Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-12 / 60. szám
8 2014. MÁRCIUS 12., SZERDA ÉLETMÓD - TV-MŰSOE A könnyű és gyors sikerrel csábító ajánlatoknak nem szabad bedőlni Nyelvtudás híján boldogul? lemaradásban Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy Kétnyelvű család vagy egynyelvű, beszélgetni kell agyerekkel A nyelviskola sokaknak komoly anyagi megterhelés, de hosszabb távon mindenképpen megtérül a befektetés RENGETEG NYELVISKOLA hirdeti magát országszerte. A számos, hiteles nyelviskola mellett akadnak könnyű sikerrel kecsegtetők is. A meseszerű ígéreteknek nem szabad bedőlni. Alapfokról középfokot elérni körülbelül 400-600 óra alatt lehetséges, attól függően, hogy valaki az első idegen nyelvvel küzd vagy már a harmadikat tanulja. Heti kétszer másfél óra - maximum 12 főből álló - kiscsoportos oktatás, és otthoni felkészülés mellett elérhető egy nyelvvizsga. Figyelem! A jelentkező beiratkozásnál felnőttképzési szerződést ír alá, amelyben szerepelnie kell az óradíjnak, a pontos helyszínnek, az órarendnek, s hogy milyen szintre juthat el a tanfolyam befejezésével. Nem megfelelő körülményekre hivatkozva csak írásos dokumentum alapján lehet visszakérni a tandíjat. ■ Bár ilyen könnyedén menne... Egy nyelvet beszélünk? A válasz egyelőre: igen. Magyarországon csupán a lakosság harmincöt százaléka vallja, hogy beszél valamilyen idegen nyelven, és a felsőoktatásból kikerülő diákok negyede - nyelvvizsga híján - nem veheti át a diplomáját. AS-összeállítás A nyelvismeretet illetően nemzetközi összehasonlításban sem állunk jól. Abban megegyeznek a szakemberek, hogy „tanítani” csak iskolás korban érdemes, addig játékos formában lehet foglalkozni a kicsivel. Nem dől dugába a gyerek karrierje, ha a családnak nincs pénze méregdrága nyelvi óvodára. Otthon, családi körben is hallgatható CD, nézegethető képeskönyv és videó játék. A neten böngészve ingyen letölthető, illetve 650 forinttól 30 ezer forintig mindenféle megoldás beszerezhető. MELYIK A LEGJOBB MÓDSZER? Felcseperedve, a tanulást már nem lehet megúszni. Nem csak fej, hanem türelem, kitartás is kell egy nyelv elsajátításához. Legtöbben idő- és pénzhiányra hivatkoznak, nem jó kifogás. Például az iskolából megmaradt „nyelvemlékeket” frissíthetjük DVD, meg tévénézés közben, amennyiben a kevésbé kényelmes megoldást választjuk. Ne szinkronizálva hallgassuk például Colombót. Kezdettől fogva tudjuk ki a gyilkos, így semmit sem veszítünk azzal, ha nem értünk minden szót! A SOKAN MONDOGATJÁK, legjobb gyermekkorban nyelvet tanulni, minél idősebb valaki, annál kisebb az esélye, hogy valóban elsajátítja a nyelvet. Ebből két- ségtelül igaz, hogy fiatalon jobban megragad minden. De nem kell feladni, s legyinteni, már úgysem megy... Arra a kérdésre, meddig fogjunk bele, a szakkülfóldi sztárpletykák böngészése interneten szintén gyakorlásra adhat lehetőséget. A nyelviskola valóban komoly anyagi megterhelés, tehát választás előtt mérlegeljünk. emberek azt válaszolják: bármeddig! Minden kutatási eredmény azt bizonyítja, hogy egy nyelvtanulása, illetve gyakorlása frissen tartja a szellemet idős korban. Természetesen lassúbb a haladás, ám a szeniorfutó sem az ifjúsági bajnok eredményeit szeretné túlszárnyalni - bár néha ez is sikerül. Érdemes akkreditált (minősített) intézményt keresni, ahol az oktatás tematikája, módszertana hivatalosan ellenőrzött, és megfelel a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet szakmai követelményeinek. Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének (NYESZE) elnöke szerint további biztosíték a független minősítő tanács által adó- j mányozott, minőségi garanciát j jelentő „Q” betű. papír vagy tudás? Hivatalos helyeken akkreditált nyelwizs- 1 ga bizonyítványt kérnek, ám a munkáltatókat, főleg a multi cégeket az érdekli, milyen szinten tudja helyesen használni a jelentkező a megkívánt nyelvet. Bármikor is kezdjük, frissen tartja a szellemet nem lehet elég korán kezdeni az idegen nyelvek elsajátítását - vallja a nyelvtanári diplomával rendelkező kétgyermekes anya, aki maga tanítja idegennyelvre kisfiát és kislányát. A gyermekek születése után angol és olasz dalokkal, bájos kis mondókákkal kezdte. Később játékos idegen nyelvi programokra járt a kicsikkel, akik így ismerkedtek a szavakkal, kifejezésekkel. A tanárnő abból indult ki, hogy olyan családokban, ahol a szülők két- nyelvűek, és mindenki a maga anyanyelvén szól a kicsikhez, a gyerekek tökéletesen megértik egyiket is, másikat is. Meg tudják különböztetni, amit hallanak, sőt egy idő után, ha nem is tudatosan, de aszerint válaszolnak, hogy melyikük szól hozzájuk. Nos, ezt a szituációt egynyelvű környezetben is el lehet játszani. Fontos a következetesség. Szokja meg a gyerek, hogy például a reggeli szertartás vagy a délutáni közös játék más-más nyelven folyik. (Erőltetni persze nem szabad a dolgot.) Az anyanyelvét is úgy sajátítja el mindenki, hogy beszélnek hozzá, foglalkoznak vele. A fogalom hagyományos értelmében ez nem is tanulás, hanem valójában készségfejlesztés, amely az agyban jól elraktározódik, és később biztosan hasznosul. ■ Ti^T.i7!vf7Tn-nyrTTgnpJH ÍH E j! J I I I spektrÜm"JIÍB T^wmm. 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények Reggel 5.15 Hajnali gondolatok 15.25 Hunyormajor 5.50 Nyomtalanul 9.30 Sportaréna (ismétlés) 5.00 Elhagyott városok 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (ism.) 6.55 Mokka© 5.20 Az este (ism.) 15.50 Telmo és Tula, Belgiumban® 10.10 A hegyi doktor (ism.) 6.00 Top 10 magyar 9.15 Szívtiprók 8.08 Minden Reggel® 9.30 Stahl konyhája® 5.50 Ma reggel a kis szakácsok 6.45 Tv-shop 11.00 Mire megvénülünk építész® (amerikai vígjáték, 2001) 10.05 Top Shop 9.35 Babapercek® 9.00 A korona hercege® 16.00 Egér-úti kalandok 7.55 A médium® 12.00 Híradó 6.30 Kalapács alatt® Fsz.:SigoumeyWeaver, 11.45 Asztro-Show 9.40 TeleShop 10.20 Család-barát 16.25 Maja, a méhecske (am. krimisorozat, VI/4-5.) 12.25 Kívánságkosár 7.00 Sportverda2012® Jennifer Lőve Hewitt, Gene 12.50 Reflektor (ismétlés) 10.45 Astro-Világ 12.00 Híradó délben 16.50 Boldogvölgy 9.40 Szívek szállodája ® 14.25 Vers 8.00 Speciális mentők: Hackman 13.10 Fókusz (ism.) 12.00 Tények Délután 12.30 Hrvatska Krónika 17.00 Csűrcsavarosdi (amerikai sorozat, 111/11.) 14.30 Na végre, itt a nyár! földön, vízen, levegőben 11.40 Aranyeső Yuccában 13.45 Négyen négy ellen 12.25 Aktív® 13.00 Ecranul Nostru 17.20 Aprónép 10.35 Igazgyöngy® 15.05 Hogyan működik?® 9.00 Gyűjtögetők® (olasz westernvígjáték, ism.)- A családi játszma (ism.) 13.00 Walker, a texasi kopó 13.35 Gasztroangyal © 17.30 Timothy iskolába jár (török sorozat, I/38.) 15.30 Univerzum 9.55 Zűrös kölykök Fsz.: Búd Spencer, Amidou, 14.30 Éjjel-Nappal (am.akciófilm-sorozat,2rész) 14.35 Különleges 17.55 Vízipók-Csodapók 11.35 DoktorHouse -NégyAlpok tábora® JoeBugner,RenatoScarpa Budapest (ismétlés) © 15.00 Hal a tortán© mentőalakulat ® 18.05 Mesélj nekem! 12.30 Esküdt ellenségek: 16.30 Térkép 10.55 Jimmy és 13.30 16 utca 15.40 Csók és csata® 16.00 Családi Titkok ® 15.20 A múlt fogságában© 18.20 Kukori és Kotkoda Bűnös szándék ® 17.00 Capri a nagy verseny ® (amerikai akciófilm, 2006) pH 16.50 A gyanú árnyékában (magyar reality sorozat) 16.10 Jövő-Időben 18.30 Raju, a riksa 13.25 CSI: A helyszínelők ® - Az álmok szigete © 12.05 Beépített főnök 15.30 Az elnök különgépe 2. O 17.55 Fókusz® 17.00 Maricruz® 16.20 Híradó* 18.40 Napfény farm (am. krimisorozat, XII/13-14.) 18.00 Híradó, Dunasport -Amerika® - Halálos játszma co 18.30 Híradó , (am.-mexikóisorozat,28.) 16.35 Rexfelügyelő ® 18.55 Irány Dínóföld! 15.15 Gyilkos számok® 18.35 Közbeszéd 13.00 Állati rekordok® (amerikaiakciófilm,ism.) O 19.30 Négyen négy ellen 18.00 Tények 17.20 Híradó 19.05 Nils Holgersson (am. krimisorozat, 11/9-10.) 19.00 Életképek® 14.00 A világegyetem ® 17.15 100 millió évvel i.e. g -A családi játszma© 19.30 Az élet show-ja© 17.35 Ridikül© csodálatos utazása 17.15 Doktor House® 19.40 A hegyi doktor© 14.55 OntheSpot_@ (amerikai kalandfilm, 2008) ' ” Vetélkedő Közben: Skandinávlottó 18.30 A következő! © 19.35 Lülü, ateknőc , (amerikai orvossorozat, V/2.) (német sorozat, 97/24.) 16.50 Előttünk az Özönvíz 19.00 Vadnyugati 20.05 Éjjel-Nappal sorsolás 19.30 Híradó este 19.45 Domonkos, 18.20 Káoszháza© 20.30 Megtörtént 17.50 Jimmy és Casanova Budapest© 20.40 Édes élet ® 20.20 Szabadság tér'89 az okostelefon (am. vígjátéksor., VI/12-13.) bűnügyek© a nagy verseny © (olasz westemvígj., 1972) (magyar sorozat) (reality sorozat) 21.10 OntheSpot® 19.50 Hetedhét 19.15 Szerintük a világ © (magyar krimisorozat, 8/7.) Szárnypróbálgatás Fsz.: Búd Spencer, Jack 21.20 Barátok közt® 21.55 Jóban Rosszban© Diktátorok gyermekei gyerekhíradó 19.20 Jóbarátok© Akiskirály ! baromfikkal Palance, Renato Cestiö (magyar sorozat, 6841-6842.) (magyar sorozat, 2310.) 22.10 Az este 20.00 Híradó, Sporthírek (am. vígjátéksor., X/11-12.) 21.40 Hírek, Dunasport 19.00 Hydrotech 21.00 Halhatatlanok® 21.55 Szulejmán® 22.50 Frizbi Hajdú Péterrel 22.45 Híradó 20.45 Kapán innen, 20.25 Két pasi 21.50 Ginger és Fred © -A víz az úr© (amerikai fantáziafilm, 2011) (török kalandfilmsor., 71.) (szórakoztató talkshow) 23.00 Verssor kaszán túl - meg egy kicsi © (olasz-francia vígjáték, 1986) 20.00 A világegyetem ® Fsz.: Henry Cavill, Mickey 23.25 Házon kívül ® Közben: Kenósorsolás az utcazajban 21.10 Heartland® (am. vígjátéksorozat, IV/4-5.) R.: Frederico Fellini 20.55 Elhagyott városok Rourke, Luké Evans, 23.55 Reflektor 23.55 A férjem 23.05 Summa 21.55 A következő!® 21.20 Szerintük a világ© 23.55 Kultikon© 21.55 A gyémánt útja Stephen Dorff, Isabel Lucas 0.15 Kraken védelmében® 23.35 KoiTárs® 22.50 Ridikül © 21.25 A majmok bolygója® 0.10 Könyvajánló 22.55 Az igazi 23.05 A bosszú jogán ®- A mélység csápjai ® (amerikai sorozat, III/2.) 0.05 Rex felügyelő (ism.)® 23.40 AzA38hajó (amerikai fantázíafilm, 2001) 0.20 Ökofalvak Indiana Jones® (amerikai thriller, 2011) 105' (am.-kanadai horror, 2006) 0.55 Tények Este 0.55 Különleges színpadán: Corrodal ® 24.00 Vírus (ism.)® Magyarországon 24.00 Jégőrségben: cirká- 1.10 Sziklák vére® 2.05 A szív útjai 1.30 Aktív (ism.)® mentőalakulat (ism.) © 0.30 MNASZ Autó- 2.25 Miami trauma® 1.15 Vers, Himnusz, Hírek lünk és védünk ® (amerikai horror, 2009) (török sorozat, 81-82.) 2.00 Röppentyűöv® 1.40 Everwood ® motorsport magazin (amerikai orvossorozat, I/7.) 1.30 Pannon expressz 1.00 Bűn-ügyek© 2.50 Simlisek akcióban 19.30 Négyen négy ellen " 17.00 Maricniz ^ ^ 1435 Különleges... ' 15.25 Hunyormaior 1230 Esküdt ellenségek íl 2'Kótvtqkosár 21.55 A gyémánt útja ^ iaoo Vadnyugati... 777T7WMMH spmTFTVIjH tT^pÍÜkT^IBI 11.00 A gyanú árnyékában 9.15 Csapdába csalva ® 10.20 Híradó: 7.00,10.00, 12.00,15.00, 9.00 Teleshop 11.00 Szerelem 13.45 Fieszta+ 14.00 Labdarú- 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 12.00 Aranyláz Alaszkában - dél- 17.00 Bili hétvégi lakomái 18.00 12.00 ValóVilág 13.00 Utolsó vé- Veled is megtörténhet! ® 11.25 17.00,18.00, 21.00, 22.00: 6.00 száll a szélben @12.55 Biztosító- gás. Bayern München-Arsenal Televíziós vásárlás 13.55 Start amerikai kaland 13.00 Az igazi Húsimádók klubja 18.30 Jacques PH rig 14.00 A vihar 15.00 Szeretők ■ Családi Titkok ® 12.30 Ezek Paletta 6.30 Lapzárta 8,05 Magyar- si csalás (ism.)® 14.45 Szigorú- (ism.) 16.45 BL-extra. (éló) 17.45 plusz (ism.) 14.10 Televíziós vásár- prémvadászok 14.00 Ne próbáld ki Pepin 19.00 Az én konyhám O és riválisok 16.00 Barátok közt megőrültek! @ 13.30 Hal a tor- ország élőben 9.05 Versus 9.30 an piszkos ügynök (ism.)® 16.30 Magyar labdarúgás. Magyar Ku- lás 15.25 Global 300015.50 700- otthon! 15.00 Licitvadászok 16.00 19.30 Charty és a sütigyár 20.00 CQ 16.30 Agymenök 17.00 ValóVilág tán ® 14.30 Édes élet ® 15.30 Zöld övezet 10.30 Soroló 11.05 Hatalom, szenvedély, gyilkosság pa. PMFC-Matias-Ujpest (élő) as klub 16.30 EU Journal 16.55 Autókereskedők 17.00 Amcsi ben- Éttermi praktikák otthonra 20.30 Ö 18.00 Nyomtalanul 19.00 Vacso- NaNee! ® 16.25 Aktív © 16.50 Stopper 11.30 Gyógyhír 13.05 ® 18.20 Cromwell (angol törté- 20.15 Arany pillanatok 20.30 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 zinfalók 18.00 Aranyláz Alaszká- Édes élet Dávid Roccóval 21.00 C racsata 20.00 Segítség, bajban Tények 17.15 Jóban Rosszban ® Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Veti- nelmi film, 1970) ® 21.00 Jobb Ökölvívás. Mikey Garcia-Juan Híradó 18.05 Sportpercek 18.15 bán 19.00 Licitvadászok 20.00 Jamie 30 perces kajái 21.30 GorCi vagyok! 21.00 Híradó 21.30 Agy- 18.15 Hal a tortán ® 19.15 Csalá- tő 15.30 Retrográd 16.05 Páholy ma egy zsaru, mint holnap két- Carlos Burgos (ism.) 22.30 Jég- Hírvita 18.45 Híradó 19.25 Egye- Raktárvadászok 20.30 Csomag- dón Ramsay 22.00 Egy falat a vámenók 22.00 ValóVilág ® 23.30 di Titkok ® 20.15 Ezek megőrül- 16.30 Paletta 17.30 Panaszkönyv tő (amerikai akcióvígjáték, 1991) korong. Washington Capitals- nes beszéd 20.45 A tét 21.45 Hír- csaták 21.00 Licitvadászok 22.00 rosban 22.30 Luké Nguyen 23.00 BeleValóVilág ® 24.00 24 - A tek!©21.15Hajósadobozban® 19.30 Magyarország élőben 21.35 ® 23.05 A repülő erőd (ameri- Pittsburgh Penguins (ism.) 0.30 adó 22.05 Világhíradó 22.20 Fii- Kanadai raktárárverések 23.00 Írországból szeretettel 23.30 nyolcadik nap 0.50 Tökéletes 22.20 Édes élet ® 23.25 Jóban Panaszkönyv 22.30 Ikon 23.05 Ma- kai háborús film, 2012) ® 1.00 Air Jégkorong. Boston Bruins- derikusz 23.05 Hazahúzó 24.00 Konténervadászok 24.00 Csomag- Jacques Pepin 24.00 Az én konycélpont Rosszban @0.20 Hal a tortán® gyarország élőben I America (ism.)® Montreal Canadiens (élő) Híradó 0.35 Egyenes beszéd csaták 0.30 Licitvadászok hám 0.30 A la Mode A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!