Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-02 / 77. szám

2014. ÁPRILIS 2., SZERDA 9 UTAZÁS - HIRDETÉS Ünnep Szent Patrik napján ÍRORSZÁG, DUBLIN Ahol szinte minden a sör és a pub körül forog Mindig nagy ünnepléssel emlékeznek meg az írek Szent Patrikről Évről évre szerte a nagyvilágban megtartják az írek nemzeti ün­nepüket, Szent Patrick napját. Jóval több ír él Írországon kívül, mint az anyaországban, de min­denütt makacsul ragaszkodnak hagyományaikhoz. így aztán nemzeti ünnepüket, Szt. Patrick napját szinte mindenütt megün- neplik - és nemcsak a távolba J szakadt írek! Írország védőszentje, az V. szá­zadban élt keresztény hittérítő, Szt. Patrick március 17-én halt meg. Ez a nap három ország­ban, valamint néhány kanadai tartományban is ünnep, mun­kaszüneti nap. Ekkor egy napra mindenki ír akar lenni! Az Egye­sült Államokban sokan, a nem ír származásúak is, a móka kedvé­ért lóherés nemezkalapot visel­nek, vagy zöldre pingáíják arcu­kat, hajukat. Chicagóban a folyó vizét is zöldre festik. Ezen az egy napon mindent szabad, táncolni, vigadni, enni és inni, vég nélkül. A mulatozás és a tivornyázás ösz- szesen négy napon át tart, Dub- linban legalábbis. Csúcspontja a nemzeti ünnep, a felvonulás, ami hangulatában vetekszik a legna­gyobb európai karneválokéval. Áz esemény legalább annyira a látványról szól, mint a részvétel­ről. Gyakorlatilag mindenki a ha­gyományos ír színt, a zöldet vise­li, ruházatán, vagy arcára festve ott van a lóhere is. Dublin egyik legfontosabb turista látványossága a Crane streeti Guinness Hop Store. Ez a négyszintes XIX. századi épület, amely az egykori St. James Ga- te-i Guinness sörgyár helyén áll, ma múzeum, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a híres, sű­rű fekete sör, a Guinness történe­tével, mely 1759-ben kezdődött. Arthur Guinness sörfőzőmes­ter ekkor vásárolta meg a meg­lehetősen lerobbant dublini St. James Gate sörgyárat. Eleinte saját ale-jeit főzte itt, de egy lon­doni útján megismerte és annyi­ra megkedvelte a porter típusú sört, hogy elhatározta, hogy va­lami hasonlót készít otthon is. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy amikor 1779-ben bevezette Ír­országban az új sört, egy új típus született: a küíönlegesen száraz stout. Fia, akit szintén Arthur- nak hívtak, folytatta a családi hagyományokat, és a Guinness sikerét látva, minden más típus­nak a gyártását beszüntette. A St. James Gate sörgyár a 19. század végére a világ legnagyobb sörgyára lett. A Guinness sikeré­re jellemző, hogy napjainkban a világ 50 országában főzik licenc alapján és szinte a világ vala­mennyi országában árusítják. Dublin szívéhez közeledve két fantasztikus ír pub: az egyik az O’Donoghue’s, a másik a Doheny & Nesbits. Amióta világszerte ez­rével nyílnak ír pubok, az írek ez­rei pedig már a modern kocsmák, restaurantok és cafék világa felé kacsingatnak, műemléknek járó védelemmel óvják az olyan klasz- szikus sörözőiket, mint a fent em­lített kettő. Természetesen az írek is többféle pubot különböztetnek meg. A városi pub csillogó tükrei­vel, gazdag faberakásaival, stuk­kózott mennyezetével alig külön­bözik az angoltól, az úgynevezett country pubok egyszerűségük­kel hódítanak. A XVIII. század elejére Dub­lin is virágzó, pompás város lett. Sorra emelkedtek az elegáns György stílusú házak és erőt sugárzó középületek. A XX. szá­zadban a György korabeli Dublin nagy részét lebontották, és erre a virágkorra már csak a Liffey folyótól délre fekvőt terület em­lékeztet. Itt van Dublin legneve­zetesebb épülete a XIII. század elején épült Vár is, mely 1922-ig az angol király rezidenciája volt. Közelében a Dame Streeten ha nem is ilyen historikus, de kedé­lyesen öreg pubok találhatók. ■ Piros Christa HIRDETÉS GLAMOUR-NAPOK ÁPRILIS 11-13. JÁTSSZ ES NYERJ! www.glamouronline.hu Főtámogatók: Maestro [tUiü’iOat] Milka kekszek Maestia legalább 1000 Ft értékben, a WestEnd City Centerben E 2014. április 11-13. kozott! Őrizd meg a bankkártyás fizetési I mert annak bemutatásával az elsó 1600jelentkező bögrét vagy r kap ajándékba a MasterCard-standnál a fenti időszak alatt 10 kozott, a bevásárlóközpont földszintjén, a Millennium udvarban AZ AKCIÓBAN RÉSZT VEVŐK: ADEN CQSMETICS • ADIDAS • AE5THET1CA • AHAVA PRÉMIUM COSMETICS • ALOE VERA • AMNESIA • APHRODITÉ • ARA • ART OF HOME • ARTDECO&ANNY&BEYOU • ASTOR • BABÉ • BABYUSS • B^ATT • BÁRSONY ORVOS­ESZTÉTIKA • BATA • BAUSCH+LOMB • BELLA MODE • BERCOUNI • BIODERMA • BL ÓRASZALON • BLEND-A-MED • BORGO • BRANCH SH0E5 • BUTLERS • C&A • CALZEDONIA • CLARKS • CUMQUE • COLGATE • COLUMBIA • CONVERSE • DARUNGTON TEABOLT • DESIGUAL • DEVERGO&FRIENDS • DIEGO • DM • DOCKYARD • DOUGLAS • E-FTT STÚDIÓ • ECCO • HLBI • ELŐ CÉGCSOPORT • ELSEVE • ESTÉE LAUDER • EUCERIN • EURONICS • EXKLUZIVUM • F&F • FA • FRUCT1S • G-STAR RAW • GARNIER ARCÁPOLÁSI TERMÉK • GARNIER ESSENT1ALS • GARMER HAJFESTÉK • GAS • GEQX • GLAMOUR BEALTTY • GUESS • H&M • HEAVY TOOLS • HELLY HANSEN • HERVB • HOLMI • HOTH. CORVUS AQUA • HOTEL PIROSKA"” BÜK • HÖGL -IÁM- INTERSRÁR • INTERSPORT • INTMSSIMI • J.PRESS • JtMJAMS • JOSEF SEIBEL • JÓZSff ATTILA SZÍNHÁZ • KFC • KISHEGYED • LA ROCHE-POSAY • LANCÓME • UBR1 • LLOYD • LOCCTTANE Hl PROVENCE • L’ORÉAL PAR6 • MAGENTA • MANGÓ • MANHATTAN • MARIANNA BOUTTQUE • MARIONNAUD • MARKS&SPENCER • MASTERCARD • MAX FACTOR • MAXIMUM PROJECTION • MAYBELUNE • MAYO CHIX • MBT • MCCAFÉ • MCDONALDS • MEDIA MARKI • MHXX EGÉSZSÉGKÖZPONT • MKXAL NEGRIN • MILKA • MtSSY • MUSTANG • MÜLLER DROGÉRIA • MÜLLER - WILK1NSON • NON SPORT • NB4ZET1 TÁNCSZÍNHÁZ • NEW lüRKm • NIVEA • NTVEA AQUA EFFECT • NYX • 0PT1C WORLD • ORSAY • ÖRKÖW SZÍNHÁZ • PALETTE • RALMOÜVE • PARFOtS • PEPE JEANS • PERFECT NAJLS • PIMKIE • PIZZA HŰT • PLANTART • PLAYERSROOM • PRIMADONNA • QUATTRO MOBIU • REÁLSZISZTÉMA MENDZSER SHOP • RENO • REPLAY • RESERVED * RETRO • REVTTAUFT ARCKRÉM • ROSSMANN • SALAMANDER • SAXOOLONDON • SCOTCH&SOOA • SEBAST1AN0 • SENSOOYNE • SIX • SMlffOINT • SOLANE • SOUVHt • SPRINGRUD • STARBUCKS • SUGARBIRD • SUPERDRY • SÜH. • SWARCVSK1 • SY05S • TAKKO FASHKDN • TALLY WBJL • TAMARB • TCHIBO • TBtdA ÉTTERMEK • TEZEMS • TÓM TAILOR • TOM&GUY • TRfiJMPH • ÚJVLAG ÉKSZER-ÓRA • ULPIUS-HÁZ • ULÜME • VADB4ECUM • VAGABOND • VKXY • VISION EXPRESS • WELLENSTEYN&CAMPIONE • WOMHfSECRET • WRANGLSTLEE • X-EPIL • YVES ROCHER • ZALAKWÁMIA • ZIAJA FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom