Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-30 / 100. szám

■nőm Családtámogatás: előrehozott utalás előrehozta a családtámoga­tási ellátások utalását a Ma­gyar Államkincstár, így már tegnap átutalta az áprilisi ősz- szegeket a május elsejei mun­kaszüneti nap miatt. Minden ügyfél, a bankszátnlások és a postai kifizetést választók is megkaphatják az ellátást kedden vagy szerdán. Az in­tézkedés több tízezer családot érint. ■ MTI Duális szakképzés: idén 22 ezer végzős az idén 22 ezer hallgató vé­gez a duális szakképzés ke­retében - mondta a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója kedden Kecs­keméten. Komáromi Róbert elmondta, hogy mintegy 100 ezer diák vesz részt a szakmunkásképzésben Ma­gyarországon, akik közül 50 ezren a német mintára beve­zetett duális szakképzésben tanulnak. ■ MTI ET: a magyar börtönök is túlzsúfoltak az Európa Tanács 47 tagál­lamának 52 büntetés-végre­hajtási hatósága közül 21-ben jelent problémát a túlzsú­foltság. A tagállamok közül Szerbiában, Olaszországban, Cipruson, Magyarországon és Belgiumban jelenti a legkomolyabb gondot a férő­helyek száma. Szerbiában 100 helyre 160 fogva tartott jut, Olaszországban 145, Cip­ruson 140, Magyarországon 139, Belgiumban 132. ■ MTI Moldova a román EU-elnökségre épít chisinau És Bukarest „ambi­ciózus, de megvalósítható" célkitűzése, hogy Moldova 2019-ben, a román elnökség idején váljon az Európai Unió teljes jogú tagjává - közölte Iurie Leanca moldovai mi­niszterelnök kedden, amikor a sculeni-i határátkelőnél ta­lálkozott Victor Ponta román kormányfővel. ■ MTI Lazítás huszonegy hónapja mnb A kamatcsökkentési sorozat talán most megállhatott A Matolcsy György vezette MNB Monetáris Tanácsa kedden történelmi mélységbe küldte az alapkamatot. Lesz még lejjebb? Új történelmi mélypontra, 2,5 százalékra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, de nem je­lezte egyértelműen, hogy megállítják-e a közel két éve tartó lazítási ciklust. Hornyák lózsef Huszonegy hónapja csökkenti a héthetes kötvény kamatát a nem­zeti bank, és a 10 bázispontos vágással 2,5 százalékra mérsék­lődött az irányadó ráta a mai nap­tól. A 2012 augusztusától tartó sorozatban összesen 450 bázis­ponttal csökkent a kamatszint. Sokak várakozásával ellentétben az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből nem derült ki, hogy megállt-e a kamatciklus. Több szakértő a ciklus során a lazítás kockázataira figyelmezte­tett, ugyanakkor a nemzeti bank vezető tisztségviselői történelmi sikernek ítélik meg a lépéseket. Orbán Viktor miniszterelnök „jobbkeze” Matolcsy György több mint egy éve vette át a jegy­bank vezetését, aki korábban nemzetgazdasági miniszter volt. A központi bank keddi közle­ményében nem ad egyértelmű iránymutatást a kamat további alakulására vonatkozóan. Mivel a több megfigyelő arra számított, hogy 2,5 százalékon megáll az MNB, és ez hangsúlyo­san bekerül a közleménybe, így most akár fel is erősödhet a spe­kuláció a további kamatvágások kapcsán, ami egyúttal a közép­távú korrekció (kamatemelés) esélyét is növeli. Ezt a várakozást „limitálhatja”, hogy az MNB em­lékeztetett márciusi jelzésre, mi­szerint az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami a 3 százalékos inflációs cél eléré­séhez szükséges. Hozzátették, hogy „a következő időszakban a hazai és nemzetközi környezet­ben lejátszódó változások befo­lyásolhatják ezt a képet”. Balatoni András, az ING Bank vezető közgazdásza lapunknak azt mondta, az MNB közlemé­nye laza indikáció arra, hogy vé­ge van a csökkentési ciklusnak. „Jelenlegi alappályájukon elég közel vannak ahhoz a szinthez, aminek segítségével elérhetik az inflációs célt” - tette hozzá. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető közgazdásza szerint az MNB nem akarta bejelenteni, hogy vége a kamatcsökkentési ciklusnak. Az elemző hangsú­lyozta, hogy az elmúlt több mint másfél évben végrehajtott 4,5 százalékos lazítás óriási mér­tékű, ezen 10 bázispontok nem sokat befolyásolnak. Kondrát kiemelte, hogy az infláció 2015- ben vissza fog térni 3 százalék­hoz az MNB előrejelzése szerint is, így le kellett volna zárni a la­zítási ciklust. „Nagyon nehéz határozott ál­láspontra jutni, de úgy érzem, hogy nem csökkenti tovább a kamatot az MNB” - nyilatkozta lapunknak Kondrát, érzékeltet­ve, hogy a jegybank közlemé­nye nem tartalmaz egyértelmű iránymutatást. „Ha viszont jó ideig alacsonyan marad az inf­láció, vagy az MNB valamiért úgy érzi, hogy javul a kockázati megítélésünk, akkor folytathatja a kamatvágásokat” - tette hozzá. A forint kissé erősödött, ami részben arra utal (a külpiaci han­gulat is javult), hogy a legtöbb szakértő a lazítási ciklus befe­jezését olvasta ki az MNB köz­leményéből. A monetáris eny­hítéseknek azonban aligha lesz vége: a növekedési hitelprogram folytatódik, és a kéthetes kötvé­nyek átalakítása is csak most kö­vetkezik. A volt ukrán államfő szerint puhák a nyugati szankciók válság Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden gyen­ge kezű politikusok próbálko­zásának nevezte Brüsszel és Washington szankcióit Moszkva ellen. Az Európai Unió 48-asra bővült feketelistájára legújabban tíz orosz vezető (köztük Dmittrij Kozák miniszterelnök-helyettes), valamit öt szakadár kelet-uk­rajnai poütikus került fel - be­utazási tilalommal és vagyon- befagyasztással büntetik őket. Ehhez csatlakozott Tokió is, a japán külügyminisztérium sze­rint 23 orosz lett nem kívánatos személy, de a neveket még nem tették közzé. Viktor Juscsenko volt ukrán államfő tegnap Brüsz- szelben újsághóknak nyilatkoz­va nem tartotta hatékonynak ezeket a lépéseket, helyettük komoly gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi retorziót sürgetett. Orosz elemzők szerint a jelen­leginél drasztikusabb lépések komoly problémát jelenthetnek Oroszországnak, igaz, csak hosszú távon. A Gazprom ál­lami óriáscég mindenesetre azt fontolgatja, hogy felhagy néhány projekttel Kubában, il­letve Venezuelában, ami azt is jelentheti, hogy már középtávon más energiapolitikára kényte­len Moszkva berendezkedni. A gazdaság megtorpanása egyelőre nem következett be, az idei első negyedévben még 0,9 százalékos növekedésről számoltak be Moszkvában. Az orosz diplomácia azt is közölte, hogy komoly következményei lesznek azoknak a lépéseknek, amelyekkel vállalataik érdekeit sértik, érvényes szerződéseket rúgnak fel. A Kreml naponta megismétli: Kelet-Ukrajnában nincs szó semmilyen krími forgatókönyv­ről. Ez lényegében igaz, hiszen Donyeckben a függetlenségről, és nem az Oroszországhoz tarto­zásról írtak ki május 21-re nép­szavazást. Ugyanerre készülnek Luhanszkban is. Az oroszbarát szakadárok ultimátumot adtak a megyei vezetőknek, majd fegy­veresek elfoglalták a központi adminisztráció épületét. ■ VG Több megváltozott képességű dolgozik statisztika A nők foglalkoztatási rátája is emelkedett négy év alatt Berlusconi kiosztotta politikai ellenfeleit Nem a nyilvántartott álláskere­ső fogyatékkal élők számának csökkenése, hanem a támoga­tott foglalkoztatásban részesü­lők számának emelkedése iga­zolja, hogy több megváltozott munkaképességű ember dol­gozik - mondta a Világgazda­ságnak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szö­vetsége elnöke. Hegedűs Lajos szerint az álláskeresők száma azért csökkent, mert a súlyos fogyatékosságban szenvedők, illetve e rokkantsági ellátásban részesülők nem is keresnek munkát, hiszen a hatályos jog­szabályok szerint elveszítik az ellátásukat, ha jövedelmi átla­guk három egymást követő hó­napban meghaladja a minimál­bér 150 százalékát. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért fele­lős államtitkára azt mondta: az elmúlt egy évben 40 százalék­kal, 17 500 főre csökkent a nyil­vántartott álláskeresők száma. Felidézte, hogy míg a korábbi kormányzati ciklus végén 43,5 ezren vehettek részt támoga- totti foglalkoztatásban, addig mostanra ez a szám 61 ezerre nőtt. Ők azok, akik rehabilitá­ciós kártyával rendelkeznek, és akik után így nem kell a munkáltatójuknak megfizetnie a 27 százalék szociális hozzá­járulást. Ha az adott cég kellő p ö c Soltész Miklós számú megváltozott munkaké­pességűt foglalkoztat, rehabili­tációs adót sem kell fizetnie, és a két kedvezmény együttesen már azt jelenti, hogy a fogya­tékos emberek foglalkoztatása „nullszaldós” a számára - ma­gyarázza Hegedűs Lajos. A megváltozott munkaképes­ségűek között 18,1 százalékos volt a foglalkoztatás 2011-ben. A tárca szerint a foglalkoztatás a nők körében is emelkedett: a 2014-es első negyedévi adatok szerint a 15-64 éves korcso­portban a nők foglalkoztatási rátája 55,1 százalékos, 1 millió 861 ezer nő dolgozott a korcso­portban, 134 ezerrel több, mint négy éve. ■ VG-MTI kampány Giorgio Napolitano olasz államfőt önkényes ural­kodónak nevezte Silvio Berslus- coni volt kormányfő, aki ked­den saját televíziócsatornáján nyilatkozott. A Forza Italia (FI) jobbközép párt elnökének poli­tikusok fényképeit mutatták. Az első Napolitano államfőé volt, akit Berlusconi vörösnek nevezett kommunista múltja miatt. Megjegyezte, hogy az államfő leginkább uralkodó­ként viselkedik és demokrácia helyett abszolút monarchiát te­remtett Itáliában. Az adócsalá­sért elítélt Silvio Berlusconi ki­jelentette, hogy az ellene tavaly hozott ítélet „államcsíny” volt az olasz politikai életből való kizárására. Hozzátette: Napo- litanónak erkölcsi kötelessége lett volna kegyelmet adni neki. Angéla Merkel német kan­cellárral kapcsolatban úgy fo­galmazott, az lenne a legjobb, ha „visszakaphatnánk Helmut Kohlt”. Silvio Berlusconi azt hangoztatta, hogy Merkel és Nicolas Sarkozy francia elnök azért nem szerették őt látni olasz kormányfőként az euró­pai találkozókon, mert egyedül ő mondott nekik ellent. A közhivataloktól két évre eltiltott Silvio Berlusconi nem indulhat az európai választáso­kon, mégis ő vezeti pártja kam­pányát. A FI lógóján is a Berlus­coni név szerepel. ■ MTI 1 * KOZELET^* Kevéssé lehet „irányadó” az alapkamat A nemzeti bank augusztus elhagyja az országot, illetve elsejétől megváltoztatja irány- egynapos jegybanki eszköz­adó eszközét, a kéthetes be, betétbe áramlik. Piaci sze­MNB-kötvényt, és betétté ala- replők úgy vélik, a lépés gyen- kítja (erre határozzák meg az gítheti az alapkamat irány­alapkamatot). Az intézkedés- adó erejét (ha például túl sok sorozat célja a külföldiek ki- pénz áramlik egynapos betét­szorítása, valamint az, hogy be), így megvan az esély arra, a bankok állampapírt vegye- hogy a transzmissziós csator- nek. Szakértők szerint a „ki- nákon keresztül kevéssé tud szorított’’pénz egy része kerül majd hatást gyakorolni a gaz­osak államkötvénybe, a többi dasági folyamtokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom