Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-05 / 54. szám
8 ELETMOD - TV-MUSOR 2014. MÁRCIUS 5., SZERDA ■■■■■■■■■■■■■■■■ Emlékeztet a boltos: cserélni itt nem szokás és nem is lehet A vevők megnyugtatására szolgálhat, hogy a turkálóban kínált cikkeket is minőségi vizsgának vetik alá, ezután osztályozzák és árazzák. Ezzel együtt fontos jól megnézni a megvásárolni kívánt ruhát. Ugyanis még az igazán alacsony árnak is meg kell felelnie. Tisztának kell lennie, ha tudjuk jól, otthon úgyis kimossuk, netán tisztítóba visz- szük, mielőtt fölvennénk. Lehet hibás, apró szakadás, folt van rajta. Ilyenkor még vásárlás előtt dönteni kell, megéri-e, javítható-e. Mert A használtruha boltok többségében nincs csere- lehetőség. A szakember szerint a jól működő turkáló legtöbbször a közvetlen kapcsolatok kialakításán alapul. A turkáló eladói, tulajdonosai figyelik vevőik igényeit, ízlését. A törzsvevőknek alkalmanként előválogatnak. ■ Másodkézből divatosan turkálók Van, akinek szenvedélye second hand üzletekbe járni Bár olcsó, jól át keli vizsgálni Már megint új ruhában vagy! Én sem láttam még a te pulóvered! És ez a csipkés blúz!- Hányszor hangzik el barátnők találkozásakor egyik vagy másik mondat. AS-összeállítás Sok nő - ifjú és ékesebb, karcsú, vagy duci - büszkén mutogatja legújabb darabját szoknyát, blúzt, kabátkát. És még a divatos külsőnél is büszkébb arra, „turkálóba” tett szert rá. Már senkit sem érdekel, mikor indultak hódító útjukra a turkáló boltok, a használtruha-kereskedések, elegánsabban mondva a second hand ruhaüzletek. Inkább az elgondolás számít, sokan nem engedhetnek meg maguknak új, márkás cikket, ezért a turkálókban keresik meg a tetszetős, bár használt holmit. Bár nem titok, sokan azok közül is „túriba” járnak, akik akár drágább boltba is betérhetnének. S az elv: legyen minél több, annál szélesebb a választék. Nem kell drága márkaboltokba, csillogó-villogó üzletekbe menni, ha az eredeti ár töredékéért is meg lehet kapni a világmárkákat, az egyedi tervezésű ruhadarabokat. Bármilyen meglepő, de sokszor egy-egy igényesebb turkáló jóval a divat előtt jár. A lelkes vásárlókat azonban nemcsak ------—--------------, Ig azán jó darabokat tudnak kifogni, lehet, hogy csak egy vagy két szezonra, de feltétlenül megéri, főleg fiataloknak ez vonzza, hanem egy-egy csinos, egyedi darab meg- és beszerzésének élménye. Ez ugyanis életforma, nem feltétlenül anyagi kényszerhelyzet. Vannak, akiknek sikerélményt jelent egy modell „levadászása”, másoknak pótcselekvést. De egyesek itt élnek társasági életet. A turkálás varázsa anyagi helyzettől és korosztálytól függetlenül „szedi áldozatait”. Akár szenvedéllyé is válhat; keresni, méregetni, lapozgatni a vállfákra - sok helyen színek szerint csoportosítva - akasztott ruhák között. Fővárosnak és kisvárosoknak, belvárosnak és a külső kerületeknek egyaránt fontos színfoltjai ma már ezek a boltok. Vannak egészen elegánsak, ahol egymás után, Örömünnep a bálabontás, amikor friss áru érkezik az ÜZLETEKBE általában hetente egyszer vagy kétszer érkezik friss szállítmány. A bálabontás igazi örömünnep a törzsvásárlók számára. ŐK pontosan tudják a hét mely napján, annak mely órájában kell beállni az üzlet elé a sorba, hogy idejében megszerezzék legújabb kincsüket. vállfákon lógva lehet válogatni a blúzok, pólók között. És akadnak olyan helyek, ahol hatalmas fémkosarakból kell kitúrni egy-egy jobb darabot. Sok helyen a ruhák mellett cipőket, táskákat is árusítanak, esetleg lakástextilt, vagy plüssállato- kat. A használtruha-kereskedéseket márkák szerint is meg lehet különböztetni. Vannak, ahol a formavonalasabb német és osztrák ruhák között lehet válogatni. Másutt a fiatalosabb, trendibb olasz modelleket kínálják. A legelterjedtebbek és legkedveltebbek a népszerű | angol márkákat (Next, Dorot- j hy Perkins, GAP, Mexx) kínáló | turkálók. Arak, boltok, márkás darabok: inkább a nők vadászterülete jó márkára és csinos darabra „utazni” kifejezetten időigényes vállalkozás a hétköznapokon. Sokan azt mondják, nincs türelmük hozzá, mások arra panaszkodnak, az egész napi munka után már képtelenek akárcsak egy fél órát is turkálásra szánni. Ráadásul a fél óra legtöbbször kevés is. Tény, akkor lehet jobb darabra bukkanni, ha valaki nyugodtan, komótosan nézegeti a fogasra akasztott holmikat, nem csak gyors pillantást vet a bolti tarkabarkaságra. Talán ezért is kedveltebbek a turkálók a nők körében, holott sok helyen jó minőségű és neves márkájú férfi ruhaneműk is vannak. A férfiak valószínűleg a vadászösztönüket máshol élik ki. A second handek világa pedig marad az egy-egy darabért mindenre elszánt „amazonoké”. Ahogy az üzletek kínálatában, úgy az árakban is komoly különbségek vannak. Sokakat vonz a kirakatban meghirdetett 600, 500 és 300 forintos ár. Egyes helyeken valóban néhány száz forintért kapható egy-egy felső rész. A kilós turkálókban, több helyen 2500 forintos áron lehet kilóját hazavinni a kihalászott ruhának. Akadnak azonban ennél „drágább" üzletek is, ahol 3500-4000 forint az ára az ilyen öltözeteknek, típustól (nadrág, szoknya, blúz, netán férfi zakó, öltöny) függően. ■ * i z\ Air 1 TELEVÍZIÓ MUSOR1 A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2014. MÁRCIUS 5., SZERDA VTASATO vBIHH DCNA TV «■■■■ SPEKTRU 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények Reggel 5.15 Hajnali gondolatok 15.15 Hunyormajor 5.50 Nyomtalanul 9.40 Sportaréna (Ismétlés) 6.30 Motorshow® 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (ism.) 6.55 Mokka© 5.20 Az este (ism.) 15.35 Lóti és Fűti Belgiumban® 10.10 A hegyi doktor (ism.) 7.00 Sportverda 2012® 9.10 Merlin 8.08 Minden Reggel® 9.30 Stahl konyhája ® 5.50 Ma reggel 15.40 Egér-úti kalandok 6.50 Tv-shop 11.00 Mire megvénülünk 8.00 Speciális mentők: -A sötét erdő titka 10.05 Top Shop 9.35 Babapercek© 9.00 A korona hercege© 16.05 Maja, a méhecske 7.55 Született 12.00 Híradó földön, vízen, levegőben (fr.-olaszfantázafilm, 2/1.) 11.45 Asztro-Show 9.40 TeleShop 10.15 Család-barát 16.30 Boldogvölgy detektívek® 12.25 Kívánságkosár 8.55 Gyűjtögetők® 11.15 A csendőr nősül 12.50 Reflektor (ismétlés) 10.45 Astro-Világ 12.00 Híradó délben 16.40 Csűrcsavarosdi (am. krimisorozat, 11/14-15.) 14.20 Vers 9.50 Zűrös kölykök (francia vígjáték, 1968) 13.10 Fókusz (ism.) 12.00 Tények Délután 12.30 Hrvatska Krónika 17.05 Tesz-vesz város 9.40 Szívek szállodája® 14.30 Na végre, itt a nyár! tábora® 13.05 A Szfinx bosszúja 13.45 Négyen négy ellen 12.25 Aktív® 13.05 Ecranul Nostru 17.30 Timothy iskolába jár (amerikai sorozat, III/6.) 14.55 Magyar történelmi 10.50 Állati oknyomozók® (am.-angol akciófilm, 2008)- A családi játszma (ism.) 13.00 Walker, a texasi kopó 13.35 Gasztroangyal © 17.55 Vízipók-Csodapók 10.30 Igazgyöngy© arcképcsarnok 11.05 Jimmy lerántja Fsz.: Dina Meyer, Lochlyn 14.30 Éjjel-Nappal (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 14.35 Elcserélt lányok ® 18.05 Mesélj nekem! (törők sorozat, I/33.) 15.05 Hogyan működik? © a leplet© Munro, Mackenzie Gray Budapest (ismétlés) © 15.00 Hal a tortán© 15.20 A múlt fogságában® 18.20 Kukori és Kotkoda 11.35 Esküdt ellenségek: 15.35 Univerzum 12.15 Beépített főnök 14.55 Kaktusz Jack 15.40 Csók és csata® (vendégváró valóságshow) 16.10 Jövő-Időben 18.30 Raju, a riksa Bűnös szándék © - A Nagy-hasadékvölgy -Amerika® (amerikai akcióvígjáték, 1979) P5 16.50 A gyanú árnyékában 16.00 Családi Titkok © 16.20 Híradó-*- 18.40 Napfény farm (am. krimisorozat. VII/12-13.) 16.30 Térkép 13.10 Állati rekordok © 16.40 XXX O 17.55 Fókusz© (magyar reality sorozat) 16.30 Rex felügyelő © 18.55 Irány Dinóföld! 13.30 CSI: A helyszínelők ® 17.00 Capri 14.10 A világegyetem ® (amerikai akciófilm, ism.) GQ 18.30 Híradó 17.00 Maricruz® (osztrák krimisorozat, 13/3.) 19.05 Nils Holgersson (am. krimisorozat, XII/8-9.) - Az álmok szigete © 15.05 OntheSpot© 19.00 A harc mestere tQ Esti kiadás (am.-mexikói sorozat) 17.20 Híradó csodálatos utazása 17.15 Doktor House® 18.00 Híradó, Dunasport Gáza (amerikai akciófilm, 2000) 5j 19.30 Négyen négy ellen 18.00 Tények 17.35 Ridikül® 19.35 Lülü, ateknőc (amerikai orvossorozat, 1/19.) 18.35 Közbeszéd 17.00 Amikora Föld diktál Fsz.: Wesley Snipes, Donald- A családi játszma © 19.30 Az élet show-ja® 18.30 A következő! © 19.45 Domonkos, 18.20 Káoszháza© 19.05 Életképek® ’ Jég Sutherland, Anne Archer 20.05 Éjjel-Nappal Közben: Skandinávlottó 19.30 Híradó este az okostelefon (am. vígjátéksorozat, VI/6-7.) 19.45 A hegyi doktor © 17.55 Kajagyár 21.00 300© Budapest® sorsolás 20.20 Szabadság tér'89 19.50 Hetedhét 19.15 Szerintük a világ® (német sorozat, 97/20.) -A siker titka® (amerikai fant. film, 2007) (magyar sorozat) 20.45 Édes élet® 21.10 Bábel gyerekhíradó 19.20 Jóbarátok® 20.35 Megtörtént 19.00 Hydrotech Fsz.: Gerard Butler, Léna 21.20 Barátok közt® (reality sorozat) - Hesnával a világ ® 20.00 Híradó, Sporthírek (am. vígjátéksorozat, X/6-7.) bűnügyek® -A víz az úr® Headey, Dominic West (magyar sorozat, 6831-6832.) 21.55 Jóban Rosszban ® 22.10 Az este 20.45 Kapán innen, 20.25 Két pasi (magyar krimisorozat, 8/6.) FF 20.00 A világegyetem ® 23.15 A nyolcadik utas: 21.50 Szulejmán® (magyar sorozat, 2305.) 22.45 Híradó | kaszán túl - meg egy kicsi © 21.50 Hírek, Dunasport 20.55 Neil Armstrong: a Halál© (török kalandfilmsor., 70.) 22.45 Frizbi Hajdú Péterrel 23.00 Verssor 21.10 Heartland® (am. vígjátéksor., III/23-24.) 22.00 Bilincs és mosoly © ember a Holdon (angol-am. sci-fi horror, 1979) 23.15 Házon kívül© (szórakoztató talk-show) az utcazajban (kanadai sorozat, 18/18.) 21.20 Szerintük a világ © (amerikai film, 1967) 22.00 Louis Theroux: Fsz.: Sigourney Weaver, 23.50 Reflektor Közben: Kenósorsolás 23.05 Summa 21.55 A következő!© 21.25 A másik én © 0.05 Kultikon® Óriásbörtön Tóm Skerritt, John Húrt 0.05 Beethoven 23.55 A férjem 23.35 KorTárs® 22.50 Ridikül © (am.-ausztrál thriller, 2007 ) 0.20 Könyvajánló Miamiban® 1.35 300® árnyékában© védelmében® 0.05 Rex felügyelő (ism.)® 23.35 Az A38 Hajó színpa- 24.00 Durr, durr és csók © 0.30 Beavatás® 23.10 A sötét középkor ® (amerikai fant. film, ism.) (am.-német film, 2006) ■ (amerikai sorozat, 111/1.) 0.55 Elcserélt dán: Mélanie Pain ® (amerikai vígjáték, ism.) 0.45 Habírsz® 0.05 Legendás rablások 3.45 Merlin 2.30 A szív útjai 0.55 Tények Este lányok (ism.) © 0.25 MNASZ Autó-motor- 2.05 Nyomtalanul 1.35 Vers, Himnusz, Hírek 1.00 Bűn-ügyek® -A sötét erdő titka (török sorozat, 73-74.) J 1.30 Aktív© 1.40 Everwood © sportmagazin Belgiumban (ism.) © 1.50 A nap vendége | 1.55 Fejvadászok® (fr.-olasz fantáziafilm, ism.) . .» . . ...|.....]..... ..\...... 20 .05 Éjjel-Nappal Budapest 17.00 Maricnjz 14.35 Bcsereit lányok 21.10 Heartland ^ 21.25 A másik én 22.00 Bilincs és mosoly 20.55 Nel Amstrong- 21.00300 TTrrrmmm m7Ter™^hmbi film manía^bbb átt^hihhh dTsco^ry'^mm tTpapkIkT'^mmi 11.00 A gyanú árnyékában 9.15 Csapdába csalva ® 10.20 Híradó: 7.00, 10.00, 12.00, 9.00 Teleshop 11.00 Aranykor® 12.30 Fieszta (ism.) 13.30 Ló- 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 12.00 Aranyláz Alaszkában 13.00 17.00 Bili hétvégi lakomái 18.00 12.00 ValóVilág 13.00 Utolsóvá- Veled is megtörténhet! ® 11.25 15.00,17.00,18.00,21.00,22.00 11.30 Film Mánia Stars® 11.45 verseny (élő) 14.15 Labdarú- Televíziós vásárlás 13.55 Start Az igazi prémvadászok 14.00 Ne Húsimádók klubja 18.30 Jacques K rig 14.00 A vihar 15.00 Szeretők Családi Titkok ® 12.30 Ezek 6.00 Paletta 6.30 Lapzárta 8.05 Valdez lovai ® 13.35 Herkules gás Futbol Mundial (ism.) 14.45 plusz (ism) 14.10 Televíziós vásár- próbáld ki otthon! 15.00 Licitva- Pepin 19.00Azén konyhám 19.30 O és riválisok 16.00 Barátok közt megőrültek! © 13.30 Hal a tor- Magyarország élőben 9.05 Ver- (ism.) ® 16.45 Gilbert Grape Labdarúgás. BL-magazin (ism.) lás 15.25 Global 3000 15.50 700- dászok 16.00 Autókereskedők Chariy és a sütigyár 20.00 ÉtterÜ5 16.30 Agymenök 17.00 ValóVilág tán ® 14.30 Édes élet © 15.30 sus 9.30 Zöld övezet 10.30 Soroló (am. romantikus film, 1993) ® 15.15 Fieszta+ 15.30 Goalissimo as klub 16.30 EU Journal 16.55 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 mi praktikák otthonra 20.30 Édes tQ 18.00 Nyomtalanul 19.00 Vacso- NaNee! © 16.25 Aktív ® 16.50 11.05 Stopper 11.30 Gyógyhír ® 19.00 Az oroszlán télen (2/1-2.) 16.30 Arany pillanatok 16.45 Mai Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 Aranyláz Alaszkában 19.00 Licit- élet Dávid Roccoval 21.00 Jamie EJ racsata 20.00 Segítség, bajban Tények 17.15 Jóban Rosszban © 13.05Lapzárta 13.30Paletta 14.05 ®22.00Kickboxer4.:Azagresz- helyzet 17.00 Labdarúgás.Felké- Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 vadászok 20.00 Raktárvadászok 30 perces kajái 21.30 Gordon § vagyok! 21.00 Híradó 21.30 Agy- 18.15 Hal a tortán® 19.15 Csalá- Vetítő 15.30 Retrográd 16.05 Pá- szór (amerikai akciófilm, 1994) szülési mérkőzések: Magyaron Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egye- 20.30 Csomagcsaták 21.00 Licit- Ramsay 22.00 Egy falat a városmenők 22.00 ValóVilág ©23.00 di Titkok © 20.15 Ezek megörül- hoíy 16.30 Paletta 17.30 Panasz- ® 23.40 Halálos testőrök (hong- szág-Finnország; Németország- nes beszéd 20.45 A tét 21.45 Hír- vadászok 22.00 Kanadai raktár- bán 22.30 Ausztrália négykeréken BeleValóVilág © 23.30 24 - A tek! ©21.15 Hajós a dobozban® könyv 19.30 Magyarország élő- kongi kungfufilm, 1996) © 1.30 Chile; Analia-Dánia (élő) 1.00 adó 22.05 Világhíradó 22.20 Fri- árverések 23.00 Konténervadá- 23.00 Heston hétköznapi konyhányolcadik nap 0.30 Tökéletes 22.20 Édes élet © 23.25 Jóban ben 21.35 Panaszkönyv 22.30 Ikon Ragadozó madarak (amerikai- Labdarúgás. U21-es felkészülő- derikusz 23.05 Hazahúzó 24.00 szók 24.00 Csomagcsaták 0.30 ja 23.30 Jacques Pepin 24.00 Az célpont Rosszban ©0.20 Hal a tortán® 23.05 Magyarország élőben bolgár krimi, 1995)® si mérkőzés Anglia-Wales (ism.) Híradó 0.35 Egyenes beszéd Raktárvadászok én konyhám 0.30 A la Mode A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!