Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 20. szám
SPORT 2014. MÁJUS 25., VASÁRNAP 10 HB30UM Földházi Zsófia megvédte címét öttusa Címét megvédve Földházi Zsófia győzött a női versenyben a junior-világbajnokságon, a lengyel- országi Drzonkówban. Földházi - aki tavaly felnőtt Európa-bajnokságot is nyert - ötödikként zárt vívásban, majd a legjobb időt érte el az uszodában. Lovaglásban csak a tizedik eredmény volt az övé, de nem maradt el sok ponttal a legjobbaktól, így másodikként kezdhette a lövészetekkel megszakított futást. A kombinált számban az élre állt, és tíz másodperccel előzte meg a második helyezett litván üldözőjét és 23-mal a harmadikként befutó lengyel riválisát. Michelisz Norbert a második helyről indul túraautó Michelisz Norbert a 2. rajthelyről indul a vb ausztriai állomásának második versenyén. A magyar versenyző az időmérő második szakaszában a 9. helyen zárt. Továbbra is Tóth László a dzsúdóelnök cselgáncs További négy évre Tóth László maradt a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke. A szövetség tisztújító közgyűlésén tartott szavazáson a szervezetet 1998 óta irányító sportvezető 77:40 arányban győzte le kihívóját, Antal Kadosát. Az MJSZ szakmai alelnöki posztján Bíró Tamás váltotta Pánczél Gábort. IHEHEEIIHI A TOTÓ 21. heti eredményei 1. Reál Madrid-Atl. Madrid lapzárta után 2.DerbyCountv-QPR 0-1 2 3. Atvidaberg-Halmstad 1-0 1 4. Falkenberg-Hácken 1-1 X 5. Elfsborg-Örebro 1-0 1 6. Göteborg-Norrköping vasárnap 7. Li 1 leström - Sta baek 5-1 1 8. Strömsgodset-Rosenborg lapzárta után 9. Aalesund-Sarpsborg vasárnap 10. Start-Odd Grenland vasárnap 11. Sogndal-Sandnes Ulf vasárnap 12. Viking Stavanger-Bodö/Glimt vasárnap 13. Brann Bergen-Valerenga vasárnap Plusz egy mérkőzés: 14. Újpest-Diósgyör' vasárnap Duplázna a Diósgyőri VTK magyar kupa A Janus-arcú Újpest FC „ötvenszázalékos” esélye Kabát Péter - a képen harcban az MTK-s Kálnoki Kis Dáviddal - tizennyolc év után nyerhet ismét Magyar Kupát Klubfutballmérkőzésre alighanem utoljára telik meg az átépítés előtt a Puskás Ferenc Stadion vasárnap este. Az Újpest és a Diósgyőr a Magyar Kupa 2014-es döntőjét játssza. Dénes Tamás Ha nem lenne a kupadöntő, könnyű lenne eldönteni, melyik csapatnak sikerült jobban a mostani idény. A lila-fehérek a hagyományaikhoz méltatlanul szerepeltek a bajnokságban, a legutóbbi forduló előtt még matematikailag akár ki is eshettek volna. A Diósgyőri VTK ellenben, részben ősz közepi nagy menetelésének tulajdoníthatóan, sokáig versenyben volt a bajnoki dobogóért is, majd megnyerte a Ligakupát. Az 1909 óta létező - igaz, többször is hosszú évekre „pihentetett” - kupasorozat megnyerésével az Újpest 2002 óta az első trófeáját szerezheti. A DVTK egyenesen története legjobb szezonjává avatná a második trófea megnyerésével a mostanit. Ráadásul hiába az OTP Bank Ligában a 14 pontos, hét helyezésnyi nagy különbség, Nebojsa Vignjevics együttese a kupában teljesen más arcát mutatja, mint a bajnokságban. Elég csak arra utalni, hogy noha a bajnokságban az Újpestnél (49) csak a már biztosan utolsó Kaposvári Rákóczi kapott több gólt, a lila-fehérek az egész kupasorozatban mindössze egy gólt szedtek .be eddig, azt is egy 3-1-re megnyert mérkőzésen, Pécsen. Tulajdonképpen az MTK elleni két Megyeri úti meccs a legpontosabb tükre ennek a Janus-arcúságnak: a kék-fehérek május 3-án 4-0-ra nyertek a Szusza Ferenc Stadionban, majd ugyanott, alig három nappal később, az Újpest a kupában 3-0-val vágott vissza. A Diósgyőr sem jutott köny- nyű ágon a fináléba, érdekes, hogy a legnehezebb feladatát az első és az utolsó mérkőzésén teljesítette. A sorozatbeli bemutatkozómérkőzésén éppen csak (egy öngólnak is köszönhetően) 4-3-ra le tudta győzni az NB III Keleti csoportjában szereplő Cigándot, az elődöntő visszavágóján pedig 2-4-ről rajtolva 2-0-s győzelemmel búcsúztatta a címvédő, s az utóbbi években kupaspecialistának is nevezhető DVSC-Tevát. Mind a két egyesület többször is megnyerte már a Magyar (Népköztársasági) Kupát, az Újpest nyolcszor, a DVTK kétszer. Ám mivel a lila-fehérek legutóbbi elsősége 12 évvel ezelőtt, a borsodiaké meg 1980-as, egyik csapatban sincsen már aktív szereplő az akkori győztesek közül. Ugyanakkor a diósgyőriek mostani kapusedzője, Veréb György, az egykori kiváló hálóőr tagja volt a hetvenes-nyolcvanas évek kupasikereinek. A fentiek egyébként egyáltalán nem jelentik azt, hogy nincs olyan játékos a csapatok keretében, aki korábban megnyerte már a Magyar Kupát. Kabát Péter, az újpestiek talán legnépszerűbb játékosa 1996- ban (!), hosszú pályafutása első élvonalbeli idényében győzött a Kispest-Honvéd játékosaként. A DVTK középhátvédje, Debreceni András ugyancsak a kispesti klubbal nyert, jó évtizeddel később, kétszer is. Vadász Viktor tagja volt 2005-2006- ban a győztes Fehérvár keretének, csertői Aurél be is nevezte egy mérkőzésre, de az akkor még tizenéves védő nem lépett pályára. Kupaezüstérmes a lila-fehérektől Dusán Vaszilje- vics, a másik oldalról Elek Ákos és Gosztonyi András, mindhárman a Videoton 2011-ben a To- miszlav Szivics által irányított KTE-től vereséget szenvedett csapatában játszottak. Nikhá- zi Márk, noha eltiltása miatt a döntőben nem játszhatott, 2012-ben az MTK-val szerzett kupaezüstöt. Először vív két szerbiai születésű edző csapata Magyar Kupa-döntőt, s ez a kitétel még akkor is helytálló, ha a jelenlegi állás szerint Tomiszlav Szivics az MLSZ-től kapott eltiltása miatt ne ülhet le a kispadra. A tervek szerint ifjabb Bene Ferenc helyettesíti majd, ami akkor is pikáns, ha az egykori újpesti kedvenc elismert edzővé érett fia már korábban is meccseit a lila-fehérek ellen. De hát ilyen a futball: Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója is legenda az újpesti szurkolók körében. ÚJPEST FC-DIÓSGYŐRI VTK Magyar Kupa-döntő Puskás Ferenc Stadion, vasárnap, 19.00 óra. Ha nyer vasárnap Felcsúton, szinte már bajnoknak tekinthető a DVSC otp bank liga A felcsúti Pancho Arénában rendezik vasárnap délután három órától a hétvége egyetlen NB I-es bajnoki mérkőzését, amelyen a Puskás Akadémia FC a listavezető DVSC-Tevát fogadja. A 29. fordulóba kiírt mérkőzést eredetileg a múlt hét péntekjén rendezték volna, de akkor a pálya talaját tönkretevő esőzés miatt Bognár Tamás játékvezető úgy döntött, hogy nem játsszák le a csapatok a találkozót. A mérkőzés előtt a Puskás FC matematikailag még nem biztosította be élvonalbeli tagságát, a DVSC pedig három ponttal vezetett a Lokin kívül a bajnoki címre már egyedül esélyes vetélytárssal, a Győri ETO-val szemben. Horváth Ferenc együttese azóta Kaposváron kiütéses győzelmet aratva beérte pontszámban a hajdúságiakat, de mivel a Löki gól- különbsége még mindig 13-mal jobb, a DVSC-nek (gyakorlatilag) elégséges három pont a hátralévő két mérkőzésén. A debreceniek az utolsó fordulóban az egymás után nyolc vereséget szenvedett Bp. Honvédőt fogadják az új Nagyerdei Arénában. De Kondás Elemér együttese nem akarja arra a mérkőzésre hagyni a döntést. Nyerni megy Felcsútra. A Löki a legutóbbi három bajnokiján 13-2-es gólkülönbséggel szerzett 9 pontot. Az akadé- misták ugyanakkor a legutóbbi hat fordulóban csak egyetlen pontot szereztek. Kétszer is veszítettek új stadionjukban, igaz, két nagyon erős ellenféllel, a Videotonnal és a Győri ETO-val szemben. A DVSC-Teva tavasz- szal csak egyetlen mérkőzésen nem szerzett gólt, a felcsútiak csak kettőn nem kaptak. A bírói kar az esős pályán Huszonöt éve lett ismét szabad a M0B évforduló A politikai változásokhoz kapcsolódott a szervezet megújulása Futballtörténelmi vetélkedő az MLSZ-ben A MAGYAR OLIMPIAI mozgalom történetében sorsfordító változást előkészítő Olimpiai Fórum éppen huszonöt éve, 1989. május 26-án ült össze a Testnevelési Főiskola aulájában. A Fórum terve 1988 végén született. Akkor a Magyar Olimpiai Bizottság kinevezett tagjainak és tisztségviselőinek négyéves mandátuma lejárt, a bizottság feloszlott. Az elnökség a hatszoros olimpiai bajnok kardvívót, Kovács Pált kérte fel az újjáalakulás előkészítésére. Kádár János 1988 tavaszán történt lemondása után az állampárt meggyengült, á civil szervezetek megerősödésével, az új pártok alakulásával a megkezdett kerékasztal-tárgyalásokon megfogalmazódott a demokrácia megteremtésének programja. Ilyen helyzetben ült össze május 26-án az Olimpiai Fórum. Az újjáalakulás előkészítésére felkért Kovács Pál azt javasolta, hogy a MOB delegálás alapján újuljon meg. A sportági szak- szövetségeket és az egyesületeket, a társszervezeteket kérjék fel arra, hogy tagokat delegáljanak a Magyar Olimpiai Bizottságba, majd titkos szavazással, szabad választással alakítsák ki a MOB tisztikarát. Hatszoros olimpiai bajnok készítette elő a változást Mindez egyben azt is jelenhette, hogy az 1948-tól csak papíron létezett, operatív sportvezetői jogkörrel nem rendelkező MOB visszanyerheti függetlenségét és önállóságát. „A demokráciának és társadalmasításnak a sportban is érvényesülnie kell” - hangoztatta Schmitt Pál, a NOB tagja, a MOB akkori főtitkára. A széleskörű vitában kiemelte azt is, a sportban is át kell értékelni az állam szerepét, csökkenteni kell jogkörét, kiváltságait, előjogait. Csötönyi Sándor, az ökölvívó-szövetség mai elnöke, a KSI akkori menedzsere arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagságban - az Olimpiai Charta előírásai szerint - a sportági szakszövetségek képviselőinek többségben kell lenniük. A javaslatot a jelenlévők óriási többséggel elfogadták. Az új alapokra helyezett MOB szervezeti, gazdasági önálló működését meghatározó alapszabályt a megújult MOB a következő közgyűlésen hagyta jóvá. Ennek a következő, egyben tisztújító közgyűlésnek az időpontját június 17-ére tűzték ki. Akkor választották meg a delegált tagok saját soraikból a tisztségviselőiket. ■ V. D. Széles érdeklődés, közel negyedszáz versenyző részvételével futballtörténelmi versenyt rendezett az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör a Magyar Labdarúgó-szövetség támogatásával. Tekintettel a közelgő labdarúgó-világbajnokságra, a sportág legtekintélyesebb versenyének első 80 éve volt a főtéma. A vetélkedő játékosok olyan érdekességek nyomába eredtek, mint hogy ki volt az első magyar világbajnoki érmes (Kalocsay Géza, csehszlovák színekben), ki volt az első magyar vb-résztvevő (Orth György, a chilei válogatott irányítójaként), vagy éppen hogy ki volt a legutóbbi magyar vb-gólszerző. Olyan ismert futballisták nevét kellett kitalálni, mint Lóránt Gyula, Bálint László, Zombori Sándor, Szentmihályi Antal, vagy éppen Jairzinho. Az MLSZ székházában rendezett versenyt Kis János (Nagykanizsa) nyerte meg, Zborai István (Nyíregyháza), Moczó Zoltán (Szolnok), és ifjabb Pál József (Budapest) előtt. A győztes a sikerével jogot szerzett arra, hogy részt- vegyen a közép-európai döntőben Csíkszeredán. A zsűri külön elismerésében részesült a 15 éves Kiss-Polgárdi Tamás, a legfiatalabb résztvevő.