Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-14 / 87. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2014. ÁPRILIS 14., HÉTFŐ FELÜTÉS Remekmű A strasbourgi emberi jogi bí­róság elmarasztalta a magyar államot az egyházügyi tör­vény számos pontja miatt. Az Alkotmánybíróság is kétszer visszadobta a parlamentnek. KODIFIKÁCIÓS REMEKMŰ - ti­tulálta a jogszabályt parla­menti elfogadásakor Semjén Zsolt, (fi) Gyakorlós esten mutatkoztak be A gyakorló iskola alsó tago­zatos diákjai ünnepi esten mutatták be ügyességüket. Az estet a 3. és 4. osztályo­sok Kalocsai tánccal nyitot­ták meg, de szerepeltek a mű­soron gyermekdalok, mesejá­tékok, bábjátékok. ■ M. K. Tartós élelmiszer a segesdi véradóknak ÖTVENHÁRMÁN JELENTKEZ­TEK véradásra Segesden, ki­lencen első alkalommal ad­tak vért. A donorok húzás­sal „választottak” maguknak tartós élelmiszert. ■ G. A. Megvendégelték a szentjakabiakat aszentjakabi Nyugdíjas Egyesület 14 éve szervez bográcsfesztivált, ám má­sodik éve vendégül látják a városrész lakóit egy finom ebédre is. Szombaton 440 adag ételt osztottak ki, hat csapat főzött a bográcsok­ban. ■ M. K. Akvarellek a feltámadásról Füreden ékes edit akvarelljeiből nyílt kiállítás szombaton délután a kaposfüredi Kiing Galéri­ában. Az utolsó vacsorától a feltámadásig című tárlat má­jus 4-ig látható a galéria-és szoborparkban. ■ M. K. Ékes Edit alkotásai a tárlaton Móringé a legerősebb mandátum választás 2014 A százszázalékos feldolgozottság csak tizedeket változtatott ► Folytatás az 1. oldalról A 3-as körzetben (Marcali) 1412 érvényes szavazaton osztoztak pluszban a képviselőjelöltek. A kormánypárti Móring József Attilára a választók 43,6 szá­zaléka voksolt - 616 -, a jobbi- kos Mátyás Balázs Mátéra 23, Harján Dávidra (MSZP-DK- Együtt-PM-Liberálisok)t 21,1, az LMP-s Filák Péterre 6,9 szá­zaléka. Egy százalék felett ka­pott még a független Tóth Gá­bor, míg a szociáldemokrata Nagyillés Máté és a Szabad Ma­gyarok Pártja színeiben indult Berta-Csikós Éva egyet sem. A 3-as (Marcali) választókerület mandátumát tehát 47,51 száza­lékkal nyerte el Móring József Attila - ez volt a legjobb arány Somogybán -, Mátyás Balázs Máté megelőzte JJarján Dávi­dot - 22,93, illetve 22,91 száza­lék -, vagyis a Jobbik Somogy­bán két helyen is a második he-' lyen zárt. Siófokra, a 4-es kerületbe ér­kezett a legtöbb, 2001 voks, me­lyek 45,01 százaléka - 903 sza­vazat - jutott Witzmann Mi­hálynak (Fidesz-KDNP), aki így 46,76 százalékkal zárt. Ha­rangozó Gáborra (MSZP-DK- Együtt-PM-Liberálisok) a most összeszámolt szavazatokból 514 jutott - 25,6 százalék -, a jobbikos Berkes Gáborra 351-en - 17,5 százalék -, míg az LMP-s Gál Ferencre 127-en - 6,3 szá­zalék - voksoltak. Az élőláncos Léhmann György a friss szava­zatok 1,9, az összvoksok 1,45 százalékát kapta, amivel a leg­jobb eredményt érte el a kis pártok színeiben induló jelöl­tek közül. ■ Vas A. Az összes voksot megszámolták Megyei közgyűlési alelnökként „hangolt” a parlamentre a szólógitáros tizenegy éve, 2003-ban bizo­nyos Witzmann Mihály nyert kü- löndíjat a balatonboglári tehet­ségkutató rockfesztiválon, mint a helyi BTK zenekar szólógitáro­sa. Ugorjunk tíz évet, egy tavalyi Balaton-parti rendezvényen súg­ta oda egy polgármester: - Te, ez a Misi nagyon megtanult be­szélni. meg. de azért az még meglepe­tést keltett, amikor a Fidesz egyik „ bölényét”, Gruber Attilát váltva választókerületi elnök, majd ebből következően ország- gyűlési képviselőjelölt lett, idén április 6-án aztán már senki sem rökönyödött meg a végered­ményen: utcahosszal nyert a sió­foki 4-es választókerületben. Nem, hiszen ha nyugdíjasok far­sangoltak, ott volt, a jubiláló ké­zilabdázó hölgynek is ő adta át a virágcsokrot, sőt, az év első újszülöttje édesanyjának is ő gratulált elsőként. witzmann Mihály 37 éves, Bala- tonlellén