Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-05 / 80. szám

14 2014. ÁPRILIS 5., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP Immár végleg lecsúszásban? az A szép a matematiká­ban, hogy a számok nem tudnak hazudni: százötven- ezernél akkor is kevesebb lesz a százhuszonötezer, ha közben sorra vágjuk át a nemzetiszínű szalagot a járdaavatásokon, ha éjt nap­pallá téve tekintjük meg a még félig kész óvodákat, ha sokszor elmondjuk, ha kell (és persze, hogy kell!), kamerának is, hogy jó úton járunk, minden rendben van, felzárkóztunk, sőt, el is léptünk már kicsit a holt­pontról, tényleg itt az ablak eló'tt a Kánaán, mindjárt, mindjárt, mindjárt bekö­szönt, csak kicsit tessenek még várni. szóval A számok a valósá­got mutatják, s a valóság bizony az, hogy a korábban ha nem is élharcosnak, de a középmezőnyben masz- szívan megkapaszkodónak tartott dél-dunántúli régió megyéi évről évre csúsznak vissza abban a rangsorban, amely az ott élők átlagkere­sete alapján áll fel. Ráadá­sul ha kicsit a számok mögé nézünk, még rosszabb az összkép: a régión ugyanis nagyot dob a paksi atom­erőmű - ha azt kikapnánk az összesített adatokból, valószínűleg masszív sereg­hajtóvá válnánk. RÁADÁSUL BIZAKODNI sincs nagyon miben, hiszen az egyik menekülési útvonal­nak vizionált idegenforga­lom gyakorlatilag tökutolsó, az itt dolgozók átlagbérének olvastán legfeljebb kínosan feszengeni kezdünk. szóval ebben aztán nin­csen semmi pénz, jöhet ide uniós forrás, jöhet akár ma­ga az Úristen segítő keze, a turisták másfelé kanya­rodnak. persze, tudjuk a választ a fel sem tett kérdésre: el kell innen menni. De úgysem megyünk. Ide kötődünk, mindennel. Marad a bizako­dás, a csodavárás. egyre elkeseredettebben. Mire elegendő a havi fix? fizetések Óriási különbségek vannak az egyes ágazatok között DÉL-DUNÁNTÚLHavi 127 ezer, egy év alatt 1,5 millió forint. Ennyi a régió munkaválla­lóinak nettó átlagkeresete. A tavalyi fizetések tükrében azt vizsgáltuk, hogy mire futja mindebből. Kaszás Endre Szinte minden ágazatban és minden munkakörben emel­kedtek tavaly az átlagfizetések a régió megyéiben. A minimá­lis 2-5 százalék körüli bővülés azonban korántsem az ered­ményes béralkuknak köszön­hető, hanem sokkal inkább az adószabályok, illetőleg a csa­ládoknak juttatott kedvezmé­nyek kedvező hatásának. Régiós viszonylatban vizs­gálva az egyes ágazatok kö­zül kiemelkedik az energeti­ka, ami elsősorban a szektor kiugró tolnai fizetéseinek tudható be a Paksi Atomerő­mű miatt. A hazai energetikai óriásnál a fizikai munkakör­ben dolgozók nettó havi bére is meghaladja a 350 ezer fo­rintot, a szellemi foglalkozá­súak fizetése mintegy száz­ezerrel hosszabb. Ellenpéldaként a szállás­hely-vendéglátás ágazat ke­nyérkeresőit említhetjük, akik - alig megelőzve az egészség- ügyi dolgozókat - a negatív rekordot tartják a régióban mindössze 81 ezer forintos nettó átlaggal. Mire elegendőek a régiós átlagkeresetek ágazatonként (nettó, forint/hó) mezőgazdaság 114 ezer 1 feldolgozóipar 123 ezer] energetika 258 ezer építőipar 100 ezer 1 kereskedelem 105 ezer 1 idegenforgalom-vendéglátás 81 ezer 1 középkategó­riás mosógép 1 havi keresetből pénzügy, biztosítás 182 ezer! oktatás 2,5 középkate­góriás mosógép 1 havi keresetből 140 ezer | egészségügy, szociális ellátás 85 ezer 2 középkategó­riás mosógép 1 havi keresetből Súlyos tízezrekre az országos átlagtól A dél-dunántúli megyék foglal­koztatási és gazdasági helyzetét jól mutatja a más megyék telje­sítményével való összevetés. Az alkalmazottak tavalyi nettó át­lagbére (124,5 ezer forint) pél­dául Baranya megyében mint­egy 24 ezer forinttal marad el az országos átlagtól, Tolnában valamivel kisebb (16 ezer), So­mogybán viszont ennél is maga­sabb (29 ezer forint) a havi net­tó átlagfizetések lemaradása. MEGYÉINK NEMCSAK a fŐVÓWSi és a közép-magyarországi ki­emelkedő teljesítmények miatt maradnak le a fizetésekben. A térséget már nemcsak olyan megyék előzik meg, mint Győr-Moson-Sopron, Fejér, Ko­márom-Esztergom, hanem meg­lepetésre Heves is előttünk jár, Csongrád pedig utolérte térsé­günket. A markáns területi különbsé­gek egyértelműen a helyi gazda­ságerejében kialakult differen­ciák miatt mutatkoznak. Havi szinten sem kevés pénzről be­szélünk, éves viszonylatban pe­dig már átlag 200-320 ezer fo­rinttal kevesebbet visznek haza nettóban a Dél-Dunántúl mun­kavállalói, mint azok, akiknek a keresete az országos átlagnak felel meg. Az elmúlt két évtized­ben kialakult meglehetősen nagy különbség stabilizálódott, az utóbbi években már csökke­nő ütemben nőtt. A gyerekre, egészségre spórolunk A nem túl magas nettó átlag­bérek ellenére figyelemre méltó fejlemény, hogy a hazai lakos­ság megtakarításai a fizetések­hez viszonyítva magasabbak a kelet-közép-európai átlagnál, a megtakarítások összege alapján azonban a régiós át­lag alatt vannak. Egy frissen elkészült elemzés szerint az elmúlt 5 évben 22 százalékkal nőtt a magyarok pénzügyi va­gyona, míg a közép-európai átlag 35 százalék, a nyugat-eu­rópai pedig 28 százalék. Az elmaradás okát szakértők ab­ban látják, hogy a lakosság erőn felül minden pénzét hite­leinek visszafizetésére, végtör­lesztésre fordította. a takarékoskodó polgárok több mint fele bízik abban, hogy eléri pénzügyi céljait. Legtöbben (19%) gyerekeink jövője végett, váratlan fizetnivalókra, továbbá egészséggel kapcsolatos költsé­gekre teszünk félre vagy fekte­tünk be bizonyos összeget. To­vábbi sorrend: munkahely el­vesztése, jövedelem kiesése, nyugdíjalap (13-13 százalék), el­ső saját lakás vásárlása (12), gyermekszületése (8), luxus, au­tó, nyaralás, drága óra stb. be­szerzése, utódoknak, hogy örö­köljenek, magasabb képzettség megszerzése, házasodás (7-7), vállalkozás indítása (6), jobb la­kás vásárlása (5), második la­kás, nyaraló vásárlása (2). OLVASÓI ÜZENETEK választás. Talán túlzottnak tűn­het az óvatosság, de aki tart az esetleges választási visszaélések gyanújától, az lehetőleg csak a saját golyóstollát használja min­denhez a vasárnapi voksoláson. Hallottunk már papírlapról fél óm múlva nyomtalanul elillanó tintá­ról, az ördög pedig ugye nem al­szik, még a szavazófülkében sem. domus. A kaposvári Honvéd utcá­ban a Domus és a négysávos út között mind a két játszóteret egy­szerre döntötték szét, nem lehet a gyerekeket hova vinni! A lottózó előtti területen az új játszótérből jelenleg csak betonrengeteget le­het látni! Milyen többfunkciós ját­szótér lesz, hol a fű, a zöld terü­let? Beton házak közé beton ját­szótérbiztonságos? Végiggondol­ta ezt a tervező? Egy ott lakó * Tisztelt szerkesztőség! Kaposvá­ron a Domus parkolóba 2-3 mé­tert belóg a sövény és karcolja az autókat vagy ha távolabb állnak nem fémek el. Régen a választá­sokra rendbe tették. Üdv: András békemenet. Békemenetre invitált a kéretlen névtelen telefonáló! De hol itta háború? Talán azokkal kell harcolni, az Európai Unióval, akik folyamatosan adják a támo­gatást hazánknak! Sokan meg vakon rohannak, mert a valós ér­veket nem akarják meghallani! Csak bízni tudok benne, hogy ott Európában nem vonják majd el a támogatásokat. Egy békét váró * Sokan voltak a békemenetben, csak azt titkolják, hogy ki finan­szírozta azt a rengeteg, legalább négyszáz buszt, amivel az embere­ket oda vitték Azt tudjuk, hogy március 15-én 800forintos óra­bért kaptak azok, akik tapsoltak Orbánnak - csak így lehetett biz­tosítani a tömeget? * Nagy vicc a békemenet neve, hiszen folyama­tosan a miniszterelnök által szított konfliktusokat támogatja. Tényleg béke kéne már! horgászok .Áprilisi tréfa: a Bala­toni Halászat új vezére nagy ke­gyesen engedélyezte az északi parton a csónakból horgászatot, (de vihetnek magukkal evezőlapá­tot is), a déli parton pedig a stég­ről való horgászatot (bejárás vi­szont csak gázlóruhában). A víz mélysége 1 m, és méghozzájön ami nem látszik, a 30 cm-es iszap. Büszkék lennének a régi Szúnyog-szigeti öregek, Sz. József, P. Guszti, P. Ferenc, kár, hogy nem érhették meg. pecás Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! HIRDETÉS HIRDETÉS Eladná feleslegessé vált tárgyait? Hirdesse meg Somogyi Hírlap-ban! Akciós ajánlatunkért keresse irodáinkat vagy hívja a 82/528-168-as vagy a 82/528-113-as telefonszámot. *Az ár az áfát tartalmazza, az ajánlat csak szombati megjelenésre vonatkozik, 10 sorig, 1 sor (42 karakter) br. 100 Ft/sor. Az akció csak a lakosság számára érvényes, cégek, kereskedők, szolgáltatók ajánlataira valamint lakásra, autóra nem vonatkozik. Az akció visszavonásig érvényes. EEEeÉBlEEETÖMH Kedves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán és a Marcali telephelyen születtek. Marcimr QOl • es április 3. között születtek Dátum Név Súly Hosz. Dátum Név Sújy Hosz. Dátum Név Sújy Hosz. KAPOSVÁR Zoé Zselyke 3550 gr 55 cm Nóra 2990 gr 53 cm 03.28. Xiao Yuan 2920 bt 52 cm 03.31. Péter 3520 gr 55 cm Máté József 3210 gr 52 cm Leila Dzsesszika 2190 gr 49 cm Boglárka 3160 gr 52 cm 04.03. Mercédesz 3030 gr 52 cm Ákos 3690 gr 54 cm Emília 3780 gr 57 cm Sanel 2880 gr 50 cm Benett 3060 gr 52 cm Zoltán 3450 gr 58 cm Hanna 4000 gr 57 cm Noel 3450 gr 54 cm Zsolt Gyula 3000 gr 52 cm Alexandra 3330 gr 53 cm 03.29. Hanna Réka 3810 gr 56 cm Laura Csenge 3020 gr 53 cm Marcali Zalán 3470 gr 55 cm 04.01. Kolos 3050 gr 52 cm 04.02. Levente 2930 gr 50 cm 03.30. Richárd József 3160 gr 55 cm 04.02. Anna 2980 gr ^3 cm Alicia Klaudia 3150 gr 55 cm Bejke Luca 2940 gr 54 cm Eliza 3400 gr >> Un ci.:í Valentin 2720 gr 52 cm

Next

/
Oldalképek
Tartalom