Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-17 / 63. szám

2014. MÁRCIUS 17., HÉTFŐ ISKOLAÜGY 5 ■■■■■■■■ választás 2014 A diákoknak túl sok mindent kell bebiflázniuk, a tanárok helyzete azzal még nincs megoldva, ha emelnek valamennyit a fizetésükön, a Kük óriási szervezete mindent maga alá gyűrt JOBB SORSRA ERDEMES AZ OKTATÁS Gondolkodásra tanítsuk A TARTALMI KÉRDÉSEK a nevelés- oktatásban mindiga tantervi szabályozást érintik. Jó dolog, hogy létezik a nemzeti alaptan­terv (NAT). Ezt mindig kormány adja ki, ebből lehet tudni, hogy alkotói és elfogadói mit gondol­nak legfontosabbnak az ifjúság számára. Ez a legfontosabb iránymutatás a pedagógusok számára. Természetesen most új NAT is született. Az a baj, hogy még több anyagot zsúfoltak bele, pedig a korábbi sem volt kevés. Követelményrendszere egyszerre és egyformán kötelező minden diáknak, pedig tudjuk- képessé­geik, fejlődési ütemük, lehetősé­geik nagyon különbözőek Az elvárt ismeretmennyiség elsajátí­tása olyan tempót kíván meg, mely aligha ad lehetőséget elmé­lyült, képességekhez igazított dif­ferenciáló munkára. Sokak szá­mára kódoljuk a sikertelenséget az előző nat-ban nagyobb hangsúly került a kompetencia- fejlesztésre és még annak sem ért be az eredménye. Most megint az ismerethalmaz a fontosabb. Mi lehet ezzel a baj? Az úgynevezett PISA felméréseket megelőzően is volt 1970-től nemzetközi felméré­sek résztvevője Magyarország. Már akkor kiderült, hogy bár a bebiflázandó ismeretek vissza­adása terén elég jól teljesítettek diákjaink de az önálló gondolko­dást igénylő következtetések levo­nását, vélemény kommunikálá­sát kívánó kifejtő feladatokban gyatra megoldást nyújtottak Utóbbiakhoz pedig éppen azokra a készségekre, képességekre, kompetenciákra van szükség, melyek az életünk során boldo­gulásunk, érvényesülésünk alap­ját képezik Vagyis az iskola ép­pen erie nem készít föl kellő mér­tékben megint, ha nem szánhat erre megfelelő időt, mert nem ez a leghangsúlyosabb cél a tan ter­vekben. A kulcskompetenciák közül most kiragadva az anya­nyelvi kommunikációt, a mate­matikai kompetenciát, a haté­kony, önálló tanulást és a szociá­lis és állampolgári kompetenciát, megérthetjük, hogy ezek magas szintű kifejlesztése nélkül nincs személyes boldogulás, sikeres társadalmi beilleszkedés és együttélés. Mindehhez hozzájá­rulna még, ha gyerekeinkben magas érzelmi intelligencia szin­tet is ki tudna fejleszteni az isko­la. Ezek segítségével már képessé tennénk arra a bizonyos élethosz- szig tartó tanulásra, amiről soká­ig csak beszéltünk, de most már tömegek érzik a hátrányát an­nak, ha nem képesek megújulni pályájukon. Kulcs fontosságú a tanulási módszerek elsajátíttatá­sa az önálló ismeretszerzés, az információk befogadásának és földolgozásának minősége érde­kében. Elég csak arra utalni, hogy mekkora esélye van ma a boldogulásra egy jól képzett fia­talnak és mekkora egy alapfokú tanulmányait sem befejezőnek a tehetséggondozást és a le­szakadás elleni küzdelmet zász­lajára tűzi minden oktatást for­máló. De megvannak-e a szüksé­ges feltételek? A törvény betűje kevés - tettek kellenek. Több rá­fordítható finanszírozott óra, fej­lesztő eszközök, hozzáértő peda­gógusok, megfelelő képzések Köznevelésünk kulcskérdé­se, hogy vannak-e jól meg­határozott, a társadalmi fel- emelkedés irányába mutató céljaink, és jól választjuk-e meg az odavezető utat? Mert célok mindig vannak, de kit szolgálnak, az államot vagy állampolgárait is? Életszagú tanóra: a kaposvári kisdiákokat nemrég elvitték a hőközpontba és megmutatták, hogyan működik A nevelés - oktatás nagy rend­szerében most egy példa nélkü­li óriás gépezetet hozott létre az államosítás, melynek magának is működési, működtetési ne­hézségei vannak, amik nem se­gítik az érdemi tartalmi kérdé­sekre fókuszálást. Tehát most is igaz, hogy az eredményekre vár­ni kell, de a hibákat érdemes len­ne minél előbb orvosolni. A jó szándékú erőfeszíté­sek hatására sem csökkentek a kulturális hátrányok társa­dalmunkban. A családok nem tudják azonos eséllyel iskolába küldeni gyerekeiket, ezért kell az óvodának, iskolának magá­ra vállalni ebből sokat. Ezek az intézmények nagyon igyekez­tek eddig is az esélyegyenlőség megteremtéséhez hozzá járul­ni, de társadalmi bajok orvoslá­sa azért nem várható tőlük. Má­ra világossá vált, hogy a leszaka­dást nem sikerül az eddigi esz­közökkel megállítani. Tehát a köznevelés intézményeit az ok­tatáspolitikának, oktatásirányí­tásnak meg kell erősíteni eszkö­zökkel, hogy eredményesebb le­hessen, hogy alkalmas legyen a lemorzsolódást megfékezni. Nem növelni kellene a megta­nítandó anyag mennyiségét, ha­nem csökkenteni. Fontos len­ne kevesebbet, de alaposabban tanítani. Ezzel párhuzamosan azonban a differenciált egyéni fejlesztésre fordítható idő meg­nőne. Ezen belül az egyéni tanu­lási utaknak megfelelően köny- nyebben differenciálhatnának a pedagógusok, mert most alig van lehetőség rá. Nem nagyon segíti ezeket a cé­lokat, hogy a tankönyvválasztási lehetőség is megszűnik, minden­ki ugyanabból tanulhat. Több pe­dagógiai asszisztens is kellene. Jó fejlesztő játékokat, taneszközöket kellene beszerezni és még több fejlesztő pedagógust foglalkoz­tatni. Persze minden pénzkér­dés. De hát egyelőre még mesz- sze is vagyunk az oktatásba so­kat invesztáló országok listájá­nak vezetőitől, bár az oktatáspo­litika deklarálta: egyformán jó is­kolát mindenkinek! Igen, ennek kellene természetesnek lenni. Van azonban 800-nál is több kisiskola az országban. Fenntar­tásukra költeni kell. Hihető-e, elvárható-e tőlük, hogy 8-10 ta­nulójuknak tényleg úgy tudnak biztosítani minden lehetőséget, mint egy nagy településen lévő iskola. Hiszen városon belüli is­kolák közt is vannak különbsé­gek. Az a szülő, aki megteheti, el­viszi gyerekét a nagyobb iskolá­ba. A maradók számára ez szeg­regációt eredményezhet. A sajá­tos nevelési igényű gyerekek, ta­nulók lehetőségeiről még nem is A FENNTARTÓ VÁLTOZÁST a kÖZ­nyelv csak államosításként emle­geti. Jelentősen abban téréi a ko­rábbiaktól, hogy az önkormány­zati fenntartású iskolák állami fenntartásba kerültek Ezzel egy időben létre jött a Klébersberg Intézményfenntartó Központ (Klik), mely területi szervein, a tankerületeken keresztül ellátja a fenntartói feladatokat. Ezzel a korábban önálló költségvetési szervként működő intézmények is elvesztették önállóságukat. Tu­lajdonképpen beolvadtak az álla­mi intézményfenntartó központ­ba. Lett egy hatalmas gépezet. ez lehetne jó is, ha az állam korlátlanul tudná biztosítani minden egyes intézményének a feladatellátás elégséges fedezetét. De még a szükséges is alig van meg. Az iskolák önállóan nem tudnak vásárolni munkaeszközt beszéltünk, pedig az ő megfele­lő fejlesztésük igazi kihívás volt mindig a rendszerben, és ma is az. Az egésznapos iskolának nin­csenek még jó hagyományai ná­lunk, pedig célirányos időbeosz­tással biztosítana némi plusz időt fejlesztésre. A másik véglet a tehetséggon­dozás, ahhoz is idő és eszköz kell, egyéni eljárás szükségelte­tik. Ez a terület is a korábbinál több figyelmet igényel, mert ke­vés a kimagasló eredményt pro­dukáló tanuló. A tantárgyi tanu­maguknak, rendezvényüket fi­nanszírozni vagy kirándulást szervezni. Fenntartójukhoz eljut­tatott igényeikre a válasz napo­kat, heteket vehet igénybe a rend­szersajátosságai miatt. Nem ne­héz belátni, ez mennyire megne­hezíti mindennapjaikat. A gazda­sági lehetőségeik beszűkültek. AZ IGAZGATÓKNAK MÁR NINCSENEK munkáltatói jogaik Ezeket az Intézményfenntartó Központ el­nöke gyakorolja, az összes iskola dolgozójának ugyanaz a mun­káltatója. Valószínűleg ez az or­szág legnagyobb munkahelye. A törvény erejénél fogva automati­kusan tagja lett minden pedagó­gus a Nemzeti Pedagógus Kar­nak Szembe tűnő és elgondol­kodtató, hogy az állam most egy „személyben” lép fel fenntartó­ként, működtetőként és e felada­tok ellenőrzőiéként is. lásban kiugróan tehetségesek mellett ott vannak azok, akik­nek művészi, kézműves, sport, szociális vagy egyéb képessége­ik tűnnek ki. Éppen ezeken a te­rületeken be lehetne engedni az iskolába foglalkozást vezetni olyan hozzáértőket is, akik nem pedagógusképesítésűek. Hozzá­értést eddig is próbált biztosíta­ni az iskola, de ez is idő és esz­köz igényes. Pénzzel úgy lehet­ne több időt teremteni, ha az ál- lam több foglalkozást, tanórát fi­nanszírozna, mert most elég ala­csony az iskolák felhasználható finanszírozott időkerete. Az uni­formizálás sem a könnyen, sem a nehezen boldogulok számára nem megoldás. A tanulóknak ugyan 16 óráig kellene benntartózkodni az isko­lában a köznevelési törvény sze­rint, de a szülők elkérhetik őket. Amit meg is tesznek és meg is le­het érteni, mert lehet, hogy van köztük, aki maga szeretné gye­reke idejét beosztani. Ez viszont befolyásolja azt, hogy mire le­het használni a délutánt. Érdemi tanórai foglalkozásra nem. Szak­kör, napközi, tanulószoba, korre­petálás, esetleg gyerek megőrzés marad. A pedagógusoknak is kö­tött lett a benntartózkodási ideje, ami érdemi munkavégzésüket nem befolyásolja, hiszen a napi vagy éppen aktuális teendőjüket akkor is elvégzik, ha a 32 órába nem fér bele. Bár túlóra elszámo­lásuk megszűnt az életpálya mo­dellhez kapcsolódó fizetésemelé­sük miatt. A Klik fenntartó, működtető és ellenőrző szerv is A hibák már kiderültek és megmaradtak, az előrelépéshez társadalmi közmegegyezésre lenne szükség A KÖZNEVELÉS-KÖZOKTATÁS rendszerébe mindenki bekerül, s tapasztalatait egy életen át hor­dozza magával. Ma sok, az óvo­dák, iskolák tekintélyét romboló kritikát hallani. Időnként a hoz­záértők is elgondolkodnak rajta, hogy mitől működhetne jobban az intézményrendszer, mit igé­nyel a társadalom, mi szolgálja az iskolahasználók érdekeit, bol­dogulását, s ennek általában tö­meges jogszabály változás lesz az eredménye. Az utóbbi két évtized története csupa ilyen változásról szól. Ez nagyon próbára teszi az intézmények dolgozóit Az első könyvnek mindenki örül AZ 1990-ES RENDSZERVÁLTOZÁS után az intézmények többsége nehezen tudott kezdeni valamit a nyakába szakadt demokráciával, jelentős szemléletváltozásnak is végbe kellett menni, hogy elhigy- gyék• önálló döntéseket hozhat­nak tartalmi kérdésekben is. Le­hetőség nyüt arra, hogy az intéz­ményüknek önálló arculatot for­máljanak A tartalmi változások részletei most megint az erősebb beszabátyozottság felé mutatnak az állam egyik legnagyobb rend­szerén lassan, fokozatosan, eset­leg torzulva haladnak át a válto­zások Igazi eredmények csak 15-20 év múlva tapasztalhatók Az is jellemző, hogy rontani sok­kal könnyebben, gyorsabban le­het, annak következménye ha­marabb mutatkozik Semminek nem volt még ideje kiforrni ma­gát. Megvannak azonban a ko­rábbi hibák van tudásszint csök­kenés, teljesítményromlás, van­nak kiáltóan hiányos kompeten­ciák, van szegregáció és van le­szakadás. És nincs társadalmi közmegállapodás arra nézve, hogy a közoktatás prioritást él­vezzen, a remélt gazdasági fel- emelkedés érdekében. Vannak tehát teendők! A béremelés nem minden az életpálya modellt, mint pá­lyára csalogató és távlatot muta­tó, tervezhető pályaívet már rég megérdemelték volna a pedagó­gus hivatást választók Minden magára adó szakmának sarok­kövei a kiválasztás, a képzés, a teljesítmény értékelése, a minősí­tés. Fontos, jó kezdeményezés. leginkább várt eleme a bérkér­dés volt. Olyan gyalázatoson ala­csony keresetért dolgoztak a pe­dagógusok, hogy bármekkora összegnek örülnek, de ezzel nincs rendben a kérdés. Az új bértábla nem honorálja a sok és á minő­ségi munkát sem, csak az eltelt időt. Ezen módosítani kellene. MEGSZŰNT A TOVÁBBKÉPZÉSEK állami finanszírozása. Fontos, hasznos és elengedhetetlen min­den szakma egyértelmű körülírá­sa, követelményeinek meghatáro­zása és ellenőrzése. Ezért ki kel­lettalakítani a minősítési rend­szert. De jobb lett volna ezt is fo­kozatosan, felmenőrendszerben bevezetni, az elvárásoknak meg­felelően képzett tanárjelöltek ki­bocsátása után kezdeni a minősí­tést. így kerülhettek Tanári kate­góriába évtizedek óta dolgozók, tudományos fokozattal rendelke­zők, doktori címet viselők Minő­sítésiprocedúra után juthatnak feljebb. De a minősítők mégnem állnak készen a feladatra, most aktuális a jelentkezők beváloga- tása a képzésekre. Szerencsés lenne, ha a létező szakértői gár­da tagjai bekerülnének ide, hi­szen fontos háttér tapasztalatok­kal, tudással rendelkeznek A MOST INDULÓ TANFELÜGYELET és a minősítési rendszer is min­den korábbinál jelentősebben fogja befolyásolni a pedagógu­sok életét, munkáját, ezért külö­nös felelősséget viselnek majd a benne dolgozók De például az ehhez szükséges felvételi tesztet is ugyanúgy ki kell tölteni az évek óta szakértőként dolgozó tudományos fokozattal bíró kollé­gának is, mint a most először próbálkozó pedagógusnak PUSZTÁN AZ ÉLETPÁLYA MODELL megjelenésétől nem nő a peda­gógusok társadalmi megbecsült­sége. Ettől sem várható közérze­tük igazi javulása, míg az isko­lákban fölmerülhet az agresszió megjelenése, a laza kötelesség­teljesítés, a szabályok semmibe vétele. E hátráltató tényezők ne­hezítik az iskolai feladatok megoldását és veszélyeztetik az eredményességet. Ezért is fontos lenne az érzelmi intelligencia, a szociális és állampolgári kompe­tencia továbbá az önismeret ki­emeltfejlesztése. A pedagógu­soknak személyes hitelükön, te­kintélyükön kívül jelentős eszkö­zei nincsenek, hogy rávegyék tanítványaikat az értelmes és eredményes munkára. Az isko­larendőrség csak talán tüneti kezelés lehet kriminalizálódó helyzetekben. A társadalmi nor­mák, erkölcs a szülőkön, felnőt­teken keresztül hagyományozó- dik a fiatalokra. Megfontolandó például a fiatal felnőttek szülővé nevelése, fel kell készíteni őket erre a szerepre. Az oldal cikkeit írta: Gadányi Éva nyugalmazott iskolaigazgató, közoktatási szakértő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom