Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám

8 INTERJÚ 2014. ÁPRILIS 6., VASARNAP béres Alexandra Csodaként éli meg újabb terhességét. A lombikprogram küzdelmes volt, de szeretne hitet adni másoknak is. Várandósán is sokat mozog. Kampánydiéták helyett életmódváltást ajánl. „FOGYÓKÚRA? A SZÓT SEM SZERETEM!” Béres Alexandra arra törekszik, hogy a lehető legtermészetesebben élje meg ezt a csodálatos állapotot Béres Alexandra a Facebook-oldalán osztotta meg rajongóival az örömhírt, hogy ismét áldott állapotban van. Ismét a lombikmódszer segített. Fábos Erika- Éppen egy vidéki óvodából érke­zett, ahol tomaföglalkozást tartott Ezek szerint nem hagyta abba a sportolást a babavárás idejére sem?- Az első négy hétben az or­vosom javaslatára tartózkodtam minden mozgástól, mivel olyan­kor még nagyon sérülékeny a magzat. A futást és a súlyzózást azóta is kerülöm, de másokkal együtt szívesen tornázom. Most például óvodásokhoz hívtak, hogy egy reggeli tornával moz­gassam meg őket és beszélges­sünk az egészséges táplálkozás­ról és életmódról. Nagyon örülök ezeknek a meghívásoknak és a hatodik hónap végéig szívesen eleget is teszek minden üyen ké­résnek. Igyekszem ugyanis ter­mészetesen megélni ezt a csodá­latos állapotot.- Szóval nem görcsösen vigyáz magára.- Nem görcsösen, de nagyon vigyázok magunkra. Úgy gon­dolkodom erről, hogy egy kis­mama azzal is magára vigyáz, ha mozog. Az sokkal rosszabb, ha valaki kilenc hónapig nem csinál semmit. A terhesség és a szülés is megterhelő a szervezet szá­mára és az okosan végzett moz­gás segít, hogy több ereje legyen | az anyukának, hogy a kisbaba E megszülethessen. Félni nincs mi- J tői, szerencsére a természet eb­ben nagy segítségünkre van, és amint valami nem jó a babának, azzal jelez, hogy bekeményedik a has. Az ütődés, rázkódás persze nem tesz jót, a futást, az ugrálást és az erőlködést jobb, ha kerül­jük, és kifulladni sem tanácsos, mert a babának előbb elfogy a levegője, mint a mamának. Nem ezekben a hónapokban kell a tel­jesítőképesség határait keresni, de a rendszeres mozgás jót tesz a babának is, az anyukának is.- Másként táplálkozik ilyenkor?- Még tudatosabban. A váran­dósság elején nagyon megválto­zik az anyagcsere, ilyenkor még több zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani. Nem eszem édessé­get, fehér lisztből készült ételeket és burgonyát. A súlyom még alig változott, de a pocakom már ke­rekedik. A cukor nemcsak azért nem jó ilyenkor, mert hizlal, ha­nem azért sem, mert nem tesz jót a babának. Szerintem a várandós­ság olyan időszak egy nő életében, amikor nem ő a legfontosabb.- Kismamákkal előfordul, hogy folyton süteményt vagy savanyú uborkát ennének. Ez Önt elkerüli?- A vágyainkért is mi felelünk, kordában lehet őket tartani. Ha az ember tudja, mi a célja, és mi miért történik vele, úgy köny- nyebb. A gyomor a terhesség alatt savasabb lesz, ezért kívánó- sabbak vagyunk, ha ezt megért­jük, egyszerűbb fejben eldönteni, hogy nem hagyjuk magunkat, vagy valami kompromisszumos megoldást keresünk. Mondjuk, hogy nem sütit, inkább valami gyümölcsöt választunk, vagy hetente egyszer megengedjük magunknak, hogy elcsábuljunk. A terhesség végére 10-12 kilós súlygyarapodás az ideális, és ez abban is nagy segítség, hogy a szülés után kisebb erőfeszítéssel érjük el újra a nőies formáinkat.- A mostani várandóssága hasonlít az előzőre?- Igen, mindkettőt jól viseltem. Semmi reggeli rosszullét és nin­csenek elviselhetetlen hangulat- ingadozásaim sem. Pannával is így volt és most is imádok poca­kos lenni. Panna végig nyugodt és alkalmazkodó volt, és most is azt érzem, hogy egy nagyon ked­ves lény fekszik a pocakomban. Vass Zoltán, a „lombik’-orvosom azt mondja, ez az egészséges életmódnak és annak köszönhe­tő, hogy a lombikprogram során a szervezet fokozatosan szokik hozzá a hormonszint emelkedé­séhez és nem hirtelen történik egy drasztikus változás.- Mindig tökéletes az alakja és a megjelenése, több ezer ember követi a tanácsait, világbajnok lett a sportágában. Béres Alexandrának minden sikerült az életben, egy sike­res ember. Mégis kiállt és elmesélte, hogy van az életében valami nagyon fontos, ami nem sikerült. Nehéz volt?- Mindenért nagyon sokat dolgoztam az életemben, amit el­értem. Ötéves koromtól naponta jártam edzésre, ráadásul a ritmi­kus sportgimnasztika nem volt ideális sportág a testalkatomhoz, tehát rengeteget kellett küzde­nem, hogy olyan formában le­gyek, amivel eredményes és elé­gedett lehetek. Persze, ha valaki csak felületesen szemlélődik, gondolhatja úgy, hogy nekem mindent tálcán kínált az élet, de nem. A gyermekvállalásért kö­zösen küzdöttünk a férjemmel, Krisztiánnal. Sokáig nem sike­rült, akkor sem, amikor először segítséget kértünk Panna eseté­ben, és most sem sikerült elsőre a lombikprogram. Ez nagyon ne­héz lelkileg, volt, amikor féltem is, hogy nem járunk sikerrel, de valahol mélyen végig hittem, hogy megtörténik velünk a cso­da. A sportban és az életben is segít, ha képesek vagyunk ponto­san megfogalmazni a céljainkat. Édesanya szerettem volna lenni és tudtam, hogy ezért minden áldozatot érdemes meghoznom. Úgy gondoltam, a példánk má­soknak is hitet adhat és el akar­tam mondani, hogy ez nem olyan borzasztó, mint ahogy sokan fel­fogják. Másrészt nem szeretek titkolózni és másnak beállítani magam, mint ami vagyok.- A házasságukra milyen hatása volt ennek a küzdelemnek?- Még inkább egyesített ben­nünket. Tudtam, hogy ez nem csupán nekem, de Krisztiánnak is nehéz lesz. A férfiakat is meg­viseli a sikertelenség és attól is tartottam kicsit, hogy hogyan birkózunk meg azzal, hogy csa­ládunk lesz, hiszen nagyon so­kat éltünk kettesben. Felesleges aggodalom volt, ha a kislányom­ra nézek, a férjem, Krisztián ar­cát látom benne, és ettől mind­kettőjüket még jobban szeretem. Az életünk pedig boldogabb lett, rengeteg újfajta programunk van és sokkal mélyebb dolgok­ról is beszélgetünk Panna miatt, mint eddig. 18 éve ismerjük egymást, mégis vannak dolgok, amiket ennek köszönhetően tud­tunk meg a másikról. Krisztián igazi lányos apa lett, Panna telje­sen elvarázsolta, pont úgy, ahogy írják ezt a könyvek.- Tudják már, hogy kislány vagy kisfiú érkezik?- Még nem derült ki, de négy hét múlva talán már megmutat­ja nekünk. Nekem mindegy, de Krisztián viccesen azt mondo­gatja, hogy még egy ugyanilyet hozzak haza, mint Panna.- Panna mit szólt, amikor elmond­ták neki?- Hatalmas a boldogsága. Rég­óta mondogatja, hogy nagyon sze­retné, ha egy kistestvért vinnék elé az oviba, úgyhogy örvendezik és csak kérdez, kérdez, kérdez.- Említette, hogy ötévesen kezdett sportolni. Lassan Panna is annyi, sportol már?- Tornázni viszem Irénke né­nihez, aki annak idején még engem is tanított, az apukájával pedig úszni járnak. Fontosnak tartjuk és nagyon örülnénk, ha megszeretné a mozgást, hogy az élete részévé váljon. Névjegy: BÉRES ALEXANDRA 1976. május 7-én született Bu­dapesten. a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. elvégezte a „Reebok Univer- sity” mesteredző és a Testneve­lési Egyetem tanári szakát. családi állapota: férje: Barna Krisztián gyermeke: Barna Panna (szü­letett 2009. október 20.) hobbi: kutyusok (Arnold, Zoé), sí, olvasás, bármi, ami játék. legjobb nyaralás: Barcelona a családdal. legszebb hely, ahol eddig járt: Tahiti. ahova egyszer el szeretne jutni: Új-Zéland. KEDVENC ÉTEL: SUShi KEDVENC ZENE: Sting KEDVENC KÖNYV: Holt Költők Társasága kedvenc idézet: „Az örömhöz kedv is kell!”- Örülne, ha sportoló lenne?- Ha örömét lelné benne, ak­kor örülnék. Én sem a szülői szigor miatt lettem sportoló, ha­nem azért, mert ezt akartam. Az edzőm szokta mesélni, hogy 6-7 éves lehettem, amikor egy­szer közöltem vele, hogy vüág- bajnok leszek. Igaz, végül nem ritmikus sportgimnasztikában, hanem fitneszben, de sikerült. Azt hiszem, mindig is volt ben­nem egy élsportolói véna. Imád­tam edzésre járni és arról is tuda­tosan döntöttem, hogy amikor az RSG-ből már kezdtem kiöregedni, új sportágat keresek magamnak.- Sportolni hogyan kezdett?- Az apukám orvos és látta, hogy nagy a pocim, ezért szeret­ték volna, ha sportolok valamit, amitől a hasfalam és a hasizma­im megerősödnek. Az első perc­től kezdve imádtam és mindig is több volt, mint szabadidős foglal­kozás vagy hobbi. Elvittek egyéb­ként síelni is, de addigra annyira beleszerettem a tornába, hogy csak ahhoz ragaszkodtam.- Hűséges fajta.- Mindenben. Szerelemhez, barátságokhoz, még a kozmeti­kusomhoz is.- Fegyelmezett embernek tűnik, nyilván a sport miatt is. Pannával is ennyire következetes, vagy inkább megengedő anyuka?- Amióta édesanya lettem, megtanultam, hogy minden gyerek külön kis személyiség­gel születik. Először persze fi­gyeltük, hogy inkább Krisztián vagy az én tulajdonságaimat örökölte, kire hasonlít jobban a viselkedése, de rájöttünk, hogy inkább őt kell megismernünk. Ezért is fontos, hogy minél több időt töltsünk vele, hogy amikor a személyisége bontakozik, ott lehessünk, és minden reakció­ját, rezdülését lássuk. Két fontos alapelvet azért elhatároztunk. Az egyik, hogy fölösleges viták­ba nem megyünk bele, mert így tanulhatja meg legkönnyebben, hol vannak a határok. A másik, hogy mindig éreztetjük vele a szeretetet. Úgy gondolom ugyan­is, hogy csak akkor lehet őszinte a kapcsolatunk, ha szeretetteljes.- Itt a tavasz, nemsokára a nyár. A többség ilyenkor vagy a bikinisze­zon miatt szeretne pár kilót leadni, vagy a tél miatt többet. Létezik olyan csodafogyókúra, ami minden­kinek és gyorsan segít?- Már a fogyókúra szót sem sze­retem. Benne van, amiért kudarc­ra van ítélve: hogy csak egy kú­ra, ami tart, ameddig tart, aztán vége lesz és mehet minden úgy, ahogy régen. Ahhoz, hogy valaki tartósan változtasson az alakján, változtatnia kell a szokásain. Ha ezt nem teszi meg, csak az a célja, hogy lefogyjon, újból hízni fog.- Csodaszer nincs. Módszer van?- Kis lépésekben egészsége­sebb életmódra váltani. Ha vala­ki azt mondja, hogy éhezni nem fog, minden másból ehet ameny- nyit akar, de a nyárig nem eszik fehér kenyeret, édességeket, cuk­rot és burgonyát, csak vizet és cu­kormentes teákat iszik, meg fogja látni, hogy már ettől is jobban ér­zi magát és lemegy pár kiló. Ha pedig mellette sportol is, még lát­ványosabb lesz az eredmény.- Odafigyelni és edzőterembe men­ni idő kérdése is. Abból mindenki­nek kevés van.- Igen, valóban rohanó világ­ban élünk. De ha valaki húz egy edzőcipőt és fut negyedórát az egyik irányba, ott elvégez pár fekvőtámaszt, hasizomgyakorla­tot, és aztán vissza is fut negyed­órát, erre egy óra sem kell, pénz­be sem került, mégis jobb lesz a kedvünk, a közérzetünk és rövid idő után is tisztelni kezdjük ma­gunkat a teljesítményünkért. Az már csak mellékes, hogy jobban is fogunk kinézni.- Szóval a fogyás és az ideális alak nem csupán esztétikai kérdés.- A mozgás az egészség és a belső nyugalom, a pozitív kisu­gárzás alapja is. Sportolás közben kellemes érzés tölt el bennünket, ettől javul az önértékelésünk, amitől felszabadultabbnak érez­zük magunkat és ez meg is lát­szik rajtunk. Azt is tapasztalatból tudom: aki tesz valamit magáért, aki sportolni kezd, az sokkal job­ban meggondolja azt is, hogy mit és mennyit eszik utána. Tudom, vannak akik azt hiszik, cukor nélkül ki sem bírják. Nekik azt javaslom, hogy inkább engedjék meg maguknak, hogy hetente egyszer, akár kétszer megegye­nek valami finomságot. Amikor elgyengülnek, gondoljanak arra, hogy most nem, de majd nem­sokára ehetnek, amire vágynak, úgy könnyebb hozzászokni.- Korábban azt nyilatkozta: jöhet akárhány gyerek. Tervezik majd tovább is bővíteni a családot?- Már ez is egy csoda, ami eddig történt velünk. Nem me­gyünk ennél tovább. Igaz, nekem édesapám házasságából szüle­tett még egy öcsém, akit imádok, de a férjem is, én is egy-egy test­vérrel nőttünk fel. Rékával, a hú­gommal nagyon szeretjük egy­mást, és nagyon jó érzés, hogy ilyen fontosak vagyunk egy­másnak. Biztosan ezért is akar­tam ennyire, hogy Pannának is legyen egy üyen szoros kapcso­lata, egy társaaz életében. Hálás vagyok a sorsomnak, hogy ez si­kerülhet, nem vagyunk telhetet­lenek, ennek szeretnénk örülni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom