Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-07 / 156. szám

2014. JÚLIUS 7., HÉTFŐ 10 ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Szabaduljon meg a belső feszültségtől egy kis masszázzsal Gyalogoljunk gyorsabban fittebb lesz Váljék a mozgás mindennapi elfoglaltságunkká Felélénkíti a vérkeringést, jót tesz a bőrnek az algás tusfürdő Az egészséges életmód része a rendszeres testmasszázs. Kelle­mes illatú, gyógynövényes olaj vagy olajos testápoló kell hozzá. A lágy masszázs oldja a felgyü­lemlett feszültséget, és a belső szervekre is jótékony hatással van. Ha reggel végezzük, gyor­sítja a vérkeringést és a nyirok­áramot. olajozzuk be egész testün­ket, fejünktől a lábujjunkig. Az egyes testrészekre legalább öt-öt percet szánjunk. simogassuk homlokunkat, mintha a gondokat és kellemet­len gondolatokat próbálnánk ki­törölni a fejünkből. Fordítsunk fokozott figyelmet a halántékra. masszírozzuk át erőteljes mozdulatokkal először a jobb, majd a bal kart. A válltól halad­junk az ujjakig, de csuklónkat és könyökünket se hanyagoljuk el. frissítsük fel a mell szöve­teit finom, körkörös mozdula­tokkal. hasunkat jobb kézzel, az óra­mutató járásával azonos irány­ban masszírozzuk át. dörzsöljük meg először a bal, majd a jobb lábunkat. A térdre és a bokára fordítsunk nagy figyelmet. ne feledkezzünk meg a láb­fejünkről, a talpunkról és az uj­jak közötti részről. fejezzük be a masszázst me­leg fürdővel vagy forró zuhany­nyal. Utána szánjunk egy kis időt a pihenésre. ■ Mindannyian tisztában va­gyunk azzal, hogy a rendsze­res mozgás szebbé, fittebbé, boldogabbá tesz. Sokszor mégis engedjük, hogy a lusta­ság győzedelmeskedjék. Van azonban egy sport, amely még a legreménytelenebb esetekben is megoldást jelent: ez a walking, vagyis a foko­zott tempójú, intenzív sétálás. AS-összeállítás Rendszeres gyaloglással for­mába kerül a testünk, ráadásul megerősödünk és még fogyunk is. Nagyon téved, aki úgy véli, a walking nem sport, hanem csupán egy kicsit sebesebb tempójú séta. Alig akad olyan sport, amely annyi izmot moz­gatna meg, és oly egyöntetűen karcsúsítana, mint a walking. Ráadásul természetes mozgás, így sokkal könnyebb elkezdeni a rendszeres edzést. ÍGY ÁLLJUNK NEKI Bármely sportról legyen is szó, a legnagyobb hibát mindig az elején vétjük: egyszerűen túl sokat vállalunk, és ezzel meg­terheljük a szervezetünket. Okosabb tehát kisebb edzés­adagokkal, például hetente két­szer tíz perccel kezdeni. Majd rövid időn belül kétszer húsz percre emelhetjük az edzés­adagot. Nemcsak fiataloknak: bemelegítés és a technikák elsajátítása után idősebbek is választhatják a nordic walkingot LEGYEN RUTINPROGRAM Váljon a napirendünk szer­ves részévé a mozgás. Olyan szükségszerűségként kezel­jük, mint a mindennapos tisz­tálkodást, bevásárlást. Soha ne szervezzünk a sportprogram helyett másik elfoglaltságot. Walking előtt mindig melegít­sünk be, hogy véletlenül se legyen izomhúzódásunk. Az edzést lapos terepen kezdjük, később aztán jöhetnek a me- redekebb, hegyes-dombos sza­kaszok. Nem a mozgás intenzi­tása, hanem sokkal inkább a rendszeressége számít. A JÓ TECHNIKA A walking a kocogás és já­rás keveréke. Nem tévesztendő Spéci botokkal is lehet tartani a tempót A walking egyik, egyre népsze­rűbb formája a nordic walking. Ebben az esetben speciális bo­tokkal kísérjük a mozgást. A különbség a két rokon sportág között az, hogy a nordic wal­king valamivel intenzívebb: szinte az egész izomzatot meg­mozgatja. A nordic walkingot nem egyszerű egyedül elkezde­ni. A sífutásból származó tech­nikát igazán csak szakember segítségével lehet elsajátítani. MIUTÁN MEGTANULTUK a moz­gást, lassan növelhetjük az edzés idejét és intenzitását. össze a sportgyaloglással, amit speciális csípőmozgás kísér. Ehhez a sporthoz nincs szük­ség különleges felszerelésre. Légáteresztő ruhát és kényel­mes futócipőt viseljünk a gya­logláshoz. A mozgást nem túl gyors lépésekkel indítsuk. A vállat tartsuk egyenesen és a csípőnkkel egy vonalban. A fejünket is tartsuk egyene­sen. Ezzel a tartással több le­vegőt juttatunk a tüdőbe. Az orrunkon keresztül szívjuk be- a levegőt, és a szájunkon ke­resztül fújjuk ki. A légzésünk ne legyen szaggatott, kapko­dó. A zihálás azt jelzi, hogy túl gyorsan haladunk. A karunkat mozgassuk lazán, a lépések rit­musának megfelelően. Ezzel megkönnyítjük a haladást. Álljon ellen a környezet csábí­tásának, ha a család hétvégi lustálkodásra, semmittevésre próbálná rávenni. Azt persze nem kell a férj és a gyerekek orrára kötni, hogy néhány házimunka, például a porszí­vózás, a teregetés, a kerti lo­csolás fölér egy-egy karcsúsí­tó gyakorlattal, vagy ha ezt a titkot mégis elárulja, vonja be őket is a házi egészségprog­ramba. Szerezzen néhány magányos percet a fürdőszo­bában, sós fürdővel, ha nem is pótolhat egy tengerparti nyaralást, de felfrissít. A tengeri algát tartalmazó tusfürdő vitaminjai és ásvá­nyi anyagai élénkítik a vér­keringést, megújítják a bőrét. Tusolás előtt érdemes a kör­nyezeti ártalmaknak legjob­ban kitett arcbőrt finoman átradírozni, erre csak heten­te egyszer-kétszer kerüljön sor (a kínai fehér teát tartal­mazó peeling elég kíméletes). A tisztítás után hosszan hidratáló és tápláló anyagot tegyen az arcára (például a fe­hér teából egy ampullányit). A tusolás után a testnek is kijár a kényeztetés vitamin­dús testápolóval, válasszon bőrfeszesítő hatásút. Soha ne tegye: tusolás közben hasz­nálhat nagyon meleg vizet, de az akciót sose fejezze be forróval, zárjon majdnem hi­deggel. ■ i TT?T !Mrf'7TrT-wrTTcnp»:i t'1 c 11 o —Montiul jlisraiumi =■■ | i m^hhhhíhi i yTTs^Tr^ppHHp i pun/Ttv^hhh shfktulühhi i Hlm^hhhhi i 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények Reggel 5.25 Hajnali gondolatok 15.15 A Mozart Bánd 6.35 Igazgyöngy© 9.05 Könyvajánló 6.30 OntheSpot© 9.05 Titokzatos küldetés Rajzfilmek j 6.55 Mokka© 5.30 Hogyan működik? © 15.50 Kenguk 7.25 Gyilkos sorok© | 9.10 100 kép a XX. 7.30 Tények a tányéron © (amerikai akciófilm, 2008) 85 7.35 Híradó (ismétlés) 9.30 Stahl konyhája® j 6.00 Kerékpártúra 16.05 Boldogvölgy 8.20 Született detektívek századról© 8.00 Zűrös kölykök 10.50 Az időutazó felesége 8.08 Minden Reggel© 9.35 Babapercek® 6.30 Híradó 16.15 TicketyToc 9.10 Szívek szállodája© 9.20 Váratlan utazás © tábora - Amerika © (am. rom. film, 2009) 110' Magazinműsor 9.40 TeleShop 7.00 Ma reggel 16.45 Állatkert 10.15 Topmodell 10.10 Hagyaték (ismétlés) . 9.00 Billy, a profi © 13.00 Az utazó Benne: ízes élet - Mautner 10.45 Astro-Világ 8.00 Híradó í a hátizsákban 11.10 Beugró Plusz (ism.) 10.40 Hazajáró (ismétlés) 9.25 A hangyák mindent ! (am.-fr. akciófilm, 2010) 103’ Zsófival; Reflektor 12.00 Tények Délután 8.20 Balatoni Nyár 17.15 Maja, a méhecske 12.15 Esküdt ellenségek: 11.10 Séfek csatája (ism.) tudnak© 15.00 Az istenek a fejükre 10.05 TopShop 12.25 Aktív® 10.05 Tigris a hóban © 17.40 A legkisebb Bűnös szándék © 12.00 Híradó 9.40 Szenvedélyek estek 2. 11.45 Asztro-Show 13.00 Walker, a texasi kopó 12.00 Híradó Ugrifüles (am. krimisorozat, III/6.) 12.20 Kívánságkosár és mániák© (dél-afrikai vígjáték, 1989)92' 12.50 Fókusz (ismétlés) (am. akciófilm-sorozat, 15-16.) 12.25 Napirend előtt 17.50 OzieBoo! 13.20 Acélszemély® 14.25 A Black Rose vár titka 10.10 Tornádók nyomában 17.00 A szállító 3. 13?25 Éjjel-Nappal 15.00 Halatortán© 12.55 Roma Magazin 17.55 Mesélj nekem! (am.akciósorozat, II/6.) 14.50 Lovassport 11.00 Szuperrendszerek® (fr.-angolakciófilm,2008)93' Budapest (ismétlés) © (vendégváró valóságshow) 13.25 Domovina | 18.10 Magyar népmesék 14.20 Gyilkos számok © | Nemzetközi Díjugrató 12.00 Furcsa evők© | Fsz.: Jason Statham, Ph 14.40 Glee 16.00 Családi Titkok© 13.55 Magyarlakta 18.15 Mirr-Murr kalandjai (am. krimisorozat, VI/1.) Verseny, 1. nap 13.05 Anthony Bourdain Natalya Rudakova, Frangois O - Sztárok leszünk! (magyar reality-sorozat) j - Vidékek krónikája 18.25 Lóti és Fűti 15.20 Shark - Törvényszé- 16.10 A világörökség - Külön utakon © Berléand, Róbert Knepper GO (am. vígjátéksorozat, 11/11.) 17.00 Maricruz® 14.50 Szívtipró gimi © 18.30 Caillou ki ragadozó© kincsei 14.00 Jimmy felveszi 19.00 Szöktetés© Ö 15.45 Az örökség© (mexikói sorozat, 107.) 15.35 Az élet megy tovább 18.45 Mumin-völgy (am. krimisorozat, 11/14-15.) 16.30 Térkép a kesztyűt© (amerikai akciófilm, 1975) 96' g (am.-mexikói sorozat, 65.) 18.00 Tények* 16.30 Híradó+ 19.00 Noddy kalandjai 17.15 Beugró Plusz© 17.05 Váratlan utazás (ism.) 15.05 Fényűzés felsőfokon Fsz.: Charles Bronson, ^ 16.50 A mentalista© Hírműsor 16.40 Párizsi helyszínelők Játékvárosban 18.20 Jóbarátok 18.00 Híradó, Dunasport 16.00 Állati oknyomozók© Jill Ireland, Randy Quaid (amerikai krimisorozat, IV/9.) 19.30 Jóban Rosszban © 17.30 Híradó 19.15 Thomas, (am. vígjátéksorozat, VI/1 -2.) 18.35 Bűvölet© 16.15 A Föld: A víz bolygója 21.00 12 menet 18.00 Híradó (magyar sorozat, 2389.) 17.40 Rex felügyelő© a gőzmozdony 19.20 Jim szerint a világ© 19.35 Linda© (am. ismeretterj. sor., 2 rész) (am. akciófilm, 2009) 108' 18.55 Fókusz® 20.15 Magánnyomozók® (osztrák krimisorozat, 13/10.) 19.25 Rolie, Polie, Olie (am. vígjátéksorozat, VI/16-17) 20.35 Szelek szárnyán® 18.00 Az ismeretlen Fsz.: John Cena, Aidán Közszolgálati magazin ' | (magyar reality-sorozat) 18.30 Gasztroangyal ® 19.50 Rupert maci 20.25 Két pasi 21.20 Hírek, Dunasport Amazónia® Gillen, Ashley Scott, Steve 19.45 Éjjel-Nappal 21.15 Édes élet® 19.30 Híradó varázslatos világa - meg egy kicsi © 21.30 Elhallgatott 19.05 Beépített főnök Harris, Gonzalo Menendez Budapest® (reality-sorozat) Benne: Sport, Időjárás 20.10 Elcserélt lányok © (am. vígjátéksor., VII/20-21.) történelem© -Kanada® 23.10 Sziklák szeme 2. © (magyar sorozat) 22.30 A gonosz álarca © 20.20 Kékfény® (amerikai sorozat, 30/6.) 21.15 Marié, 22.25 Rudolf Steiner 20.00 Az Élet keletkezése (amerikai horror, 2007) 86 21.10 Dr. Csont® (amerikai sorozat, 26.) 21.20 Holdfogyatkozás © 21.00 Híradó, Sporthírek a kurtizán visszatér © öröksége© 21.05 Szuperrendszerek Fsz.: Daniella Alonso, (am. krimisorozat, VII/7-8.) i Közben: Kenósorsolás (amerikai film, 2007) I 21.45 Thunder Sóul (német film, 2012) 23.25 Könyvajánló ' 22.00 A náci párt Michael McMillian, Jessica 23.10 Híradó 23.35 Zsaruvér © j 22.55 Híradó . 23.05 Hacktion Újratöltve 24.00 Nyugdíjas j 23.35 Vad, fekete idők felemelkedése © j Stroup, Jacob Vargas 23.45 Reflektor j (am. krimisorozat, II/5.) 23.10 Aranyfeszt | 24.00 Az A38 hajó színpa- bajkeverők© ! 0.15 Mozart: A-dúr 23.00 Fényűzés felsőfokon 0.50 Ómen© 24.00 Ripley és a maffiózók 0.35 Tények Este 23.45 Barangolások J dán: Turisas (amerikai reality-sorozat) klarinétötös KV 581 23.50 A világegyetem® (amerikai horror, 2006) 110' (amerikai thriller, 2002) 1.20 Aktív (ism.) © öt kontinensen © 0.55 Különleges 1.10 CSI: A helyszínelők 0.55 Himnusz, Hírek 0.40 Variációkegy Fsz.: Liev Schreiber, 1.15 A végső akarat : 1.40 Békétlen békítő © 0.15 Párizsi helyszínelők mentőalakulat (am. krimisorozat, X/17.) 1.05 Hazajáró® világvégére® Júlia Stiles .......................................... .................................................................... ................................................................... ...................................................................................................... SÉ áii eSák 14.40 Glee - Sztárok... 22.30 A gonosz álarca 14.50 Szívtipró gimi 19.15 Thomas... 19.20 Jim szerint... 18.35 Bűvölet 10.10 Tornádók nyomában 19.00 Szöktetés sÜpef^vÍIHBBHB hír tv fiijvimanÍT^BB sport^VHI^H rTT^rmm. 13.00 Utolsó vérig 14.00 Szere- 9.15 Kongó ® (amerikai sci-fi, Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, I 6.00 Privátfilmek újratöltve (10 9.00 Póker (ism.) 11.00 Televíziós 14.25 Televíziós vásárlás 15.50 8.00 Licitvadászok 9.00 Raktár- 18.00 Az én Spanyolországom - lem zálogba 15.00 Szeretők és ri- ism.) 11.15 Családi Titkok (ism.) 17.00,18.00,21.00,22.00:6.00 rész) ® 9.00 Teleshop 11.00 vásárlás 12.00 Kosárlabda. B33- 700-as klub 16.30 Kőbánya Hír- vadászok 10.00 Csomagcsaták 19.00 Justine hétköznapi finom­P3 válisok 16.00 Barátok közt 16.30 12.20 Jóban Rosszban © 13.05 Soroló 8.05 Civil kaszinó 9.05 Nap- Aranykor © 11.30 Film Mania as torna (ism.) 12.45 Salakmotor, adó 16.55 Világhíradó 17.05 Fó- 11.00 Bear Grylls (angol sorozat, ságai 19.30 Húsimádók klub- ■ O Vacsoracsata 17.30 Tóm és Jerry Rabok és szeretők © 14.05 Édes ról napra 9.30 Felfedező 10.30 Stars® 11.40 Szerelem, vak vagy Dán GP (ism.) 15.30 Tenisz. WTA- rum 17.45 Híradó 18.05 Sport- 8 rész) 15.00 Aranylaz Alaszká- ja 20.00 A boldogság receptjei S 18.00 Nyugi, Charlie! 19.00 A élet (ism.) ® 15.25 Pimasz úr ott Európai híradó 11.05 Reporters ® 13.20 Misztikus játék © 15.05 torna, Bukarest, 1. nap (éló) 19.30 percek 18.15 Hírvita 18.45 Hír- bán 16.00 Autókereskedők 17.00 20.30 Nigellissima 21.00 Éttermi nagy svindli 20.00 Glades - Tért- alszik 16.25 Aktív ©16.50 Tények 11.30 Bruttó 13.05 Ázsia 13.30 Utazás olasz módra© 17.00 A tu- Mai helyzet 19.45 Ökölvívás, adó 19.25 Egyenes beszéd Amcsi benzinfalók 18.00 Kana- praktikák otthonra 21.30 Kocs­gerparti gyilkosságok 21.00 Hír- 17.15 Hal a tortán (ism.) © 18.15 Garázs 14.05 BBC Click 14.30 ti balhé (amerikai akciófilm, 1993) Profi gála, Las Vegas, Timothy 20.45 Hatalom és pénz 21.45 dai raktárárverések 19.00 Cső- makaják 22.00 Elő a fűszerekkel adó 21.30 Hazug csajok társa- Édes élet ® 19.30 Családi Titkok Zöld övezet 15.30 Our World @19.00 Blöff (olasz krimivígjáték, Bradley-Manny Pacquiao (ism.) Híradó 22.05 Világhiradó 22.20 magcsaták 20.00 Licitvadászok 22.30 Heston hétköznapi kony­sága ® 22.30 Gyilkos hajsza © © 20.30 Tiltott szerelem © 21.30 16.05 Célpont 16.30 Paletta 17.30 1976) © 21.00 Macska-jaj (jugo- 22.45 Kamionverseny. Eb-futam, KL Auschwitz (magyar dokumen- 20.30 Raktárvadászok 21.00 Ka- hája 23.00 Justine hétköznapi fi­23.30 Jóbarátok 24.00 A nagy Hal a tortán (ism.) © 22.30 Pokol- Hírvilág 19.30 Magyarország élő- szláv-fr. vígjáték, 1998) ® 23.25 Nogaro (ism.) 23.45 Sportverda tumfilm, 7.) 22.50 Rendkívüli in- nadai raktárárverések 22.00 Li- nomságai 23.30 Mediterrán ka­svindli 1.00 Glades-Tengerparti fajzat ® (am. fant. akciófilm, 2004) ben 21.35 Stopper 22.30 Páholy Hick (amerikai akciófilm, 2011) ® (ism.) 1.00 Tenisz. WTA-torna, terjú 23.15 Hazahúzó 24.00 Hír- citvadászok 23.00 Kincsek a paj- land 24.00 A szakács, ha szabad­gyilkosságok (ism.) 0.45 Jóban Rosszban (ism.) 23.05 Magyarország élőben 1.15 Halálra rémülve® Bukarest, 1. nap (ism.) adó 0.35 Egyenes beszéd tából 24.00 Amcsi benzinfalók napos 0.30 Ahoj, Halország A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom