll a polgármester háza. Hor­váth Gábor mezőgazdasá­gi gazdálkodó, aki kismotor­ral érkezett haza a tavakról az imént. Azt mondja, a 15 milliós költségvetésből gazdálkodó fa­luban hárommillió körül van a szabadon elkölthető forrásuk, a többit a pusztakovácsi közös hivatal fenntartása és egyéb kötelezettségek viszik el.- Egyre kevesebb jut sajnos, de nem panaszkodunk: négy közmunkásunk van, akikkel a közterületet rendben tart­juk. Aki megérdemli, annak van közmunkája. Amikor ket- ten voltak csak, én is nyírtam a füvet. Lássák, hogy bár nem az én dolgom, de ha kell, megcsi­nálom. Akkor vagyok nyugodt, hogy ha bejövoK a faluba, ren­det látok magam körül... Horváth Gábor meséli: 800 ezer és 2,5 millió forint körül vannak a házárak. Illetve vol­tak, mert amit igazán érde­mes volt felújítani, mind elkelt. A magas árak hozzájárultak, hogy csak olyan család vegyen házat, aki rendben is tartja, ér­zékelteti a helyi lakáspolitika finomságát. Melyben a baráti szálak, az ismerősi kötődések, ajánlások, vásárlások is benne vannak. A falu nagy büszkesége, a költségvetés felével felérő, de uniós forrású kápolnafelújítás volt. Az egyházi pályázat egy kis szakrális gyöngyszemet eredményezett a falu egyet­len terén. A toronyóra min­den nap csak kétszer jár pon­tosan: a mutatóit úgy festették a számlapra. Libickozmán megállították az időt. És ezzel a világon sem­mi baj. Ha a történelem nem fo­gott ki rajtuk, és a statisztiká­ban is a hibahatáron túl van­nak, miért ne viccelhetnék meg az időt? Idő van hozzá. Van Libickoz­ma is, és a haláli jövendölés el­lenére még csak rossz színben sincs...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom