Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-06 / 104. szám
2014. MÁJUS 6., KEDD ELETMOD - AUTO-MOTOE 9 Ez lehet a nyerő kombináció teszt A lépcsőshátú limuzin után itt a Skoda Rapid kombiszerű Spaceback változata A hazai piacon kifejezetten slágergyanúsnak ígérkezik a Rapid Spaceback, mely sikkes formájával és kedvezőbb vételárával nehéz helyzetbe hozhatja a „hagyományos” Rapidot. Miklós-Illés Kálmán A Skoda Rapid és a Spaceback verzió karosszéria-koncepciója is némi magyarázatot igényel: a „normál” Rapid tulajdonképpen egy lépcsőshátúnak kinéző ötajtós (a hátsó ablakkal együtt nyílik a csomagtérfedél), míg a Spaceback a kombik és ferdehátúak jellegztességét vegyítő, szintén ötajtós modell. Ám míg előbbi formája kicsit nyögvenyelős, addig az újdonság egy jó szín- és felniválasztással kifejezetten pofás. Ami a méreteket illeti, a Spaceback kicsit kurtább. A változatlan tengelytávolság ellenére 179 mm-rel rövidebb az autó, ennek megfelelően 550 literes csomagtér helyett csak 415 liternyi helyre pakolhatunk. A valóságban kicsit árnyaltabb a kép: a kombis farkialakítás miatt magasabb tárgyak könnyebben berakhatok a Spaceback-be (a kalaptartó a támlák mögé csúsztatható), így gyakorlatilag a helyzettől függ, mikor, melyik a praktikusabb. A rögzítőfülek és a két oldalsó rekesz itt is megtalálható a rak- térben, ám bővítés után nem lesz teljesen sík a felület, mert az ülőlapokat nem lehet felhajtani. Ettől függetlenül a maximális befogadóképesség területén nem érheti kritika a modellt, ugyanis közel 1,4 m3-esre duzzadhat a raktér. Tetszett • ELTALÁLT FORMA • PRAKTIKUM • HÁTSÓ LÁBTÉR Nem tetszett • KABINSZÉLESSÉG • TÚL FESZES FUTÓMŰ • ÖT FOKOZATÚ VÁLTÓ Összegzés MEG LENNÉK LEPVE, ha a Spa- ceback iránt kisebb kereslet lenne, mitn a „hagyományos”Rapid iránt. Csomagtartója ugyan kisebb, de a nagyobb raktérma- gasság miatt sok helyzetben jobban használható, formája pedig lényegesen sikkesebb. «0OA RAPID' Menet közben sem okoz csalódást a Rapid, legalábbis a 105 lóerős, 1,6-os TDI-vel biztosan nem. Középtartományban kifejezetten energikusnak tűnik A felépítésben nem merülnek ki a különbségek: például a Spaceback sofőrje háromküllős volánt forgat, az extralistán pedig ott van a xenon-fényszóró és a panorámatető, ami a kiindulási alaphoz nem rendelhető. A praktikus részletekből itt sincs hiány, így a tanksapka-fedélbe rejtett jégkaparó, a vezetőülés alatti rekesz, az ajtóba helyezhető hulladéktároló, vagy a parkolójegytartó remek szolgálatot tesz. Menet közben sem okoz csalódást a Rapid, legalábbis a megany- nyi modellből ismert 105 lóerős, 1,6-os TDI-vel biztosan nem. Az 1260 kg-os testet rugalmasan mozgatja a közös nyomócsöves dízel, középtartományban kifejezetten energikusnak tűnik. Némileg árnyalja a képet, hogy a Rapidban csak ötgangos a váltó, a VW Touran, a Passat vagy a Golf 4Motion 1.6 TDI verzióihoz hat fokozat jár. Ennek ellére autópályán sem válik tolakodóvá a hang, ám a fogyasztásban némileg érződik, hiszen a 6,2 literes tesztfogyasztás nem számít bravúrosnak. A Spaceback mindent egybevetve jól vezethető, hiszen hibátlan a pedálrend, ideális a szervokormány és remek sebességváltó. Ha nem lenne ennyire feszes a futómű és jobban csillapítaná az úthibákat, akkor valóban nehezen lehetne belekötni a modellbe. Közvetlenül a 105 lóerős dízel- modell után vettük górcső alá a 86 lóerős példányt, mégsem éreztük visszalépésnek. Már a menetteljesítményre vonatkozó adatok, 11,7 másodperces gyorsulás és 180 km/órás végsebesség előrevetíti, hogy tisztességesen megy az autó, de a gyakorlat még kellemesebb meglepetést tartogatott. Jól veszi a gázt és készségesen pörög fel a motor, s ha nem sietünk, 2000 alatt is felkapcsolhatunk. Az 1500-as fordulaton ébredő 160 Nm-es nyomaték még városhatáron kívül sem érződik kevésnek. Olyannyira nem, hogy 90-es tempónál már szívesen kapcsolnánk hatodikba, ha lenne még egy fokozat (a 105 lovas 1.2 TSI esetén van). Az egyetlen, ami a 86 lóerős verzió ellen szól, hogy autópályán kissé tolakodó a motorhang, de még ott sem szökik égbe a fogyasztás (6,5 liter körül kér inni a motor). így vegyes használatban HASZNÁLT AUTÓ SKODA FABIA (1999-2007) Az első generációs Fabia igen sikeres modell volt, ezt jól mutatja, hogy több mint 400 eladó példányt találni belőle! Az árak 400 ezer és 1,6 millió közöttiek, a legolcsóbb kombikért (az állomány mintegy 126 db) félmillió forintot kémek. Motorok terén a benzinesek dominálnak, a dízelek száma 60-ra tehető. AzADAC2007-es hiba- statisztikája azonban rávilágít arra, hogy a Skoda kisautója 7,0 literes fogyasztással kalkulálhatunk, de ha megrendeljük a 77 470 forintos start-stop rendszert és a vele együtt járó fékenergiát hasznosító generátort, néhány decit spórolhatunk. A 75 lóerős, 1,2-es benzines Spaceback alapmodell 3199360 forintért vihető haza, 100 ezer forinttal jutányosabb a „mezei” Rapidnál, így meg lennék lepve ha az importőr 2014-re tervezett 500 példányos értékesítési volumene ne jönne össze. A 86 lóerős 1.2 TSI benzines modell jelenleg 499999 foritnos árkedvezménynyel 3631541 forintért vihető haza, így ár-érték arányban szerintem ez a verzió a Spaceback kínálat favoritja. Ehhez képest az 1.6 TDI 105 lóerős kivitele a jelenlegi 650000 forintos árkedvezménynyel 4 401970 forintot kóstál. nem hibátlan - megosztott 19. helyezés az akkori Fiat Puntóval. Gyakori problémaforrás lehet az ablaktörlő motor, a hűtőcső, a rozsdás, berohadó kézifékhuzal, a generátor és a motorvezérlés, különösen 2006-os gyártás előtt A gyújtás is kényes pont, nemcsak a gyújtótekerccsel, hanem a nedvességet kapó gyertyákkal is akadtak gondok. A PD TDI dízelek nagyon takarékosak, az 1,4- es változatok „traktorhangja” zavaró, az 1,9-esek járása sokkal Műszaki adatok Skoda Rapid Spaceback 1.6 TDI Összlökettérfogat: 1598 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel Max. teljesítmény: 77 kW (105 LE) 4400/perc Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1500-2500/perc Hosszúság/szélessóg/magasság: 4304/1706/1459 mm Tengelytáv: 2602 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1463/1500 mm Fordulókor: 10,9 m Saját tömeg/teherbírás: 1260/535 kg Csomagtér: 415/13801 Üzemanyagtank: 551 Gyorsulás 0-100 km/h: 10,3 s Max. sebesség: 190 km/h Város/országút/vegyes: 5,6/3,7/4,41/100 km Tesztfogyasztás: 6,21/100 km C02-ki bocsátás: 114 g/km A modell alapára: 3199 360 Ft* A tesztelt verzió ára: 4 401970 Ft** A tesztautó szállítója: Porsche Hungária Kft * Rapid Spaceback 1.2 MPI.75LE ** importőri árengedménnyel simább. Egyes 2004 és 2005 között gyártott gázolajosokat visz- szahívtáka tandempumpa hibája miatt A háromhengeres kis benzinesek kerülendők, gyengék és sokat is fogyasztanak -jobb a békesség, a négy henger és a minimum 75 lóerő. vásárlás előtt próbáljuk ki a központi zárat, a világítást, figyeljünk a gyorsan kopó lengés- csillapítók, szilentek esetleges zajára, valamint az eleve nem túl harapós fékek hatásfokára. Népszerű, de korántsem hibátlan kisautó a Fabia Szerdától olcsóbb lesz a benzin és dízel bruttó öt forinttal csökkenti szerdától a Mól a benzin és hárommal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát - közölte az MTI. A benzint átlagosan 413-414 forintos, a gázolajat pedig 419-420 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd. A kutaknál 15-25 forintos lehet az árkülönbözet. Hozzátesszük: a GKI Energiakutató Kft. még a hétvégén jelezte: akár 4-5 forinttal is csökkenhet a benzin ára, míg a gázolajé 3-4-gyel, mivel az előbbi ára átlagban 2,7, a gázolajé 2 százalékkal csökkent a mediterrán piacon, a forint pedig heti átlagban csak 0,4 százalékkal erősödött. ■ Két futballsztárból nagykövet lesz a vb-n A 2014-ES brazíliai Labdarúgó Világbajnokságon a spanyol Iker Casillas és a brazil Ricardo Kaká lesz a Hyundai globális nagykövete. A két világsztárnak kulcsfontosságú szerep jut a Hyundai és a szurkolók közötti kapcsolat építésében, ezért számos marketingeseményt szervez velük a márka. ■ Motorcsere: erősebb alkatrészekkel A Porsche bejelentette, hogy az új GT3-as motorjában keletkezett tűzeseteteket a hajtórudat rögzítő csavarkötések meglazulásából eredő hiba okozta. A gyártó ezért minden egyes leszállított GT3-asba új motort épít be, amelyben megerősítik az említett alkatrészt. ■ Egyelőre külföldi piacra készül a magyar elektromos busz modulo család A közúti tesztelés után a Nabi telephelyén kezdik majd el hamarosan az új gépjármű sorozatgyártását Az Evopro csoport hároméves fejlesztőmunkájának eredményeként készült el az új Modulo buszcsalád, amely eBUS Ready, azaz ha nem kezdetben, akkor később lehet akkumulátoros meghajtásúvá alakítani. Dízelmotorral, dízel-elektromos hibrid hajtással, fóldgázas motorral vagy akár troliként is megvásárolható a jármű, és a tulajdonos később is bármikor újfajta hajtást szerelhet a karosszériába. Apropó karosszéria, az üvegszálas műanyagból készített önhordó felépítmény tömege mindössze 1,2 tonna, ennek megfelelően kisebb méretű fődarabokat használhattak. A 17,5 colos kerekek könnyebbek és a cseréjük is olcsóbb, mint a 22,5 colos daraboké, ráadásul kevesebb teret vesznek el az utasoktól. Amíg a vetélytársak hasonló külső méretekkel és műszaki tartalommal rendelkező autóbuszai 35-40 fősek, a Modulo Medio 65 személyes kapacitással rendelkezik. A prototípusnál két darab, 120 centi széles ajtó garantálja a gyors utascserét, felettük kamerás érzékelő végzi az automatikus utasszámlálást; a közlekedési vállalat központjában mindig naprakész információval rendelkeznek arról, hányán és hol használnak egy járatot, ennek megfelelően ütemezhetik a menetrendet. Az első ajtó mellett már elektronikus menetdíjíizető-készüléket is 30 év garancia a karosszériára, később is átalakítható elektromos hajtásúra elhelyeztek, jelezve a potenciális vásárlóknak, hogy a gyártón nem múlik a korszerű közösségi-közlekedési hálózatba való integrálás. Persze ez nem is annyira a magyar vásárlóknak szól: itthon érdeklődésből és szándékból sincs hiány, pénzből viszont nagyon is, így egyhamar nem lesz gyakori látvány útjainkon a szellős belse- jű Modulo, de külföldről nagy érdeklődés van iránta. Harminc év garanciát vállalnak a karosszériára (ezért is hangsúlyozzák, hogy akár később is át lehet alakítani elektromos hajtásúvá a buszt), és a modul-felépítésnek köszönhetően lényegében bárhol meg tudják teremteni az összeszerelés lehetőségét. Magyarországon a Nabi budapesti telephelyén kezdik majd el hamarosan az új busz sorozatgyártását, a mérnökök kíváncsian várják a hamarosan induló nyilvános tesztelés során szerzett tapasztalatokat. ■ Minden „attól függ” a jármű tudását nem nagyon akarták részletezni, még külön kérésre sem. A „mekkora a hatótáv?” kérdésre nincs megfelelő válasz, hiszen az attól függ, mekkora akksival rendeli az ügyfél a buszt, kér-e bele hatótávnövelő dízelmotort, ahhoz mekkora üzemanyagtankot kér, no és milyenek a domborzati viszonyok, a forgalom nagysága, stb.