Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám
2014. ÁPRILIS 6., VASÁRNAP PANORÁMA 3 HÍRSÁV A macskák éve az idei április i. A technológiai cégek közül három ugyanazt sütötte el Nem engedték be Amerikába Nigeliát KÁBÍTÓSZERES MÚLTJÁRA hivatkozva nem engedték beutazni az Egyesült Államokba Nigella Lawsont. A tévészakácsot a Daily Mail szerint már a londoni Heathrow repülőtéren feltartóztatták. Nigella Lawson eredetileg a vád tanújaként jelent meg többször is az elmúlt hónapokban a bíróságon, ahol egykori családi mindeseinek csalási pere folyt. Az olasz testvérpár azzal vádolta, hogy elnézte ügyleteiket cserében azért, hogy eltitkolják, kokaint fogyaszt. ■ Újra filmezni fog a cseh védelmi miniszter MARTIN STROPNICKY cseh védelmi miniszter, aki civilben elismert színész, bejelentette, hogy a közeljövőben visszatér a film világába és ismét forgatni fog. A politikus-színész az Andel, bűnügyi rendőrség (Kriminálka Andel) című tévéfilmsorozatban az egyik főszereplőt, Iván Tomecek felügyelőt alakítja. Az 57 éves miniszter - aki az Igen (ANO) mozgalom színeiben jutott tárcához - bejelentése azonnal heves reakciókat váltott ki. ■ Festőként próbálkozik az ifjabb Bush KIÁLLÍTÁS NYÍLT Dallasban George W. Bush festményeiből. A volt amerikai elnök az elmúlt időszakban a világ legnagyobb államférfijairól festett portrékat, megfestette az orosz elnököt, de saját apját is. A Gawker szerint Bush stílusa sokat javult korábbi macskás korszaka óta. ■ elég ügyesen fest Ő is használhatta április elsején az Opera böngészőjét. Manccsal, orral de akár a nyelvével nyalogatva is lapozhatott a hírek szerint. Internet macskáknak, kesztyű okostelefon helyett, a száguldás élménye 30 kilométeres sebességnél - az idei év sem szűkölködött április elsejei tréfákban. Hogy mennyire szellemes a termés, mindenki döntse el. AS-összeállítás Idén sem úszta meg a világ áprilisi tréfák nélkül. A hagyományosnak tekinthető viccelődés keretében a Japan Times azzal sokkolta olvasóit, hogy a tokiói metró központi vonalán szagjelekkel figyelmeztetik az utasokat a leszállásra. A szag egyben olyan célt is szolgálhat, hogy elterelje a túlzsúfolt peronról az érkező utasokat. Egy német helyi lap, a Hil- desheimer Allgemeine Zeitung egy településvezetőre hivatkozva arról számolt be, hogy mostantól az e-maileknél is fizetni kell a kézbesítésért. Az e-mailbélyeghez hasonlóan adó lett volna az a tétel, amelyről a svájci Tages-Anzeiger írt. A zürichi lap szerint a helyi ön- kormányzat támogatja azt az ötletet, hogy az énekesmadarak megvédése érdekében adót vessenek ki a házimacskákra. A macskák nem úszták meg ennyivel: a Google azt jelentette be, hogy a házikedvencek számára dolgozott ki billentyűzetet. Az alkalmazás a beírt „szöveget” képes egyben emberi nyelvre lefordítani. Egy másik webböngésző, az Opera ennél is továbbment: ők egyenesen böngészőt fejlesztettek a macskák számára. A táblagépen elérhető rendszert a reklámfilm szerint az állatok a mancsukkal és az orrukkal is irányítani tudják. A The Guardian aktuális témára, a Skócia függetlenségéről szóló közelgő népszavazásra alapozta áprilisi tréfáját. A vezető brit napilap arról írt, hogy a tartomány kormánya az Európához való közeledés jegyében átáll a jobboldali közlekedésre, ha a skótok többsége a függetlenségre szavaz. A szakértők már meg is kezdték a felkészülést, ennek részeként az Anglia és Skócia közötti határátkelőknél spirális csomópontokat építenek ki, átterelve az autósokat a megfelelő sávba. Nem csak a lapok, egyes cégek is próbálkoztak ügyfeleik megtréfálásával. A BMW a száguldás mesterséges élményét kínálta lassú haladás idejére is. A német autógyártó a brit sajtót árasztotta el az erről szóló hirdetéseivel, amelyek szerint legújabb találmányuk, a Force Injection Booster segítségével a BMW-tulajdonosok akkor is az autópályán való száguldás mámorát élhetik át, ha a gyereket viszik az iskolába a reggeli csúcsforgalomban. Sőt, különösen akkor, mivel a szerkezet akkor lép működésbe, ha az autó sebessége 32 km/óra alá lassul. A szerkezet a jármű motorjából mozgási energiát von ki, és ezt pozitív gyorsulási erővé alakítja át, amelyet a légkondicionáló fúvónyílásain keresztül zúdít közvetlenül a vezetőre és az utasokra. A technológiai cégek sem maradtak le a tréfálkozásban, más kérdés, hogy három fejlesztő - a HTC, a Samsung és a Toshiba is - ugyanazzal az ötlettel állt elő: az okoskesztyűvel. Ezek nemcsak kijelzővel, de kamerával is ellátott „ruhadarabok”, amelyek kiegészítik, de akár helyettesítik az okostelefonokat. A Google is hasonló tervet „dolgozott ki”: a joystickkel irányítható robotkart. A mágikus kéz nem helyettesíti a telefont, hanem nyomkodja. Nagy tréfák a spagettiföldtől a költöző pingvinekig- 1878-ban a nagy amerikai feltalálózseni, Thomas Edison élelemgéppel állt elő - szóltak a hírek. A készülék a földet gabonává, a vizet pedig borrá változtatta.- 1957-ben a BBC a svájci spagettiültetvényekről közölt riportot. Az éves spagettitermés jónak ígérkezett abban az évben a brit közszolgálati csatorna szerint.- ugyancsak a BBC mutatta be nézőinek 2008-ban a repülő pingvineket. A madarak a hidegantarktiszi tél elől költöznek a dél-amerikai őserdőkbe.- az első internetes viccet 1984-ben, a web elődjének tekintett useneten sütötte el Piet Beertema. E szerint a Szovjetunió csatlakozni kíván a rendszerhez, erről maga Mihail Cser- nyenko pártfőtitkár írt levelet.- 1986-ban a Le Párisién című francia laptól tudhatták mega párizsiak, hogy az Eiffel-tor- nyot áthelyezik a francia főváros mellett lévő EuroDisneybe. A torony helyén pedig egy 35 ezres stadion épül az 1992- es olimpiára - szólt a hír. Tessék ikszelni! minek menjünk el szavazni? Változtatni úgysem tud a két ikszünk a dolgok folyásán. Ráadásul az idő is elég jónak ígérkezik, a kertben is van elég munka. Egyébként is komolyan gondolja valaki, hogy a szavazatától kisebb lesz a korrupció, kevesebb a közpénzből hizlalt oligarcha vagy jobb az egészségügy, színvonalasabb az oktatás? ezekkel a felvetésekkel kezdődik a magyar civilek és művészek által összehozott videó, ami nem egy politikai párt sikeréért, hanem a választójog gyakorlása mellett kampányol. Ugyanis a kezdeti felvetések után arra hívják fel a figyelmet, hogy mégiscsak sok százezren áldozták az életüket a szabad véleménynyilvánítás ezen formájáért vérzivataros történelmünk során. Mégiscsak sok száz millióan élnek ma is szerte a világon, akik álmodni sem mernek arról, hogy demokratikus keretek között dönthetnek a jövőjük döntéshozóiról. Úgyhogy tessék csak rászánni azt a fél órát, irány a szavazófülke, merthogy ez morális kötelessége egy szavazati joggal bírónak. a pohárnok Gergely operatőr fémjelezte kisfilm alapötlete persze nem eredeti, hiszen az előző amerikai választás előtt egy hasonló videót forgattak bizonyos Tóm Cruise-ék Hollywoodban. Viszont a pozitív üzenet átvétele mindig jó ötlet, származzon bárhonnan. Még akkor is, ha a zseniális Charles Bukowski szerint ugye két politikus közt választani annyi, mint dönteni meleg és hideg „salakanyag” között. mert tény, hogy az ország legnagyobb „pártja” a politikából kiábrándultaké. De ha van számukra mára érvényes üzenete Petőfi sorainak - miszerint „habár fölül a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr” -, akkor az nem más, mint hogy ideje van a büntetésnek és a jutalmazásnak. most van ideje. Két tetszőlegesen elhelyezhető iksszel. Milliárdok lógtak egy konyhafalon műkincs Két elveszett festmény nyomára lelt az olasz rendőrség Felbocsátották a Sentinel-IA műholdat Paul Gauguin és Pierre Bon- nart I festők egy-egy, még a het- ven es években ellopott képét találta meg az olasz rendőrség: egy torinói munkás konyhájában i lógtak. A festmények megtalálásának történetét Dario Franceschini olasz kulturális miiniszter és Mariano Mossa, az olasz csendőrség műemlék- védelmi egységének parancsnoka ismertette. A két képet magángyűjtőktől 1970-ben Londonból lopták el. A Gauguin-festmény értékét 15>-35 millió euróra (4,5-10,5 milliárd forint) becsülik, bár egyes feltételezések szerint a rablók levágtak belőle egy darabot. A Bonnard-kép, amely egy kertben ülő nőt ábrázol két székkel, 600 ezer eurót (180 millió forintot) ér. A műveket 1974-ben egy torinói munkásember vásárolta meg az akkori olasz államvasutak rendezte aukción, miután azokat az egyik, Párizs-Torinó között közlekedő vonaton felejtették, és mint talált tárgyat, amelyért senki sem jelentkezett, elárverezték. A torinói férfi 45 ezer lírát fizetett értük. Ez az összeg ma mintegy 23 eurónak (7000 Ft) felel meg. A képek az új tulajdonos torinói konyhájának falára kerültek. A férfi későbbi nyugdíjazása után Szicíliába költözött és a festményeket is magával vitte. ■ Gauguin festménye egy csendélet gyümölcskosárral és kiskutyával térkép Pályára bocsátották az első Sentinel műholdat, amely a Föld felszínének minden eddiginél pontosabb megfigyelését és feltérképezését végzi. A kilövés helye Francia Guyana volt, a repülés a 699 kilométeres végső magasságba 23 percig tartott, ezt követően pályára állt a szatellit. Az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség (ESA) új, ötéves programjában az első műholdat újabb öt követi. A Copernicus a Föld feltérképezésére irányuló eddigi legnagyobb vállalkozás, amelyre az Unió tagországai eddig már 7,5 milliárd eurót (2300 milliárd forintot) költöttek. Ha az egész rendszer megkezdi működését, naponta körülbelül nyolc terabájt adatot fog rögzíteni a kék bolygó szárazföldjeiről, óceánjairól és légköréről. A radar rengeteg célra felhasználható: a rizstermelés felmérésére, a hajóutakat veszélyeztető jéghegyek figyelemmel kísérésére és akár az erdőirtás nyomon követésére is. Legfontosabb küldetése azonban a katasztrófavédelem. Radarja különösen alkalmas az árvizek kiterjedésének monitorozására és az általa készített képtípust nagyobb földrengések után is felhasználják, hogy az infrastruktúrában keletkezett károkat felmérjék. ■