Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-30 / 176. szám
8 ÉLETMÓD - TV-MŰSOR 2014. JÚLIUS 30., SZERDA Hétvégén ne csak tévézzen, menjen inkább kirándulni Moletten is vidám az élet önértékelés A boldogság, a lelki béke nem a karcsúságon múlik Telt hölgyek ne viseljenek testre feszülő ruhát A dietetikus szakemberek szerint ahhoz, hogy valakinek a túlsúlya ne menjen egészsége rovására, néhány lényeges dolgot feltétlenül szem előtt kell tartania. Az első, és talán legfontosabb a zsírban szegény étkezés. Sok gyümölcs és zöldség fogyasztása elengedhetetlen. Ugyanakkor szempont a cukor, a cukros üdítőitalok tökéletes mellőzése. A nassolás is azonnal kerüljön a szigorú tiltólistára. Két főétkezés között legföljebb egy-egy kis gyümölcs megengedett, azok közül is lehetőleg a kevésbé cukrosak. Számos olyan sport létezik, amely kíméli az ízületeket, és amely gyakorlása közben a plusz kilók sem nagyon zavaró- ak. Ilyen például az úszás, a jóga, a vízi torna, a séta. Már akkor is tesz valamit az egészségéért, ha lift helyett lépcsőzik, a szokásosnál egy megállóval hamarabb száll le az autóbuszról, villamosról és gyalogol, vagy hétvégén tévézés .helyett kirándul. ■ Életmódváltás: Irány a zöld! A divatlapok karcsú lányokat mutatnak. A kifutón magas, vékony hölgyek vonulnak. A plakátokról is ők pillantanak ránk. De ne higgyük, hogy ez a boldogság titka. AS-összeállítás Valaha igazán nőiesnek azok a lányok, asszonyok számítottak, akiken volt mit fogni, ahogy ezt nagyapáink, dédapáink emlegették, a korabeli krónikák leírták. Már csak azért is, mert a barokkos formák egyben a termékenység jelképei is voltak. Más idők jöttek, amikor a kifutókat, a filmvásznat és a magazinokat ellepték a vékony, olykor már kórosan sovány modellek és színésznők. A teltebb asszonyok nem értették, miért nem mutatnak rajtuk is ugyanolyan jól a vágyott ruhák, mint karcsú társaikon. És amikor a hölgyek végül e fölött a probléma fölött napirendre is tértek, végképp nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy a férfiak miért tartják szépnek a „csontkollekciókat” ahogy ők a vékony nőket gonoszkodva nevezték. Egyáltalán tényleg szépnek tartják? Telt-múlt az idő, és a gömbölyű nők lassan elvesztették önértékelésüket, majd sokan közülük evési zavarral, depresszióval kezdtek küzdeni. De szerencsére mostanában már az a Sokakat egyáltalán nem érdekelnek az önsanyargató diéták, büszkék a telt idomaikra hír járja, vége az önsanyargató diéták és a zörgő csontú modellek világának. Egyre többen állnak a telt idomúak partjára, és hirdetik annak szépségét. Spanyolországban már jó ideje kitiltották a kifutókról a túl sovány lányokat, és a címlapokról is egyre gyakrabban pillantanak ránk a már nem is olyan karcsú szépségek. Sőt itt-ott Hollywoodban is lassan megjelennek teltebb idomú filmesek. Ha valaki most bánatos megadással azt mondja erre, hollywoodi filmcsillagként, "plu- szos" modellként könnyű túlsúlyosnak lenni, mi a magunk részéről mindenek előtt azt ajánljuk, nem kell önsajnálatba fordulni. Persze amit lehet, meg kell tenni az optimális állapotért, de úgy, hogy számba- vesszük és elfogadjuk természetes adottságunkat. Ehhez először készítsünk egy listát, amelyen összegyűjtjük a jó tulajdonságokat. Lehet különösen bársonyos bőre, szép gömbölyű melle, gyönyörű szeme valakinek. Lehet, hogy szeret sokat nevetni, ő főzi a legfinomabb húslevest, vagy vele osztják meg barátnői a legszívesebben a titkaikat. Legyünk büszkék magunkra! Vegyük észre önmagunkban a színes, érdekes egyéniséget, a vonzó és szerethető vonásokat. Aki elégedett saját magával, annak a kisugárzása is kellemesebb lesz, és szívesen barátkoznak vele majd az emberek. Egy kutatás szerint a mo- lett hölgyek kedvesebbek, vidámabbak és lazábbak, mint sovány társaik, és ritkábban hisztiznek. A megkérdezett férfiak többsége szerint a duci nők az ágyban is jobbak. Ezt a szakértő egyrészt azzal magyarázza, hogy a formás, kerek idomok felkorbácsolják az erősebbik nem vágyát - nem úgy, mint a kiálló csontok, és a lapos fenék. Másrészt a tapasztalat azt mutatja, a teltebb asszonyok jobban megdolgoznak a kapcsolatukért, figyelmesebbek és odaadóbbak a partnerükkel. Egy telt nő az öltözködéssel ügyesen kiemelheti a szép, és elrejtheti a kevésbé előnyös testrészeit - magyarázza az a divattervező-szabásznő, aki telt- karcsúak számára készülő öltözékeket kreál. Az elöl mélyen kivágott ruha a szemet a dekoltázsra vonzza, előtérbe helyezi a nyakat, különösen, ha a molett hölgynek kontya, vagy jól vágott rövid haja van. Nem igaz, hogy a lobonc előnyös a moletteknek - állítja. A derékban keskenyí- tett ruha karcsúbbnak láttatja viselőjét, a bővülő szoknyarész elfedi a csípőt. Ha alkalmi ruháról van szó, jó tudni, hogy a szűk derék, a kiszélesedő szoknyarész homokóra alakot kölcsönöz. A hasat el lehet takarni a ruha anyagából készült hajtásokkal, átfedésekkel. Telt hölgyek lehetőleg ne viseljenek nagyvirágos mintájú, vagy testre feszülő darabokat. Ne akarják ugyanazt a szoknyát vagy blúzt felvenni, amely a 36-os méretű lányokon jól áll, inkább egyéni stílusuk legyen. ■ Az alkalmi ruha is jól állhat TBiiiifff7Tn.MtrfinB»A ne 114 ím^mnslHHHI rMH TTmmm. I vlas^TVHHH I spektrum^|PH| 7TTm^HH|HÍH 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.55 Mokka© 7.00Capri® 16.00 Malackó 6.55 Született detektívek 9.10 Könyvajánló 5.00 New York City Food 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (ism.) 9.30 Stahl konyhája © 8.00 Híradó 16.15 Babarés Badou 7.40 Gyilkos sorok 9.15 100 kép a XX. 5.30 Vezesd! © 9.05 JackHunter 8.08 Minden Reggel © 9.35 Babapercek © 8.20 Balatoni Nyár kalandjai 8.30 Született detektívek századról © 6.00 Motorshow ® - A menny csillaga 10.05 Top Shop 9.40 TeleShop 10.05 Az Ushuaia-expedíció 16,35 Tehénke mesék 9.25 Szívek szállodája© 9.30 Váratlan utazás© 6.30 Sportverda 2013® (amerikai kalandfilm, 2008) 11.45 Asztro-Show 10.45 Astro-Világ 11.00 Lengyelország© 16.45 Állatkert 10.20 A címlaplány 10.20 Szelek szárnyán (ism.) 7.30 Tények a tányéron© 11.05 Az elveszett 12.50 Fókusz (ismétlés) 12.00 Tények Délután 11.30 Kapa, kasza, fakanál a hátizsákban 11.25 A főnök® 11.10 Rózsák harca (ism.) 8.00 Híresek, gazdagok Jézus-videó nyomában 13.25 Éjjel-Nappal 12.25 Aktív© 12.00 Híradó délben 17.20 Maja, a méhecske 12.20 Esküdt ellenségek: 12.00 Híradó, Időjárás - és hajléktalanok © (német kalandfilm, 2/1.) Budapest (ismétlés) © 13.00 Walker, a texasi kopó 12.30 Hrvatska Krónika 17.50 Pity ke Bűnös szándék © 12.30 Kívánságkosár 9.05 Leplezetlen jövő® 13.05 Idegen invázió 14.40 Tuti gimi (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 13.00 Ecranul Nostru 17.55 OzieBoo! 13.20 Kettős ügynök © 14.20 Vers 9.35 Billy, a profi ® (kanadai sci-fi akciófilm, 2011) (amerikai sorozat, VII/6.) 15.00 Hal a tortán ® 13.30 Magyar 18.05 Mesélj nekem! (am. akciósorozat, II/2.) 14.30 Hungária Kávéház © 10.00 Nigel Marven 14.50 Szóljatok 15.45 Az örökség© (vendégváró valóságshow) világkarrierek© 18.15 Mesék Mátyás 14.20 Acélszemély© 15.00 Voyager-A múlt a cápák szigetén © a köpcösnek! (am.-mexikói sorozat, 82.) 16.00 Családi Titkok© 14.00 Cédrusliget® királyról (am. akciósorozat, III/2.) titkai és legendái ® 11.00 Állati rekordok© (amerikai vígjáték, 1995)87' PQ 16.50 Castle® (magyar realitysorozat) 14.50 Szívtipró gimi © 18.20 Frakk, a macskák 15.20 Gyilkos számok ® 15.30 Neve is van: 12.00 Furcsa evők® Fsz.: John Travolta, Danny O (amerikai krimisorozat, 111/1.) 17.00 Maricruz© 15.40 Az élet réme (am. krimisorozat, 1/1-2.) Budapest® 13.00 Katasztrófa® DeVito, Rene Russo W 18.00 Híradó (mexikói sorozat, 124.) megy tovább® 18.35 Caillou 17.15 Beugró Plusz© 16.30 Térkép 14.00 Rejtélyek nyomában 16.55 Tuszjátszma tp Esti kiadás 18.00 Tények 16.30 Híradót 18.40 És te mit gondolsz? 18.20 Jóbarátok© 17.05 Váratlan utazás (ism.) 15.00 Sorsfordító állatok © (amerikai thriller, ism.) gj 19.00 Fókusz® Hírműsor 16.45 Párizsi 18.50 Mumin-völgy (am. vígjátéksor., VI/18-19.) 18.00 Híradó, Dunasport 16.00 Az Anktartisz 19.00 Komisz kamaszok ” Közszolgálati magazin 19.30 Jóban Rosszban ® helyszínelők© 19.00 Segítség 19.20 Jim szerint a világ © 18.35 Bűvölet© pingvinjei Indiában 19.30 Éjjel-Nappal (magyar sorozat, 2406.) 17.35 Híradó kacsaszárnyakon (am. vígjátéksor., VI/19-20.) 19.35 A Tenkes kapitánya 17.00 Rejtélyek, (holland kalandfilm, 2006) Budapest® Közben: Skandinávlottó- 17.45 Rex felügyelő © 19.15 Thomas és barátai 20.25 Két pasi (magyar sorozat, 13/7-8.) mítoszok, legendák Fsz.: Tarun Anand, (magyar sorozat) sorsolás 18.35 Charly, * 19.25 Rolie, Polie, Olie - meg egy kicsi ® 20.35 Szelek szárnyán® 18.00 Amerika KimBoekhoorn 20.50 Barátok közt 20.15 Magánnyomozók® majom a családban 19.50 Rupert maci (am. vígjátéksor., VIII/15-16.) (kanadai sorozat, legkeményebb melói © 21.00 Tűz a mélyben® (magyar sorozat, 7023-7024.) (magyar realitysorozat) 19.30 Híradó este varázslatos világa 21.15 Feketelista© 2.1.25 Hírek, Dunasport 18.55 Állati oknyomozók® (amerikai akciófilm, 1997) 21.25 Szulejmán © 21.15 Édes élet® 20.20 Szabadság tér'89 20.10 Elcserélt lányok® (am. akciósorozat, 1/16.) 21.40 A vörös fogadó® 19.10 Beépített főnök Fsz.: Steven Seagal, (török kalandfilmsor., 91.) 22.30 A gonosz álarca 21.10 Rámenős páros ® (amerikai sorozat; 30/23.) 22.15 CSI: New York-i (francia krimivígjáték, 2007) -Amerika® Kris Kristofferson 23.15 Híradó (amerikai sorozat, 43.) 22.00 Híradó 21.00 Híradó, Sporthírek helyszínelők® 23.10 Könyvajánló 20.00 Rejtélyek nyomában 23.00 Bíbor folyók© 23.45 Reflektor Közben: Kenósorsolás 22.20 Twin Peaks ® 21.45 A lekoptathatatlan (am. krimisorozat, VIII/10.) 23.20 Gulág történetek® 21.00 Az ezüst fáraó (francia thriller, 2001) 106’ 24.00 Elfelejtve® 23.35 A férjem 23.10 Munkaügyek© (amerikai vígjáték, 2008) 23.15 Nikita® (magyar dokumentumfilm) 22.00 Náci kollaboránsok Fsz.: Jean Reno (am. krimisorozat, I/9.) védelmében® 23.40 Párizsi 23.15 Hacktion Újratöltve 0.10 A célszemély (ism.) ® 0.25 Vers, Himnusz, Hírek 23.00 Sorsfordító állatok ® 1.10 Blitz® A szerencse fia (amerikai sorozat, III/22.) helyszínelők (ismétlés) © 0.10 AzA38hajó 1.10 Nikita® 0.35 Vukán György 24.00 Louis Theroux: (angol-fr. akciófilm, ism.) 1.05 Holtak naplója ® 0.35 Tények Este 0.35 Az élet megy színpadán: Jónás Vera 2.05 Esküdt ellenségek: és Szakcsi Lakatos Béla Autisták közösségben 3.00 JohnRambo® (am.-kanadai horror, 2007) 1.20 Aktív (ism.)© tovább (ismétlés) © Experiment® Los Angeles® zongoraestje 1.05 Leplezetlen jövő © (am.-német akciófilm, 2008) 19.30 5^1-Nappal Budapest 13 00 Wáfeer, a texasi kopi^ 22.20 Twin Peaks 21.45 A lekoptathatatlan 13.20 Kettős ügynök 21.40 A vörös fogadó 17.00 Rejtélyek; mítoszok... 19t00 Korrtsz'kamas^^ .................................................................................................................................................................................................................................................... ..............................................................................|....................T777777TTTT7T77TT..........................................................................................................................................................a. .. ........................................................ hí r tv 'HHjH filmmanT™. spoRTTnHHHp jDiscovERY^VHp 12.00 Hazug csajok társasága 11.25 Családi Titkok (ism.) 12.30 Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, 5.00 Sportmúzeum ® 6.00 Pri- 11.00 Salakmotor. Csapat-vb, elő- 13.55 Start plusz (ism.) 14.10 13.00 Hogyan csinálják? 14.00 17.30 Villásreggeli mesterfokon 13.00 Utolsó vérig 14.00 Sze- Jóban Rosszban @13.10 Rabok ; 17.00,18.00, 21.00, 22.00; 6.30 vátfilmek újratöltve (10 rész) ® döntő (ism.) 14.00 Tenisz. ATP Televíziós vásárlás 15.25 Dynamo - Varázslat a világ körül- 18.00 Bili hétvégi lakomái 19.00 HH relem zálogba 15.00 Szeretők és szeretők 14.05 Édes élet (is- Lapzárta 8.05 Magyarország éló- 9.00Teleshop 11.00 Aranykor® 500, Washington 18.00Kerékpár. Hetiszakasz (ism.) 15.50 700-as 15.00 Amcsi benzinfalók 16.00 Mobilkonyha, mobilséf 19.30 O és riválisok 16.00 Barátok közt métlés)® 15.20 NaNeel® 16.20 ben 9.05 Versus 9.30 Zöld övezet 12.00 A nagy birodalom ® (6/3- BMX-világbajnokság, (összefogla- klub 16.35 Szókincs (ism.) 16.55 Autókereskedők 17.00 Aranyláz Húsimádók klubja 20.00 Kér03 16.30 Vacsoracsata 17.30 Tóm Aktív ® 16.50 Tények 17.15 Hal a 10.30 Soroló 11.05 Stopper 11.30 4.) 13.40 A vadon szava © 15.35 ló) 19.00 Arany pillanatok 19.15 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Alaszkában 18.00 Csupasz túlélők dezd a hentest! 20.30 Éttermi IQ és Jerry 18.00 Az élet csajos ol- tortán (ism.) ® 18.15 Édes élet ® Gyógyhír® 13.05 Lapzárta 13.30 Film Mania Stars ® 15.55 Apoka- Mai helyzet 19.30 Labdarúgás. Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 19.00 Csomagcsaták 20.00 Licit- praktikák otthonra 21.00 Jamie C dala 19.00 Folt a zsákját (am. víg- 19.30 Családi Titkok © 20.30 Hal Paletta 14.05 Vetítő © 15.30 Rét- lipszis 10.5 (ism.) ® 17.30 Föld- Futbol Mundial (ism.) 20.00 Láb- Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egye- vadászok 20.30 Raktárvadászok takarékos kajái 22.00 AusztráK játék, 1991) 21.00 Híradó 21.30 a tortán (ism.)® 21.30 S.O.S.Lo- rográd 16.05 Reporters 16.30 Pa- tenger kalandorai ® 19.05 Hívat- darúgás. Goalissimo 21.00 Láb- nes beszéd 20.45 Friderikusz 21.00 Kincsek a garázsból 22.00 lia négykeréken 22.30 Jót, de Hazug csajok társasága ® ve - Az egymillió dolláros meg- letta 17.30 Panaszkönyv 19.30 lan szövetséges ® 21.00 Vörös darúgás. Manchester United- (ism.) 21.45 Híradó 22.05 Világ- Kanadai raktárárverések 23.00 Az gyorsan! 23.00 Mobilkonyha, 22.30 Alcatraz^ 23.30 Barátok bízás (magyar vígjáték, 2011) ® Magyarország élőben 21.35 Pa- zsaru (amerikai akciófilm, 1988) Internazionale; Reál Madrid-Ro- híradó 22.20 Az elnök emberei alkukirály 24.00 Kanadai raktárár- mobilséf 23.30 James Martin: közt 24.00 Folt a zsákját (ism.) 23.35 Jóban Rosszban (ism.) 0.15 naszkönyv 22.30 Ikon 23.05 Ma- ® 22.55 New York királya® 0.50 ma (ism.) 1.00 Labdarúgás. Liver- (am. sor.) 23.05 Hazahúzó 24.00 verések 0.30 Csomagcsaták 1.00 Bretagne 24.00 A szakács, ha 2.00 Nyomtalanul Tiltott szerelem © gyarország élőben Ip Mán: A végső harc® pool-ManchesterCity(elíj) Híradó 0.35 Egyenes beszéd Autókereskedők szabadnapos 0.30 Olasz meló A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!