Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-07 / 81. szám
Szilágyi folytatja a felkészülést Rutineljárásnak nevezhető orrsövényműtéten esett át Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó. A legutóbbi moszkvai viadalt ugyan ez okból kihagyta, ám a beavatkozás után már folytathatja a felkészülést és összességében kevesebbet kellett kihagynia, mint korábban a betegségek miatt Murai Márk (középen) még nem szerzett gólt az NB l.-ben, remélhetőleg a következő meccsen megtörik a jég Az Orbán. Léránt, Erdősi trió tizenkilenc gólja is kevés volt KÉZILABDA NB I., NŐK - RÁJÁTSZÁS 5-8 helyért: Csak a szokásos, vagyis megint kikapott Békéscsabán a Siófok, ahol egyszerűen képtelenek nyerni a balatoniak, pedig ezúttal a végén Németh kezében volt az egyenlítés. A somogyiak a hajrára felzárkóztak, sőt Németh kezében volt az egyenlítés, aki viszont ebben a fontos pillanatban kihagyta a ziccerét. Ezt követően aztán Csáki és a remekül játszó Walfisch találataival „fölényessé” vált a hazai siker. - Tipikus első mérkőzés, már ami a rájátszást illeti - mondta Bakó Botond a hazaiak edzője. - Hullámzó játékkal, sok hibával, de mellette sok szép megoldással nyertünk, úgy, hogy a kapuban Te- renyi nagyot alkotott. Terenyi valóban jól védett, de így is 27 gólt lőttek a balatoniak, más kérdés, hogy ezzel sem mentek semmire. Úgy szereztek ráadásul ennyit, hogy a fordulás után közel hét percig nem is találta be a liláknak. - A második félidő első öt perce eldöntötte a mérkőzést - mondta Go- lovin Vlagyimir a siófokiak trénere, utalva a szünet Utáni pocsék kezdésre. - Készülünk tovább, a Fehérvár ellen hazai pályán javítani szeretnénk. EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE-SIÓFOK KC-GALERI- US FÜRDŐ 30-27 (14-14) Békéscsaba, 500 néző. V: Medve, Nagy I. L. Békéscsaba: Sipeki - Csáki 4, Bárján 9(4), Szögi 1, Szabó V. 2, Glusica ó, Kelemen 2. csere: Terenyi (kapus), Walfisch 4, Hanczvikkel, Nyikola- jenko 1, Dombi 1, Gávai. edző: Bakó Botond. SKC: Pastrovics - Lukács 1, Szamoránsky A. 3, Németh Cs., Léránt 5, Orbán 8, Erdői 6. csere: Futaki, Nagy É. (kapusok), Szalai 3, Dajka’ Varga N. 1, Szabadfi, Deáki. edző: Golo- vin Vlagyimir. kiállítások: 6, ill. 4 perc. HÉTMÉTERESEK: 5/4, ill. 2/0. ■ Keszthelyi Zoltán Újfent kiemelten fontos mérkőzés vár a Kaposvári Rákóczi FC együttesére az OTP Bank Ligában. A somogyiak a 23. fordulóban, hétfőn 20.45-től a Mezőkövesd csapatát látják vendégül. Klein Péter Az előző forduló után ismét egy kiesési rangadó vár a kaposváriakra, akik ezúttal az újonc Me- zőkövsd-Zsóry együttesét fogadják. Mivel a Paks ellen csak egy gólnélküli döntetlenre futotta a Rákóczinak a szintén kiesés ellen menekülő tolnaiakkal szemben, így ismét kilenc pont a lemaradásuk a 14. helyen álló MTK együttesével szemben. A meccs után Selymes Tibor, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője igencsak élesen bírálta játékosai mentalitását, amellyel már korábban sem volt elégedett.- Remélem változott a játékosaim hozzáállása, de ezt csak a mérkőzés után lehet biztosan kijelenteni - fogalmazott Selymes Tibor. - Bátran keü fociznunk a mezőkövesdiek ellen, hiszen csak így érhetünk el sikert. Az előző két mérkőzés eredménytelensége miatt elveszett a játékosaim önbizalma, amit vissza kell szerezniük. Ősszel Thiam, Márkus és Balázs góljainak köszönheMindkét előkészületi mérkőzését elveszítette Németországban a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely előbb négy góllal (28- 24), majd másnap hét góllal (31- 24) kapott ki ellenfelétől. A magyar együttes egyedüli somogyi színeket képviselő tagja, Szöllősi Szabolcs az első meccsen négy, a másodikon kettő alkalommal talált be a németek kapujába. NÉMETORSZÁG- MAGYARORSZÁG 28-24 (12-12) Oldenburg, 5000 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok). tőén Mezőkövesden szerezte meg első győzelmét a Rákóczi, s remélhetőleg tavasszal sem lesz ez másképp.- Nagyon bízom benne, hogy most is sikerül legyőznünk őket - folytatta a vezetőedző. - Jó csapat a Mezőkövesd, több pontot gyűjtöttek, mint mi, de Magyarországon bármelyik csapat verhető. Természetesen kielemeztük a játékukat, de erről bővebben csak a játékosaimmal szeretnék beszélni. Németország: Heinevetter - Groetzki 1, Weinhold 3, Wien- cek 2, Pekeler, Kneer 1, Allen- dorf 2 (1). Csere: Kneule 2, Kra- us 4, Danner 1, Haas 4, Glan- dorf, Sellin 5, Klein 3. MAGYARORSZÁG: Mikler - Harsányi, Nagy L. 1, Lékai 6, Zubai Sz. 3, Ilyés 3, Varsandán 2. Csere: Schuch, Vadkerti 1, Putics 1, Ancsin 2, Szöllősi Sz. 4, Császár, Gulyás P. 1. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. p.: 0-3. 12. p.: 3-4. 16. p.: 5-5. 21. p.: 6-8. 26. p.: 9-10. 27. p.: A hazaiaknál sérülés miatt Lucas Dos Santos Rocha Da Silva valamint Horváth Tamás nem léphet pályára. Rajtuk kívül mindenki készen áll a Mezőkövesd elleni sorsdöntő ösz- szecsapásra. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Puskás Akadémia-Szombathelyi Haladás 1-2, Újpest-Ferencváros 1-2, Budapest Honvéd-DVTK 1-2, Paks-MTK 1-3, Pápa-Pécs 1-0, Kecskemét-Videoton 3-1, Debrecen-Győri ETO 2-2. 9-12. 34.p.:13-13. 40. p.: 16-17. 45. p.: 20-19. 49. p.: 21-21. 55. p.: 22-24. 57. p.: 24-24. 59.p: 26-24. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 2 perc. HÉTMÉTERESEK: 3/1, ill. 0. NÉMETORSZÁG- MAGYARORSZÁG 31-24 (16-13) Lingen, 5000 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok). Németország: Bittér - Gro- etzki 5, Weinhold 1, Kneule 1, Wiencek 2, Kneer, Allendorf 4 (1). csere: Lichtlein (kapus), Pekeler 2, Glandorf 6, Danner 1 Az OTP Bank Liga állása 1. Debrecen 23 14 7 2 50-24 49 2. Győri ETO 23 11 8 4 38-28 41 3. Videoton 23 11 5 7 40-25 38 4. Szombathely "" 23' ío 8 5 32-25 38 5. Ferencváros 23 10 6' 7 37-32 36 6. Diósgyőr 23 " 9 9 .5 37-30 36 7. Bp. Honvéd 23 9 6 8 33-27 33 8. Pécs 23" 9 6" 8 34-32 33 9. Kecskemét 23 7 9 7 29-34 30 10. Pápa 23 8 5 Tö 26-33 29 11 Újpest 23 7 7 9 " 37-38 28 12. Puskás Akadémia 23 7 6" 10 31-41 27 13. Mezékévssd 22 6 4 12 23-38 22 14 MIK 23 5 7 U. 25-30 n 15. Paks 23 4 8 11 26-38 20 16. Kaposvár 22 2 7 13 18-41 13 1, Kraus 4, Haas 1, Klein 1, Sellin 3. Magyarország: Tatai - Császár 7 (2), Ancsin 3, Ilyés, Schuch, Zubai Sz., Vadkerti. csere: Székely (kapus), Gulyás P. 3, Bóka 1, Nagy L. 2, Lékai, Zdolik 2, Szöllősi Sz. 2, Harsányi 3 (2), Bodó 1. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. p.: 2-2. 9. p.: 6-2.16. p.: 9-5. 23. p.: 12-10.33. p.: 18-13.39. p.: 23- 17.44. p.: 23-20.55. p.: 29-23. KIÁLLÍTÁSOK: 0, ill. 0 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/1, ill. 5/4. ■ Kun Z. Az előző heti bravúr után nem termett babér a nagyatádiaknak NAGYATÁDI FC-BKV ELŐRE O-l (O-l) Nagyatád, 200 néző. V.: Sípos (Iványi, Illés). nagyatádi FC: Gyenes - Kuckó, Dekanics, Szabó Sz., Fábián T. (Juhász D., 75. p.) - Fábián P., Márton, Kovács P. (Garai, 60. p.), Mixtai (Csongár, 60. p.) - Nagy K., V. Nikolics. vezetőedző: Papp Zoltán. bkv előre: Bozsó - Kálmán, Berki (Karacs, 90. p.), Tányé- ros, Tóth A. - Csikós, Petrezselyem, Dobó, Merczel - Juhász D. (Marczinka, 75. p.), Varga T. (Böröczky, 62. p.). vezetőedző: SOŐS IMRE. gólszerző: Berki (28. p.). A 22. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Szombathelyi Haladás IL-Győri ETO FC II. 0-1, Körmendi FC-Budaörs 1-4, Veszprém FC-Dorogi FC 0-3, Balatonfüredi FC-Tarr Sprint And- ráshida SC 1-1, Sportbusz Csepel FC-Tököl VSK 1-1, Fortuna Mosonmagyaróvár-Újbuda FC 1-0, Diósdi TC-Aquital-Publo Csákvári TK 2-1. ■ Klein P. 1 Labdarúgó NB III., Nyugat 1 Csákvár 21 14 3 4 45-24 45 2. Győri ETO II. 22 14 3 5 48-31 45 3. Andráshida 22 13 4 5 37-19 43 4. BKV Előre ’ 22 12 6 4 37-16 42 5. Budaörs 22 13 2 7 48-21 41 6. Csepel 22 9 8 5 35-18 35 7 Balatontwed 22 9 6 7 32-24 33 8. Újbuda "22 9 3 10 38-37 30 9. M.évár 22 8 5 9 26-31 29 10. Nagyatád 22 7 4 11 19-29 25 11. Haladás II. 21 6 7 8 24-24 25 12. Dorog 22: Sf; 2 13 31-41 23 13. Vsszprém 22 7 1 14 23-47 22 14. Diésd 22 5 5 12 23-37 19* 15. Tököl 22 7 2 13 20-4218** 16. Körmend 22 4 1 17 20-65 *Á Diósdtól 1. míg a “Tököltől 5 pont levonva U TOTÓ M t Augsburg-Bayem München 1-0 1 2. Nümberg-Mönchengladbacli 0-2 2 3. LFrankfurt-Malnz 2-0 1 4. VfBStuttgart-Freiburg 2-0 1 5. Bremen-Schalke __________ i1 X 6. Dortmund-Wotfsburg 2-1 1 7. Hertha BSC-Hoffenheim lapzártakor 8. Reál Sociedad-Real Madrid 0-4 2 9. Intemazkmale-Bologna 2-2 X 10. Lazio-Sampdoria 2-0 1 1L Fiorentina-Udinese________ 21 1 12. Cagllari-Roma 1-3 2 13. Everton-Aissnal 3-0 1 +1 Parma-Napoli Lapzártakor KÉZILABDA Nem tudtak a kapuba találni Waltnerék labdarúgó nb ii. Nem bírt a kiesőjelölt Kozármislennyel a feljutásért küzdő Siófok Meg kell becsülnünk ezt az egy pontot is - mondta Horváth Károly, a siófokiak edzője, akinek csapata egy pontot faragott hátrányából a feljutásért harcoló, Gyirmóton kikapó újvárosiakkal szemben. A balatoniak mindent megtettek a sikerért, az utolsó pillanatig űzték, hajtották ellenfelüket, ha kritika érheti őket, az csak a gyenge első féüdő miatt jár. Ám ebben is kimaradt egy hatalmas ziccer, amikor Nagy beadása után Pál fejelt mellé. Pál tizedik meccsén sem tudott eredményes lenni, ami azért egy magyar bajnok, az élvonalban 124 alkalommal játszó labdarúgótól meglepetés. A fordulás után sorozatban jöttek a hazai ziccerek, melyek közül Dajic fejese és Waltner lehetősége emelkedett ki. Holczer a mezőny legjobbja volt, míg a másik oldalon Tajtinak egyetlen védést kellett bemutatnia. Tavaly novemberben, Sopronban, emberhátrányban játszva fordult elő a siófokiakkal utoljára, hogy ne szerezzenek gólt bajnoki meccsen. A mislenyiek - ha így játszanak - fognak még kellemetlen perceket okozni az ellenfeleknek. Az ősszel tizenhat forduló alatt nyolc pontot gyűjtöttek, most - többek közt a volt kaposvári Oláhval megerősödve - hat forduló alatt már hatnál járnak, nem véletlenül. FGSZ SIÓFOK-KOZÁRMISLENY 0-0 Siófok, Városi Stadion, 300 néző. Vezette: Kiss N. siófok: Tajti - Kiss Zs., Tímár, Fehér, Pécseli - Nagy D., Fülöp, Ivancsics, Pál A. (Gárdos, 81. p.) - Bogáti (Dajic 63. p.) - Horváth P. (Waltner 76. p.). vezetőedző: Horváth Károly. kozármisleny: Holczer - Kiss M., Fellai, Petrók, Vattai - Kovács D. (Toricska, 57. p.), Oláh, Kovács T. - Fitos, Tóth D. (Varga B. 87. p.), Nagy M. (Cziráki, 69. p.) vezetőedző: Eduardo Al- meida. A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Soproni VSE-Vasas SC 0-0, Zalaegerszegi TE-Tatabánya 2-2, Balmazújváros-Békés- csaba 0-3, Cegléd-Nyíregyhá- za 1-1, Kisvárda-Szigetszent- miklósi TK 2-0; Gyirmót-Duna- újváros 1-0, Szolnoki MÁV-FC Ajka 1-0. ■ Keszthelyi Z. INESS Hungary NB 1 II. 1. Nyíregyháza 22 17 3 2 43-14 54 2. Dunaújváros 22 14 íjH 5 36-21 45 3. Siófok 22 12 6 4 31-19 42 4. Békéscsaba 22 10 6 6 40-27 36 5. Gyirmót 22 10 5 7 34-26 35 6. Balmazújváros 22 9 "6 7 37-35 33 7. Ajka 22 9 5 8 33-30 32 8. Vasas 22 9 4 9 32-33 31 9. ZTE 22 8 7 7 30-32 31 10. Kisvérda 22 6 8 8 33-32 26 11. Szolnok 22 7 4 11 31-32 25 12. Sopron 22 6" 6 10 24-32 24 13. SzTK 22 6 6 10 20-28 24 14. Cegléd 22 6 3 13 26-40 21 15. Kozármisleny 22 3 5 14 " 19-36 14 16. Tatabánya 22 3 "5 14 17-49 14 HIRDETÉS Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! HIRDETÉS HIRDETÉS___________________________ Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram rz .. m nemzetközi pénztranszfer I W ül. I £— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 304,00 308,99 USD 221,00 226,49 CHF 247,5 0 254,49 ÉRVÉNYBEN: április 4. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESFTÉS F Ma ünnepli Marcaliban 85 • születésnapját Dóra Sándor Szeretettel köszönti fia és családja: Tibi, Klári, Andi Sorsdöntő meccs következik labdarúgó nb i. A Mezőkövesdet fogadja hétfőn este a Rákóczi FC SPORT i