Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-05 / 155. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2014. JÚLIUS 5., SZOMBAT FELÜTÉS Minimálbér A német parlament alsóhá­za, a Bundestag csütörtökön nagy többséggel megszavaz­ta a 8,50 eurós törvényes mi­nimális órabér bevezetését. Ez forintban minimum 2500 forintos órabér, vagyis 20000 forint naponta. Húsz munka­nappal számolva 400000fo­rint havonta. Ehhez nem kell mit hozzátenni, (ca) HÍRSÁV Felkészítésen a babócsaitáborozok ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK tar­tott veszélyhelyzeti felkészí­tést a barcsi polgári védelmi felügyelő Babócsán. A tábor­ban a 30 diák a szórakozás mellett megtanulta a felelős­ségteljes magatartási normá­kat is. A katasztrófavédelem célja, hogy minden gyermek­nek lehetőséget adjon arra, hogy a környezetükben jel­lemző, helyi veszélyekkel és az azokra adandó válaszok­kal megismerkedjen. ■ H. M. Vasúti felújítás miatt buszok közlekednek a dombóvár- gyékényes vas­útvonalon a vonatok módosí­tott menetrend szerint köz­lekednek. Július 12-ig a So­mogy és a Rippl-Rónai IC-k helyett Sárbogárd és Kapos­vár között kell autóbuszok­kal utazni, július 13-tól au­gusztus 29-ig a valameny- nyi vonat helyett Dombóvár és Kaposvár között szállítják autóbuszok az utasokat, ki­vétel ez alól a Rippl-Rónai IC, helyette Dombóvár és Kis- . korpád között járnak vonat­pótló autóbuszok. ■ H. M. Hasba szúrta a fiát a kaposhomoki férfi összeveszett kaposhomo­ki otthonában apa és fia. A szóváltást dulakodás követ­te, majd az idősebb férfi dü­hében felkapott egy kést, és hastájékon szúrta a fiát, aki az elsődleges orvosi vizsgálat szerint súlyos sérülést szen­vedett. Az 56 éves férfit elfog­ták a rendőrök, és előállítot­ták a taszári őrsre. ■ K. G. Világrengető nyílzápor a völgyben lovasíjászat Huszonkét országból érkeztek versenyzők a kaposdadai Kassai-birtokra ► Folytatás az 1. oldalról- Bravó, Robi! - tapsolta meg a Vermes-klán a pénteki második csoport győztesét, egy vörös kaf- tános versenyzőt. A ruhája alap­ján papírforma-győzelmet ara­tott, hiszen a szín megmutat­ta, hogy viselője elért már verse­nyen - kilenc vágta alatt - 150 pontot. Ami megsüvegelendő tel­jesítmény, persze a hazaiak ennél többet tudnak, nem véletlenül je­lentette ki az egyik szervező: szo­morúak lenne, ha az első kilenc helyen nem magyar végezne. A végső győztes személyét sem adnák túl nagy oddsszal: Kas­sai Lajos produkciója egyelőre utánozhatatlan. Versenyen 289 ponttal tartja a világcsúcsot, de már 321-et is lőtt edzésen... Robi közben befejezte futamát, s elégedetten szállt le a lóról. Ezt már ő maga mesélte, méghozzá ízes magyarsággal, ugyanis a vajdasági Zenta szülötte, s a dél­szláv háború elől menekült Kana­dába. így már érthető, miért nem a hoki rabja lett... Jött a következő csoport, ben­ne az egyik kínaival, aki barát­nője kamerája előtt öltözött be, s szép eredmény várt rá, ugyanis a nagy pózolásban beletoppant egy még gőzölgőén friss lólepénybe...- El kellene onnan jönni! - szólt az egyik rendező a völgykat­lan alján ücsörgő nézőkre, akik a gyakorlódombnál telepedtek le, s mire feleszméltek, csak úgy zá­poroztak feléjük a nyílvesszők. Gyorsan feltápászkodtak, köz­ben egyiküknek megszólalt a te­lefonja. Aktuálisabb csengőhang kevés adódott volna Bemstein A hét mesterlövészénél... ■ A. V. Korhű ruhák és zene: Kassai Lajos a nyolcvanas években élesztette újra a lovasíjászatot, mely mára világsportággá vált Négyszeres pénz intézményfelújításra Kaposváron beruházás Százharmincmillió forintból korszerűsödnek bölcsődék, óvodák, iskolák és rendelők A Somssich utcai bölcsődében jelentette be Szita Károly polgár- mester, hogy kezdődnek Kapos­váron a nyári intézmény-felújítá­sok. A munkákra az idén négy­szer annyi pénzt költ a város, mint egy évvel korábban.- Az idén több mint 130 mil­lió forintot fordít Kaposvár intéz­ményeinek korszerűsítésére - mondta Szita Károly polgármes­ter. - Ugyanis az intézményláto­gatásaim során több olyan jogos igény is felmerült, amely nem tűrhetett halasztást, s bekerült az idei felújítási programunkba. Ilyen például a Bárczi iskolában a nyílászárók cseréje és a panel­hézagok szigetelése, ami önma­gában csaknem húszmilliós be­ruházás. A Somssich utcai böl­csődében fűtéskorszerűsítés fo­lyik öt és fél millió forint érték­ben. Összesen 21 intézményünk újul meg a nyáron, köztük isko­lák, orvosi rendelők és bölcsődék is, több helyen nyílászárókat cse­rélünk, de van, ahol udvarokat korszerűsítenek. Csóligné Szlicki Katalin, a SzocioNet Bölcsődei Központ szakmai vezetője azt mondta: öröm számukra, hogy ekkora fi­gyelmet fordít a város a bölcsődé­ire. - Annál is inkább, mert ezek a beruházások szinte kivétel nél­kül a legkisebbek biztonságát szolgálják - mondta. - A Nem­zetőr sori bölcsődében az udvar térkövezése csakúgy, mint a Szi­getvári utcai bölcsőde teraszá­nak a burkolása. Valamennyi intézmény-felújí­tást kaposvári vállalkozók vég­zik, s a tervek szerint a tanév kezdetére valamennyi oktatá­si intézményben befejeződnek a munkák, kivéve a Búzavirág utcai óvodát. Itt zajlik ugyan­is a legnagyobb értékű munka a nyáron a városban, több, mint húszmillió forint értékben befe­jezik az óvoda utolsó kupolájá­nak a rendbe tételét. ■ Márkus Kata HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Mese az utcák lapátos kaposvári kiskirályairól □ismeréseket kaptak a nagyatádi kórház dolgozói köszönet A Semmelweis-nap keretében bensőséges házi ün­nepséget tartottak a Nagyatádi Kórházban. Vácity József főigazgató­tól Igazgatói dicséretet vehe­tett át Bogdán Gyöngy nővér, Bokor Lászlóné takarítónő, Lénárdné Dévai Zsuzsanna, Maronics Józsefné, Puskás- né Papp Margit és Zóka-Da- ni Zoltánná ápolónők, Len­gyel Béla telefonközpont ke­zelő, Tátrai Jenőné és Újvá­ri Imréné asszisztensek, va­lamint Vargáné Druzsin Ka­talin munkaügyi előadó. Har­matit Attila gipszmester a Ma­gyar Szakdolgozói Kamara dí­ját vehette át. ■ Györke József Janika is megirigyelte, volna a technikámat: a Mecsek-ralik pro- lógjain kerülgethette a sokszoros magyar bajnok ifjabb Tóth Já­nos olyan biztonsággal a bójákat, ahogy végigszlalomoztam a Hon­véd utcai csatornafedelek között. Az elmúlt hetekben napról napra faragtam a részidőkből, már-már ott tartottam, beszerzek egy na­gyobb franciakulcsot, barkácso­lok valamelyest az autón, aztán bevállalok egy sodrós kettest, ám az útépítők véget vetettek a mókának. Hétfőn például a hetedik zöld jelzés után is ott álltam a sötét­kék Astra és a szürke Seat mö­gött, reménykedve, hogy valaha azért megindul a kocsisor. Erre persze kevéske remény látszott, ugyanis az útépítők úgy gondol­ták, reggel nyolc és kilenc között kell feltétlenül elfoglalniuk a bel­város felé vezető sáv első tizenöt méterét Kaposvár egyik legfor­galmasabb kereszteződésében. Klasszikus 22-es csapdája ala­kult ki: lehetetlenség volt befor­dulni a 48-asról balra, illetve a hajdani Zselic felől egyenesen át­menni az úton, ugyanis a melóso­kat nem lehetett kikerülni szem­közt balra kanyarodni vágyók miatt. Akik viszont a négysá­vosra nem tudtak kikanyarodni a kereszteződés közepén ragadt bekanyarodni kívánók miatt. Kedden aztán úgy tűnt, vala­ki beszólhatott a kivitelező cég­nek, esetleg nem a legnagyobb csúcsban kellene megbénítani a forgalmat, szerdára viszont ismét kiderült: bár sokan a BMW-ket, Mercedeseket tartják annak, va­lójában Kaposváron az útépítő munkás az utak királya. Délután négykor ugyanis a nemzetőrso­ri buszmegállónál úgy gondol­ta egy gépkezelő, illetve a masi­nát unottan bámuló két lapátos, hogy ők bizony csak akkor tud­nak körbe fúrni egy csatornale­járatot. S annak rendje és módja szerint keresztbe fordult a gép az úton, nekiállt törni az aszfaltot, a melósok pedig üveges tekintet­tel nézték a percek alatt mindkét irányból úgy ötven méteresre fel­torlódó kocsisort.- Még kábé 15-20 perc - mond­ta rezignáltan egyikük, amikor már vagy tucatnyian szálltak ki az autókból, s érdeklődtek, még­is mikor szándékoznak szabad fo­lyást engedni a forgalomnak. Ar­ra meg csak legyintett, amikor azt firtatták tőle, kaptak-e enge­délyt a forgalom teljes leállítására - a nemleges válasz ugyan nem hangzott el, de mindenki tudta -, vagy akkor legalább jelezték vol­na, hogy ideiglenesen lezárják az utcát. Aztán bámulta tovább a fel­szakadó aszfaltdarabokat. A lin- cseléstől vélhetően csak az első blikkre minden cél nélkül mar- kolászott lapát mentette meg... És a kánikula, hiszen ki akar fülledt harminc fokban nevel­ni. Aki tehette tehát, meglehetős anyázások közepette megpró­bált megfordulni, s kitörési pon­tot keresni a kelepcéből. A több­ség a Damjanich-Kossuth útvo­nalat választotta, ahol negye­dik-ötödik zöld lámpára már át is ért a kereszteződésen. És köz­ben azon gondolkodott, jó ötlet ez a útfelújítási boom, s cseppet sem mellékesen kifejezetten rá­fért már az érintett utcákra - a - Honvédra főleg -, csak hiába a megfelelő idea, ha a végrehajtó tényleg azt hiszi magáról, ő a ha­talom. A három kilométeres hazautat alig negyven perc alatt sikerült abszolválnom. Tényleg beszer­zek egy franciakulcsot... ■ A. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom