Somogyi Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)
2014-06-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám
SPORT 10 2014. JUNIUS 29., VASARNAP Brazilia szenvedve nyert negyeddonto A hazigazda valogatott nagy csalodast okozott a jatekaval A merkozes elso golja: David Luizt megelozve Gonzalo Jara a sajat kapujaba pattintja a labdat Blatter szerint Platini is be fogja adni a derekat Joseph blatter, a Nemzetkozi Labdarugo Szovetseg (FIFA) el- noke ugy veli, hogy az europai szovetseg (UEFA) fontolgatja, hogy a 2016-os Europa-baj- noksagon hasznalni fogja a brazlliai vilagbajnoksagon jol mukddo golvonal-technologiat. „Beszeltem Michel Platinivel, az UEFA elnokevel, s azt mond- ta nekem, hogy a 2016-os Eb-n alkalmazni fogjak ezt a tech- nologiat” - mondta Blatter a FIFA honlapjanak nyilatkozva. Platini korabban vehemen- sen tiltakozott az ellen, hogy a jatekvezetoket barmilyen technikai eszkozzel segitsek, s inkabb az alapvonali asszisz- tensek alkalmazasa mellett kampanyolt. Blatter ugy velte, a golvonal- technika alkalmazasa segiti a jatekvezetoket es a szurkolokat egyarant, ezert is volt sziikseg a bevezetesere a tornan, illetve ezert lenne hasznos alkalmaz- ni a jovdben is mas sorozatok- ban. „Biztos vagyok abban, hogy elobb-utobb a legerosebb bajnoksagokban is alkalmazni fogjak” - tette hozza. Az UEFA nem sokkal Blatter nyilatkozata utan cafolta, hogy az iigyben hamarosan vegle- ges dontes sziilethet, ugyan- akkor nem zarta ki azt, hogy a golvonal-technologiat bevetik a ket ev mulva sorra keriilo kon- tinensviadalon. „Az elnok ur azt mondta, megfontolja a rendszer haszna- latat, ugyanakkor ezt az iigyet nem lehet egy csettintessel el- intezni" - mondta Pedro Pinto, az UEFA sajtofdndke, s hozza- tette, a temaban a jatekvezetoi bizottsagnak is allast kell fog- lalnia, ezutan pedig a vegrehaj- to bizottsagnak kell meghoznia a vegleges hatarozatot. Blatter pozitivan nyilatkozott a szabadrugasok elott alkal- mazott spray fogadtatasarol is. Szerinte ez az ujitas is bevalt, mivel „a tamado csapatok sza- mara jo, hogy a sorfal valoban akkora tavolsagra all a labda- tol, amennyire a jatekvezeto a szabalyok alapjan kijeloli, s nem annyira, amennyire a sorfal maga helyezkedik.” Blatter kovetkezo dtlete, hogy minden edzo kerhessen ket „challenge”-et, visszane- zest felidonkent, a jatekvezetoi dontesek iranti ketelye eseten. Rendkfvuli izgalmakat ho- zott a brazlliai vb elso nyol- caddontdje. A hazai csapat „emberere akadt” a chilei legenysegben. Denes Tamas A brazil valogatott 40 merko- zesen, sot tetmerkozesen 1975 ota veretlen hazai palyan - ez- zel a tudattal lepett palyara az aranyzold mezes brazil csapat az elso nyolcaddontoben. Meg azzal a tudattal, hogy csapatuk a hosszu tortenelmeben meg soha nem szenvedett vereseget hazai palyan a chileiektol. Termeszetesen felepiiltek a seriiltek is, a brazil tabor David Luiz, a chilei Gary Medel alla- pota miatt aggodott a talalkozo elott. Utobbirol az El Mercurio cimu, Santiago de Chileben kiadott remek napilap azt ir- ta, hogy Medel jateka szinte elkepzelhetetlen. Ezek szerint csodakra voltak kepesek a chilei orvosok. Mar a himnuszok alatt fan- tasztikus volt a hangulat, mind a huszonket jatekos atszellemiilt arccal orditotta a nemze- ti imat, lehetett sejteni, milyen vehemenciaval vetik majd csa- taba magukat. A brazilok feher nadragot huztak, talan kabala- bol is, mert az eddigi legjobb ja- tekukat akkor nyujtottak, ami- kor ezt viseltek. Az elso husz perc a brazilo- ke volt, hevesen tamadtak. Meg ugyanolyan hevesen buntetot reklamaltak, amikor Hulkot, aki kenyszeritozott Neymar- ral, Mauricio Isla foldre vitte a biintetoteriileten beliil. Howard Webb, aki 2010-ben napra pon- tosan negy ewel ezelott vezette a ket csapat del-afrikai nyol- caddontojet is, eleg bator volt ahhoz, hogy tovabbot intsen. Valoszinuleg igaza volt. Akkor meg nem szereztek vezetest a brazilok, a 18. percben mar igen. Ugyan Neymarnak meg fajdalmai voltak, miutan az elso percekben osszeszedett egy „szazkilos”- csomagot Charles Aranguiztol, de remekiil ivel- te be a szogletet, Thiago Silva megcsusztatta, a David Luiztol tarto Jara pedig ketsegbeeset- ten a labdaba nyulva sajat kapujaba talalt. A Chelsea (illetve immar a PSG) hatvedje korabban meg soha nem szerzett golt a valogatottban, most ugy iin- nepeltek, mintha megtort volna a jeg. A FIFA is neki adta a golt - de a teve igazsagot tett, a chi- leiro'l keriilt a labda a kapuba. A brazilok tamadasban ma- radtak, Neymar kiserletezge- tett, jellemzo, hogy az 6 reven keriilt Fred is helyzetbe, Hulk is probalkozott, de ugy tunt, utobbi ketto, legalabbis ezen a tornan, nem melto az aranyzold mez hagyomanyaihoz. A 32. percben kiegyenlitett a chilei valogatott, eppen Hulk hibajabol, Alexis Sanchez reven. A Barcelona csataranak ez volt a tornan a masodik golja, egyebkent a legutobbi 14 valogatott merkozesen a 10. Ketseg- teleniil inkabb a brazilok hiba- ja, mintsem a chileiek tamado- jateka eredmenyezte a golt, de a tortenesek hatasara kezdod- hetett minden eloroi. A brazilok pedig ugy veltek, ha az elso 15-20 percben golt tudnak szerezni, megtorik a chileieket. Nem epitettek arra, hogy hatul hibaznak. Dani Alves bombaja, majd Neymar fejese jelentett ese- menyt a masik oldalon, de a felido' vegen ujra a chileiek sze- rezhettek volna golt, ezuttal Thiago Silva hibajabol. A masodik jatekresz is brazil fblennyel kezdodott, de gol, sot helyzet nelkiil. Aztan Marcelo passza utan Hulk a chilei kapuba lott - Webb ugy dontott, nem ervenyes a talalat, a csatar a bal karjaval szeliditette meg a labdat. A masik oldalon Aranguiz kozeli lovese utan Julio Cesar a torna egyik legnagyobb vedeset mutatta be. Neymar, majd Hulk helyzete borzolta a kedelyeket, Bravo mindkettonel vedett. Nem hozott golt a rendes jatekido, mint ahogyan aztan a hosszabbitas elso 15 perce sem. Tulsagosan ovatosak voltak a csapatok, fura volt egy faradtsaggal es onbizalomhi- annyal kiizdo brazil futballva- logatottat latni. Vegiil dontottek a tizenegye- sek, s az mindig lutri. Az ide- gek harca. Ezuttal a brazilok birtak jobban, de nagy szeren- csejiik volt. Brazilia-Chile 1-1, tizenegyesekkel 3-2. „Princip, a footballista”, azaz vadul rugta a labdat a merenylo szombaton szerte Europaban megemlekeztek az elso vilag- haboru kirobbanasahoz vezeto szarajevoi merenyletrol, amely- ben Gavrilo Princip megolte Ferenc Ferdinand foherceget es hitveset, Zsofia fonemes hercegnot. Princip, a footballista. A Sporthirlap 1914. augusztus 17-i szama a haborut kirob- banto merenylorol. Ekkeppen: „A farkasosztonu szerb diak, aki lavinat inditott, a sportban sem tagadta meg magat. Meg a footballpalyan sem tudta fe- gyelmezni indulatait, ugy hogy szamuzni kellett rola a fekte- lenkedesei miatt. Pedig akkor meg egeszen ifju, mindossze tizennyolc eves volt. A becsi egyetemen tanulo szarajevoi diaksag egyik tagja, aki iskola- tarsa volt a tronorokospar gyil- kosanak, a kovetkezo modon jellemezte Principet: Princip vermerseklete egyenesen a tig- risehez hasonlatos. (...) A diak- jatekokban sem lehetett hasz- nat venni, ott is csak galibat csinalt. A szarajevoi palyan ha- romszor vett reszt footballcsa- patunkban. Nem tekintve azt, hogy nem tudott jatszani, oly botranyosan viselkedett, hogy ketszer kiallitottak, harmad- szor pedig vegleg letereltek a gyeprol. A footballbol ered az iskolabol valo eltavolitasa is. Nem tudta elviselni, hogy ot, a nagyszerbet a horvat biro kiallitotta a jatekosok csatarso- rabol, s emiatt az osztalyfono- kevel oly perfiden viselkedett, hogy kicsaptak az iskolabol. Verbeborult szemmel hagyta el a szarajevoi kereskedelmi iskolat s azt mondta, hogy el- megy Belgradba. (S hozzatette): Varjatok, majd visszajovok, de nem lesz abban koszonet.” Sajnos, tenyleg nem lett, megszenvedte a vilag. Korabeli illusztracio a merenyletrol Az Oranje harmadik latinleckeje kovetkezik a Mundialon vasarnapi nyolcaddontok A mexikoiak a legutobbi ot vilagbajnoksagon mindig elbuktak ebben a szakaszban A holland valogatott elsorangu merleggel rendelkezik a 2010- es vilagbajnoksagot es a 2014- es torna eddigi merkozeseit egybevetve. Az Oranje nem veszitett merkozest a rendes jatekidoben, s csak a spanyo- lok elleni, negy ewel ezelotti vilagbajnoki donto't nem nyer- te meg Del-Afrikaban. A spanyolok es a chileiek (va- lamint az ausztralok) legyozese magasba ropitette a remenyeket Hollandiaban. A csapat eddig kivalo gollovo'format mutatott, elsosorban Arjen Robbennek es a harmadik csoportmeccsrol eltiltott Robin van Persie-nek a vezerletevel. A tiz szerzett gol a legtobb a mezonyben, igy, ha ugy tetszik, az Oranje jarult hozza a legnagyobb reszben ahhoz, hogy a mostani vilagbaj- noksag mezonye a 32-es csapat- szam bevezetese ota a legtobb golt hozo csoportszakaszt tud- hassa maga mogott. (1998: 126, 2002:130, 2006: 117, 2010:100, 2014: 136!). A holiandok, noha a del-af- rikai torna negyeddontojeben eppen ok bucsuztattak a brazi- lokat, mindenkeppen szerettek volna elkeriilni a rendezo or- szag valogatottjat - ez sikeriilt is a csoportgyozelemmel. Ne- gyedik fellepesiikdn harmad- szor jatszanak spanyol ajku csapattal. Ahogyan az elozd ketto, ugy Robben, a holiandok legjobbja a mexikoi valogatott sem iger- kezik konnyu ellenfelnek. A kozep-amerikaiak a horva- tok ellen nagyon jol, a kameruakar a Costa Rica-i, akar a go- rog valogatott jut be a legjobb nyolc koze, legsikeresebb vilag- bajnoki szerepleset eri el. A gd- rogok a csoportszakaszt is elo- szor„eltek till”, a kbzep-ameri- kaiak 1990-ben tovabbjutottak az elso harom merkozesiik utan, de utana kiestek a cseh- szlovakokkal szemben. BRAziLiABAN a Ticosnak bece- zettgarda veretlen maradtaz niak ellen jol jatszottak, s nem kaptak golt a braziloktol. Az El Tri-nek becezett csapat a leg- utobbi hat vilagbajnoksagon uruguayi, az olasz es az angol valogatottal szemben. A gorgok az utolso pillanatban kapott tizenegyesbol rugottgollal ejtet- tek ki az elefantcsontpartiakat. erdekes, hogy a Costa Ri- ca-iak legjobb csatara, Joel Campbell az elozo idenyben a gorog bajnok Olympiakoszban jatszott, a kapus Navas pedig a spanyol Levanteban a gorog Vyntra csapattarsa volt. kivetel nelkiil bejutott a legjobb 16 koze, de onnan egyszer sem tudott tovabblepni. Bar a mexikoiak mindosz- sze nyolc futballistaja jatszott europai egyesiiletben tavasz- szal, igy is akad azert olyan koztiik, akinek klubtarsa az ellenoldalon kiizd. „Chichari- to” Hernandez es Robin van Persie egyarant a Manchester United futballistai, aze az ala- kulate, amelynek edzoje, Louis van Gaal lesz az uj idenyben az Oranje szovetsegi kapitanya. Vasarnapi nyolcaddontok: Hollandia-Mexiko (Fortaleza, 18.00); Costa Rica-Gorogorszag (Recife, 22.00). Joel Campbell a klubtarsai ellen jatszik ► it i i i < v