Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-13 / 61. szám

8 2014. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK ELETMOD - TV-MUSOR Törpemalacok a lakásban: értelmesek és elég jól nevelhetők Európában egyre többen tarta­nak törpemalacot házikedvenc­ként. Ezek a fajtától függően 12-50 kg súlyú jószágok meg­lepően értelmes, jól nevelhető állatok, akár szobatisztaságra is szoktathatok. Színük lehet fekete, fekete-fehér, rózsaszín. 12-15 évig élnek. Ideális élet­tér számukra a kertesház, mert nagy a mozgásigényük, szeret­nek rohangálni, ugrándozni a kertben. Nagyon ragaszkodnak gazdájukhoz, szükségük van az emberek közelségére. Ha lakás­ban tartjuk a malacot, naponta többször sétáltatni kell, akár­csak a kutyákat. Nem szabad őket zárt helyen tartani. Ked­venc eledelük az őrölt árpa és a zab, a lucerna és a kukorica, de vehetünk számukra speciális száraztakarmányt is. A törpe­malacot csak tiszta vízzel sza­bad fürdetni, ne használjunk habfürdőt vagy sampont. ■ Édességet tilos adni neki! Tiszta üveg, éles látás szemüvegápolás Legyen mindennapos az óvatos mozdulat! Ne feledkezzünk meg a szemüveg tisztításáról. A ho­mályos lencse bosszantó, az előkapott zsebkendő pedig megkarcolhatja a az üveget. AS-összeállítás Minden reggel tisztítsuk meg a szemüvegünket a lehető leg­egyszerűbb és legolcsóbb mó­don: langyos folyóvízzel, majd egészen kevés mosogatószerrel. Előbbivel könnyen eltávolíthat­juk a durvább és finomabb pi­szokszemcséket, port, homokot, utóbbival a zsírt, arckrémet, szemfesték-maradékot. Ne kö­vessük a rossz példát, ne dörgöl­jük a szemüveget papírzsebken­dővel, pulóver ujjával, szoknya belső felével. Ezek anyaga tartal­mazhat olyan ásványi szemcsé­ket, amelyek csiszolóvászonként karcolhatják az üveget. Ha óva­tosan megmostuk a szemüveget, puha pamutronggyal töröljük szárazra (és ne vászonnal vagy papírzsebkendővel!). A szakem­berek szerint csak az igazi üveg­ből készült lencsét kell megtöröl­ni, a műanyag lencsét jobb leve­gőn száradni hagyni. Mosás után használhatunk szemüvegápoló szert, ami anti- sztatikus hatást fejt ki, így utá­na az üveg kevésbé vonzza a piszkot, jobban pergeti a vizet és minimalizálja a szórt fény visszaverődését. Útközben, aívso s, YítŰmiH tru; Felületkezelt lencsét ne törölgessünk szarvasbőrrel. Komolyabb szennyeződésre ott van a tisztító spray munkahelyen gyorssegélyként letörölhetjük az izzadság- vagy ujjnyomokat a szemüvegünkről mikroszálas szemüvegtörlővel. Ezt a speciális törlőkendőt tart­suk mindig a műanyag tokjá­ban, és ne feledkezzünk meg a rendszeres mosásáról. Komolyabb szennyeződést szemüvegtisztító sprayjel távo­líthatunk el. Az üveg mindkét oldalát fújjuk be, s tiszta pamut­ronggyal dörgöljük szárazra. Ez jobban szívja a nedvessé­get, mint a mikroszálas kendő. Nem ajánlatos viszont a készen kapható, nedves szemüveg­törlővel tisztítani a többszörös tükröződésgátló és egyéb védő­réteggel ellátott szemüveget, a tisztítókendőben található alko­hol miatt. Aki nem viseli állandó­an a szemüvegét, ne hagyja elöl, védtelenül az asztalon! Tegye vissza a szemüvegtokba, mert az nemcsak a sérülésektől, hanem a szennyeződésektől is megvédi. Kemény tokot válasszon, így a táska legalján sem nyomja össze a föléje került könyv vagy más nehezebb tárgy. A tokban tarthatja a mikro­szálas törlőkendőt is, így bizto­san mindig kéznél lesz. Üveggel lefele nem szabad letenni: karcolódik a szemüveget sokan úgy te­szik le az asztalra, hogy a vas­tagabb, üveges része kerül alul­ra. Ez szigorúan kerülendő! Hi­szen így a legkisebb nyomásra baja eshet, karcolódhat, sőt el is törhet a lencse. MINDIG GONDOSAN hajtsuk ÖSZ- sze a szemüveget, és a szárával lefelé helyezzük az asztalra. Másik rossz szokás, hogy a nyi­tott könyvbe rakják. Ez is sok kellemetlenséget okozhat. És még egy apróság: sem a mű­anyag lencsének, sem a keret­nek nem tesz jót, ha a tűző na­pon felejtjük - például a déli ablak előtt álló íróasztalon. h Április közepéig érdemes elültetni, erkélyládában is jól érzi magát az árvácskát április közepéig érdemes elültetni. Lehetőleg bo­rús, szélcsendes, nem túl hideg időben, hogy a frissen telepített töveket ne érje erős szél és nap­sütés. Erkélyládában és kertben is jól érzi magát. Kéknefelejccsel, török szegfűvel és százszorszép­pel is párosíthatjuk. Sok színben kinemesített, egy- vagy kétnyári virág. Legszebben tavasszal virít, de akár júliusig is nyílik. Sőt, van, amelyik télen is virágzik. A sok fényt meghá­lálja, de félámyékban is kinyí­lik. Igényli a tápdús, közepesen kötött talajt, amelyet érdemes trágyával dúsítani. Divatos a tör­pe árvácska is. Virágzás után magjait elszórja, így évről évre megújul, sőt akár szőnyegsze- rűen is szétterjedhet. Inkább a kert árnyékos részébe ültessük. A kertben érdemes gyönyörköd­ni benne, vágott virágként csak 4-5 napig mutat szépen. ■ Ugye, nagyon aranyos... Hl bíi ■ ">m n v/isntis TTOT iratgTn-TurTTgrvpMl i'l üb ■ IJ =»■ tvyVHHHM I yiASATírVHHHI I spektrum^BI! I TTTaT^BBMMBBí 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények Reggel 5.20 Az este (ism.) 15.30 Hunyormajor 6.00 Nyomtalanul 9.30 Akadálytalanul (ism.) 5.00 Elhagyott városok 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (Ism.) 6.55 Mokka® 5.50 Ma reggel 15.55 TelmoésTula, Belgiumban® 10.00 A hegyi doktor (ism.) 6.00 Top 10 magyar 9.15 16 utca 8.08 Minden Reggel © 9.30 Stahl konyhája ® 9.00 A korona hercege ® a kis szakácsok 6.55 Tv-shop 10.50 Megtörtént építész © (amerikai akciófilm, ism.) 10.05 Top Shop 9.35 Babapercek® 10.15 Család-barát 16.00 Egér-úti kalandok 8.00 A médium© bűnügyek (ism.) ® 6.30 Kalapács alatt© Fsz.: Bruce Willis, Dávid 11.45 Asztro-Show 9.40 TeleShop 12.00 Híradó délben 16.30 Maja, a méhecske 9.45 Szívek szállodája© 12.00 Híradó 7.00 Sportverda 2012© Morse, Mos Def 12.50 Reflektor (ismétlés) 10.45 Astro-Világ 12.30 Slovenski utrinki 16.55 Boldogvölgy 10.35 Igazgyöngy® 12.25 Kívánságkosár 8.00 Speciális mentők: 11.15 Titokzatos küldetés 13.10 Fókusz (ismétlés) 12.00 Tények Délután 13.05 Alpok-Duna-Adria 17.00 Csűrcsavarosdi 11.35 Doktor House 14.25 Vers földön, vízen, levegőben (amerikai akciófilm, 2008) 13.45 Négyen négy ellen 12.25 Aktív® 13.35 Summa (ism.) 17.25 Aprónép 12.30 Esküdt ellenségek: 14.30 Erdélyi történetek © 9.00 Gyűjtögetők© Fsz.: Jamie Elle Mann, Brian-A családi játszma (ism.) 13.00 Walker, a texasi kopó 14.05 Útravaló 17.30 Timothy iskolába jár Bűnös szándék © 15.05 Hogyan működik?© 9.55 Zűrös kölykök Krause, Tohoru Masamune, 14.30 Éjjel-Nappal (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 14.20 Különleges 17.55 Vízipók-Csodapók 13.25 CSI: A helyszínelők ® 15.35 Univerzum - Arlberg tábora® Lucy Faust, Dávid Jensen Budapest (ismétlés) ® 15.00 Hal a tortán© mentőalakulat© 18.05 Mesélj nekem! 15.15 Gyilkos számok® - A rejtett Paradicsom 10.55 Jimmy és 13.05 Marhakonzerv-akció 15.40 Csókéscsata© (vendégváró valóságshow) 15.10 A múlt fogságában ® 18.20 Kukori és Kotkoda (am. krimisorozat, 11/10-11.) 16.30 Térkép i anagyverseny© (francia kémvígjáték, 1991) P3 16.50 A gyanú árnyékában 16.00 Családi Titkok © 16.05 Híradó-*- 18.30 Raju, a riksa 17.15 Doktor House® 17.00 Capri 12.05 Beépített főnök © 15.15 Vadászpilóták O 17.55 Fókusz® (magyar reality sorozat) 16.20 Rex felügyelő ® 18.40 Napfény farm (amerikai orvossorozat, V/3.) - Az álmok szigete © j 13.00 Állati rekordok © j (francia akciófilm, 2005) 91' 09 18.30 Híradó 17.00 Maricruz® 17.10 Szerencse Híradó © 18.50 Domonkos, 18.20 Káoszháza® 18.00 Híradó, Dunasport 14.00 A világegyetem © 17.15 Sherlock Holmes tQ 19.30 Négyen négy ellen (am.-mexikói sorozat, 29.) 17.20 Híradó az okostelefon (am. vígjátéksor., V|/13-14.) 18.35 Közbeszéd 14.55 Fényűzés felsőfokon és a lángoló város . g - A családi játszma © 18.00 Tények 17.35 Ridikül © 18.55 Irány Dínóföld! 19.15 Szerintük a világ® 19.00 Életképek® 16.50 Élet a Földön túl © (amerikai krimi, 2010) 89' ” Vetélkedő Hírműsor 18.30 A következő! © 19.05 Nils Holgersson 19.20 Jóbarátok® 19.40 A hegyi doktor® 17.50 Jimmy és 19.00 Élet vagy halál 20.05 Éjjel-Nappal 19.30 Az élet show-ja® 19.30 Híradó este csodálatos utazása (am. vígjátéksor., X/12-13.) ] (német sorozat, 97/25.) j anagyverseny© (olasz-spanyol western, 1972) Budapest® 20.40 Édes élet © 20.20 Fábry© 19.35 Lülü, a teknőc 20.25 Kétpasi 20.30 A falu jegyzője® 19.00 Hydrotech Fsz.: Búd Spencer (magyar sorozat) (reality sorozat) 21.45 Munkaügyek® 19.50 Hetedhét - meg egy kicsi © (magyar sorozat, 4/3.) -Avízazúr® 21.15 Alién vs. Predator 21.20 Barátok közt© 21.55 Jóban Rosszban® 22.15 Az este gyerekhíradó (am. vígjátéksorozat, IV/5-6.) Eötvös József regényéből. 20.00 A világegyetem© - A Halál a Ragadozó (magyar sorozat, 6843-6844.) (magyar sorozat, 2311.) 22.55 Híradó 20.00 Híradó, Sporthírek 21.20 Szerintük a világ © 21.40 Hírek, Dunasport 20.55 Elhagyott városok ellen2.® 21.55 Rejtekhely® 22.50 Sherlock és Watson 23.09 Verssor 20.45 Jamie 30 perces 21.25 Emberi tényező® 21.55 Megszállottak® 21.55 A gyémánt útja (amerikai horror, 2007) 94' (am. akciófilm, 2012) 90' (am. krimisorozat, il/3.) j az utcazajban kajái (am. akciófilm-sorozat, I/4.) ! (magyar film, 1961) FF 22.55 Tény vagy tévhit?® 23.15 1408® 23.55 Brandmánia Közben: Kenósorsolás 23.15 Rejtélyes 21.10 Heartland © 22.25 CSI: New York-i Fsz.: Pálos György 23.45 Mozambik (amerikai horror, 2007) 0.35 Reflektor 23.55 Célkeresztben® XX. század© (kanadai sorozat, 18/6.) helyszínelők® 23.30 Kultikon® hőse gitárral © Stephen King novellájából. 0.50 Dollhouse (am. krimisorozat, IV/11.) 23.45 Történetek 21.55 A következő!® (am. krimisorozat, VII/20.) 23,45 Könyvajánló 24.00 Jégőrségben: 1.25 Alién vs. Predator-A felejtés ára® 1.00 Tények Este a nagyvilágból © 22.50 Ridikül© 23.25 Nikita® 23.55 MüpArt Classic cirkálunk és védünk © - A Halál a Ragadozó (am. thrillersorozat, 11/10.) 1.35 Aktív (ismétlés) ® 0.15 Rex felügyelő (ism.) © 23.35 Az A38 hajó színpa- (amerikai akciófilmsor., II/2.) 1.25 Vers, Himnusz, Hírek 1,00 Nyomozónők ellen 2. (ism.) © 1.50 a’la CÁR (ismétlés) © 2.00 Sherlock és Watson 1.05 Különleges dán: Kerekes Bánd 2 © 0.20 A majmok bolygója © 1.40 Magyar elsők - Gyilkossági ügyek ® 3.25 Szívtiprók 2.20 A szív útjai © (am. krimisorozat, ism.) mentőalakulat (ism.) © 0.30 OntheSpot® (amerikai fantáziafilm, ism.) 2.05 Akadálytalanul (ism.) 1.55 Elet a Földön túl© (amerikai vígjáték, 2001) 17.55Fókusz" 23.55Célkeresztben 1'3.35'summa" 18.20KukoriésKotkoda ■ 16.30Térkép 9ŰÜGyűjtögetők ^ 17.15Sr -i. 'homies.. 13.00 Utolsó vérig 14.00 A vi- 10.20 Veled is megtörténhet! ® Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, 9.00 Teleshop 11.00 Hollywood 13.30 Fieszta+ 13.45 BL-extra 12.25 Hírvita (ism.) 12.50 Tele- 12.00 Aranyláz Alaszkában - Dél-1 17.00 Bili hétvégi lakomái 18.00 ^ har 15.00 Szeretők és riválisok 11.25 Családi Titkok ® 12.30 17.00, 18.00, 21.00, 22.00; 8.05 Café © 11.30 Film Mánia Stars (ism.) 14.45 Tollaslabda 15.45 víziós vásárlás 14.10 Start plusz ! amerikai kaland 13.00 Az igazi j Húsimádók klubja 18.30 Jacques HH 16.00 Barátok közt 16.30 Agy- Ezek megörültek! © 13.30 Hal Magyarország élőben 9.05 Hír- ® 11.45 Candy törvénye ® Birkózás 16.45 Jégkorong, (ism.) 14.25 Televíziós vásárlás prémvadászok 14.00 Ne próbáld ki Pepin 19.00 Az én konyhám O menők 17.00 ValóVilág - Kihívás a tortán ® 14.30 Édes élet ® világ 9.30 Retrográd 10.30 BBC 13.30 Cromwell jism.) ® 16.05 NHL, Boston Bruins-Montreal 15.50 700-as klub 16.25 Global otthon! 15.00 Licitvadászok 16.00 19.30 Chariy és a sütigyár 20.00 a> 18.00 Nyomtalanul 19.00 Vacso- 15.30 Kasza! © 16.25 Aktív i Hardtalk 11.05 Befutó szabad stí- Afrika királynője ® 18.05 A suty- j Canadiens 18.45 Labdarúgás. 3000 (ism.) 16.55 Világhíradó ; Autókereskedők 17.00 Amcsi ben- Éttermi praktikák otthonra 20.30 Ö racsata 20.30 Agymenők (am. ® 16.50 Tények 17.15 Jóban lus 11.30 Garázs 13.05 Lapzárta tyó család Amerikában ® 20.15 Futbol Mundial 19.15 Mai helyzet 17.05 Fórum 17.45 Híradó 18.05 zinfalók 18.00 Aranyláz Alaszká- Édes élet Dávid Roccóval 21.00 C vígjátéksorozat, IV/6-7.) Közben: Rosszban ® 18.15 Hal a tortán 13.30 Paletta 14.05 Ikon 14.30 Botrány a királyi házban (am.-ka- 19.30 Zuhanyhíradó (élő) 21.00 Sportpercek 18.15 Hírvita 18.45 bán 19.00 Licitvadászok 20.00 Jamie 30 perces kajái 21.30 Gor­S 21.00 Híradó 22.00 ValóVilág® ® 19.15 Családi Titkok ® 20.15 Sportré 15.30 BBC Reporters nadai krimi, 2001) ©22.00 A gyíl- Ko Tv (ism.) 21.30 Trash Talk Híradó 19.25 Egyenes beszéd Raktárvadászok 20.30 Csomag- dón Ramsay 22.00 Egy falat a vá­23.00 BeleValóVilág ® 23.30 Ezek megörültek! ® 21.15 Sher- 16.05 BBC Click 16.30 Paletta kos tó legendája (dél-koreai fantá- (éló) 22.30 Póker 23.30 Erős em- 20.45 Csatt 21.45 Híradó 22.05 csaták 21.00 Aranyláz Alaszkában rosban 22.30 Luké Nguyen 23.00 24 - A nyolcadik nap (am. akció- lock és Watson (I/8.) © 22.20 17.30 Soroló 19.30 Magyarország ziafilm, 2003) © 23.55 Fellini: Ró- berek 24.00 Kosárlabda. NBA, Világhíradó 22.20 Friderikusz 22.00 Klondike 23.00 Aranyláz a Írországból szeretettel 23.30 film sorozat, 20.) 0.30 Tökéletes Édes élet © 23.25 Jóban Rossz- élőben 21.30 Csörte 22.30 Globál ma ® 2.05 Banánköztársaság Chicago Bulls-Houston Rockets 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó Bering-tengeren 24.00 Csomag- Jacques Pepin 24.00 Az én kony­célpont bán ©0.20 Hal a tortán® I 23.05 Magyarország élőben (amerikai vígjáték, 1971) ® 3.00 Magyar labdarúgás 0.35 Egyenes beszéd csaták 0.30 Licitvadászok hám 0.30 A la Mode A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom