Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-01 / 76. szám

2014. ÁPRILIS 1., KEDD 5 ÁPRILIS ELSEJEI TÖRTÉNETEK Az a két bolondos április elsejei fiatal csurgói találkozás A szőrös képű srác szemezni próbált velem a mozi előtt A hangrobbanás a nyári konyhában kiloccsantotta a babgulyást Zoli egyke gyerek és igen jól si­került: jóképű volt és minden­hez értett. Nem félt a munká­tól, mert minden a kezére állt. Ugyanakkor elterjedt róla, hogy nagy kópé, például szakoktató­jának, a 47-es cipőt viselő Topi bácsinak bakancsát oda hegesz­tette a szerelőakna vasához. Vé­gül favágónak ment, mert ott elég sok pénzt kereshetett. Történt, hogy a stihlfűrész megmakacsolta magát, s Zoli hiába bütykölte, nem indult el. Estebéd után sem hagyta nyu­godni a gondolat, hogy „legköz­vetlenebb munkatársa” cserben hagyta. A konyha kicsi volt, de ba­rátságos és meleg. Az egész na­pot itt töltötték, csak este fűtöt­tek be a tisztaszobába, mert vi­lág életükben takarékos embe­rek voltak. A közös vacsorának rég vége volt már, de Józsi bácsi még mindig a babgulyását szür­csölgette. Olyan élvezettel tet­te ezt, hogy az embernek ked­ve szottyant repetázni. Zoli ki­ment a garázsba az átkozott ma­sináért, és elkezdte szerelgetni. Irénke néni megállt a kézimun- kázásban, orrát időnként az ég felé emelte: így hozta fia tudo­mására, hogy nem tetszik neki a konyhában a fűrész émelyítő benzinszaga. A macska kéjesen nyújtóz­kodva aludt a nyitott sütő ajta­ján. Józsi bácsi nem kis bendő- jének megtöltésével foglalko­zott. Irénke orrcimpái hol kere­kek, hol keskenyek voltak - dü­hös volt és nem is kicsit, de nem szólt semmit, mert nem szerette a veszekedést, pláne alvás előtt. Zoli próbaképpen meghúz­ta az indítózsinórt és a gép cso- dák-csodájára azonnal elin­dult. A fatolvajok azért nem me­rik használni ezt a gépet, mert hangja kilométerekre elhallat- szik. A hangrobbanástól a macs­ka álmából felriadt, nekiugrott a függönynek, tartórúdjának vége beletottyant Józsi bácsi gulyásá­ba. Ijedtében olyan erélyes sicc-t vágott ki, hogy hiányos fogazata miatt Irénke is visszakapott egy kicsikét a babgulyásból. Zoli fapofával csak annyit mondott: - Nem gondoltam, hogy egyből elindul. Józsi bá­csi a babgulyás maradékaitól szabadulva helyeselt neki: - Én sem... E. SÍPOS GYULA CSOKONYAVISONTA Harmincöt esztendővel ezelőtt egy somogyi faluban - ma már város - március 31-én mozi­ba indultam. Álltunk a sorban a barátnőmmel, előttem egy szőrös képű, tizennyolc éves­nek tűnő lezser öltözetű srác. A pénztár nem nyitott ki, morgo­lódtunk. Közben a srác folyton hátra­fordult, régi módi szerint sze­mezett velem, s valahogy más­képpen dobogott a szívem. A barátnőmmel elkacarásztunk, de amikor rám nézett, elko­molyodtam. Lehet, hogy csak tíz percig tartott ez a nagy do­log, nekem óráknak tűnt, ami­kor kijött a pénztáros és közöl­te: elmarad a mozi, mert elrom­lott a gép. Hazafelé a barátnőmmel csak arról beszélgettünk, hogy ki le­Egy hétköznapi április elsején már alig vártam, hogy ebédidő legyen, mert imádom a finomsá­gokat. A munkahelyemen dél­ben is felváltva kellett dolgoz­nunk, s amikor elfogytak az ügyfelek, az egyik kollégám nagy tálcán vagy harminc kü­lönféle kis falatkát adott át salá­talevélre terítve, miközben bol­dog születésnapot kívánt. hetetett az a srác. Ismerősnek tűnt pedig. Másnap munkahelyemről kimentem pár percre az utcá­ra. Már indultam volna vissza, amikor hallom: - Helló! Hátra­fordultam, hát a szőrös képű srác volt. Megvártam. Azt kér­dezte: nem ismertél meg tegnap a mozinál? Nagyon nyeltem, mi­előtt kimondtam, hogy de-de, pedig fogalmam sem volt hon­nan ismerhetném. Kérdezte, hogy elmegyek-e vele moziba, rögtön rávágtam, hogy nem, mert fiatalkorúak­kal nem engednek el a szüleim, s akkor én tizenkilenc éves vol­tam. Mekkorát nevetett!- Hiszen már huszonhárom éves vagyok! Lassan leszere­lek, s jövök haza, még feleségül is vehetnélek! - mondta. Teljesen odáig voltam örömöm­ben, tömtem magamba az ételt. Amikor a felénél tartottam, meg­hallottam, hogy a hátam mögött a munkatársaik hatalmas neve­tésben törtek ki. Az a „barom” kollégám kiszedte a kukából az ebédmaradékokat, és azt tálalta nekem olyan ízlésesen. Persze semmi bajom nem lett, de na­gyon megszidtam. Az utóbbi mondata szinte be­lém hasított. Mit képzel ez a kis pasi? Még hogy feleségül vehet­ne...?- Akkor bizonyítsd csak be, hogy tényleg huszonhárom éves vagy! - szólítottam föl. Erre gyorsan elővette az iga­zolványát, de az évszámon át­siklott a tekintetem a születés­napjára: április 1.- De hiszen én is április 1-jén születtem! - reagáltam megle­petten. Nem hitte el, kérte, hogy ak­kor én is mutassam meg a hi­vatalos személyimet. Mutat­tam volna, de nem volt nálam, kértem hogy várjon meg, itt la­kunk pár háznyira és hozom. Rohantam haza, közben pedig arra gondoltam: meg sem vár, vagy nem fogja elhinni, mert A férjem köztisztviselőként a polgári védelemben dolgozott. Az egyik születésnapján nagy eső volt, s valamikor délelőtt riasztást kapott, hogy Zákány­ban árvízveszély van. Minden kollégája tudta, hogy szó sem lehet ilyesmiről, de ő azonnal intézkedett, telefonon értesített egy csomó embert, majd autó­val egyedül útnak indult, s ro­nekem április 2-a van beírva. A szüleim ugyanis letagadták az elsejei születésemet, hogy ne | nézzenek április bolondjának, így április 2-ára anyakönyvez­tek. Szaladtam vissza, s ő ott várt. Elhitte, hogy 1-én születtem, mert őt is 2-ára akarták anya­könyvezni, de ő kórházban szü­letett, s ezért a dátumot nem le­hetett megmásítani. Másnap ismét találkoztunk és egy életre szóló kapcsolatban maradtunk azóta. A két bolon­dos április elsejei. Két gyönyö­rű, okos gyerekünk van. Nyug- díjasok lettünk, várjuk az unó- j kák érkezését. Azt hiszem, a sors tudja, hogyan kell rendez­nie a találkozásokat. EGY CSURGÓI HÁZASPÁR(NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN) hant Zákányba segíteni, embe­reket menteni a vízben őrült se­bességgel. Amikor odaért a megjelölt partszakaszra, a Drá­va ugyan örvényesen folyt a medrében, de nem jelentett semmi veszélyt, ráadásul sem a parton, s főleg nem a vízben nem látott senkit. Csákokkor kapcsolt, hogy ez egy nagy át­verés. Összeboronálta a nagyfonökkel saját feleségét a titkárnő Mucika A nagyfőnök titkárnőjeként dol­goztam. Eleinte kedves, tapin­tatos ember benyomását keltet­te, de ahogy teltek a hónapok, a helyzetem kezdett rosszabbra fordulni. A főnök úr már nem a nevemen szólított, én lettem az ő kis Mucikája, amit egyre ne­hezebben viseltem. Közben Re­beka, a feleség gyanakvó lett, már a verebek is csiripelték a nem létező dolgokat. Felhívtam Rebekát, aki szintén a gyárban dolgozott meósként, s kértem, hogy találkozzunk a gyár büfé­jében, beszélni szeretnék vele. Először szabadkozott, hogy a két gyerek és a házimunka miatt nincs ideje, de végül eljött. Egyszerű, kedves, bájos te­remtés volt. Őszintén elmond­tam neki, hogy férje április el­sejére titkos randevúra hívott. Elsápadt, majd halkan megkér­dezte tőlem: - Elmész?- Én nem, itt jössz be te a kép­be - válaszoltam. - Tedd magad holnap szabaddá, és legyél na­gyon szép. Menj a szállodába, je­lentkezz be az 1-es lakosztály­ba, ott megtalálod a férjed. Légy nagyon ügyes!- Nem lesz baj? - kérdezte.- Milyen baj lehetne, a leg­rosszabb esetben azt mondjuk: április 1 egymás beugratásának a napja - válaszoltam. Megállapodtunk. Rebeka áp­rilis 1-jén nem dolgozott, s a fér­je sem. 2-án a szokott módon ká­véval és nagyon kedvesen vár­tam a főnök urat. Sápadt volt, s idegesnek tűnt. Megitta a kávé­ját, majd közölte: - Erzsébet (ek­kor szólított először a nevemen), szedelőzködjön!- De igazgató úr, tegnap volt a bolondozás napja, ami önnel tör­tént nem volt más csak tréfa! Haragosan rám nézett s azt mondta: - Amit most mondok, az viszont nem tréfa. Ön ki van rúgva! Mire visszajövök, remé­lem csak a hűlt helye lesz! Épp az ajtón kilépni készül­tem, amikor Rebeka felhívott te­lefonon. - Mindent nagyon kö­szönök! - mondta. - Képzeld, vi­rágba borult a szoba, volt sok pezsgő is. Isten hozott Muciká- mot köszönt, aztán amikor meg­tudta a cserét falfehér lett, de vé­gül megvigasztalódott.- Örülök, hogy a tréfával si­került egy családot megmente­nem - válaszoltam. BUKÁCS ZOLTÁNNÉ KAPOSVÁR Nagyon csúnyán átvertek a születésnapi ebéddel Rohant életet menteni Zákányba, a Dráva partjára Ez a kávé nem volt keserű A férjemnek sajátos, egyéni hu­mora volt, szeretett viccelődni velem. Egyszer a harkányi üdü­lésünk éppen az április elseje előtti nap kezdődött. Egy két szo­bás vállalati üdülőben kaptunk elhelyezést egy azonos korú há­zaspárral együtt. Önellátók vol­tunk, ők az egyik szobában, mi a másikban laktunk, a konyhánk közös volt. Április elsején én már korán reggel kint serénykedtem a konyhában. Férjem kijött utá­nam, és arra kért: ha majd a Misi felkel, akkor legyek szíves elma­gyarázni neki szakszerűen és aprólékosan a kávéfőző működé­sét. Ugyanis már este szólt neki a Misi, hogy ma reggel ő szeretné főzni a kávét a feleségének. Amikor Misi megjelent a szo­bájuk ajtajában nagyokat ásít­va, én megörültem, hogy itt a ra­gyogó alkalom, hogy bemutas­sam a kávéfőző működését. Elő­ször értetlenül nézett rám, majd egyre jobban kezdett érdeklőd­ni a kávéfőzés rejtelmei iránt. Férjem mögöttem állt, így szem- kontaktust tudott teremteni Mi­sivel, jelzett neki, hogy hagyjon engem beszélni. Én csak mond­tam, mondtam a magamét a ká­véfőzésről, mennyi vizet, meny­nyi kávét rakjunk bele, hogy ne legyen se túl erős, se túl gyenge. De azonnal gyakorlatban is meg­mutatom! Ekkor már nem bírták to­vább nevetés nélkül az én be­ugratásomat. Ekkor jöttem rá, hogy ez csak egy április else­jei tréfa. Persze továbbiakban én is velük együtt nevettem. NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Kinyúlás. Nyuszi hopp, nyuszi kopp... Keckóéknak ízlett a por A szülőfalumból az 1930-as években Amerikába kitántor­gott másfél millióból hazaván- szorgott egy ember. Megtérvén szegényebb volt, mint amikor el­ment, de rengeteg tapasztalat­tal gazdagodott, amit megosztott a falubeliekkel. - Egyszer olajat kutatva fúrtunk - mesélte, ami­kor hirtelen megzökkent a fúró, és átcsúszott a Földgolyóbison. - Odatérdeltem a lyukhoz és be­lenéztem. S halljatok csodát, mi volt ott? A kis Magyarország. Hallgatósága nem lepődött meg, hanem tovább faggatta: mekkorák Amerikában a mé­hek? - Mint itt az ökrök - vála­szolta. - És mekkora ott a kap­tár? - kérdezték. - Hát mint itt. S hogy miképp megy be az a mar­ha nagy méh abba a kis kaptár­ba, az már annak a dolga... Felénk a szöcskét keckónak nevezték. Az egyik famíliát a na- gyigláb családfőről Keckóéknak hívták. Egyszer Keckóék csoma­got kaptak Amerikából. Minden holmi megtalálta a helyét, csak egy díszes doboz tartalmát nem ismerték fel, amiben por volt. Megfejtették, hogy ételízesítő, tettek is a levesbe.- Anyjukom - mondja a Kec- kó -, olyan finom, hogy tegyünk a káposztás tésztára is! Tettek, majd dicsérték a furfangos ame­rikaiakat. A csomag után pár héttel ér­kezett meg egy levél Ameriká­ból, amiben megírták a rokonok, hogy mi volt a csomagban. Köz­te azt is: meghalt a nagyanyjuk, akinek örökké honvágya volt, ezért a hamvaiból is küldtek ha­za... BÁLINT FERENC í í i á Á i é A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom