Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-01 / 76. szám
2014. ÁPRILIS 1, KEDD 9 ÉLETMÓD - AUTÓ-MOTOR Alapjaiban más a kis Hyundai teszt Felnőttesebb, immáron teljes értékű autó a vadonatúj ilO-es A nevén kívül szinte semmit sem örökölt elődjétől a közel 3,7 méter hosszúra nőtt második generációs ilO-es., Miklós-Illés Kálmán Hogy a Hyundai mekkora utat járt be az elmúlt években, azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni. Most a paletta megújítása az európai tervezésű és törökországi gyártású ilO-es- sel folytatódik, mely legalább olyan mértékben tér el elődjétől, mint ahogyan a jelenlegi i30-as a korábbi nemzedéktől. A félénk kiállású első generációs ilO-eshez képest kifejezetten vállasnak hat az újdonság, a hatalmas hűtőmaszk, a LED-es nappali fény (plusz 60 000 forint) és a jelentősen, 80 mm-rel megnyújtott karosszéria sokkal komolyabbá teszi. Persze a méretnövekedés csak akkor áldásos, ha ebből a beltérben is lehet valamit érezni. Bár az utastér tágasságát nagyban befolyásoló tengelytáv csak 5 mm-rel gyarapodott, az ilO-es kétséget kizáróan a szegmens egyik legtágasabb modellje. Hátul átlagos termetű felnőttek gond nélkül elférnek, miközben nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az ennyire jól formázott ülések ritkaság számba mennek a minik mezőnyében. Ezek után nem meglepő a csomagtér mérete sem, a 252 literes alaphelyzeti érték 27-tel múlja felül a korábbi modellét, ami arányaiban szép növekedést jelent. Nyilván nagyobb tárgyak szállítása kivitelezhetetlen a hátsó ülések lehaj- tása nélkül, ám hiába nagy a befogadóképesség (1046 liter), mozgatható csomagtérpadló híján méretes küszöb keletkezik (dacára az előrebillenthető ülőlapoknak). A belső kialakítását ugrásszerű optikai előrelépés jellemzi, ráadásul a kék vagy narancs színben elérhető műszerfali betétek (az ülések színe is ilyen) oldják az egyhangúságot. Puha műanyagokat persze ne keressünk, ám a kormányra és az ajtókra nem feltétlenül minőséget sugalló bevonat került. Ettől függetlenül dicséretes, hogy A Hyundai fejlesztésekor már eddig is nagy utat jártak be a mérnökök, a munkát, a finomításokat most folytatják Tetszett •KÜLSŐ MEGJELENÉS •UTASTÉR MÉRETE •TAKARÉKOSSÁG Nem tetszett •LEFULLADÁSI HAJLAM •VASKOS CSOMAGTÉRPEREM •1,2-ES VERZIÓHOZ NINCS START-STOP RENDSZER Összegzés A minik között ritka az ennyire tágas modell, melynek a csomagtartója is jól használható. Az ilO-es kisebb hibáit bőven ellensúlyozza a menetkomfort és a kilométer-korlátozás nélküli, 5 éves garancia. jelentősen bővült az extralista, így mini létére, több mint tisztességes szolgáltatásokat nyújt az ilO-es. Ha hajlandóak vagyunk áldozni rá, kulcs nélküli indítás, tempómat, volánfűtés és visszagurulás gátló is lehet a modellben, az abroncs- nyomás-ellenőrző pedig alapáron jár. Ezek után érthetetlen, hogy a szellőzőventillátor miért dolgozik ennyire hangosan, illetve hogy az ablakmozgatás gombjai miért kerültek az ajtópanelen túlságosan hátra - célszerűbb lett volna a tükörmozgatás kapcsolóival felcserélni, azokat lényegesen ritkábban használjuk. Az áttervezett futómű és a hatékonyabb zajcsillapítás azonnal szembetűnik a vezetőülésben ülve, hiszen egészen jól rugózik a modell és a motor hangja nagy sebességnél sem lesz tolakodó. Nyilván, a változó szelepvezérlésű, 87 lóerős, 1,2-es benzinmotor alapból sem lármás, de akkor is dicséret jár a hangszigetelésért. A kis benzines, ahogy várható volt, elegendő erőtartalékkal ruházza fel az ilO-est, az autópályán megengedett maximális sebességet az erőlködés legkisebb jele nélkül tartja. Egy valamire kell csak odafigyelni: mivel alacsony fordulaton szerény az erőforrás nyomatéka, indulásnál könnyű lefullasz- tani, és menet közben kerülni kell, hogy „leessen” a fordulat - a maximális nyomaték csak 4000-es fordulaton ébred. A benzinkúthoz érve csal igazi mosolyt az arcunkra az 1,2-es egység, hiszen 5,7 literes fogyasztást mértünk, nagyrészt mínuszokban használva az autót. Örömteli az is, hogy az ötfokozatú váltó csuklóból kapcsolható, illetve a verziótól függően elöl 83-95, hátul 55-67 mm-rel szélesebb nyomtáv miatt lényegesen stabilabbnak érezni az ilO-est, ha netán forszíroznánk a tempót. Nem mellesleg a karosszéria torziós merevsége 27 százalékkal javult. Az 1,0 literes, 66 lóerős bá- zismodell 2349000 forintos, illetve az 1,2-es 2 549000 forintos ára jó vevőcsalogató, de érdemes beruházni a Comfort felszereltségbe (légkondicionáló, elektromos tükrök, állítható magasságú vezetőülés, riasztóberendezés), így is csak 2,7, illetve 2,9 millió forint a vételár. ío centivel hosszabb az Európában kapható ilO-esnél az Indiában gyártott és az ottani piacon forgalmazott Grand 110-es. A két modell a B-oszlopig szinte teljesen megegyezik (nincs LED-es nappali fény és más a hűtőmaszk), a mögötte lévő részletek viszont jelentősen küMűszaki adatok Hyundai ilO 1.2 Ossz löketté rf ogat: 1248 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 Max. teljesítmény: 64 kW (87 LE) 6000/perc Max. forgatónyomaték: 120 Nm 4000/perc Hosszúság/szélesség/magasság: 3665/1660/1500 mm Tengelytáv: 2385 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1467/1480 mm Fordulókor: 9,5 m Saját tömeg/teherbírás: 941/509 kg Csomagtér: 252/10461 Üzemanyagtank: 401 Gyorsulás 0-100 km/h: 12,3 s Max. sebesség: 175 km/h Város/országút/vegyes: 6,5/4,l/4,91/100 km Tesztfogyasztás: 5,71/100 km COi-kibocsátás: 114 g/km A modell alapára: 2349000 Ft* A tesztelt verzió ára: 2549000 Ft lönbözők, például az ablakvonal közel sem olyan lendületes. A Grand ilO-es fogadtatását jól jelzi, hogy elnyerte a 2014-es indiai év autója díjat (ICOTY), illetve, hogy a szeptemberi piaci bevezetést követő három hónapban 35 ezer megrendelés érkezett a minire. * no 1.0,66 LE Hyundai Grand ilO - nyújtott kivitel 4 ' ■ Drágul a benzin és a gázolaj is emeli bruttó 3, illetve 5 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mól. Az árváltozást követően a gázolaj literenkénti ára 423-424 forintra, a benziné 414-415 forintra nő. A kutaknál 15-25 forintos különbség is lehet. ■ MTI Fellendülést ígér az AAA Autó az utóbbi hat év legjobb eredményét érte el 2014 elején a használtautó kereskedelemmel foglalkozó AAA Autó. Az év első két hónapjában a cég ösz- szesen 8911 autót értékesített, ami 17,5 százalékos növekedésnek felel meg 2013 azonos időszakához képest. Az AAA Autó 2014 év elején tért vissza hazánkba, s máris 160 autót vásárolt fel. ■ Elsőségre hajt az új Seat az ÚJ Seat León Cupra 280 lóerős változata 7 perc 58 másodperc alatt teljesített egy kört a Nürburgring Nordsch- leifén, ami új rekord a sorozatgyártású, elsőkerékhajtású modellek között. A volán mögött Jordi Géné, korábbi WTCC-pilóta foglalt helyet. ■ Kerékpárosokat támogat a Skoda a skoda nyilvánosságra hozta, hogy hivatalos partnerként és gépkocsi-szolgáltatóként további öt évvel, 2018-ig hosz- szabbította meg a Tour de Francé támogatói szerződését. A szponzori megállapodás a spanyol La Vuelta körversenyre is kiterjed, amelyet 2011 óta támogat a cseh gyártó. ■ Politikus rohant ki a női sofőrök ellen SVÁJC Vitatkoznak az autópályán előzés szabályairól - Ki blokkolja a belső sávot? Az állam és a Dongfeng is bevásárolta magát Arról vitatkoznak, a nők hogyan vezetnek a sztrádán Az alpesi ország autópályáin folyamatosan bővül a forgalom, ennek megfelelően a belső sávot blokkoló autósok egyre nagyobb fennakadást jelentenek. Wil- li Wismer, a zürichi autóvezetés-oktatók szövetségének tagja szerint sok olyan autóvezető van, aki besorol a belső sávba, majd ottmarad. Attól félnek, hogy ha legközelebb előzni akarnak, nem tudnak majd újra sávot váltani. Jürg Scherrer, az Autopar- tei tagja szerint leginkább friss jogosítvánnyal rendelkezők és nők blokkolják a belső sávot, és ezzel torlódásokat okoznak. Wal- ter Wobmann, a SVP párt egyik vezetője szerint sok olyan autóvezető is van a svájciak között, akik szándékosan hajtanak 110 km/ órás tempóval a belső sávban. Ez a magatartás a határok közelében jellemző, ahol a gyorsabb külföldi autópályákról érkező sofőröket akarják önhatalmúlag megleckéztetni. Márkus Hutter, az FDP párt egyik vezetője szerint meg kellene engedni a jobbról előzést az autópályákon, ami megoldaná a problémát. Van egy olyan Facebook-csoport is, amelyik a sebességhatár 140 km/órára emelését szeretné elérni, szerintük ezzel sok probléma megoldódna. Vannak azonban olyanok, akik szerint a belső sávot jellemzően blokkoló, nem éppen jó képességű autóvezetőket csak még jobban megzavarná az, ha jobbról előzik őket. Az eleve veszélyes magatartásukból így nem csak kockázatos helyzet, de baleset is lehet. Jellemző módon egyik félben se merült fel az a lehetőség, hogy a belső sávot feleslegesen blokkoló autóvezetőket megbüntessék szabálytalan magatartásukért - Európa többi részéhez hasonlóan Svájcban is jobbra tarts van érvényben. ■ A Peugeot család részesedése a Dongfeng és Franciaország szintjére csökken, három egyformán erős befektető irányítja majd a PSA konszernt. Rögtön két új befektetője lett a francia PSA-cso- portnak, a szakmai befektetőnek számító kínai Dongfeng mellett a francia állam is megveszi a maga részvénycsomagját, mint pénzügyi befektető - akinek azért fontos lesz majd a munkahelyek megtartása is. A kínai befektető és a francia állam is 800 millió eurót fizet a PSA 14 százalékos tulajdonrészéért, ezzel egy időben a Peugeot család korábbi 25,4 százalékos tulajdonrésze is 14 százalékra csökken, tehát három, egyforma tulajdoni/ szavazati aránnyal rendelkező befektető irányítja majd a részvénytársaságot. Az üzlet bejelentésével egy időben az is elhangzott, hogy noha már megvannak az új termékek, az európai piac gyengélkedése miatt várhatóan csak 2016-ban lesz újra nyereséges a cég. A Dongfenggel meglévő partneri kapcsolatot elmélyítik a franciák, közös fejlesztőközpontot hoznak létre a Távol-Keleten, ahol 2020- ban már évi 1,5 millió Peugeot és Citroen készül majd. A korábban a PSA-ban 7 százalékos tulajdonrészt szerző General Motors megszabadult részvényeitől, de a szakmai együttműködést tovább folytatja a franciákkal. ■