Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-21 / 117. szám
2014. MÁJUS 21, SZERDA 3 MEGYEI KORKÉP Somogyi tájkép Yvette után agrárium Megdőlt gabonatáblák jelzik a vihar útját megyeszerte Víz alatt a szántó. Sok a panasz. Vetni nem lehet, amit elvetettek, azt meg kimosta a víz. Az agráriumnak most nem ért aranyat a májusi eső Drága a biztosítás, sok gazdaság nem képes megfizetni a biztonságot- az agrárkárenyhítési alapból gyakran csak azok kapnak jelentősebb anyagi segítséget, ahol nagy árvíz- vagy belvíz pusztít- tudtuk meg Csécsei Jánostól, a mezőgazdasági termelők érdek- védelmi szövetségének elnök-helyettesétől, aki egyben a toponá- ri Kapostáj Zrt. elnöke. Hozzátette: a klasszikus biztosítási lehetőségek közül egyedül jégkár ellen kötöttek szerződést, mely valamennyi növényre vonatkozik, s erre évente nagyjából 3-4 millió forintot költenek. csécsei szerint az állami támogatással kiegészített biztosítási forma, mely belvízre, viharra és az aszályra is vonatkozik, cégük számára túl drága. Szerződéskötéskor ugyanis az elmúlt öt év átlagtermését veszi bázisként, s ez nekik nem kedvező. Épp ezért örvendetes volna, ha a gazdálkodók számára minél szélesebbkö- rű, megfizethető biztosítási rendszerhonosodna mega mezőgazdaságban. Ez indokolja az extrém időjárás, s az utóbbi időben gyakori viharok. A kilakoltatás tiltása miatt értelmetlen a jelzáloghitel bankok A devizahitelesek támogatása csak a forinthitelesek és betétesek terhére képzelhető el Patai Mihály, a Magyar Bank- szövetség elnöke szerint, aki arra számít, az ügyben a Kúria olyan döntést hoz, mely a bankok számára pénzbe kerül. Figyelmeztetett, nem szabad minden költséget a bankokra terhelni, ez sértené a 4,5 millió forinthiteles érdekeit, hiszen a devizahitelesek támogatását csak az ő rovásukra tudnák megtenni a bankok. Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete vezetője is azt mondta lapunknak: csak olyan megoldás fogadható el a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megmentésében, mellyel a forintban eladósodottak - akik magasabb törlesztőrészletet vállaltak szerződéseik megkötésekor - nem szenvednek hátrányt. Patai Mihály úgy vélte, az érintett devizahiteleseknek csatlakozniuk kellene az árfolyamgáthoz. Hozzátette: a ki- lakoltatási moratórium miatt a fedezetként felajánlott ingatlanok nem töltik be eredeti szerepüket a hitelezésben. ■ A. V. Kompokon koncertezik a Csík zenekar ► Folytatás az 1. oldalról A rendezvénysorozat pünkösdtől októberig tart, június 6-án lesz a rajt komppal és Csíkkal.- A Balaton-régióban egy- re-másra indulnak olyan vállalkozások, programok, szolgáltatások, amelyek nem jutnak el szélesebb közönségrétegekhez - adott magyarázatot a Nagyon Balaton egész nyarassá bővítésére, sőt, az őszi halfesztiválig nyújtására Lobenwein Norbert, a Nagyon Balaton egyik alapító-főszervezője. Része lesz nemcsak a Club Aligában, és Zamárdiban debütált elektronikuszenei- és strand fesztivál, hanem a földvári Kultkikötő, a zamárdi Balaton Sound és az októberi siófoki Hal- fesztivál is. VB-terasz lesz Siófokon a víztoronynál, s augusztus 8-án Omega Oratórium a siófoki szabadtéri színpadon. ■ F. I. ► Folytatás az 1. oldalról- Az arany nagy érték, de ha forrón éri az ember kezét, súlyos bajt okozhat - fogalmazott. - A kukoricánál elvesztettük a korai vetés előnyét, a fejlődés legalább egy hetet csúszhat, ami a júliusi aszálykor gondokhoz vezethet. Yvette megkeserítette a gazdák életét, mondta Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke. Minden viszonylagos: amíg náluk 36 milliméter égi áldás zúdult a földekre, egyik baranyai ismerőse arra panaszkodott, hogy 36 óra alatt 68 milliméter eső hullott.- A nagy kárt megúsztuk, de tekintettel a helyzetre, hétfőn azonnal neki állunk a második gombaölős kezelésnek - mondta. - Ez a kalász és a levél védelmét szolgálja. Szerencsére a vörös- és a sárga rozsda gombabetegség nem ütötte fel a fejét a gabonában. Tavaszi József, az ordacsehi Balaton Agrár Zrt. elnöke elmondta: a vihar két faágat letört, mely az iroda tetejére zuhant, egy másik épületnél a tetőcserepet bontotta meg, s a nagy magtár ajtaNégy esztendeje A kis hableány felújítópróbája előtt néhány héttel derült ki, nagy a baj, s következett a harc a gyilkos kórral, mely az agyat támadta meg. Páll Móni, a Kaposvári Egyetem harmadéves színészszakos hallgatója erős lány, s ezt már bizonyíját leszakította a szél. Az épületkár közel 500 ezer forint. Egyelőre becsülni sem lehet a szőlőben esett veszteséget, ám annyi bizonyos: milliós nagyságrendű lehet a kiesés.- A 200 hektárnyi szőlőből nagyjából 160 hektáron keletkezhetett kár - folytatta. - A szőlő friss hajtásait az óriási vihar megtépte, szárakat tört le, fürtöket vert le, ezért a gombafertőzés ellen kedden kezdjük el a növényvédelmi munkát. Az épületre van biztosítás, a szőlőre nincs. Olyan magas ugyanis a díj, hogy azt nehéz lenne kitermelni. A toponári Kapostáj Zrt.-nél nagyjából 80 hektáron termesztotta 2010-ben is, amikor egy sikeres műtétet követően meggyógyult. Erőt adtak neki az osztálytársak, akik jótékonysági előadások bevételeivel segítették gyógykezelését. A 28 éves lány sokáig tünetmentes maradt, aztán megint rosszul lett: a rák ismét tenek őszi árpát, melyből közel 20-30 hektárt döntött meg a vihar. Hirják László növénytermesztési ágazatvezető-helyet- tes elmondta: az érintett táblákon terméscsökkenés következhet be. Tavaly hektáronként 6,2 tonna volt az átlagtermés, pillanatnyilag öt tonna körüli hozammal számolnak.- Az előző viharban már a 45 hektáros búzatábla is megdőlt, s a napokban további dőlést figyeltünk meg - mondta. - A tavaszi árpában szerencsére nem történt baj. Müller János, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének megyei titkára kötámadásba lendült. Sürgős műtétre volt szükség, melyet drága kezelésnek kell követnie Németországban, s erre nincs pénze a családjának. Egykori osztálytársai, tanárai megint összefogtak, csatlakoztak hozzájuk kaposvári és budapesti ■ Önt érte kár az Yvette vihar miatt? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: aki SONLINE.hu ~S A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. zölte: néhány taggazdaságukkal már egyeztettek, de jelentős kár nem keletkezett. A melegedő, párás időben a kalászvédelem a legfontosabb feladat, s remélhetően csütörtökön, pénteken már újra a földeken dolgozhatnak a szakemberek. ■ Harsányi Miklós színihallgatók, a Csiky és a Nemzeti művészei: összeállítottak egy versekből-dalokból álló műsort, s szerdán gálaesten gyűjtenek Móninak a Nemzeti Színházban. Az Egy kéz elég című est teljes bevételét a gyógykezelésre szánják. ■ A. V. Egy kéz elég: jótékonysági est a Nemzeti Színházban a beteg kaposvári színészlány gyógykezelésére Hivatása: tanár ahogy egyre csak értéktelenedik, lejáratódik ez a szakma, úgy erősödik bennem az érzés, amely védelmükbe venné a tanárokat, persze egy képzeletbeli nagy osztályteremben ülve ezért cserébe csúnyán megkapnám a stréber billogot. Mert valahogy bántja a fülem, ha valakinek nincs jobb kisütnivalója az iskolarendszer valamely résztvevőjeként saját bajára, mint hogy a (lusta, a naplopó, mostanában inkább hülye és érdektelen) „tanár a hibás”. Ha rossz jegyet ad; ha buktatni akar; ha fizetéséért sztrájkolni készül, de soha nem tüntet; ha lekever egy pofont, ha nem; ha szót emel valamiért; s ott van nekik a nyári szünet is. most az velük a baj, hogy a tankönyvpiac politikai újra- szűkítése után nem szívesen támaszkodnának silány minőségű, pontatlan könyvekre a katedrán, mert átadniva- ló tudásuk, szakmai tapasztalatuk mindenben ellentmond annak, mint amit ezekre az új idők lapjaira írtak. a legtöbbünk értetlenül áll az oktatásban véghezvitt mélyszántás láttán, ennek ellenére a tanárok magukra vállalják a célkeresztet, s meg is kapják rendesen érte a magukét. Mert már az oktatást is csak kormánypártiként és nem kormánypártiként olvasók egyenesen „komcsibérenc” csöke- vény szakszervezetiseket látnak, akik nyilvánvalóan lusták dolgozni csupán. pedig tudható, milyenek voltak a generációkkal ezelőtti nagybetűs pedagógusok, és tudható az is, hogy követőik alig-alig akadnak talán, mégis vannak, akik ilyen tökéletesen átpolitizált, kiszolgáltatott helyzetben is a jövőért, a diákért aggódnak az olyan percekben, amikor a többségnek már csak hallgatni van mersze. A tanításon kívül erről is szól ez a hivatás. A legjobbak számára. Rosseb bakákra is emlékeztek magyar honvédelem napja Fejet hajtottak a somogyi hősök előtt EURÓPAI PARLAMENTI VOKS MSZP; Európai minimálbért!- Többek között a hazájukat és szűkebb pátriájukat,. Somogyot védő 44-es gyalogezred katonáira, a legendás rosseb bakákra is emlékezünk ezen a napon - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Berzsenyi-parkban, a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubjának a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett megemlékezésén. Ahol a száz éve kitört első világháború hősei előtt is fejet hajtottak az ünneplők: nyolcezer somogyi katona halt hősi halált a frontokon. A résztvevők megkoszorúzták a 44-es gyalogezred emlékművét, melynek avatásán anno húszezren vettek részt. ■ A. V. Tisztelet. Megkoszorúzták az 1. világháború hőseinek emlékművét Európai minimálbért és mi- nimálnyugdíjat, az élelmiszerek áfakulcsát a legalacsonyabb sávba; ilyen célokkal készülnek Brüsszelbe az MSZP Európa Parlamenti képviselőjelöltjei - mondta kedden Siófokon Mes- terházy Attila pártelnök. - Európát, de okosan; kritikával, de nem szabadságharccal, konfliktusokat gerjesztve, erőfitogtatással - tette hozzá. - Európán kívül ugyanis nincs élet, vagy ha van, az igen nyomorúságos lehet; gazdasági önállóságról nem lehet beszélni, amikor 97 százalékban uniós forrásokból fejlődik az ország. Mesterházy a munkahely- teremtést sorolta élre a probléKitelepülés a siófoki Fő téren malistán, Pintér Attila somogyi EP-képviselőjelölt azt emelte ki: 2004-től kilenc év alatt 25 milliárd euró érkezett az országba 6,8 milliárdos befizetés mellett; vagyis plusz 18 milliárd. - Azért kell küzdeni, hogy ne legyenek a különbségek a régiók között - tette hozzá. - A Dél-Dunántúl a 16. legszegényebb, az európai GDP-átlagnak c sak a 45 százalékát hozza. Harangozó Gábor, az MSZP somogyi elnöke arról beszélt: el kell érni, hogy ne csak a nagy körzetközpontok, hanem a kistelepülések is lehessenek kiemelt célterületei a fejlesztéseknek, munkahely-teremtésre elkülönített forrásokkal. ■ F. I.