él. Siófokon született, fonyódi érettségit követő mér­nök-informatikus diplomája bir­tokában több éven át volt ügyve­zetője egy siófoki informatikai vállalkozásnak, de volt rendszer- gazda is a balatonboglári Mathi- ász János Szakközépiskolában. A kezdeti kétkedő hangok („Kép­viselőjelölt a siófoki választókerü­leten kívülről? Egyáltalán, egy leilei Siófokon?”) később elhal­kultak. A parlamentben ugyan újonc lesz, de a politikában nem az: a balatonlellei képviselő-tes­tületben szerzett nyolcévi rutint, ahová 2010-ben is bejutott (indult a polgármester-választáson is, ám akkor, ott, a saját városában még alulmaradt, 59-41 arányban Kenéz Istvánnal szemben), de gyorsan át is adta mandátumát, amikor alelnökké választotta a megyei közgyűlés. Adódhatna is akár ebből a kérdés: ott már ru­tint szerzett „elnöke”, Gelencsér Attila mellé ül majd a 199 férőhe­lyes parlamenti patkóban? MEZŐGAZDASÁG, FELDOLGOZÓ- IPAR, turizmus - sorolta a Bala­tontól majdnem Kaposvárig nyú­ló választókerületének kiemelt fontosságú területeit megválasz­tása után. S bár nagy kérdés, hogy „szólózhat-e” majd a szóló­gitáros, egy kérdéssé gyúrt, út­ügyi biztoshoz illő útravalót azért megkockáztatnánk, még ha „súrolva” érinti is a választó- kerületet: ez lesz-e végre az a négy év, amikor összeér a 67-es elkerülő út? F. i. Ander Balázs, bár listán jutott a T. Házba, a dél-somogyiakért akar dolgozni A jobbik országos listájának 20 helyén szereplő Ander Balázs a 2. (barcsi) választókörzetért is dolgozik a parlamentben.- furcsa ez a helyzet, ebben még nem volt részem - mondta.- Óriási a felelősség és a feladat is, mert tudjuk, hogy ezzel a választással még nem ért véget semmi, a dolgok csak most kez­dődnek.'A Dél-Dunántúlnak, Somogynak, vagy ha egy ki­sebb régiót nézzük, Dél-So- mogynak komoly szüksége van arra, hogy megfelelő programot kapjon, atnivel ki tud lábalni abból a társadalmi, gazdasági katasztrófahelyzetből, amibe az elmúlt 24 évben akaratán kívül belesodorták. ander Balázs ma a Barcsi Ipa­ri és Szakképző Iskola tanára, a törvényi szabályozás szerint tanári karrierje - erre a négy éves ciklusra - végetér. Reméli, hogy nem örökre, úgy érzi, hiá­nyolni fogják és viszont, és ez­zel a kijelentéssel nem követ el túlzott álszerénységet.- azt mondhatjuk, várakozá­son felül teljesített a lobbik - hangsúlyozza - Valóban sike­rült meglepetést okoznunk itt Dél-Somogybán, magunk mö­gé utasítottuk a baloldalt. Azt fogjuk tenni, amit eddig is, ki­állunk a magyar emberek, a nemzet érdekéért, ezt fogjuk hangoztatni, ahogy erőnkből telik. Harangozó testvérek: az anyuka büszke, de félti fiait Léhmann György: a „hősöket” nem szereti a társadalom nem új országgyűlési képvise­lők, hogy mégis helyük van egy olyan választási összeállí­tásban, ahol többek közt az először a Parlamentbe jutott képviselőket mutatjuk be, an­nak oka, hogy bár második ciklusukat kezdik az ország­házban, ám egy családból in­dulva. A 39 éves Harangozó Gábor és a 35 éves Harangozó Tamás az MSZP soraiban fog­lal majd ismét helyet a Parla­mentben. a két fiú édesanyját Ráczné dr. Rózsa Katalin agrármér­nök-tanárt kerestük meg az­zal, mikor kezdődött?- egészen kisiskolás koruk­ban jellemző volt már rájuk a szociális érzékenység, a politi­ka iránti érdeklődés és a rend­kívül erős igazságérzet - mondta. - Később aztán mind­ketten nagyon aktív közösségi életet éltek, érdekelte őket a közélet, a másik ember sorsa. Mégis egy kettősség van ben­nem a politikai pályájukat te­kintve: természetesen elfogad­va a döntésüket büszke vagyok rájuk, ugyanakkor persze fél­tem is őket. Ha sikerük van, az nagyon jó érzés, ám, ha úgy alakulnak a dolgok, hogy mél­tatlanul bántják őket, azt na­gyon nehéz megélni. S mivel tudom és látom, hogy mindket­ten hisznek abban, amit csi­nálnak, szorítok nekik, hogy sikerüljön minden úgy nekik e tekintetben is, ahogyan elter­vezték. Márkus k.- kész tervekkel voltam arra, ha bekerülök a parlamentbe; a devi­zahitelesek problémájának a megoldásán törtem a fejem - mondta Léhmann György, aki most, az Élőlánc mozgalom jelölt­jeként sem szerepelt jobban, mint a korábbi országgyűlési-, vagy önkormányzati választásokon, melyekenn elindult; 1,45 százalé­kot kapott a siófoki 4-es körzet­ben. Pedig azt sem lehetett mon­dani, hogy ismeretlen lett volna; a devizahitelesek százait képvise­lő ügyvédként vált azzá.- milyen „megoldást” talált ki a devizapereseknek?- mivel az utóbbi időben sorra születnek számomra kedvező jog­erős ítéletek, arra gondoltam: képviselői tiszteletdíjamból telik arra, hogy irodát nyissak a fővá­rosban és 8-10 jogászhallgatót „szerződtessek” akik futószala­gon gyárthatják a keresetlevele­ket a devizahiteleseknek. így le­hetne perek tízezreit elindítani.- kissé mintha idealista volna...- a feleségem mérges is, hogy 67 éves koromra miért hősködök, de én úgy érzem, ez a dolgom. Nem a dicsőség, vagy a pénz hajt, ma­gammal akarok jóban lenni. Ezt hívják lelkiismeretnek?- csakhogy a választópolgár nem kért ebből, hasonlóan gyen­gén szerepelt a NAV-botrányt ki­robbantó Horváth András, vagy a trafikbotrányt leleplező Had- házyÁkos...- A „hősöket” nem szereti a tár­sadalom. Érdektelenség van, ér­tékek nincsenek, reményt kelteni elég. Hogy ez hová vezet? Nem­zethalálhoz? Remélem, nem.- folytatja a devizaügyek vite­lét?- A választások másnapján már sor állt az ügyvédi irodám folyosóján, hogyne folytat­nám!?-de a politikából elege lett...- A napokban hívott fel a kis­gazdapárt egyik vezetője és megkérdezte, beírhatnak-e a harmadik helyre a párt euró- pa-parlamenti választási listá­jára. Mondtam, írjanak. F. i. OLVASÓI ÜZENETEK hátizsák. A Nemzeti Múzeum­ba kerül Orbán Viktor minisz­terelnök korábban használt há­tizsákja. Ez azért mégis csak túlzás, vagy nem? költészetnap. Nagyon jó ötlet volt a költészet napi összeállí­tás a Somogyi Hírlapban. Még úgy is tetszett, hogy nekem a ré­gebbi stílusú versek szereznek lelki örömöt inkább. * Nem hal­lottam még Szálinger Zsoltról, de nagyon jól megírta az ide­genlégió focistákról a verset. Nem csodálom, hogy sok díjat kapott, a való életről fogalmaz meg gondolatokat, drukker * Köszönjük a verseket! Kár, hogy nincs gyakrabban költé­szet nap! Teriék * Egyetértek a felvetéssel, hogy legyen munka­szüneti nap a költészet napja, mert igazán ránk fér még egy anp az évben, amikor lélekeme­lő dolgokkal foglalkozhatunk. Verselő templom. Tisztelt Szerkesztő­ség! A Somogyi Hírlap március 29-ei számában a Több pénz mint hívő című cikküket olvas­va gondoltam arra: a homok- szentgyörgyi műemlék reformá­tus templom tatarozása is meg­érdemelne egy misét! Vámosi Ferenc, egy katolikus nyuszisátor. Somogysárdon a templomtéren látható nagyon szép nyuszisátrat köszöntjük! stadion. Láttam egy légifotót az interneten. Egy hatalmas stadi­ont látszik a képen, körülötte pedig egy kis település. Hát nem Felcsút az, dehogynem! észak-korea. Hova süllyed a kormány, ha már Észak-Koreá- ba is küld delegációt! (Nem vé­letlen, hogy ezt nem kürtölték világgá...) No comment. lélek jó pár évvel ezelőtt volt egy lélekvádorlásom, azt hi­szem az volt. Kitört egy vihar, váratlanul kinyílt az ablak, Nyéken voltunk akkor. Alud­hattam, s annyira megijedtem, azt vettem észre, hogy lelkem- mel repültem az erdőben, majd föntről láttam a testemet. Vagy álom volt? Kiss János, Som Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Széles út. Szezonnyitó motoros felvonulást tartott szombaton Kaposváron a Széles Út Egyesület. A mintegy kétszáz felvonuló a Wass Albert utcából in­dult, végigvonultak a városon, ezzel is jelezve: kezdődik a motorosszezon

Next

/
Oldalképek
Tartalom