Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-05 / 80. szám

2014. ÁPRILIS 5., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Csatát nyertek MaHboro Mán ellen kórházszövetség Siker siker hátán, már a sósmogyoróból is vonják ki a sót Megnyertük a párbajt Marlboro Mannel, mondta pénteken Szócska Miklós államtitkár a Magyar Kórházszövetség siófoki kongresszusának szakma- politikai fórumán. Fónai Imre Az elmúlt négy évet értékel­ve arra a megállapításra jutott: népegészségügyi áttörés tör­tént, hiszen az üzleti érdekek fölé emelték a polgárok egész­ségét. - Szemléletet váltottunk, már a megnyert életeket számol­juk és nem a haláleseteket - tet­te hozzá az államtitkár, aki pél­dának hozta föl egyebek között a nemdohányzók védelmében tett intézkedéseket (211 ezren tették le a cigarettát - idézte Szócska a statisztikát), vagy a népegész­ségügyi termékadó bevezetését, melynek nyomán „szedik ki a sót a sósmogyoróból". A gazdasági válság tetejé­be népegészségügyi válságot is örököltek Szócska szerint, „te­le voltak a kórházak”. - Ha nép­egészségügyi válság van, akkor fenntarthatatlan az ellátórend­szer - figyelmeztetett az állam­titkár és sikerként értékelte a kórházak állami kézbe vételét, mert „az egységes nemzeti el­látórendszerben már nincsenek részérdekek”. Évi tíz és félmilli- árd forinttal kevesebbe kerül a gyógyszer a betegeknek - sorol­ta tovább a sikereket, s arról is beszélt, hogy beragadt uniós pá­lyázatok egész sorát tették rend­be, elképesztő erőfeszítésekkel (ide sorolható nyilván a siófo­ki kórház lassan másfél éve ál­ló korszerűsítése is, mely végre a napokban kedvező fordulatot vett - a szerző). A fejlesztések esetében a fenn­tarthatóságról sem szabad meg­feledkezni, ez még váratlan ne­hézségeket okozhat - erre már Cserháti Péter miniszteri biztos figyelmeztette a kongresszus résztvevőit. Arról is beszélt, hogy békében zajlott le a nagy átalakulás, pedig akár munka­ügyi perek ezrei, betegpana­szok tömege is a nyakukba sza­kadhatott volna. - Erőink a já­róbetegellátás fejlesztésére már nem voltak elegendők - ismerte el önkritikusan, ám Benede At­tila helyettes államtitkár rögtön utána már arról szólt: több, mint tíz év után sikerült emelni a há­ziorvosok kártyapénzét, úgy, hogy a szakápolóik, assziszten­seik számára is pénzt különítet­tek el. A országos mentőszolgá­lat költségvetése négy év alatt negyven százalékkal nőtt - rea­gált a mentők pénzhiányáról fel­röppent minapi sajtóhírre. Egy másik helyettes államtitkár, Pá­va Anna pedig azt citálta: jelen­tősen, 14 százalékkal csökkent az orvosok külföldre vándorlá­sa tavaly, az előző évhez képest. Kórház: fúrás és folytatás a siófoki önkormányzat 200 millió, a hazai kórházakat fenn­tartó szervezet, a Gyemszi 100 millió forinttal „száll be" a siófo­ki kórház korszerűsítésébe, elő­teremtve ezáltal a beruházás csúszása miatt szükségessé vált pluszköltségeket. Erről Balázs Árpád siófoki polgármester tájé­koztatta lapunkat. Arról is, hogy megtörtént végre a próbafúrás­nak nevezett talajterheléses vizs­gálat és a szakvélemény szerint folytatódhat ugyan a kórházbő­vítés, de az eredeti befejezési ha­táridő már aligha tartható. többször megírtuk, hogy ta­valy év eleje óta munka nélkül magasodik a daru a siófoki in­tézet fölé, akkor derült ki, hogy próbafúrásokra van szükség a tervezett helikopter-leszállópá­lya miatt. - Sokat dolgoztunk rajta a Gyemszivel és a kórház­zal, hogy végre folytatódhasson a beruházás - jegyezte meg Ba­lázs Árpád. Ennél is rózsásabb a kép a fris­sen végzettek körében: 28 szá­zalékos volt a csökkenés a havi nettó százezer forintos ösztön­díjprogramnak köszönhetően. Siófokon azt mondta az államtitkár: népegészségügyi áttörés történt Megkapta a honvédségi üdülőt Bereny Ilii .ffci. ► Folytatás az 1. oldalról Időskorúak szociális gondozá­sára, illetve gyermekek tábo­roztatására kértük térítésmen­tes átadással az ingatlant - mondta Horváth László polgár- mester. Egy majdnem kilenc éve húzódó ügy zárult le. Az 1,3 hektáros területű 204 mil­lió forint értékű csapatpihe­nőt elnyűtték az évek. - Első lépésként az idei üdülési sze­zon kezdetére szeretnék rend­be tenni legalább a szabadtéri területet. ■ V. E. Egy kisvárosnyival kevesebben lettünk népesség A legnagyobb változást a kistelepülések szenvedték el Somogybán ► Folytatás az 1. oldalról A falvakban a népességcsök­kenés a rendszerváltozás ide­jén indult, és az elmúlt tíz év alatt több mint 14 ezer ember költözött el a kistelepülésekről a megyében. - Már tíz éve sem volt túl sok fiatal a térségben - mondja Reiz Tamás potonyi pol­gármester. - Az elvándorlás má­ra nagyjából megszűnt, mert megmaradt a kötődés, a fiata­lok azért jobban helyben ma­radnak vagy visszatérnek. Az elmúlt három év közmunkájá­Különleges játszóteret adtak át Őshonos állatok a téren magyar akácból készült, helyi tervező által megálmodott, ma­gyar mérnökök és mesterembe­rek keze munkáját dicsérő, ma­gyar termék díjas játszóteret avattak Drávaszentesen, aDu- na-Dráva Nemzeti Park Dráva- kapu Bemutató Központjában.- a nálunk is látható őshonos állatok és vadállatok különböző sziluettjei láthatóak a teljesen organikus és fából készült ját­szótéren - mondja Závodszky Szabolcs, a DDNP igazgatója. bán évi 7-8 hónapra sikerült ad­ni munkát azoknak is, akiknek eddig erre nem volt lehetősége, tehát ők is maradtak. Hasonló a helyzet Rinyaújné- pen is, itt azonban még a köz­foglalkoztatás sem tudott sokat lendíteni a helyzeten.- Jóval kevesebben vagyunk, pedig két család is ideköltözött a közelmúltban - mondja Szüsz József Rinyaújnép polgármeste­re. - Ma 47-en élünk összesen a faluban, de a lakosság javaré­sze elöregszik, és a falu lassacs­kán kihal. ■ Jeki Gabriella Házkutatások: számlaírók körmére néz a NAV lecsaptak Kényelmetlen kérdések és vizsgálatok; adóellenőrök kaposvári fémipari cégeknél ► Folytatás az 1. oldalról Hogy mennyire lehetett ipari mé­retű a nem létező költségeket és teljesítéseket igazoló bizonylatok kiállítása, egyelőre nem tudni, de hogy jogszabályok sérültek, az több okból is valószínűsíthe­tő. A hatóság látókörébe már ré­gen bekerültek olyan felszámolt vagy végelszámolt kaposvári, ta- szári cégek, melyek tulajdonosai köztartozásokat hagytak maguk után. A NAV mindezekből csak a kihallgatások és a házkutatá­sok tényét erősítette meg, és az őrizetbe vételt. Az általunk meg­kérdezett, házkutatásokban érin­tett cégvezetők az ipari szektor­ban megrendelőként működnek, és tényleges üzleti kapcsolatban állnak a hatóság által kihallga­tott személyek egyikével. Mind a mai napig beszállítóként ren­delnek fémipari szolgáltatást. Ez az oka annak, hogy a kibocsátott számlákat több cégnél is ellenőr­zi a NAV. A hatóság ezt nem ma kezdte, egy több százmilliós ár­bevételű, jó nevű fémszerkezet­gyártó cég ügyvezetőjének el­mondása szerint már öt éve is ér­deklődtek a számlákkal lefedett teljesítések iránt. Egy másik cég menedzsmentjéből annyit mond­tak: ahogy egy ing vásárlásakor se szokás a gyártóról érdeklőd­ni, úgy számukra is kizárólag az számít: határidőre és jó mi­nőségben dolgozzon a beszállító. Az adónyomozók csak a közérde­kű munkájukat végzik, amikor belenéznek a könyvelésekbe, tet­te hozzá. Kuperczkó Adrienn pénzügyi nyomozó, a NAV Dél-dunántú­li Regionális Bűnügyi Igazgató­ságának sajtóreferense koráb­ban annyit mondott: a hónapok óta tartó nyomozás során ház­kutatásokat is tartottak több helyszínen, és tanúként hallgat­tak ki egy 32 éves kaposvári és egy 36 éves taszári férfit a ka­posvári bűnügyi igazgatóságon, egy 35 éves komlói nőt pedig az egyik külső helyszínen. Egyi­küket vették őrizetbe. A sajtóre­ferens a nyomozás érdekeire te­kintettel most sem árulhatott el többet. A cégtárakban böngész­ve annyit tudni: több céget je­gyeztek be Taszáron a 36 éves férfi érdekkörében. "Az egyiket 2003-ban fémáru, szerelvény, fű­tési berendezés nagykereskedel­me főtevékenységgel alapították taszári és sántosi székhellyel. A társaság négy évvel később hát­ralék miatt szúrt szemet az adó­hatóságnak, ettől kezdve a vég- elszámolásig szinte minden év­ben történtek bírósági végrehaj­tási események. A másik társa­ságot 2008-ban alapították, egy éven belül szinte havonta voltak fizetési problémái, már ezt is vég­elszámolták. A cégek egyikének a tagja a házkutatásokban érin­tett cégek egyik leányvállalatá­ban is tag. Forrásaink szerint a taszári férfi egyedül nagy érté­kű autóival keltett feltűnést. Ne­vét az internetes kereső adako­zó civilként említi. A férfit egy újabb kaposvári cégvezető kife­jezetten éles eszű emberként ír­ta le, aki szerinte valós teljesíté­seken nyugvó túlszámlázással siklott félre. Ez a műfaj egyre népszerűbb: 2012-ben a hatóság 127 olyan gazdasági szereplőt fü­lelt le, melynek nem volt munka- vállalója, eszköze, nem végzett gazdasági tevékenységet, mégis számlákat állított ki. A számla­gyárak hatmilliárdos adó eltün­tetését tették lehetővé. ■ B. T. A kecskeméti számlagyár is elért Somogyba KECSKEMÉTEN FEBRUÁRBAN Vet­tek őrizetbe egy 57 éves férfit, aki 26 fizetésképtelen céget vett át, majd azok nevében nagy mennyi­ségű fiktív számlát állított ki, és azokat értékesítette, írta az MTI. Jelentős értékre elkövetett adócsa­lás és költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hall­gatták ki, előzetesbe került. A számlákat befogadók között so­mogyi és borsodi társaság is volt kecskeméti, jakabszállási, buda­pesti, gyulai mellett. A pénzügyi nyomozók és adóellenőrök két időpontban, hetven helyszínen jelentek meg. A „számlagyáros” egy kutyaház mögötti tárolóban, nejlonszatyorban őrizte a „köny­velési anyagát”, a fiktívszámlás tömböket, a bélyegzőket és a még ki nem töltött számlákat. Meg­kezdték a számlákat befogadó cégek ellenőrzését. Gyerünk szavazni! csak négyévente van olyan nap az életünkben, mint a holnapi. Parlamenti képvise­lőket választunk, s az ország­házban kialakuló erőviszo­nyok határozzák meg a kö­vetkező négy esztendőben, hogy milyen gazdasági és jo­gi körülmények között élünk majd, s milyen lesz a közérze­tünk. A tét tehát nagy, s leg­alább vasárnap beleszólha­tunk a politikába. Szerintem ezt a felelősséget kényelem­ből, vagy mert süt a nap és van tennivaló a kiskertben, nem szabad lerázni. A kiskert várhat egy ikszelés erejéig. úgy gondolom: a szavazással kezdődik a demokrácia, ami a jogok mellett kötelezettséget is jelent. Aki nem ment el sza­vazni, ne hőbörögjön nekem már hétfőn, hogy nem tetszik neki a rendszer. Aki felnőtt­nek gondolja magát, tegye le valamilyen értékrend mellett (vagy ellen) a névjegyét. a kaposvári dr. Zárdainé dr. Ádám Edit így fogalmazott szerkesztőségünknek írt le­velében: Szabadságunk egyik megvalósulási formája a vá­lasztás élőlények, dolgok kö­zött. Magánemberként sokan átélték, mennyire mámorító érzés megélni a szabadságot valamilyen megalázó, meg­nyomorító, egyenlőtlen baráti, szerelmi, házastársi kapcso­lat megszakítása által. Vagy például a zsarnokoskodó, ön­ző főnököt, egészségtelen, alulfizetett munkát otthagy­va. Mondják: az igazi nagy já­ték a politika. Szabadságunk érzését nagyban megélhetjük tehát e téren - nem csupán akkor, ha jelöltetjük magun­kat megválaszthatónak, ha­nem (meg)választóként is. MAGYARORSZÁGON 1848 Után vagyoni helyzethez, 1913-tól műveltséghez is kötötték a vá­lasztójogot. Nagy vívmány volt, amikor már a nők is vok­solhattak, igaz, míg 1925- től tőlük 6, addig a férfiaktól csak 4 elemi osztály elvégzé­sét követelték meg (plusz elő­írás volt még, hogy a nő 30, míg a férfi már 24 éves korá­tól szavazhatott.) A politiku­sok vitatkoznak azon, hogy mennyire volt tisztességes a kormánypártok részéről a vá­lasztás szabályainak nagyon jelentős megváltoztatása (töb­bek között a körzethatárok át­rajzolása, egyfordulós vokso­lás, komoly pénzösszegű álla­mi támogatás a soha sem lá­tott tömegű jelöltnek, levélben is szavazhatnak a magyaror­szági lakcímmel nem rendel­kező határontúli magyarok, eltörölt kampánycsend, szer­vezett szállítás engedélyezé­se a szavazófülkékhez), de 2014. április 6-án valamennyi 18. életévét betöltött magyar állampolgár voksolhat. Min­denkinek tudnia kell, hogy holnap ő a nagy betűs Válasz­tópolgár, ebben őt senki más nem helyettesítheti. viselkedjünk ennek megfele­lően, felelősséggel: mindenki menjen el szavazni!

Next

/
Oldalképek
Tartalom