Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-06 / 104. szám

2014. MÁJUS 6., KEDD ■■■■■ 3 MEGYEI KÖRKÉP Összkomfortos új fészket kaptak a gólyák a Drávánál Mélyrepülésben a cégek eredmény Árbevétel-emelkedésben reménykednek a somogyiak is VÉDELEM KÜLÖNÖS figyelmet szentelnek a dél-somogyiak a fehér gólyának. A fokozottan védett faj költésének ugyanis nem kedveztek az utóbbi éve- kaszályos periódusai. Ismere­teink szerint Barcson példá­ul már csak kettő, Drávaszen- tesen pedig összesen négy pár költ. Az egyik párra fokozott odafigyeléssel vigyáztak a helybéliek. A madarak ugyan­is egy romos állapotú ké­ményre, elkorrodált fészek­aljra tértek vissza tavasszal. Pár napig álltak a régi fészek mellett, miközben a helybéli­ek aggódva figyelték a törté­néseket. Közben a Duna-Drá- va Nemzeti Park szakemberei egy új fészekaljat helyeztek ki egy másik, közelben lévő ké­ményre. Az úgymond „kulcs­rakész,” összkomfortos, sok rozsét és bélésanyagot tartal­mazó fészket azonban csak később foglalták el a lakói. Április közepén valószínűsít­hetően lerakták már az első tojásukat is. A magyar nép egyik leg­kedveltebb madara rendkívül fontos faj. Magyarországon fo­kozottan védett, természetvé­delmi értéke százezer forint. ■ Jeki Gabriella Az ember sokszor maga is üldözi és bántja a gólyákat: nekik szerencsé­jük volt aligha megalapozottak ezek a várakozások. Á számítástechni­kai felszereléseket forgalmazó cégnél érzik a fizetőképes keres­let csökkenését.- Három éve közel 378 millió forint volt a forgalmunk, 2012- ben 360, tavaly mintegy 300 millió forint - közölte. - Egyelő­re nem számítunk jelentős bő­vülésre, elégedettek lennék, ha megismételhetnénk a múlt évi főbb gazdasági eredményeket. A létszám is csökkent: két éve 24- en voltunk, most 19-en. Rosta István, a kaposvári Vi­tai-Optika Kft. ügyvezető igaz­gatója szerint gyors változás nem várható: azzal már igen elé­gedett volna, ha a forgalmuk öt százalékkal emelkedne.- Nem oszthatom az optimiz­must, a könyvelési oldalon nem látszik a jelentős bevételgya­rapodás - húzta alá Keszthe­lyi László, a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének so­mogyi alelnöke. - A megbízók jelentős része gazdaságüag ne­héz szituációba került, a somo­gyi kisvállalkozások zöme alig­ha tervez nagy forgalomnöveke­dést. Lehet, hogy a makrogazda­sági adatok kedvezően alakul­nak, ám a somogyi adatokkal aligha lehet dicsekedni. Svajda József, az MSZOSZ ré­giós elnöke kifejtette: a nullához közeli pontról jól lehet mérni a változást. - A válság miatt ne­héz időszakot éltek túl a cégek, annál mélyebbre aligha lehe­tett süllyedni, onnan csak fel­felé lehet emelkedni - mondta. - Kisebb elmozdulás érzékel­hető, nőttek a keresetek, de a so­mogyi 175 ezres havi átlagkere­set nagyon messze áll az orszá­gostól, mely jóval 200 ezer forint felett van. ■ Harsányi Miklós ► Folytatás az 1. oldalról A K&H 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kér­dezte meg, hogy vélekednek a kö­vetkező egy évben cégük árbevé­telének és eredményének alaku­lásáról. Kiderült: az árbevétel-vá­rakozások másfél éve növeked­nek folyamatosan, míg a profit­várakozásoknál megtört a csök­kenő tendencia.- Rendkívül nehéz éven va­gyunk túl, abban bízom, hogy a gabona felvásárlási árak stabili­zálódnak, a tejár nő, s a tavaly­nál kiszámíthatóbb lesz a pi­ac - mondta Czeferner József, a nagybajomi mezőgazdasági zrt. elnöke. Az agrárcégnél a szar­vasmarhatartás veszteséget ter­melt, a növénytermesztésnek ezt kellett volna tavaly kompen­zálnia. Ma a cégvezető úgy véli, legalább 10 százalékos forgalom emelkedés hozhatna számukra megoldást.- A vállalkozások átlagosan 6,8 százalékos árbevétel növe­kedést prognosztizálnak a kö­vetkező egy évben, ami az elő­ző negyedévhez képest 1,5 szá­zalékpontos, míg az egy évvel korábbihoz képest 2,9 százalék- pontos ugrás - tájékoztatott Né­meth László, a K&H kkv marke­ting főosztály vezetője. - Egyben az elmúlt négy év legjobb ered­ménye, ami megközelíti a vál­ság előtti hangulatot. A hazai vállalkozások eredményüket te­kintve is derűlátóbbak: 86 szá­zalékuk növekedést prognoszti­zál. Az átlagos elvárás 4,1 száza­lékos eredménynövekedés, ami az utóbbi négy év legjobb értéke. Baltavári Zoltán, a Somogy In­formatika Kft. ügyvezető igazga­tója nem ennyire derűlátó. Kifej­tette: a dél-dunántúli régióban Mindenkinek megvan a maga terhe. Az építőipar is szívesen növekedne Országos átlagkereset: lecsúszott somogyi bérek A különböző méretű cégek árbe­vétel várakozásai egyaránt növe­kedtek, azonban a várt értékek lényegesen eltérőek. Hasonlóan a múlt negyedévhez, ismét a mik- rovállalkozások a legoptimistáb­bak, átlagosan 7,6 százalékos árbevétel növekedést valószínűsí­tenek. A középvállalkozások vá­rakozásai növekedtek a legna­gyobb mértékben, 6,7 százalékos emelkedéssel számolnak, szem­ben az előző évi negyedévi 4,4 százalékkal, míg továbbra is a kisvállalkozások a legvisszafo­gottabbak, árbevételük 5,5 szá­zalékos növekedését feltételezik. Az ipar cégek számolnak átlagon felüli, 8,3 százalékos árbevétel növekedéssel.- szerintem az egyik legfonto­sabb kérdés: Magyarország ké- pes-e felzárkózni az európai uni­ós átlagbérekhez? - így Svajda József. Szerinte egy a héthez az arány a hazai és a német átlag­bér között. Rámutatott: nem vé­letlen, hogy a somogyi középis­kolákban most ballagók nagyjá­ból 10 százaléka tart külföldre. Elfújja a szél a közvilágítást Bogláron panaszA szolgáltató szerint a vezetékekre nőtt fákat kell legallyazni Balatonboglárról, a Fonyódi ut­cából jelezték, évek óta megold­hatatlan gond: nagy szél esetén elmegy a közvilágítás. Ugyanígy a 7-es főúton, a közeli gyalogát­kelőnél. Nincs-e végleges megol­dás erre - kérdezték a városrész lakói. „A fonyódi utcában 18 kő­ris és egy fenyőfa gallyazására van szükség, ezt május 30-ig el­végzi az ezzel megbízott vállal­kozó. A gallyazás elvégzésével várhatóan a közvilágítási meg­hibásodások száma is csök­ken. - áll az E.ON válaszában.- A közvilágítás üzemeltetésé­ré Balatonboglár önkormányza­ta nem társaságunkkal, hanem a Közvill Zrt.-vel áll szerződés­ben. Felvesszük a kapcsolatot a közvilágítási üzemeltetésével megbízott céggel, hogy soron kí­vül járják fel ezt a szakaszt és az észlelt egyedi, illetve csoportos hibákat hárítsák el. Kijelölt mun­katársunk figyelemmel kísé­ri a közvilágítási szakasz esetle­ges jövőbeli meghibásodásait, ha ezek után is probléma lenne, to­vábbi intézkedéseket indítson.” ■ F. I. Csúcsra járatva „a legszigorúbb és legigaz­ságosabb vizsgák sem mérhe­tik valódilag valakinek iga­zi tudását, még kevésbé hasz- navehetőségét. Jó emlékezet, jó beszélőke, egy kis lélekje­lenlét és magamutogató szem­telenség - és az ily növen­dék biztos, hogy kitűnően fog vizsgázni. Az azonban kinek fő lelki tulajdona a higgadt íté­lőtehetség és, aki ugyan mé­lyen, de lassan gondolkozik, az le fog maradni mindezek­ben a vizsgákban” - írta 1857- ben az akkor hat éve beveze­tett érettségiről Széchenyi. a helyzet azóta nem sokat változott, s bár a köz ma is hajlamos az élet első próbája­ként, afféle felnőttkori belé­pőként tekinteni a matúrára, valós értéke az elmúlt évtize­dek alatt jelentősen devalváló­dott. Míg régen státuszszim­bólumnak számított, ma való­jában értéktelen végbizonyít­vány, mely igazából egy egy­szer használatos belépő a fel­sőoktatásba. Szakma és egyéb képesítés híján pedig a pálya­kezdő munkanélküliek vilá­gába. Nem véletlen, hogy a hazainál fejletettebb oktatási kultúrával rendelkező orszá­gokban - akad néhány... - a középiskola végén nem kötele­ző a matúra, a tizenkét eszten­dő tanulmányait igazoló pa­pír bőven elegendő bizonyos állások betöltéséhez. Mert rá­jöttek, a teljes tananyag be- magoltatása és számonkérése alig több mint egy hónap alatt felesleges időpocsékolás. ezzel szemben a kutatások alapján idehaza a megszerzett általános tudást tekintve az éppen érettségizők állnak a legjobban, ám elég néhány hó­nap, hogy annulálják előnyü­ket: egy tanulmány szerint a fiatal felnőttek a középiskolás anyag 9 százalékára emlékez­nek használati szinten. Még- sincsenek érvényesülési gond­jaik: a tudást helyettesíti a jó beszélőke, a lélekjelenlét és a magamutogató szemtelenség. a mindennapokhoz szüksé­ges érettség... Szirénázással emlékeztek a somogyi tűzoltók a hőseikre lánglovagok Megkoszorúzták a toponári Szent Flórián, védőszentjük szobrát is a kataszrófavédelmi munkatársak ünnepeltek hétfőn a katasztró­favédelmi igazgatóság munka­társai és a tűzoltók Somogybán: először a tűzoltók védőszentjét, Szent Flórián szobrát koszorúz- ták meg Toponáron. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság Budapesten emlékművet ál­lított a hősi halottaknak, ezal- kalomból az ország tűzoltósá­gain felsorakoztak a tűzoltójár­művek, egy perces szirénázás­sal adóztak az elhunytak emlé­kének. Kaposváron Oliás Gábor tűzoltó őrnagy vezetésével tar­tották meg a rendezvényt, me­lyen húszán vettek részt, ezzel egy időben megyénk valameny- nyi kirendeltségén megszervez­ték az ünnepet. ■ Harsányi M. Tisztelgés. Védőszentjük szobránál koszorúztak a kaposvári tűzoltók Mercedesre pattannak MERCEDES FECSKENDŐAUTÓT vásárolta karádi önkormány­zat a helyi önkéntes tűzoltók­nak. - Nagyon megérdemlik, mert igen lelkesek, tavaly példá­ul tizenöt vonulásuk volt - indo­kolt Schádl Szilárd polgármes­ter. - Egy öreg Csepellel rendel­keztek, de az már vagy tizenöt éve nem indult be, ezért ha ri­asztást kaptak, személyautóval vitték a szivattyújukat a tűz helyszínére. Most egy kitűnő állapotban lévő Mercedes fecs­kendőjárművet tudtunk vásárol­ni nekik, ami jelentősen segíthe­ti a munkájukat, javíthatja a hatékonyságukat. F. i. Önkéntesek dél-somogyi versengése szent Flóriánról is megemlé­keztek azok az önkéntes, egye­sületi tűzoltók, akik fizikai erőn­létüket és gyakorlati tudásukat tették próbára az iharosberényi körzeti versenyen. A futamokat több kategóriában indították el, nők és férfiak is rajthoz álltak, sőt létesítményi tűzoltók is bizonyították ráter­mettségüket, számolt be Bázelné Mihályka Szabina megyei ka­tasztrófavédelmi szóvivő.- sportszerű és izgalmas meg­mérettetéseket láthatott a szak­maizsűri - közölte. - A 110 mé­ter hosszú füves pálya próbára tette a rutinos önkénteseket is. gyermek És női kategóriában, az ifjúsági leányok között sem akadt kihívója a házigazdák­nak. Az ifjúsági korcsoportban már két fiú raj csatázott, s az iharosberényiek időeredménye bizonyult jobbnak a görgetegie- kénél. A létesítményi tűzoltó ka­tegóriában a Coats Crafts Hun­gary Kft. női és férfi tűzoltó csa­pata is eredményesen szerepelt. a felnőtt férfiak között komoly verseny zajlott a legjobb ered­ményért, s a végeredmény: az első Berzence, második Segesd, a harmadik Mike és Lábod, őket követte Iharosberény vala­mint Görgeteg. h. m. t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom