Somogyi Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-02 / 127. szám

5 2014. JUNIUS 2., HETFO M E GYEI KORKEP Seregszemlet tartottak a somogyi vadaszok boszenfai unnepnap A vadgazdalkodas helyzeten javitana a keszulo vadaszati torveny ► Folytatas az 1. oldalrol ' A vendegeket Repa Imre alta- lanos es tudomanyos rektorhe- lyettes koszontotte, aki szerint az egyetem ekkove a boszenfai szarvasfarm, aminek a fejleszte- sere tovabbra is nagy hangsulyt fektetnek. Berend Ferenc, a So- mogy Megyei Vadaszok Szovet- segenek elnoke elmondta: a vada- szoknak ket nagy iinnepe van, az egyik augusztus vegen, szeptem- ber elejen, amikor az erdo temp- lomaban felhangzik a szarvas- boges, ami minden igazi vadasz szivet megdobogtatja, es az even- te megrendezett vadasznap, amit most Boszenfan tartanak. A me- gye egyik legnagyobb szabadteri rendezvenyere mintegy otezer la- togatot vartak. Gelencser Attila, a megyei koz- gyules elnoke szerint II. Ulaszlo azert adott cimert es pecsetet el- sokent Somogyorszagnak, mert a teriilet termeszeti adottsagai, erdei tettek elsove a megyek so- raban. Somogybdl keriilt vad a kiralyok asztalara, es a mai kor kotelessege, hogy hatekonyab- ban hasznaljuk ki a vadgazdal- kodasban rejlo adottsagot az itt elok boldogulasara, mondta az orszaggyulesi kepviselo. Pechtol Janos, a Magyar Va- daszkamara fotitkara, az Orsza- gos Vadasz Vedegylet iigyveze- to elnoke arrol beszelt, hogy a kormanyzat az elmult evekben sokat tett a vadaszokert, admi- nisztrativ terheiket csokkentette. A sport es hivatasos vadaszok je- lentos kedvezmenyekhez juthat- tak, most azonban egy nehez fel- adat all a kormany elott, az, hogy a vadgazdalkodoknak teremt­Keszul az uj vadaszati torveny. Tobbek kozott errol is szo volt az idei somogyi vadasznapon, Boszenfan senek jo koriilmenyeket, amit a keszulo uj vadaszati torvenyben fektetnek majd le. Az uj torveny- rol mar vitat folytattak a hiva­tasos vadaszok, most a kompro- misszumok kotese kovetkezik a termeszetvedokkel, az agrarka- maraval, jelentette ki Pechtol Ja­nos. Az eddigi szabalyozas sarok- pontjai maradjanak, de hosszabb ido, 15-20 ev legyen a vadasztar- sasagok teriileteinek berleti ide­Elismert teljesitmeny grof nadasdy Ferenc emleker- met kapott Galamb Gabor, a Ka- szo Zrt. igazgatoja. A Magyar Vadaszatert erdemermet adoma- nyoztak a Somogyi TISZK barcsi Dravavolgye Szakiskolajanak. Nimrod Vadaszermet kapott: FranczRezso, a rigoci vadasz- tarsasag elnoke, volt orszdggyu- lesi kepviselo, Vlgvari Jozsef, a somogysardi Nyires vadasztar- sasag gazdasdgi felelose, Voros Geza, a Somogyvar es kdrnyeke foldtulajdonosi kozosseg tagja. A vad es vaddszat szolgdlaert Somogyban dmu emlekeremmel tiintettek ki Domotor Denest, a korpadombi vadasztdrsasdg hi- vatasos vadaszat. Kamarai dt- szoklevelben reszesiilta Somo­gyi Vadaszholgyek Klubja.A Hu- bertus-kereszt arany fokozatat kapta Bognar Zsolt, a Csokoly es videke foldtulajdonosi kdzos- seg tagja, Erett Janos, a SEFAG kaposvari erdeszetenek hivata- sos vadasza, Kertesz Csaba, a jutai Makkos vadasztdrsasdg tagja, Nagy Jozsef, a Csokoly es videke foldtulajdonosi kozosseg tagja, Pulsinszky Zsolt, a SEFAG zselici erdeszetenek hivatasos vadasza, Torok Kovacs Zoltan, a Rinya menti Diana vadasztarsa- sagvadaszmestere, SudarJd- nos, a gyotai vadasztdrsasdg tagja es Sovdny Laszlo, a Csd- koly es videke foldtulajdonosi kozosseg tagja. je a biztonsagos vadgazdalkodas erdekeben, a minoseg miatt pe- dig szigorubb hatosagi feltigyele- tet es trofeabiralatot kemek. L. Simon Laszlo kormanybiz- tos szerint 2015-re lehet lij vada­szati torveny, boven lesz ido ki- dolgozni, hiszen a ciklus elejen jamak. A tervekben tovabbra is a vadasztarsasagoke lesz a vada­szati jog, mert ok kepviselik az ehhez szukseges kulturat, sza- mos problemara azonban megol- dast kell talalni. Az egyik ilyen a vadhus hasznositasa, amit feldol- gozatlanul visznek ki az orszag- bol, es neha kiilfoldrol keriil visz- sza a hazai aruhazak polcaira. Bar vadaszati nagyhatalom va- gyunk, a magyar Iakossag sok- kal kevesebb vadhust fogyaszt, mint az Europa mas reszein elok, ezert be kell vinni a vadhust a kozetkeztetesbe. Masik megol- dando problema a vadkar, ami Somogyban hatalmas mereteket olt. Az aranysakal visszaszori- tasat is megoldando kerdeskent emlitette, mert a Balkanrol bete- leptilt ragadozo merhetetlen ka- rokat okoz a magyar ozallomany- ban, a ritkitasaban jobban erde- keltte kell tenni a vadaszokat. A husz eves multra visszate- kinto megyei vadasznappal ko- zelebb akarjak hozni egymashoz a megyeben elo 3300 vadaszt es a civileket, mondta Kemenszky Peter, a megyei vadaszkamara titkara. Sokan allitottak ki a tro- feaikat, s a vadaszathoz kapcsolo- do kezmuveseket hivtak meg ide, tette hozza. A somogyi vadasznapon a szinpadon Hubertus miset tar- tott Sajni Balazs zselickislaki plebanos. A kezdoket fogadalom- teteliik utan a szinpadon avattak vadassza, ahol egy vadaszkessel a vallukra mert jelkepes iitest is el kellett viselniuk. ■ K. G. Az amurok voltak a nyerok a lipotfai emlekversenyen Fotok meselnek multrol es jelenrol Siofokon 60/60 Uzenet a jovonek: negyven ev mulva veszik elo az idokapszulat, melybe lapunk is bekeriilt HORGASZVERSENY Az ido (most) sajnos nem nekiink dolgozik, de ha mar itt vagyunk, akkor pro- baljuk meg - mondja szombaton reggel amolyan eloljaroban Mar- ko Istvan, a lipotfa-banyai Za- ranyi Kupa, egyben Kurucz Fe­renc horgaszemlekverseny fo- szervezoje. Megprobaltuk, s (ki- sebb) csodat lathattunk. A mel- lettiink horgaszo barcsi Viski Lajos - aki rendre nyeri a lipot- fai megmozdulasokat - ugy te- relgeti a szakba az amurokat, mintha az a vilag legtermesze- tesebb dolga lenne. A hat amur melle (merthogy tobb is leakad) ket ponty is a halotartojaba ke- riil, az osszsuly pedig tobb mint 15 kilo, amivel folenyesen nye­ri az emlekversenyt. A masodik hely Toth Lajosnak, a harmadik pedig Major Istvannak jut.- Nines semmi titkom: evek ota ugyanazt a hazi „fejlesztesu” kukoricat hasznalom - mondja a gyoztes Viski Lajos. Az utan- potlas koniaknal a lapunk szi- neiben versenyzo Fenyo Balazs - akit a Kapos Horgaszcentrum patronal - a verseny elso feleben hiaba var kapasra. Bo egy oraval a vege elott aztan egymas utan szakolja meg a szebbnel szebb karaszokat, akadnak deverek es torpeharesak is, s ezzel nemesak az utanpotlas koruaknal diadal- maskodik, hanem a felnottek ko- zott is ott van a legjobb hat ko­zott. ■ F. G. Idokapszulaba keriil lapunk mai szama is a siofoki Baross kozepis- kola udvaran; hatvan eves a szak- kepzo, mely ma a Somogyi TISZK szekhelyintezmenye. Negyven esztendo mulva, a szazadik ev- fordulon keriil majd eld az ido- kapszula, kerdes, mit szolnak az akkori diakok a papir alapu uj- saghoz, vagy keszulnek-e meg akkor olyan papirkepek, amilye- nekbol 60/60 cimmel nyilik kial- litas a mai iinnepseg kereteben: a Baross diakja, Szilagyi Dani­el a mai generacio eletet mutatja meg harminc foton, amihez har- minc, az iskola elmult evtizedeit felvillantd kep tarsul.- Osztalyfdnokom es informa- tika-tanarom, Bors Jozsef is ott rugja a labdat az egyik regi ke- pen, mint a siofoki szakkepzo akkori diakja - mutatja az egyik fotot Szilagyi Daniel, ll.B-s in- formatikus tanulo. Egy iskolai fotopalyazat hiret veve gondolta ugy, hogy megmereti magat, le- ven, hogy ket es fel eve a fotozas a hobbija. Parja reven kezdett el fenykepezni - arulja el -, o mar korabban is fotozott. A harminc regi kep melle maga is harmin- cat keszitett, vegigfotozta az is­kola eletet a sajat osztalya szem- szogebol. - Esemeny, riport, ter- meszet, ezek a kedvenc teriile- teim, a siofoki utcaikosarlab- da-bajnoksag fotosa vagyok. Magyartanarai, Lucz Janka es Szokoli Zsuzsanna segitettek Unnepnap. Hatvaneves a siofoki Baross kozepiskola Kilenc tanulo, ot szakma kilenc tanulo, ot szakma - tgy indulta szakkepzes Siofokon 1953. szeptembereben, a hetve- nes evek elejen pedig mar otven- ket(!) szakmara okttottak a het- szaz diakot. A megyei kozigaz- gatasi bizottsag amugy mar 1910-ben elrendelte egy iparos- tanonc-iskola megszervezeset Siofokon. Az iskola nehany ev- nyi megszakitassal 1949-ig mu- kodotta katolikus nepiskoldval egy epiiletben, majd 1953-ban szerveztek ujjd a szakkepzest. a mum 523. szamu Helyiipari Iskolaja a Baross Gabor Szak- munkdskepzo es Szakkozepis- kola jogelodje volt; 1973-igszer- vezetilega kaposvari 503. sz. Ipari Szakmunkaskepzo Intezet- hez tartozott. 1973 jelentosfor- dulatot hozott: onalld intezmeny left es uj epilletbe is koltdzott, jelenlegi helyere, kozvetlenul a Balaton partjara azEziistpar- ton. Az epiilet, a berendezes, a felszereles az idok soran jelen- tos fejlesztesen, bovttesen esett at. 1996-ban vettekfel a 19. sza- zad kiemelkedo politikusanak es szakemberenek, Baross Ga- bornak a nevet, orok ervenyu- nek tekintve szavait, utmutata- sul: „Minden allampolgar any- nyiter, amennyita kozjavara tesz.” a baross ma a Somogy Megyei TISZK szekhelyintezmenye. sokat Danielnek, valamint Ka- loz Renata es Szamosi Lorant TISZK-foigazgato, s ki ne hagy- juk a felsorolasbol kedveset, Tota Anitat. A fotokiallitast a Piinkos- di Szezonnyito kereteben a Kal­man Imre Kulturalis Kozpont is bemutatja. - Olyan muveszet- nek tekintem a fotozast, mellyel sajat, vizualis tortenetiinket me- selhetjiik el - igy Szilagyi Dani­el. ■Fonai Imre HIRDETfiS _________________________ Aj ubileumi rendezveny tamogatoi: FGSZ Zrt.; TESCO Global- Aruhazak Zrt.; Sidfok Vdros Onkormanyzata; Siojut Kdzseg Onkormanyzata; Somogy Megyei Katasztrofavedelmi Igazgatosag; Tartalmas Didkelet Alapitvany; KLIK Kaposvdr Megyekozponti Tankeriilete; Somogyi TISZK Krudy Gyula Tagintezmenye; Somogyi TISZK Drava Volgye Tagintezmenye; Somogyi TISZK Mathiasz Janos Tagintezmenye; AVE Zoldfok Zrt.; HM Kaszo Zrt.; HM VERGA Zrt.; Balaton- parti Kft.; SlO-ECKES Kft.; Royal Siitode Kft.; S-Food Gastronomy Kft.; Bujdosd Szoldbirtok es Pinceszet; Konydri Pinceszet; Garamvari Szoldbirtok es Pinceszet; Hidegvolgyi Halasto es Vadaspark (Sidfok-Kiliti); Balatoni Hajozdsi Zrt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom